Ünnepeltünk :-)
2009. október 20. kedd | 08:36 |
3 hozzászólás
Hétvégén nagy bulit csaptunk! Nem is akárhol, végre Babsziék új lakijában gyűlhetett össze a csipetcsapat. :-)) Az ünnepelt kishölgy természetesen ragyogott, hiszen minden róla szólt – énekeltünk, táncoltunk, Babszi mennyei falatkáit majszoltuk, végül tortáztunk is. Minden jól sikerült, és én imádtam ezt a zsibongást. Persze Kolos ismét túlpörgött, amire Papi csak rátett egy lapáttal. :-P Szóval háttérzajban nem volt hiány!
Én magam Eperketortával készültem – már pénteken betöltöttem, így szombatra csak a kiscsaj megformálása maradt, meg a díszítés. Szerintem Lucának tetszett. :-)) Rögtön hozta az egyik babáját, hogy “megkóstoltassa” vele, aztán pedig lelejmolt egy túlméretezett marcipánepret. Igazi tündérke volt, ahogy szeletelés után kiszolgált bennünket. :-))
Egyébként nekem nagyon is bejött ez az ízvilág. A Pándi-meggytortát alakítottam át kicsit, így az egyik réteg egy fehér csokis mascarponekrém lett, míg alatta fanyar eperkrém húzódott. Isteni volt a kettő kombinációja, és roppantmód passzolt a csípősfahéjas piskótalapokhoz. :-)
Most partiképek – feliratoztam is -, délután meg hozom a receptet! 
Publikálta: Csenge
Kategória: egyebek
3 hozzászólás » |
1,545 olvasás
3 hozzászólás - “Ünnepeltünk :-)”
Hozzászólás publikálása
Bad Behavior has blocked 183 access attempts in the last 7 days.




































Tudni mindig könnyebb, de kimondani...az a nehéz.
Hú!!! Mennyi jó kaja!!!
Jó buli lehetett. A tortádat is nagyon megirigykedtem!!
Gratula!
Szia Csipi!
Tetszik a blogod. Örülök, hogy rendbejött az életed és boldog vagy…
Majd jelentkezem e-mail-ben is ;)
Matekmáté, szióóó! Jaj dejó, mindenképp írj e-mailt! Hogy vagytok, megvagytok? :-) Láttam iwiwen, hogy most Budapesten laktok..hm, onnan bonyolult lenne matekozni… :-D De lehet már nincs is rá szükségem, képzeld ez a vendéglátói cucc egész jól megy!
Évának meg hatalmas szivecske! szivecske :-))