Hungaikumok… Szerencsére nem esik nehezünkre felsorolni néhány remekét a magyar gasztronómiának, mely világszerte ismertté vált. Rigó Jancsi, zserbószelet, rétes vagy épp a Gulyásleves, mely közkedvelt főétel a külföldi konyhákban is. És itt van Dobos C. József cukrászmester káprázatos íz-kreációja, melyet 1885-ben kóstoltatott meg a publikummal…és nem mellesleg olyan neves személyekkel, mint Erzsébet királyné vagy I. Ferenc József. A róla elnevezett tortába ekkor szerettek bele, méghozzá Európa-szerte.
Babszi adta le a drótot, miszerint Gábor kedvence a Dobostorta.. (Bár sántít a dolog. Mindenkinek úgy rémlik, hogy valójában nővérkénké.
)
Így hát nem maradt más, mint szombat délután hozzálátni az elkészítéséhez. Nos, igencsak hosszúra nyúlt. :-D Ha jól emlékszem 3-tól fél 7-ig dekkoltam a konyhában, pedig anyu is besegített! De iszonyú finomra sikeredett, a kapitális szeletek elfogyasztása egyáltalán nem okozott gondot. Gábor sógor nagy örömömre (még radírpók fölsőt is öltött, csak hogy menjen a tortához…
) egyből két szeletet burkolt be.
…Ó anyám, micsoda ízharmóniában volt részem. Teljes egyensúlyban a krém és a tészta. A képek előtt pedig szólnék néhány szót a frenetikus süti eredetéről:
Más volt, mint az addig ismert édességek. Kitűnt közülük egyszerű eleganciájával, hiszen akkoriban az emeletes, felcicomázott torták voltak megszokottak. Másik titka a vajkrém volt, melyet akkoriban még nem ismertek – a torták főzött krémekkel, tejszínhabbal készültek. Mind a csokoládés vajkrém, mind a tészta masszája Dobos C. József találmánya volt. A mestercukrász egész Európát beutazta, hogy megismertesse a nagyközönséggel művét. Nyomában a cukrászok sikertelenül próbálták megfejteni a torta összeállításának titkát, hiszen receptjét sokáig féltve őrizte. Ám visszavonulásakor a Fővárosi Cukrász és Mézeskalácsos Ipartestületre bízta azzal a feltétellel, hogy bármelyik ipartestületi tag azt szabadon felhasználhatja. [Forrás: Wikipedia]

Fotók: én
Hogy tetszik a recept? –
Hozzávalók
A tésztához:
- 8 tojás, szétválasztva
- 170 g kristálycukor
- 150 g liszt
- 50 g olvasztott vaj
A krémhez:
- 3 tojássárgája
- 200 g kristálycukor
- 25 g liszt
- 250 ml tej
- 100 g tejcsokoládé
- 2 ek. holland kakaópor
- 350 g puha margarin
A dobostetőhöz: 150 g cukor
A díszítéshez: 80 g durvára darált dió, tejszínhab
Elkészítése
- Készítsük el a csokikrémet: Egy tálban dolgozzuk el kézi habverővel a tojások sárgáját a cukorral, majd keverjük bele a lisztet. Melegítsük fel a tejet, apránként hígítsuk vele a masszát, majd tördeljük bele a tejcsokit és adjuk hozzá a keserű kakaóport is. Öntsük a krémet egy főzőedénybe és sűrítsük be alacsony lángon. Robotgéppel dolgozzuk símára a puha margarint, majd keverjük a csokikrémhez. Miután langyosra hűlt, tegyük 25 percre mélyhűtőbe.
- A tésztához válasszuk szét a tojásokat, a fehérjéket verjük kemény habbá a cukorral.
- Óvatos mozdulatokkal dolgozzuk hozzá a sárgákat, a lisztet, végül a hideg olvasztott vajat.
- Rajzoljunk sütőpapírra egy 20 cm átmérőjű kört és melegítsük elő a sütőt 190 fokra.
- Tegyük a masszát habzsákba, majd vonjuk be vele a papírra rajzolt kört. Süssük 10 percig a korongot, míg a széle enyhén megpirul. Készítsünk 7 korongot ezzel az eljárással.
- Helyezzük az első korongot egy lapostányérra, és kenjük meg a csokikrémmel. Ismételjük meg a műveletet még ötször, felváltva rétegezve a korongot a krémmel. Hat tésztakorongot használjunk fel.
- Oldalát is bevonjuk krémmel, majd a durvára aprított dióval.
- Késztsük el a doboscukrot: Ehhez 15 dkg kristálycukrot világosbarnára karamellizálunk, majd a 7. piskótalapra csorgatjuk. Még dermedés előtt felvágjuk olajos késsel, 8 vagy 16 szeletre. A torta tetejére helyezzük, melynek szélét tejszínhabbal vonjuk be, közvetlenül tálalás előtt.
- Forró vízbe mártott késsel szeleteljük!
…we’ve got to fight the powers that be… fight the powers.
- House, mit művelsz?
- Mégis minek tűnik? Harcolok a hatalommal.





(10 szavazat, átlaga: 4.1)








2009. szeptember 3. csütörtök, 08:11
kedves Csokiparány!
Ez nem az igazi dobostorta! Mivel a dobostorta tradicionális magyar torta, tradicionális doboskrémmel, és doboslappal, ahogy azt Dobos C József készítette! A doboskrém tojással, csokoládéval, és kakaóvajjal, és vajjal!!!a doboslap pedig mnt itt olvasztott vajjal, de más anyaghányaddal, és lapnak kikenve, és nem kinyomva készül!! Az oldala recés kártyával mintázva és nem tejszinhabbal. Az eredeti recept: http://www.cukraszat.net honlapon található! Egyébként nagyon tetszik a blog, jó receptek vannak!
Üdv: cukrász
2009. szeptember 6. vasárnap, 06:13
Köszi a segítséget!
Egy ősrégi Magyar Konyha magazinban találtam rá, és valóban érezni lehetett rajta – már elkészítésében, mert ízre azért isteni volt -, hogy nem “az igazi”. :-) Ki fogom próbálni, köszi a webcímet!
2009. november 3. kedd, 08:52
Csenge ez nagyon szép lett, de( bár én nem vagyok cukrász) mégis nem lehetne,hogy vajat használj az otthoni sütijeidhez és nem azt a borzalom margarint?
Tudod sokan vagyunk,akik innen vesszük a recepteket, főleg ugye mióta hivatásos leszel:)), és jó példát mutatnál,hogy az otthoni sütik NEM margarinnal készülnek,mert nagyanyáink (és Dobos úr sem) használták ezt a rémséget.
Aki pedig úgy akarja,az helyettesítse,lelke rajta.
Remélem majdan nyíló cukrászdádban is mellőzöd majd, hulalával és a fél periódusos rendszert képviselő adalékokkal együtt!!!
Egyébként nagyon szeretem az oldalad, és nagyon szurkolok Neked,hogy minden álmod valóra váljon!
Csodás családod van,és jó nekik,hogy van egy házi sütivarázslójuk:))
2009. november 3. kedd, 09:54
Szió Moha, erről már beszélgettünk az egyik bejegyzésben… itt. már jó ideje nem használok margarint, és szeretném mellőzni a cukrászdámból is…. :-) ha egyszer lenne olyan. bárcsak. :-)))
2009. november 5. csütörtök, 10:41
Biztosan lesz:) Olyan elkötelezett és ügyes vagy, és remélem a világ valóban elindul végre az igazi anyagokból készült,valódi sütik felé. Ha kevesebbszer is, de az emberek szerintem azért kifizetik a kicsit többet, hogy igazán jót egyenek.
Én továbbra is a szurkolótáborodba tartozom! A gyakvezető gondolkodását már úgysem tudod megreformálni,de ha meglesz a papírod,akkor a magad ura lehetsz.