Csokiparány blogja

Újabb cikk Marton Levente úr tollából, közkívánatra! (Elvégre legolvasottabb bejegyzésem a “csendes amerikairól” szóló irománya!) A metropol áprilisi számában egy francia finomsággal kényeztet bennünket, mely elmondása szerint egyik gyümivel sem lesz olyan finom, mint a cseresznyével. Ezt a sódószerű tésztát és a pukkanóan piros bogyókat az isten is egymásnak teremtette… – Óvjuk klaviatúráinkat, nem tesz jót neki a nyálcsorgatás!

Nem tagadom, hogy vonzódom a bonyolultabb ételekhez, mert erős kétségek élnek bennem az iránt, hogy 10 perc alatt el lehetne készíteni egy háromfogásos menüt. Ugyanakkor az is tény, hogy időnként nagyon gyorsan lehet nagyon finomat napvilágra segíteni.

Javaslataimat a francia konyhából merítem, de távolról sem a molekuláris biológia komplikáltságával vetekedő haute cuisine receptjei közül válogattam, hanem a józan életfelfogású, elfoglalt francia parasztasszonyok kedvencei közül. A rusztikus francia konyha neozsellér ágához három roppant szimpla sütemény tartozik: a far, a flan és a clafoutis (az első kettőt úgy mondjuk, ahogy írjuk, a harmadik pedig „klafuti”).

Most a clafoutis-ről lesz szó, amelyet hagyományosan cseresznyével készítenek, de ha fel akarják borítani a hagyományt, akkor használjanak meggyet, epret, almát, szilvát, áfonyát, sőt, akár banánt is. Igaz, egyikkel sem lesz olyan finom, mint cseresznyével, mert ezt a sodószerű tésztát és a pukkanóan piros bogyókat az isten is egymásnak teremtette, de azért csalódni se fogunk.

A clafoutis Franciaország középső vidékéről, Limousin megyéből származik, amely olyan nagyszerű dolgokat adományozott a világnak, mint a hófehéren áttetsző, értékes limoges-i porcelánt, illetve a méretes autók elnevezését, a limuzint, amely a helyi lakosok hosszúkás fejfedőjéről, kámzsájáról kapta a nevét. A harmadik adomány pedig maga a clafoutis, amely az okcitán nyelvből (clafotis, clafir) származik, és azt jelenti, hogy megtölteni. Az okcitán pedig egy mediterrán partvidéki nyelvjárás, spanyol–katalán–fran­cia mixtúra, ilyet beszéltek valaha Barcelonától Mar­seilles-ig, mielőtt a francia ki nem irtotta volna, s Limousin a legészakibb pontja, ahová kiterjedt. Franciaországnak a Rhone folyó és a spanyol határ közé eső részét ma is úgy hívják, hogy Languedoc, azaz az oc nyelv földje. Amúgy a szomszédos Provance-ban az ehhez hasonló provanszált beszélik.

A clafoutis tehát erről a vidékról terjedt el szerte Franciaországban a XIX. században, majd szerte a világban a XX. században. Maga a sütemény ennél valószínűleg jóval vénebb, de pontos dokumentáció nem maradt ránk.

A clafoutis tésztáját meglehetős konszenzus övezi, ám az egyszerűbbnek tűnő hozzávaló, a cseresznye már felvet néhány vitás kérdést. A tradicionalisták váltig állítják, hogy a clafoutis csak akkor lesz igazi, ha magozatlan cseresznyével készül. Sütés közben ugyanis a cseresznyemag is beleadja a maga ízét-illatát a süteménybe, mag nélküli cseresznye ese­tében ez az íz értelemszerűen hiányzik. A baj csak annyi, hogy a cseresznyemag által biztosított pluszörömöt ellensúlyozza a bosszúság, ami falatozás és cseresznyemag-válogatás közben végigkísér, nem is említve a ráharapás kellemetlen esetét. Mint látjuk, az eredeti clafoutis minimum a meggymagozó feltalálása előttre datálható. S e két tábor mellett van egy kompromisszumkészebb, de erősen hedonista álláspont is, miszerint a clafoutis akkor lesz a legjobb, ha 3-4 évig konyakban érlelt cseresznyével vagy meggyel készítjük, hiszen az alkoholtól a mag megpuhul, gond nélkül szétrágható, s a konyaktartalomnak köszönhetően vacsora után nem is kell lehajtani egy pohárkával.

Döntsük el, melyik cseresznyeváltozatot használjuk – a kompót is tökéletersen megfelel –, aztán melegítsük elő a sütőt 180 fokra. 2 deci tejszínt önt-sünk egy kis lábosba, adjunk hozzá egy mokkáskanál erede­ti vanília­kivo­natot vagy egy hosszában félbevágott vaníliarudat a kikapart magvaival együtt.

Lassú tűzön forrósítsuk, de ne forraljuk fel. 5 perc után vegyük le a tűzről, adjunk hozzá 1,5 deci hideg, zsírdús tejet, és hagyjuk kihűlni. 3 tojást 6-7 dkg cukorral felverünk, hozzá-adunk 10 dkg lisztet, aztán az egészet hozzákeverjük a kihűlt vaníliás tejhez-tejszínhez, amiből előbb kidobtuk a vaníliahüvelyt. Keverjük össze, szórjunk bele 40-50 dkg cseresznyét vagy mást, locsoljuk meg egy evőkanál cseresznyepálinkával – ha mást használunk, akkor lehetőleg abból a fajta gyümölcsből készült pálinkával, de ha ko­nyakos cseresznyét-meggyet használunk, akkor a pálinkáról már mondjunk le. Ismét keverjük össze, majd öntsük át egy kivajazott, lapos sütőformába, és tegyük a sütőbe 30-35 percre.

Amikor a teteje aranybarna lesz, már tálalható, és ne lepődjenek meg, ha a tészta még kissé rezgős: ennek a sodószerű tésztának ilyennek kell lennie, ha keményre sütjük, kidobhatjuk. Ilyen ínséges időkben ilyet tenni pedig ugyebár nem lenne ildomos…

Nagy kanállal szaggassunk belőle a tányérokra, szórjuk be bőven porcukorral, és adhatunk mellé egy gombóc vanília- vagy gyümölcsfagylaltot is. Jó étvágyat, illetve konyakos meggy esetében gyorsan múló macskajajt kívánok.

Isteni clafoutis cseresznyeszezonra…
Amit feltétlenül ki kell majd próbálnom!

Előkészítés: 40 perc
Főzési idő: 1 óra 10 perc

Hozzávalók

• 15 g vaj a tepsi kikenéséhez
• 750 g cseresznye kimagozva
• 125 g liszt
• 50 g kristálycukor
• 3 tojás
• 1 kk. vaníliaeszencia
• 300 ml tej
• porcukor a sütemény megszórásához

Elkészítése

1. A sütőt melegítsük elő 180 fokra (gázsütő 4-es fokozat). Vajazzunk ki egy lapos, kerek fajansztálat. Tegyük a cseresznyét a tálba.
2. A lisztet és a cukrot egy nagy tálban keverjük össze, és fúrjunk egy kis krátert a közepébe. Verjük fel a tojást. A vaníliaeszenciát és a tejet adjuk a tojáshoz, és keverjük vele össze.
3. Lassan öntsük a tejes keveréket a lisztben lévő kráterbe, és állandóan kevergessük, amíg puha tésztát nem kapunk. Öntsük a cseresznyére.
4. Süssük 40 percig vagy tűpróbáig. Szórjuk meg porcukorral, és langyosan tálaljuk.

Recept forrása: Nők Lapja / Kép forrása: cuttheline