Sütimizéria

Csokiparány Csenge csivitel, édesről meg sósról.

Feketébe öltöztünk

2010. május 16. vasárnap | 06:38 - 8 hozzászólás

Újragondoltam többször is, vajon helye van-e a blogomon. Hiszen ez mégis valami mélyebb, valami bensőségesebb dolog, ami inkább a szűk családi körre tartozik, mintsem a világhálóra… Tegnap viszont a nővérem is írt róla, és úgy gondoltam ha nem is részletekbe menően, de mesélnem kell. Mert felkavart ami történt, és azt hiszem ki kell írnom magamból.

Éppen egy hete történt, akkor is korán ébredtem. Fél hét magasságában megcsörrent a telefon odafönn, és bár Apu még aludt, másodpercek múlva mégis könnyedén felvette. Magdi hívta Bogdányból, hogy vasárnapra virradóra az én Nagyikám testvére elment. Már jó néhány napja kórházban feküdt, a medencéjével műtötték, de azóta nem beszélgetett senkivel. Sok látogatója volt ez idő alatt, de Ő nem nyitotta ki a szemét. Felkészült elmenni.

Margit temetése nagyon szép volt. Vagy ahogy Gabika mondta, méltó.

Ez volt az első temetésem… Néhány éve szerettem volna elmenni Földvári Imre bácsi temetésére, később pedig Miklós bácsiéra is. Mindketten a szomszédaink voltak, de Anyu akkoriban még nem szerette volna, hogy ilyesmin részt vegyek.

Most végig azon zakatolt az agyam, milyen érzés lehet elveszíteni a testvérünket. Azon kívül persze, hogy rettenetes és leírhatatlan. Vajon változik a fájdalom nagysága 90 életév után? Könnyebb lesz elfogadni?

Nagyi mindvégig nagyon erős volt. Sírt, hogyne sírt volna, de ő azt hiszem már kész volt elengedni a Tetstvérét, megbékült a gondolattal, Margit miatt. Neki már jobb így.

Üzent róla Anyunak is, amikor aznap hajnalban Vele álmodott. Az álomban Margit boldog és nyugodt volt, megnyugtatta róla Anyukámat is. Majd a kép változott, és ő egy csodaszép ruhában állt. Fiatal volt, gyönyörű és már gondtalan. Elkezdett felszabadultan táncolni, és csak táncolt és táncolt, míg Anyukám hosszan elgyönyörködött benne… “Mindig nagyon szerettem táncolni” – Margit csak ennyit mondott még, aztán az álom véget is ért.
Nagyika elmesélte, hogy Margit fiatalkorában táncolt utoljára, miután anyukájukat elvesztették. Akkor megfogadta, hogy soha többé nem fog táncolni.
Ha életében nem is, mostmár megteheti… A gyönyörű ruhájában, odafönn.
Isten Veled, Margit!

» Nem tartoznak cimkék a bejegyzéshez.

Publikálta: Csenge Kategória: egyebek, énblog 8 hozzászólás » | 685 olvasás

8 hozzászólás - “Feketébe öltöztünk”

Reni üzenete:
2010. május 16. vasárnap, 09:23
Csenge, néha jobb, sőt általában jobb, ha kiírod, kisírod magadból a fájdalmat. Talán egy nagyon picit megkönnyebbül a lelked. Részvétem kívánom!
Dóra üzenete:
2010. május 16. vasárnap, 09:53
Én is jobb szeretem leírni. Letisztul, lenyugszik az ember tőle. Szerintem jól tetted, hogy te is írtál :) És milyen hasonlókat gondolunk! Talán nem véletlen, hogy testvérek vagyunk ;)
Moha üzenete:
2010. május 16. vasárnap, 14:11
Nagyon szépen írtál róla! Részvétem, és valóban jobb,ha nem tartod magadban. Tudod jó, ha ilyenkor gondolatban legalább veled vagyunk…
Aliz üzenete:
2010. május 16. vasárnap, 18:19
Őszinte részvétem!
Rita üzenete:
2010. május 16. vasárnap, 19:50
Nagyon sajnálom Csenge! Gyönyörű volt amit Anyukád álmáról írtál, könnyeket csalt a szemembe…
És szerintem mindegy, hogy hány évesen veszítjük el a testvérünket, a fájdalom ugyanakkora…
Nyugodjon békében és táncoljon…
Notburga üzenete:
2010. május 16. vasárnap, 22:07
Szépen írtál erröl, az életünkhöz tartozó szomorúságról… èn a gyerekeket már 10 éves koruk óta elvittem, ha valaki elhagyott minket. èppen azért, hogy tudják, ez is az élethez tartozik. megérteni, nem lehet,csak belenyugodni idövel.
Judith üzenete:
2010. május 17. hétfő, 07:17
Reszvetem, Csenge!
Csenge üzenete:
2010. május 25. kedd, 07:04
Köszönöm mindenkinek, és bocsánat amiért csak most érkezik a válasz… Olyan jó, hogy itt ez a blog nekem..

Hozzászólás publikálása

Magamról

Egy 20 éves de töppeteg, vadalma mosolygós, tündértorta láttán csillogó szemű, sütibolond lány vagyok. A zöldellő Újszegeden lakunk, ahol mindig tiszta a levegő és házacskánk már majdhogynem a nyugalom szigete. ;) A család amolyan jófajta-túlméretezett, mindig akadnak éhes szájak:

Anyu a töménytelenédes, Gabika nagynénim a kétharmad hab - egyharmad tészta híve, míg Apuci megrögzött mákpárti vagy egy tálca krémes jóbarátja. Dóra nővérkém és népes családja az aprósütikért rajong, Babszi és Gábor sógor szíve a sós sütik felé húz. (update: Ez hazugság, Gábor ugyanis szemtelen nagy Marlenka rajongó!) Iringó pedig mindent szeret, amiben a málna előkelő helyen szerepel. És én...? Én Csenge vagyok, az immáron túlbuzgó cukrásztanonc.

Szeretem a lágyan fodrozódó, habos csokimousse-t, a macerás, de mennyei marlenkát, a markáns keserűcsokikat, és bizony azokat a kunkori végű vaníliarudakat is. Történetem mintha végtelenítve lenne, mindig úton vagyok a konyhába. Mindig sütök, de ha épp nem, valahol biztosan álmodozom róla... :)

Oldalkinézet/Design by Barbara Zsidek