A csodálatos mandarin
2009. március 24. kedd | 07:32 |
1 hozzászólás
..és most kivételesen nem a gyümölcsre gondolok. ;) Tegnap színházban voltunk, ez pedig nagy szó, tekintettel antiszoc természetünkre! :D Persze Anyu most jogosan maradhatott volna itthon, hiszen gyomorrontása van, szegény egész előadás alatt hányingerével küszködött. Elmondása szerint azért megérte elmenni – számomra is elsöprő produkció volt, teljesen magával ragadott! A mindössze 38 perces előadás címszerepét kivételesen Juronics Tamás táncolta (jelenleg Haller János formálja meg), aki március 15-én vehette át koreográfusi tevékenyéséért a Kossuth-díjat.
Ma pedig üzletmegnyitó, ahol a Szegedi Kortárs Balett produkcióiból és a tegnap esti táncjátékból is lesznek képek a művészúr tiszteletére. ^^ Sajnos ezekből még nem szolgálhatok ízelítővel, viszont a felújított darabból beszúrnám egyik kedvencemet:

További fotók a dusha.hu-n.
A történetről diómandarinhéjban
A csodálatos mandarin Bartók Béla balettzenéje, amit a szerző csak „egyfelvonásos pantomimnak” nevezett.
Bartók 1917-ben egy folyóiratban bukkant rá Lengyel Menyhért történetére (amely eredetileg a Gyagilev-balett számára készült 1912-ben), és az ezt követő évben írta meg balettjét.
Egy 1919-es beszélgetésben a Csodálatos mandarin általa “csodálatosan szépnek” titulált cselekményét Bartók következőképpen fogalmazza meg: „Egy apacstanyán három apacs kényszerít egy fiatal leányt, hogy csábítson fel férfiakat magához, akiket ők aztán kirabolnak. Az első egy szegény legény, a második sem különb, de a harmadik egy gazdag kínai. A fogás jó, a leány tánccal mulattatja, és a mandarinban felébred a vágy, a szerelem hevesen fellobban benne, de a leány irtózik tőle. Az apacsok megtámadják, kifosztják, a dunyhába fojtják, karddal szúrják keresztül, majd felakasztják, mindhiába, a mandarinnal nem bírnak, szerelmes és vágyakozó szemekkel néz a leányra. Az asszonyi invenció segít, a leány eleget tesz a mandarin kívánságának, mire az holtan, élettelenül terül el.” Bartók számára nem a nyersen realista történet volt fontos, hanem a benne rejlő humánum: a nagyvárosi lét, a mindennapi élet által elnyomott emberi lélek szenvedése, s e szenvedés megváltása, mely csak a szerelemben lehetséges.
Juronics Tamás, egyéni látásmódjáról
“Bartók zeneműve – bemutatása óta – a legtöbb alkotót (sőt számos európai művészt is) megihlette, és szinte a kötelező olvasmány érzetével hajtja a koreográfusokat, rendezőket, hogy megbirkózzanak az egyébként csábító feladattal, és megalkossák saját verziójukat. Én magam is évek óta kerülgetem a művet, s foglalkozom a gondolattal, vajon mit jelent nekem a történet.
Rájöttem, a darabban számomra nem a különös keleti úr, az utcalány és a csavargók viszonya az érdekes. Én egy viharos szerelem belső történéseit kutatom, és annak az elementáris vágynak a létrejövetelét, mely olyan erőt képes előhozni az emberből, amely ha kell, képes szétszakítani a körülötte lévő világot, és átlépni a realitások határát. Tehát Mandarinnak lenni egy állapot.
Bárkivel megtörténhet, aki eléri a vágynak és a szerelemnek azt a fokát, amelyen túl megszűnnek a külvilág törvényei, és az élete csakis egy belső, szexuális kényszerektől hajtott lét szabályait követi. Íly módon a Csavargók a külvilág, a Lány a vágy tárgya, a Mandarin a VÁGY megszemélyesítői.”
Publikálta: Csenge
Kategória: ajánló
1 hozzászólás » |
206 olvasás
What do we do? What don’t we do.
2009. március 24. kedd | 06:22 |
Még nem érkezett hozzászólás
Újabb sorozat kerített hatalmába. Magyarországon ‘A Rejtély’ címen fut, március 13-án került először adásba. Anna Torvról (Ő alakítja Olivia Dunham különleges ügynököt) nemigen hallottam korábban, viszont Joshua Jacksonnak (Peter Bishop) több filmjét is láttam.. A kedvencem mégis a John Nobel által megformált Walter Bishop – őrült tudós, egyszerűen imádom a karakterét! :D Mindig van egy-egy oda nem illő megjegyzése, a legszörnyebb szitukban..
Egyébként a magyar nyitóepit mit sem sejtve végigdurmoltam, csak anyu nézte. Másnap, mikor dióhéjban elmesélte a cselekményt, teljesen bezsongtam. Kénytelen voltam letölteni az eddigi részeket, azóta feliratosan nézzük. Szerintem az itthoni változatot most nagyon elszúrták, pedig azt rebezsgetik a magyar szinkron világszínvonalú… Persze gondolom elsősorban megszokás kérdése. :) A kép alatt folytatom…
» Nem tartoznak cimkék a bejegyzéshez.
Publikálta: Csenge
Kategória: ajánló
Megjegyzés küldése » |
224 olvasás
Marcipános koszorú
2009. március 21. szombat | 07:07 |
5 hozzászólás
Már csütörtökön elkészült, aztán tegnap cíbeltem angolra, onnét meg Gabikához… Persze mire megérkeztem mindenki jól belaktakott, csak Gábor és Gabika vett erőt magán a kóstoláshoz. Igazán illatos és egyben ízletes sütemény, bár a töltelékben nem érezhető az a tömény marcipáníz. Mondhatni felismerhetetlenné vált benne 33%-os marcipánmasszám, kizárólag Iringó trafált bele egy hosszantartó barkóba után. :D Legközelebb azthiszem színesebb masszával helyettesítem, sokkal dekoratívabb… ‘Kenyérsütés otthon’ könyvemben a Vasárnapi kenyér címet viseli és elsősorban ünnepekre ajánlják. Húsvétra ismétlés várható. ;)
Előkészítés: 40 perc
Pihentetés: 2×30 perc
Sütési idő: 40 perc
Tápérték: koszorúként kb. 3400 kcal
Publikálta: Csenge
Kategória: ÉDES SÜTIK, kelt tészta
5 hozzászólás » |
673 olvasás
Mogyoróvajas keksz csokidarabokkal
2009. március 17. kedd | 19:31 |
1 hozzászólás
Publikálta: Csenge
Kategória: aprósütemény, ÉDES SÜTIK
1 hozzászólás » |
1,076 olvasás
Gombakrém okozta eufória
2009. március 17. kedd | 14:08 |
Még nem érkezett hozzászólás
Ha jól számolom, nagyjából 3 hónapba telt, mire “meguntam” a zöldfűszeres tojáskrémet (valójában csak az egyoldalú táplálkozás következvényeitől tarthattam ;-D) és valami újszerűre kezdtem áhítozni… Hát, végül nem rukkoltam elő forradalmi újítással. :D Helyette kis eltéréssel megalkottam a tojáskrém egy nagyon finom változát – egy másik ömlesztett kedvencemmel, a gombás háromszögsajttal! Reggeli kenyérmellévalóként isteni, a böjti időszakban különösen jól alkalmazható!
Reggeli után lecsüccsentem megnézni a Skins 3×08-at, melyben Effy helyes kis gombácskákat talált erdei kiruccanásukon… (Tulképp ez a jelenet ihlette meg bejegyzésem címét.
) Határozottan állíthatom, hogy felveszi a versenyt a kábszeres gomba hatásával. Ettől kerülsz csak igazán eufórikus hangulatba…! :D
Publikálta: Csenge
Kategória: köret
Megjegyzés küldése » |
593 olvasás
Korábbi bejegyzések Újabb bejegyzések 
Bad Behavior has blocked 153 access attempts in the last 7 days.


















Tudni mindig könnyebb, de kimondani...az a nehéz.