Szeged Napok, borús napok

Mostanában iszonyú rossz hangulatban vagyok… Nem kizárólag a laptop miatt (vannak fejlemények), inkább egyszerűen üresnek érzem magam. Nem foglal le semmi. Sütés közben még mindig feldobott vagyok, de rögtön le is lohad a jó kedvem – fotózni már nem tudom ízlésesen. Pedig az elmúlt hét alatt kétszer is próbálkoztam. Zavar, hogy nem jutok géphez. Apukám laptopja böngészésre sem alkalmas, nemhogy fotószerkesztésre. A monitor pocsék, 10 perc után megfájdul az ember feje, ráadásul némelyik gomb bekrepált az évek során. A kinnti gépet szerettem mindaddig, amíg meg nem pillantottam a leereszkedő pókok sokaságát. Írtózom tőlük, nem vagyok nyugodt ha ott ülök.

Pedig nem is olyan rég annyira boldog voltam, elsősorban a suli miatt.. Most meg nem merek belevágni. Ha csalódok, tuti teljesen kikészülök…. Pedig közben kitettek az oldalukra is, “egy leendő diákunk gondolatai” címszó alatt. Elmondhatatlanul jól esett. :)

Babsziék is biztos neheztelnek rám, amiért kimaradok a családi programokból. Tegnap is inkább az üzletben dekkoltam, olvastam egész délután. Mert ők most virulnak, én meg olyan vagyok, mint… mint akit pofáncsaptak egy méretes hallal.

És a laptop. Tegnap bementünk szervízbe. Azt mondták már aznap érdemes lett volna beszállítani, mert a cukros kakaó tönkreteheti az alaplapot is. És akkor keresztet vethetünk a többszázezres ajándékomra. Erre az esetre felkészülve nézegettünk újtípusú gépeket. Bika jók vannak piacon, meg sem közelítik a lenovo-m teljesítményét. Egy hp laptop közülük igazán tetszik, az ára már kevésbé. Majdnem 180 ezer forint, amit a mostani helyzetünkben kizárt, hogy meg tudunk fizetni :(

Múlthét hétfőn kezdődtek a Szeged Napok, vasárnap zárták a hidivásárral. Magunk is kimentünk, a 220volttal újranyílt üzletünket reklámoztuk. No meg vettem jó pár különleges lekvárt! :-) Fotók is készültek, Irit leszámítva egész jó hangulatban voltunk…


Itt arra gondoltam, hogy na basszus, folyton ebben a szerelésemben kerülök blogra.


Anyu, Iri, én, no meg apu csodás munkái eladásra készen! :-)


Anyu, én, meg a hátam.


Anyuval, picit megfáradtan. :-))


Ééés a csodás lekvárok, szörpök… Nyamm, kóstoló is volt. :-D Én fekete berkenyét, fekete ribiszkét, diót (egyedül ők készítik az országban), szilvát és húsokhoz fokhagyma lekvárt szereztem be!

Blog Widget by LinkWithin» Nem tartoznak cimkék a bejegyzéshez.


6 hozzászólás - “Szeged Napok, borús napok”

  1. thechefviki üzenete:

    Én ilyenkor szoktam betenni Ákost a lejátszóba, és atom hangerőn döngetni, közben harsogni vele együtt – helyrejövök tőle :-))

    Nekünk Asus laptopunk van, teljesen megfizethető és nagyon-nagyon jó minőségű, a rendszergazdáink odáig és vissza voltak tőle, mennyi mindent tud, és mennyire szuper! Tavaly vettük, cirka 110 eFt körül volt!

  2. helen üzenete:

    msi vx600 – nagyon szeretem :) elneveztem renesmeenek ;)

    Írtam emilt twilighttal kapcsolatban, de nem válaszoltál :(

    Fel a fejjel. Csinálj valami olyat, amit eddég még soha és mindig is szerettél volna kipróbálni.

  3. Csenge üzenete:

    Megfogadom a tanácsod! :-)))
    Néztünk Asus laptopokat is, tényleg jók!! Elgondolkoztunk azon, hogy a Lenovo javíttatása + kibővítése mennyibe kerülne… Mindenek előtt kellene ugye egy új billentyűzet, ha utána minden flottul megy, kellene szerezni RAM-ot, meg néhány plusz gigát a merevlemezre. Ugyanis a lenovo alapból jó márka és igen masszív – sok ügyetlenségemet kibírta már. :-)) Viszont ha mindent összevetve drágább lenne, vagy megközelítené ennek a hp notebooknak az árát, akkor újat kapnék.. Valamikor a távoli jövőben. :-(

    Erősebb vidikártya, ezzel szimpatizálok leginkább! :-)

  4. Dóra üzenete:

    Csenge, miért ne akarnád azt a sulit! Szerintem nagyon oda passzolsz! Hidd el! Más terület is megy neked, de ezt biztos élveznéd! ÉS ez fontos! Csak olyan munka jó felnőttkorodra, amit minden nap szeretsz csinálni. Vagy legalábbis majdnem minden nap :-D

    Nekünk HP laptopunk van, nincs vele baj, csak már kicsit régi, úgyhogy ráférne egy kis memória upgrade, mert most igy már nagyon lassú szegénykém.

  5. thechefviki üzenete:

    Csokiparány, kukkolj be hozzám, hátha ez is javít majd a kedveden :-))

  6. Evi üzenete:

    ezek szerint meg nem erkezett meg a postas.. mi ez a letargia….tessek a jovobe pillantani.. ott fogod eleted hatralevo reszet tolteni.. :kacsint: es amugy is tulon tul fiatal vagy meg a letargiahoz.. sztem raersz meg arra.. :nyelvnyujtogato:

Hozzászólás publikálása

* = kötelező kitölteni
Az üzenetben használhatsz HTML-tageket.

Spam Protection by WP-SpamFree