Sütimizéria

Csokiparány Csenge csivitel, édesről meg sósról.

           

Advent első vasárnapjára: Datolyás-banános meglepetéskocka, diószemekkel

2009. november 30. hétfő | 15:51 - 8 hozzászólás

Jelentem, visszatértem!  Most éppen jóízűen tömöm a majmot… az első adventi desszertből még maradt néhány morzsa: Tömör és tömény, egyszerűen tökély - első sandításra akár brownie-ként is megállná a helyét, ám állagában és ízvilágában nem is különbözhetne jobban! Az egzotikus gyümikeveréknek, no meg az imádott olajosmagvaknak hála, szédítő az összhatás… Ráadásul egészséges elemózsia a javából! Cukor helyett a datolya teszi meseszerűen édessé, intenzív ízét pedig a banán adja meg. Érdekes, a banánt mint gyümölcsöt nem szívlelem különösképp…. de sütikben, valamiii halááálos, hihetetlen hogy feldobja! Tízpontos desszert, már gyűjtögetek az újabb zacsi datira!

Hozzávalók

• 300 g (Király) datolya
• tej
• 175 g puha vaj
• 1 tk. vaníliakivonat
• 2 érett banán
• 3 tojás
• 50 g őrölt mandula
• 50 g durvára vágott dió
• 75 g finomliszt
• 75 g étkezési keményítő
• fél csomag sütőpor
• 60 g kakaópor

A tetejére: 100 g étcsoki + 1 ek. olaj, vízgőz fölött

Elkészítése

1. A datolyát apróra vágjuk, és egy kis edénybe – lehetőleg teflonba – feltesszük főni annyi tejjel, hogy ellepje. Kis lángon, fedő alatt 8-10 percig főzzük, fokozottan ügyelve arra, hogy a tej ne kapjon oda. Azután a lángot feljebb vesszük, és kb 2 percig, állandó kevergetés mellett hagyjuk forrni, amíg besűrűsödik és pép lesz belőle. Levesszük a tűzről, és kihűtjük.
2. A sütőt előmelegítjük 180 °C-ra, egy kisebb, négyzetes tepsit pedig kibélelünk sütőpapírral,
3. A babánt egy villával összetördeljük, és a vanilincukorral kikevert vajhoz adjuk. Egyenként beledolgozzuk a tojásokat, majd a datolyapépet.
4. Hozzáadjuk a sütőporral és kakaóporral átszitált lisztet, az őrölt mandulát, végül beledolgozzuk a durvára hagyott diószemeket is.
5. A masszát az előkészített tepsibe öntjük, tetejét egyenletesen elsímítjuk és sütőbe toljuk 30 percre. Ha a beleszúrt fogpiszkálóra már nem ragad tészta kivesszük, és a tepsiben teljesen kihűtjük. Tetejére az olajjal megolvasztott étcsokit öntjük, majd megvárjuk, míg teljesen megdermed. Isteni nasi.

Publikálta: Csenge Kategória: ÉDES SÜTIK, tepsis 8 hozzászólás » | 2,588 olvasás

Összetörték a szívem.

2009. november 27. péntek | 07:21 - 29 hozzászólás

Akkor most írni fogok. Pedig nem könnyű megfogalmazni. A tegnapi nap után úgy látszik nehezen találom a szavakat…. :-) Közepesre vizsgáztam le, és teljesen összeomlottam – zokogtam a tanműhelyben, lefelé battyogva a lépcsőn, az öltözőben, de még hazafelé úton is. Szánalmas volt, amint erőtlenül próbáltam magyarozkodni, bizonygatni a saját igazamat  Egy biztos, dühös vagyok, lőttek az önbecsülésemnek… és megalázva érzem magam.

Hiába játszom le újból és újból magamban, nem értem hogy történhetett meg. Az isler tételét húztam, míg Beának a csokitorta jutott. Miután megkaptunk egy géppel kikalkulált bizarr anyaghányadot, lementünk vételezni és hozzáláttunk a munkához. Az islertészta barna linzi tésztával készül, tehát értehtő, amiért megvak után kutattam. :-) Meglepetésemre amikor dió és daráló felől érdeklődtem, azt a választ kaptam “Eszembe ne jusson. Hagyjam ki.”  Noha nem került a tésztába, nem értem miért nem pótolhattam valamivel a kieső 10 dkg-t, ami azért nem elhanyagolandó……. Összeállt a tészta, de rettenetesen ragadt. Tanár úr csak legyintett, majd hozzátette: “Tedd hűtőbe, könnyebben nyújtható lesz, ha hűl egy kicsit.”

Ezalatt Bea elszúrta a piskótáját. A liszt tojáshabba forgatásása enyhén szólva elhúzódott, a tésztája összeesett. :-( És ha a szivacsos állag még nem lett volna elég, szegény rögtön elkezdte kenni a krémet a forró korongokra. Teljesen kétségbeesett, de végül talpra állt valahogy. Mert Ő Bea! :-) Ekkor már én is a sütő mellett álltam, vártam a csodát. Ami természetesen elmaradt. Amolyan lepénytészta állagú, levegős “islerkarikák” vártak arra, hogy összetöltsem őket.

Megkérdeztem hol találok csokit a bevonáshoz, azt ugyanis nem kaptunk vételezéskor. Gondoltam ha már elcseszett az egész, legyen Isler látszata.
“Van még egy kevés, vond be azzal, de csak a felét.” – Már mindegy volt, teljesen letörtem. Hiába húztam ezt a tételt, ha nem nyílt lehetőségem a tanult anyaghányaddal, a tanult módon, vizsgához méltó komolysággal elkészíteni. Az egész egy vicc volt. És én vizsgáztam! Számomra ez fontos volt, ahogy az a hármas is, ami a naplóba kerül. Ki tudja majd ennek a háttétörténetét? Csak én, csak ti.

A szóbelinél a felvert tésztákról kellett beszélnem, a következő pillanatban pedig már véget is ért az egész. Megkaptuk az érdemjegyet, majd stílusosan azzal zárta a meghitt találkozót, hogy szeret, és visszavár bennünket – de legközelebb legyünk lelkesebbek. Sokkal lelkesebbek. Itt aztán valami elpattant bennem, ekkor törtek utat a könnyek is. Lelkesebbek?! Mi az, hogy lelkesebbek????? Ezzel kelek, ezzel fekszem, EZEK a dolgok határozzák meg a mindennapjaimat. Tudom, hogy EZ a jövőm, és már lelkes vagyok egy ideje, ezért jelentkeztem ebbe az iskolába, tanultam végig a nyarat, stresszeltem eleget az orvosi vizsgálatok miatt. Imádkoztam, annyit sosem mint akkor, az eredményre várva. Hogy azt csinálhassam, amibe bele vagyok szerelmesedve. Bármit mondhatnak rám, bármit elvehetnek tőlem, de ezt az egyet nem. Ezt soha….

Publikálta: Csenge Kategória: énblog 29 hozzászólás » | 1,439 olvasás