Sütimizéria

Csokiparány Csenge csivitel, édesről meg sósról.

           

Pszinapszison a “kötetem” – avagy egy fejezet az életemből

2009. november 21. szombat | 07:57 - 13 hozzászólás

A héten felkeresett egy pszichológushallgató az ELTÉről! Pétervári Juditnak hívják, és lelkes szervezője a Pszinapszis nevű rendezvénynek. Nagy leborulás előttük, óriási amit alkotnak! Így történt, hogy elhívott az évi rendszerességgel megtartott “Élő könyvtárukba”. Szerette volna, ha az elmúlt évemről mesélek kicsit, nyíltan, sok-sok ember előtt. Nagyon jól esett, de visszautasítottam… egyszerűen nem ment volna. Tudom, a blogomon annyi mindenről szó esett, őszintén beszéltem a történtekről, és rengeteg pozitív visszajelzést, támogatást kaptam. Ezek mind-mind hozzájárultak a felépülésemhez. De leírni annyival másabb, annyival könnyebb. Tudjátok milyen nehezen nyílok meg, oldódom fel. Arról nem is beszélve, hogy szeretném végre lezárni magamban. Bár ez eddigi életem legmeghatározóbb időszaka volt, mostmár ideje továbblépnem!
Utoljára, egészében megpróbáltam neki, és Nektek is megfogalmazni ezt a “fejezetet”. És ha egy ideje új lapra is írok, higgyétek el, sosem tépném ki ezeket! Már a részemmé vált – kicsit ettől is vagyok olyan, amilyen.

Még mindig nehéz rájönnöm – talán nem is igazán akartam soha – mi-miért alakult ki bennem. Mindig vékonyka voltam, és ezzel mindig is tisztában voltam, csak épp… sosem törődtem vele igazán. Sosem figyeltem eléggé magamra. Különösen tavaly, amikor sokminden elromlott. Magányos voltam, depressziós, és nagyon magamba fordultam. Jól emlékszem ezekre az időkre, mint valami droghoz, úgy nyúltam a csokihoz. :-)) Mára pedig hihetetlen mennyire megutáltam. No nem az édességet, inkább a csokievés-rituáléját… Szép fokozatosan fölváltotta a főétkezéseimet, de csak pillanatnyi megnyugvást adott.

A családom a legjobb család, amit kívánhatnék magamnak! Különösen a bajban tartottunk össze, amikor klinikára kerültem. Emlékszem, lebetegedtem egy kis megfázással, de valahogy a szokásosnál gyengébbnek éreztem magamat. És rettenetes belegondolni, de végül csak azért mentem el orvoshoz, mert nem készült el az angolházim, és tartottam egy rossz jegytől… A háziorvosom szembesített vele, hogy nagy a baj – innentől kezdve lényegében nem jártam suliba. Hazafelé végig potyogtak a könnyeim, sosem felejtem el, ahogy a szakadó esőben rohantam….. :-) Azon kattogott az agyam, Istenem, észre sem vettem, mit tettem magammal!

Pár héttel később pszichiátriára kerültem. Ez idő alatt ismertem meg Ábrahám Évát, akit mai napig roppantmód szívlelek, a család mellett ő segített túljutnom a nehezén. Az evésre végig nagyon koncentráltam, pedig közel sem volt egyszerű. Szinte fizikai fájdalmat éreztem, valahányszor jöttek a főétkezések… Az összeszűkült gyomrom mellé párosult félelem csak rontott a helyzeten, hiszen nyomás alatt voltam. Ami iszonyúan megviselt. Ahogy akkoriban írtam a blogomon is:
“Minden hétre egy program jut ezen a pszichiátrián. Ezt úgy kell elképzelni, hogy kapsz egy nyilatkozatot, amiben pontokba szedik a feladataidat. El kell végezned, különben drasztikus lépéseket tesznek: Az én esetemben eltiltottak volna a szeretteimtől – megvonták volna a látogatást. Maximum egy gyors telefonhívásra lett volna lehetőség, sarkadban a nővérekkel.
Két főétkezést kellett megennem. Természetesen ilyenkor mindent be kellett puszilni, egy morzsa sem maradhatott a tányéron. Nagyon feszültté tett a helyzet, volt hogy egész nap idegeskedtem az étkezések között… Talán a legtöbb esetben ez a motiváció segít, de engem nagyon megrémített. És így is, mindössze két órát lehettek velem naponta. ”
Mások gondjai pedig…olyan sokfélék, olyan kilátástalanok voltak!
“Szembesülhettem vele, hogy a saját korosztályomban hány fiúnak és lánynak vannak problémái. Komoly problémái. Mennyi nálam fiatalabb lány kisérli meg az öngyilkosságot, mert nem számíthatnak a családjukra. Olyannyira, hogy semmit sem változtat meg közel 40 idegnyugtató bevétele. Aztán folytatni ugyanott, ugyanolyan körülmények között.”
És itt ez a másik srác például, akit épp mostanában láttam a Széchenyi téren télvíz idején, egy szál rövidujjúban flangálni… Vagyis folytatta, amit egy évvel korábban is csinált… :-( Majdnem minden éjjel behozták, benyugtatózták, majd másnap kiengedték. Elmúlt 18, erőszakkal már nem tarthatták bennt.
Ami talán méginkább megdöbbentett, hogy mi, tizenéves fiatalok, egy osztályon voltunk a kisgyerekekkel! Látták és hallották mindazt a szörnyűséget, ami a klinikai éjszakákra volt jellemző. Egy alkalommal például óriási hangzavar volt, egy csajszit kergetett több nővér. Végül lefogták, benyugtatózták, és csönd volt reggelig…. Hihetetlen, azthinné az ember, ilyesmit csak filmekben lát. Dehát mi lesz ezekkel a gyerekekkel? Hogy tudnak majd így elvonatkoztatni a látottaktól és pozitívan gondolni a felnőttkorukra? Még csak ovisok, miért nem adatik meg nekik egy normális gyerekkor….? Ha okkal is voltak bennt, miért velünk voltak összezárva?!! Mondhatnak mármit, ez számomra felfogadhatatlan!

Eltelt egy év. Idén November 15-én elkezdtem írni egy bejegyzést, akkor volt “Hazatérésem évfordulója”. :-) Végül nem publikáltam, inkább töröltem. Mostmár tovább kell lépnem ezen az időszakon, volt elég időm gondolkodni, no meg testileg-lelkileg megeddződni. És akárhonnan is nézzük, ha nincs ez az év kimaradásom, sosem találom meg, ami igazán boldoggá tesz. Még ha picit irónikus is, hogy pont a sütés, azért igaz! :-))) Cukrász leszek, sütit eszek, kerekedek… Ahogy a világ is előttem. :-)

Csenge voltam!

» Nem tartoznak cimkék a bejegyzéshez.

Publikálta: Csenge Kategória: énblog 13 hozzászólás » | 1,426 olvasás

13 hozzászólás - “Pszinapszison a “kötetem” – avagy egy fejezet az életemből”

1. Nóra üzenete:
   2009. november 21. szombat, 10:18

   Én nem tudtam ezt. Könnyes szemekkel olvastam, de örülök, hogy számodra ez már a múlt. Légy hálás a sorsnak a családodért, ők azok, akikre mindig, bármilyen helyzetben számíthatsz majd!

2. Edith üzenete:
   2009. november 21. szombat, 18:59

   Szia Csenge,
   Van egy par honapja miota olvasom a blogodat es csak csodalni tudlak! Oszinten! Fantasztikus ahogy beszelsz a sutikkel valo kapcsolatodrol es le a kalappal elotted, hogy ilyen fiatalon, epp ezen a teruleten REMEKELSZ! En akkoriban teljesen mas dolgokkal voltam elfoglalva…
   En sem tudtam arrol a helyzetrol amin atmentel, de nagyon orulok, hogy tul vagy rajta es azt gondolom, hogy nagyon szerencsesnek mondhatod magad, azert mert ilyen csaladod van!
   Azt kivanom, hogy mindaz ami negativ volt eddig valjon a javadra. Es FEL A FEJJEL! NAGYON NAGYON UGYES VAGY! Fantasztikus cukrasz vagy mar most!
   Sok sok szeretettel, Edith.

3. cricri üzenete:
   2009. november 21. szombat, 20:25

   Megkérdezhetem, hogy a kerekedés hány kilót takar?

4. Csenge üzenete:
   2009. november 21. szombat, 21:02

   :-) Meg. Még nem eleget! De már nincs messze az álom szivecske 45 szivecske

5. Csenge üzenete:
   2009. november 21. szombat, 21:02

   Köszönöm mindenkinek.

6. Puszedli üzenete:
   2009. november 21. szombat, 21:41

   Egy időben engem is hízókúrára kellett fogni, hogy elérhessem a normális súly legalsó határát.. Persze azóta elértem, sőt.. túl is teljesítettem! :)) Semmi sem lehetetlen – ezt tartsd szem előtt, akkor minden rendben lesz!

7. Dóra üzenete:
   2009. november 21. szombat, 22:54

   Szia Csenge!
   Irni tényleg klasszisokkal könnyebb :) Ott senki nem szakitja meg az ember gondolatait, van idő fogalmazni.
   Nem baj, hogy nem akartál kiállni, valaki tud, van aki nem.
   És hidd el, az az elmúlt időszak csak megerősit! És tényleg ez terelt a cukik felé, és ez mennyire jó! Látni kell a jót mindenben :)

8. Rita üzenete:
   2009. november 22. vasárnap, 03:58

   Kedves Csenge!
   Nemrég érdeklődtem a hogyléted felöl és már akkor megnyugtattál, hogy a dolgok jó irányba haladnak. Csak így tovább! Mi akik olvassuk az írásaidat (és biztosan a szeretteid is), tudjuk, hogy most már jó úton jársz! Hajrá! :)

9. HargitaiBea üzenete:
   2009. november 22. vasárnap, 09:40

   Kedves Csenge!

   Egy ideje már be be kukucskálok ide, szívet melengető a kitartásod, a lelkesedésed.
   Ez a bejegyzésed könnyeket csalt a szemembe, és sebeket tépett fel.
   Nagyon sok erőt kívánok neked, és kitartást a nehezebb napokra is.
   A fotóid nagyon szépek, ügyes vagy!
   Minden jót kívánok neked,
   Bea
   (engem nem engedtek cukrásznak, pedig legalább olyan elszánt voltam mint te, de az én családom nem így állt hozzá, büszke lehetsz a tiédre!!!!)

10. Csenge üzenete:
    2009. november 22. vasárnap, 09:59

    Írtó aranyosak vagytok, én is megkönnyezem ám a soraitokat! Hajjaj, most aztán megint szeretettúltengésem van, köszönöm Nektek! :-) <3

    Bea: Imádom a fotóidat! Őszintén szólva egyfajta példakép vagy számomra… :-) Olyan rengetegsok gasztroblogger magaslik ki a fotóival, de valahogy a Te képeid… Nagyon sajnáltam, amikor bezártad a blogodat. Nem tudom a háttértörténetét, de biztosan meg volt rá az okod.

    Felettébb gyakorta lapozom végig az ételfotóidat flickr-n. Sugárzóak, egytől-egyig. Mit is mondhatnék még, egyszerűen nagyon szeretem őket… :-)

    Sajnálom és elszomorít, hogy a családod nem támogatott…… :-( de szerintem ha igazán vonz, itt az ideje kitöltened egy beiratkozó lapot…! :-)

11. HargitaiBea üzenete:
    2009. november 22. vasárnap, 18:41

    Csenge, tényleg megleptél! :)
    A blogbezárást nem bántam meg, mert megszületett ez:
    http://hargitaibeafoto.blogspot.com/
    és ezzel elvagyok.
    Köszönöm szépen a sok dicséretet! :)
    szia
    (most már késő a cukrászathoz, talán a fotózáshoz gyűjtök még bátorságot, és azzal kapcsolatban vannak terveim a következő évre!)

12. Notburga üzenete:
    2009. november 24. kedd, 23:20

    Én nem rég óta olvaslak, s még azt sem mondhatom hogy rendszeresen. Úgy hetente… Nagyon szeretem, ahogy írsz, valahogy visszaviszel abba az idöbe, mikor én is olyan fiatal voltam, mint Te. Nagyon meghatott, amit írtál és ahogy. Örülök Veled, hogy sikerült kikászálódnod a gödörböl. További sikeres életet és nagyon finom sütiket kívánok Neked!
    :mosoly:

13. Főz és fecseg üzenete:
    2009. november 25. szerda, 00:01

    Kedves Csenge!
    Különleges vagy és tehetséges! Tudd, hogy olyan képességek, tudás birtokában vagy, ami gyarapítja, gazdagítja a világról való tudásunkat, a valóságnak olyan rétegeit tárja fel előttünk, amelyekre soha nem gondoltunk. Ez a te erőd, bízzál magadban!:)

Hozzászólás publikálása

Neved (required)

E-mail címed (rejtve marad) (required)

Webcím

* = kötelező kitölteni
Az üzenetben használhatsz HTML-tageket.

Notify me of followup comments via e-mail

Spam Protection by WP-SpamFree