Alíz esküvői tortája – avagy a cukrásztanonc halála

2010. június 6. vasárnap | 08:42 | 8 hozzászólás

Tragikus végbemenetelű volt, rettenetesen elfáradtam és megint kételkedem magamban, de kezdjük az elejéről.

Ott hagytam abba, hogy közlekedni készülök – kisvárosi lány a végeláthatatlan budapesti forgatagban. Csütörtökön fél három magasságában elindultunk, egyik kezemben a Dóra által rajzolt térképet, másikban a mobilt szorongattam  segélyhívóként. Akkor még Kolos is mellettünk battyogott, anyuval ugyanis kikísértek. Nos, az első kanyarnál rossz irányba készültem fordulni, unokaöcsi okított ki nagy bőszen. :-)) Hamarabbi buszt értünk, én jegyet váltogattam, integettem Anyuéknak, majd lecsüccsentem. Hosszú az út Kesziről, olyan mint itthon a kettesé, 20-25 percet biztosan számoltam, pedig nem is volt nagy forgalom.

Beérkeztünk. Hát, a pulzusom biztos nem volt normál, az aluljáróktól néhány kör metrózás után is intenzíven pánikolok. Úgy volt, ahogy Dóra elmondta, a tömeg teljesen magába szippantott. Amolyan Némó nyomában feelingem volt, amikor a tengeri áramlaton utaztak sebesen. :-D Szóval könnyen megtaláltam a lejáratot, a legnagyobb koncentrációt inkább  az igényelte, hogy próbáljak kifejezéstelen arcot vágni és törtetni előre. Ezt Apu ígértette meg velem, nehogy valaki rám szálljon. :-))

Jegyet lyukasztottam, némileg lassabban mint mások. Le is késtem egyet, a muki – akit szimpatikus arca alapján kinéztem magamnak baj esetére – már rég tovatűnt. Ott ácsingóztam egymagam, de hihetetlen gyorsan jött a kövi. Furakodtam, és helyet foglaltam. Szerencsére nem volt tömött. “8 megálló a Deák térig” – ez volt a jegyzetfüzetemre firkantva. Folyamatosan csak annyi kattogott a fejemben, hogy számoltam a megállókat. Ez most az első lesz, első, első, első. Lassít, megáll – első megálló kipipálva. És így tovább, pedig mint később észrevettem, nem kis betűkkel voltak a megállók az ajtó fölé írva szép sorjában. :-)))) Ugye-ugye, mint meg lehet tanulni a blogom olvasásából? :-))))

Így aztán megálltunk a Deák Ferenc térnél is. Kilibbentem, majd természetesen rossz irányba indultam el, és találtam egy zsákutcát is. Nem mindenkinek jut ideje Budapest eldugott részeit is megcsodálni. Szóval felhívtam Dórát. Dórával milliószor értekeztünk. Minden apróságért felhívtam, szerintem haja égnek állt már, de a hangja mégis türelmes volt. Megnyugtatott mindig, pillanatokon belül visszahívott. Szóval az ő tanácsa az volt meglepő módon, hogy forduljak vissza, a jó irányba. :-D Ott tényleg volt egy mozgólépcső, ami a gyilkos kis kínaiakhoz vezetett. Tényleg gyorsabban nyitják-csukják, így még vadabbul furakodtam. Sokkal rövidebb út következett, Kodály Köröndnél szálltam le.

Nagy lendülettel kiáramlottam, és persze megint nem tudtam hol vagyok. Dóra gyorsan beterelgetett a Felsőerdősor utcába, és már ott is voltam a Lövölde téren. Még csak fél öt volt, azért bementem Sommerékhez. Olyan édesek voltak, annyira megszerettem őket. Klárikával pedig nagyon vidáman elbeszélgettünk, nevettünk munka közben, számomra ez örök emlék, igazi élmény. :-) A csokikrém végül egy csumig-rumos párizsi krém lett, egyszerűen isteni volt. Egyáltalán nem gejl,nagyon csokis, nagyon rumos, nagyon intenzív! Az eperfőzetet már előző nap megcsinálták nekem, ott várt rám kiterítve egy nagy tálcán. Az összeállításban Klárika nagyon sokat segített, inkább az ő munkája volt benne. Nagyon szerettem volna magam csinálni, de haladni kellett, biztos a tempóm miatt vette át. :-) Gyorsan meglettünk, hamarabb mint Péter ideért volna értem a fociból. Tehát újra útra kellett kelnem.

Már sokkal vagányabban mozogtam, talán kicsit el is bíztam magam, mert a rossz irányba indultam el kékmetróval. :-))) Egy kínai (?) csajszit kérdeztem meg, hogy merre tartunk, merthogy én a Városkapuig mennék. Annyit mondott “Nem jó, másik irány”. :-)) Ennyi elég is volt, megköszöntem és leszálltam. A túloldalra kullogtam, és 10 megállót utaztam, immár tényleg a Városkapuig. :-) Aztán megint rossz kijáratot választottam, mert Dóra már várt a másik oldalon. Az eső zuhogott, szürkület volt, én meg szörnyülködve ültem be Dóra mellé a kocsiba. Ilyen időben nehézkesen vezet, és ezt tudtunkra is adja mindig. :-)) Tuti direkt rémisztget, mert szerintem ügyes. :-)

Elfáradtam, aznap gyorsan elnyomott az álom. Másnap korán ébredtem, ötkor felriadtam. Ittam egy kakaót és filmet néztem – merthogy laptopot miért ne vittem volna..:-)) -, míg Dóráék készülődni kezdtek. Előbb Botondot vittük bölcsibe, majd Péterrel kiugrottunk friss eperért a várospiacra. Aprószeműt sikerült venni, de vagy az utazgatás miatt, vagy mert sokáig volt zacsiban, a nagyja szinte lekvár lett. :-( A Sommer cukiban közben csináltuk a díszítést, a kedvenc sűrített tejes csodamázammal próbáltam bevonni. Nem tudom mi történhetett, de becsomósodott, összeugrott és nem volt szép fénye. Elhatalmasodott rajtam a pánik, teljesen leblokkoltam. Klári vonta be helyettem, iszonyú nehéz volt vele dolgozni. Azóta pedig kitaláltam, hogy valószínű a sűrített tejem nem volt megfelelő. Teszkóssal még sosem dolgoztam, vagy Markomilk konzervest használtam, vagy Oké!, Sole tubusos változatot. Nem gondoltam, hogy lehet különbség sűrített tej és sűrített tej között. Mindenesetre arányok jók voltak, és később itthon is kipróbáltam, megint csak sem sikerült. Szóval ez lehetett a baj…remélhetőleg.

F. Zoli, Apu egyik nagyon jó barátja jött értem 11 után. Felajánlotta, hogy elvisz, sőt még vissza is hozott volna, ha nem történik a legrosszabb. Valahogy furán lett az állvány betámasztva a torta mellé, mert útközben eldőlt, telibecírta a középső tortát. A habok csálén álltak, némelyik csokidísz eltört, és az epersoksaság úgy ahogy van, süllyedt egy szintet. Alig látszódtak ki, borzalmas volt. A sírás határán álltam. F. Zolival megfogtunk egy-egy tortát, és próbáltuk átvinni a túloldalra, amikor… Óriási szél kapott a csomagolásba. Gondolom ott a Duna mentén, vízközelben mindig szelesebb az idő, mindenesetre tovább rontott a torták állapotán. Teljesen kiborultam, és még korántsem volt vége.

Próbáltam kicsit feljavítani őket, de hiába…… :-(((( Le kellett volna szedni, újranyomni az egészet. Mint később kiderült, Sommerék szívesen segítettek volna, ha visszahozzuk. De mégis hogyan? :-( F. Zolinak el kellett mennie, én meg ott maradtam egyedül. Kétségbeesetten hívtam Dórát, mert azt sem tudtam hol vagyok. Az árvíz miatt nem a hajón volt megtartva, hanem valami Mátyás pincében egy híd közelében. Ennyit tudtam mondani nővéremnek is. Közben újabb csapás ért – a tortaállvány nem a megfelelő méret volt, egyszerűen nem fértek rá a torták!!! Nem értettem semmit, valószínűleg rosszul lett átszámolva az angol inchből.

Dóra és Péter meglógott a melóból. Miattam elmentek a Sommer cukiba, hoztak onnan egy állványt. Az esküvős rendezvényszervező csaj is próbált intézni egyet, reménytelenül… Röpke 1 óra múlva befutott Dóra az állvánnyal, úgy tűnt a méret is megfelelő. Már csak át kellett volna rakni a tortákat, merthogy a fém lapokat még aznap vissza kellett vinni a cukiba, ezt a lelkemre kötötték. A rendezvényszervező nőcske nagyon bunkón viselkedett, leordította a fejemet meg játszotta a felsőbbrendűt…. Mondtuk, hogy át kéne pakolni valahova, ha máshova nem egy tálcára. Mondta, hogy olyan itt nincs. Mi van? Milyen étterem ez?! Ilyen nincs, nekem ezt senki sem tudja bemagyarázni….. Végül rögtön állványra pakoltuk a rondaságokat. :-) Ebből a szempontból örülök, hogy nem kellett ott lennem. Képzelem milyen jelzőkkel illették szegényeket, pedig szívemet-lelkemet beleadtam… Kész csődtömeg vagyok.

Alízzal végre találkozhattam, gyönyörű volt. Először csak félve szólítottam meg (menyasszonyi ruhás csaj, mégis mit gondoltam…kettő nem lehet egy helyen, nyilván ő volt az… :-D), hosszú másodpercekig csak bambultam rá, mint egy gyengeelméjű.
- Szia… – hosszú szünet – Alíz..? – mire Ő egyszerűen:
- Igen..Csenge? – :-DD Nagyon hatásvadász jelenet volt.
Beküldte a vőlegényt, Philt, vessen egy pillantást a tortára. Alíz lelki szemei előtt nyílván látta, ahogy egy állvány rádőlt a tortára, kettébe hasítva azt, mi meg nagy gonddal igyekszünk azon, hogy kerekre formáljuk. :-)))) Azért nem volt ennyire durva a helyzet, mindenesetre nem voltam elégedett. Csak el akartam már szabadulni….. Mondtam Alíznak, hogy sajnos ma utazunk haza – tényleg így volt, már aznap este Szegeden aludtunk -, de gratulálok és nyomtam az arcára egy puszit. Nagyon szívesen beszélgettem volna vele, lett volna miről. És persze tisztességesen elmagyarázni neki, mi is történt valójában…megérdemelte volna azért. :-(

Újból metróztam egyet, és vártam még egy órát a buszra is. Fél öt magasságában értem haza, ugyanis tovább mentem Fótra. Addig nem ettem semmit, nem ittam, majdnem állva elaludtam. Alig bírtam “ebédelni” is, egy kis sajtos tésztát gyűrtem csak le.

Dóráék még meló után elvitték az alátéteket, minket pedig a Nyugatiba.
10-kor értünk haza, megtörtem, teljes végkimerültségben.

» Nem tartoznak cimkék a bejegyzéshez.

Publikálta: Csenge Kategória: énblog 8 hozzászólás » | 1,010 olvasás



8 hozzászólás - “Alíz esküvői tortája – avagy a cukrásztanonc halála”

1. Dóra üzenete:
   2010. június 6. vasárnap, 11:23

   Csenge, a kicsi torta szép maradt :)
   És hát igen, ez tanulság, hogy sosem szabad semmiből rögtönözni… mármint ne ilyenkor vegyél másmilyen tejszínt :)

   Hát igen, “élmény” volt nekünk is az a nap. Extra 4,5 órát töltöttem autóban, dugóban, 2 órát lógtam a melóból, Péter meg 1-et. Mázli, hogy egyáltalán el tudtam jönni, általában ez kivitelezhetetlen.

   Azért egy kicsit többet segíthettek volna Alízék, ha már egy másik városból – 200 km-ről – rendelnek valamit. Pl az extra szombati kiruccanás, hogy vihette vissza Péter a tortaállványt. 2,5 órájába telt :( Na az rosszul esett. Nem hiszem el, hogy nem akadt volna nekik egy pesti rokon aki elszaladhatott volna érte, és nem Dunakesziről kellett volna elmenni érte.

   A rendezvényszervező csaj meg kritikán aluli volt.

2. Zsuzsi üzenete:
   2010. június 6. vasárnap, 12:47

   Szia Csenge!
   Megértem a bosszankodásod, de ne szomorkodj. Gondolj erre úgy mint tanulásra. Ilyen is volt, ezt is megtapasztaltad. Ettől csak okosabb, bölcsebb, tapasztaltabb leszel. 10 év múlva cukrászmesterként jobban meg fogod érteni a hozzád tartozó cukrásztanoncok lelkét. Fel a fejjel szivecske

3. Csenge üzenete:
   2010. június 6. vasárnap, 13:56

   Dóra: Jah, képzelem. A kicsi is felzárkózott este 10-ig, az hótzityi! :-D Remélem bírta a hab, és nem színezte meg túlságosan az eper… :-S

   Dóra, én olyan hálás vagyok, amiért ennyi mindent megtettetek… Tudom, hogy mennyi mindenről kellett lemondanotok, átszervezni a napot meg a munkából is lógni…. Jövök eggyel, ha nem többel. Valami csodasüteménnyel várlak titeket, alig várom, hogy valamennyi kárpótolni tudjam ezt az egészet…Ne haragudjatok, szerintem ez az egész inkább az én hülyeségem volt…Alíznak aztán tényleg rengeteg dolga volt. Viszonta rendezvényszervező bige… :-D Jobbat is választhattak vóna,

   Zsuzsi: Igen, nekem biztos tanulás volt… Viszont én kinyírtam volna a cukrásztanoncot, ha elcseszi életem legszebb napját. :-D Valójában ezért lógtam meg… ;-))) Najó neeem. Köszi a biztató szavakat :-)

4. Csenge üzenete:
   2010. június 6. vasárnap, 14:00

   Dóra, amúgy: Letöltöttem! :-D The Big Bang Theory 1×02…ööö izé…Penny lakása kisértetiesen hasonlít a tiétekre, csak épp kisebb. :-DD nyugii, csak viccelek! :-)))))

5. Dóra üzenete:
   2010. június 6. vasárnap, 15:21

   Oké, áll a alku :-D

   Hát azért nincs teljesen igazad szerintem. Azért ha belegondolsz, hogy van egy 18 éves, akarom mondani 19 éves lány, jogosítvány nélkül, egy idegen városban… akkor szerintem igenis meg kellett volna szervezni azt, hogy valaki vigye a tortát.
   Meg hát érted, hazamentetek, és akkor azt mondja szombaton, hogy hát oldjátok meg hogy ki viszi vissza a tortaállványt… azért ne már! És ha ez lett volna Piripócsfalván, akkor mit csinálsz, visszautazol, és visszaviszed? Azért szerintem lehettek volna kicsit kreatívabbak, és rugalmasabbak.

   Arról nem is beszélve, hogy a rendezvényszervező megígérte, hogy megoldják, valaki visszaviszi másnap. Ergo nyugodtan hazamentetek, hogy minden le van rendezve. Aztán még csak át sem adta az üzenetet…

6. Notburga üzenete:
   2010. június 7. hétfő, 00:30

   Hát ez tényleg egy horror nap lehetett a számodra. Úgyanakkor én jól szórakoztam azon, ahogy leírtad… Remélhetöleg már megnyugodtak a kedélyek mindenhol, és Te is magadhoz tértél ;-)))

7. Ancs (alias Macs) üzenete:
   2010. június 7. hétfő, 09:25

   Csenge, fel a fejjel, így a leírtak alapján annyira azért nem lehetett szörnyű a dolog. Nagyon ügyesen álltad a sarat, gratulálok. Nyilván az egész nap azért erősen felfokozott idegállapotban telt, nyilván nagyon izgultál, és Murphy hogy ilyenkor minden beüt, de minden jó, ha jó a vége! Láthatunk majd fotót a tortáról? Ha más nem, gondolom az ifjú pár fotósa az est folyamán készített fotókat a tortáról is és majd küld neked belőle! Légyszi, légyszi tedd fel! És kaptál visszajelzést a pártól, hogy örültek, ízlett, szép lett meg ilyesmi? Vagy még lehet, hogy az esküvői mulatozást heverik ki és majd később referálnak. :)

8. F Zoli üzenete:
   2010. június 7. hétfő, 12:14

   Sziasztok!

   Engedjétek meg, hogy felcsatlakozzak és hozzá szóljak! Én vagyok az a bizonyos “F Zoli”, Csenge apukájának a barátja. Az első elismerés Alízé, aki ismeretlenül megbízott Csengében, és élete legszebb napjánka egyik legfontosabb “kellékét” rá bízta! Nálam ő győztes, mert meggyőződésem hogy egy komoly pályának a katalizátor-szerepét vállalta, köszönöm neki!!! A másik győztes Csenge, aki fiatal kora ellenére nem a könnyebbik utat választotta, hanem bevállalta a dolgot! Csak egy “fanatikus” vállal ilyet! Gratula! Nekem három fiam van, szeretném ezt az elhivatottságot, bátorságot látni rajtuk 19 évesen! Hajrá Csenge, csak így tovább! És hajrá “felnőttek” , akik segíteni, támogatni tudjátok ezt a lányt. Ki megbízással, megelőlegezett bizalommal, ki egy szállítással (mint én), de mindenki hozzá tud járulni Csenge jövőjéhez!
   Köszönöm a figyelmet: “F Zoli”

Hozzászólás publikálása

Neved (required)

E-mail címed (rejtve marad) (required)

Webcím

Spam védelem: Mennyi 2 + 6 ?

* = kötelező kitölteni
Az üzenetben használhatsz HTML-tageket.

Notify me of followup comments via e-mail

Spam Protection by WP-SpamFree