Pecsét 1
Pecsét 2

Sütimizéria

Csokiparány Csenge csivitel, édesről meg sósról.


RSS hírcsatorna   Flickr képgaléria   Tortarendelés   Sütiklub   Facebook Latin Negyed csokibolt

Úgy kell neked, Gordon Ramsay! :-D

2009. május 13. szerda | 16:40 - 3 hozzászólás



Cikk forrása: Comment.com, a kép pedig egy 2008-as felvétel

A Magyarországon is ismert mesterszakács kiborította a brit ORTT-ét. Új fűzőműsorában, a A Great British Nightmare, vagyis a Nagy Brit Rémálom első adásában ugyanis negyven perc alatt 115-ször hangzott el káromkodás.

A konyha ördöge új műsorával arra vállalkozott, hogy visszacsábítsa a közönséget néhány vidéki étterembe. Ám a helyi séfek hozzáértésének teljes hiánya miatt már a sorozat első adásában hárompercenként elszakadt nála a cérna, és indulatait válogatott káromkodásokkal sűrűn megtűzdelve zúdította a kontárok nyakába. Az este 9-kor kezdődő műsor mélypontja az volt, amikor egy szakács mérgében egymás után 30-szor mondta főnökének, hogy “b…dmeg” – írja a Telegraphra hivatkozva az MTI. 

A brit médiafelügyelet, az Ofcom 51 nézői panasz alapján indított vizsgálatot, és megállapította, hogy a műsor megsértette a műsorsugárzás kódexének azon szabályát, miszerint a szövegkörnyezetnek indokolnia kell a durva beszédet.

» Nem tartoznak cimkék a bejegyzéshez.
SzerzőPublikálta: Csenge Kategória Kategória: moment of zen Megjegyzés 3 hozzászólás » | 602 olvasás


3 hozzászólás - “Úgy kell neked, Gordon Ramsay! :-D”


  1. Sylvia(Km) üzenete:

    Én nagyon szeretem Gordon Nightmares műsorait, már többet fel is vettem belőlük. Van USA-s sorozata is :)
    De az biztos, hogy sok az f betűs szó bennük. Nem is Gordon lenne ha nem használná a kedvenc szavát :) Őt talán csak az In Bruges film múlja felül, ami tegnap néztem. Nem tudom az a film hogy jelenhetett meg??? :nevetos:

  2. Csenge üzenete:

    Juj, én is láttam az In Bruges című filmet… Hát az valami iszonyú… :nevetos: :nevetos:

  3. Csizmadia Nóra üzenete:

    szia!!

    Nekem az egyik ismerősöm ( a volt barátom :porga szabolcs) mutatta meg h mit csinálsz, s láttam a meglepetés újságban is!!A sütik csodálatosak és a képek amiket csinálsz róluk, azok is! Nagyon tehetséges vagy és nagyon jó az ízlésed!! Gratulálok!!

    üdv.: Csizmadia Nóra


Hozzászólás publikálása


* = kötelező kitölteni
Az üzenetben használhatsz HTML-tageket.

Spam Protection by WP-SpamFree



Aktuális Étel / Ital ajánlataink

Nyári láb kép

Bad Behavior has blocked 381 access attempts in the last 7 days.