Aszalt fügés-diólikőrös tortácskák

2010. június 10. csütörtök | 05:45 | 1 hozzászólás

Véget ért ez az év is. A tízhetes gyakorlattal még gyorsabban elröppent, nagytáskával már csak egy napot kell kibírnunk. :-) Töriből sehogy sem jött össze az a négyes, év végén sokat hiányoztam, meg is látszik a munkámon. Nehezen pótoltam az anyagot, váratlanul ért egynéhány dolgozat, és sajnos egész évet tekintve is sokon múlott a dolog. Amikor jó jegyet szerzek, teljesen ösztönzőleg hat rám. Ha mondják nekem, hogy igenis több van benned, sokkal lazábban veszem az akadályokat… Szerencsére tegnap kaptam egy kis fejmosást, a nyáron is elő fogok venni néhány könyvet. Így rondítja majd az évvégi bizit az egy hármasom. A többi szerencsére ötöserdőőő! :-))

Nyári gyakorlatot illetően ketten is felajánlottak pesti albérletet, de asszem idén még nem lennék erre kész. Érettségi előtti nyár, és én szeretem a szegedi nyarakat. :-) Úgy érzem minden tekintetben az utolsó lesz, jövőre ilyenkor a szóbelik előtt állok majd, amitől a legjobban rettegek. Gógyi-mógyi leszek, úgy érzem. Aztán valóban fel kell nőni. Jönnek a szakmás évek, szeretnék külföldön is gyakorlatozni és nagy álmom az angol nyelv tökéletesre fejlesztése…Úgy hallottam változtatnak majd a modulzárós cukrászéveken is, lerövidülhet a dolog két évre!

Hoztam receptet is zárásképp, amolyan ünneplős finomságot, mondjuk egy szemrevaló bizonyítványért… :-)))) Kis kiruccanásom után hamar visszarázódtam a hétköznapokba, már szombaton süthetnékem volt. Akkor készült ez a desszert is, de a nagy év végi hajrában nem jutott idő a publikálására. Szóval égető vágyat éreztem egy ütősebb desszert elkészítésére. Az ízvilág már körvonalazódott, csak alapanyagokért kellett elugranom a kisboltba. A zöldségesnél valami isteni aszalt fügét sikerült kapnom… Nem az a kemény, száraz, semmi húsa típus, ezek szép kerekdedek, vaskosak és kimondottan lédús példányok voltak! Azt javaslom, elkészítéséhez csak akkor fogjatok hozzá, ha ilyesmibe botlotok. Habba lesz forgatva, senki sem szereti ha egy krémben valami keményre harap. :-)) Idényben pedig friss szemekkel újra el fogom készíteni, úgy tervezem húsával bolondítom majd meg a tölteléket.
A diólikőr nem csak a hangulatot alapozta meg, csudi különös zamatot is adott szerintem az egésznek. Persze ha a fügés hatást szeretnénk fokozni, szerintem tessenek fügelikőrrel elkészíteni!

A mascarpone-s krémekért különösen odavan a család. Tejszínnel együtt nem kis élmény, hát még ha az illatozó diólikőr és fügedarabkák is színesítik… Piskótája egy egyszerű, intenzív diós lap, amiből aztán valami méretesebb pogácsaszaggatóval nekiálltam korongokat szaggatni. Érdemes cakunpakk egy nappal korábban elkészíteni, hogy kívül-belül átjárják, jól összeérjenek az ízek!

Hozzávalók

A tésztához:
Jól bevált expressz piskóta

• 300 g liszt
• 200 g őrölt, pörkölt dió
• 4 tojás
• 250 g barna cukor
• 200 ml (házi) tej
• 200 ml olaj
• 1 csomag sütőpor
• 1 csipet só

A töltelékhez:

• 250 g mascarpone
• 40 g porcukor
• 1 tábla jófajta fehércsoki
• 200 ml habtejszín 1 csapott ek. zselatinporral keményítve
• 10 dkg füge, apróra vágva
• 1 dl diólikőr

Elkészítése

1. Egy nappal korábban este, az aszalt fügét apróra vágjuk és diólikőrbe áztatjuk.
2. Másnap a piskótalapokat a szokott módon megsütjük, majd félretesszük, míg teljesen kihűl.
3. A krémhez a fehér csokit vízgőz fölött megolvasztjuk. Közben a porcukrot a mascarpone-val kikeverjük, az olvasztott csokit miután kézmelegre hűlt, belekanalazzuk.
4. Beleforgatjuk az ázott fügeszemeket is.
5. A tejszínt kemény habbá verjük, a krémbe forgatjuk.
6. A zselatint kevés vízben felmelegítjük, majd óvatosan az egészben elkeverjük.
7. A kihűlt piskótalapból egy nagyobb pogácsaszaggatóval köröket vágunk, és akárcsak egy háromba vágott tortát, a krémmel összetöltjük a lapokat.
8. Kívülről vékonyan tejszínhabbal bevonjuk, s tálalásig hűtőben tároljuk.

» Nem tartoznak cimkék a bejegyzéshez.

Publikálta: Csenge Kategória: egyebek 1 hozzászólás » | 1,595 olvasás

Alíz esküvői tortája – avagy a cukrásztanonc halála

2010. június 6. vasárnap | 08:42 | 8 hozzászólás

Tragikus végbemenetelű volt, rettenetesen elfáradtam és megint kételkedem magamban, de kezdjük az elejéről.

Ott hagytam abba, hogy közlekedni készülök – kisvárosi lány a végeláthatatlan budapesti forgatagban. Csütörtökön fél három magasságában elindultunk, egyik kezemben a Dóra által rajzolt térképet, másikban a mobilt szorongattam  segélyhívóként. Akkor még Kolos is mellettünk battyogott, anyuval ugyanis kikísértek. Nos, az első kanyarnál rossz irányba készültem fordulni, unokaöcsi okított ki nagy bőszen. :-)) Hamarabbi buszt értünk, én jegyet váltogattam, integettem Anyuéknak, majd lecsüccsentem. Hosszú az út Kesziről, olyan mint itthon a kettesé, 20-25 percet biztosan számoltam, pedig nem is volt nagy forgalom.

Beérkeztünk. Hát, a pulzusom biztos nem volt normál, az aluljáróktól néhány kör metrózás után is intenzíven pánikolok. Úgy volt, ahogy Dóra elmondta, a tömeg teljesen magába szippantott. Amolyan Némó nyomában feelingem volt, amikor a tengeri áramlaton utaztak sebesen. :-D Szóval könnyen megtaláltam a lejáratot, a legnagyobb koncentrációt inkább  az igényelte, hogy próbáljak kifejezéstelen arcot vágni és törtetni előre. Ezt Apu ígértette meg velem, nehogy valaki rám szálljon. :-))

Jegyet lyukasztottam, némileg lassabban mint mások. Le is késtem egyet, a muki – akit szimpatikus arca alapján kinéztem magamnak baj esetére – már rég tovatűnt. Ott ácsingóztam egymagam, de hihetetlen gyorsan jött a kövi. Furakodtam, és helyet foglaltam. Szerencsére nem volt tömött. “8 megálló a Deák térig” – ez volt a jegyzetfüzetemre firkantva. Folyamatosan csak annyi kattogott a fejemben, hogy számoltam a megállókat. Ez most az első lesz, első, első, első. Lassít, megáll – első megálló kipipálva. És így tovább, pedig mint később észrevettem, nem kis betűkkel voltak a megállók az ajtó fölé írva szép sorjában. :-)))) Ugye-ugye, mint meg lehet tanulni a blogom olvasásából? :-))))

Így aztán megálltunk a Deák Ferenc térnél is. Kilibbentem, majd természetesen rossz irányba indultam el, és találtam egy zsákutcát is. Nem mindenkinek jut ideje Budapest eldugott részeit is megcsodálni. Szóval felhívtam Dórát. Dórával milliószor értekeztünk. Minden apróságért felhívtam, szerintem haja égnek állt már, de a hangja mégis türelmes volt. Megnyugtatott mindig, pillanatokon belül visszahívott. Szóval az ő tanácsa az volt meglepő módon, hogy forduljak vissza, a jó irányba. :-D Ott tényleg volt egy mozgólépcső, ami a gyilkos kis kínaiakhoz vezetett. Tényleg gyorsabban nyitják-csukják, így még vadabbul furakodtam. Sokkal rövidebb út következett, Kodály Köröndnél szálltam le.

Nagy lendülettel kiáramlottam, és persze megint nem tudtam hol vagyok. Dóra gyorsan beterelgetett a Felsőerdősor utcába, és már ott is voltam a Lövölde téren. Még csak fél öt volt, azért bementem Sommerékhez. Olyan édesek voltak, annyira megszerettem őket. Klárikával pedig nagyon vidáman elbeszélgettünk, nevettünk munka közben, számomra ez örök emlék, igazi élmény. :-) A csokikrém végül egy csumig-rumos párizsi krém lett, egyszerűen isteni volt. Egyáltalán nem gejl,nagyon csokis, nagyon rumos, nagyon intenzív! Az eperfőzetet már előző nap megcsinálták nekem, ott várt rám kiterítve egy nagy tálcán. Az összeállításban Klárika nagyon sokat segített, inkább az ő munkája volt benne. Nagyon szerettem volna magam csinálni, de haladni kellett, biztos a tempóm miatt vette át. :-) Gyorsan meglettünk, hamarabb mint Péter ideért volna értem a fociból. Tehát újra útra kellett kelnem.

Már sokkal vagányabban mozogtam, talán kicsit el is bíztam magam, mert a rossz irányba indultam el kékmetróval. :-))) Egy kínai (?) csajszit kérdeztem meg, hogy merre tartunk, merthogy én a Városkapuig mennék. Annyit mondott “Nem jó, másik irány”. :-)) Ennyi elég is volt, megköszöntem és leszálltam. A túloldalra kullogtam, és 10 megállót utaztam, immár tényleg a Városkapuig. :-) Aztán megint rossz kijáratot választottam, mert Dóra már várt a másik oldalon. Az eső zuhogott, szürkület volt, én meg szörnyülködve ültem be Dóra mellé a kocsiba. Ilyen időben nehézkesen vezet, és ezt tudtunkra is adja mindig. :-)) Tuti direkt rémisztget, mert szerintem ügyes. :-)

Elfáradtam, aznap gyorsan elnyomott az álom. Másnap korán ébredtem, ötkor felriadtam. Ittam egy kakaót és filmet néztem – merthogy laptopot miért ne vittem volna..:-)) -, míg Dóráék készülődni kezdtek. Előbb Botondot vittük bölcsibe, majd Péterrel kiugrottunk friss eperért a várospiacra. Aprószeműt sikerült venni, de vagy az utazgatás miatt, vagy mert sokáig volt zacsiban, a nagyja szinte lekvár lett. :-( A Sommer cukiban közben csináltuk a díszítést, a kedvenc sűrített tejes csodamázammal próbáltam bevonni. Nem tudom mi történhetett, de becsomósodott, összeugrott és nem volt szép fénye. Elhatalmasodott rajtam a pánik, teljesen leblokkoltam. Klári vonta be helyettem, iszonyú nehéz volt vele dolgozni. Azóta pedig kitaláltam, hogy valószínű a sűrített tejem nem volt megfelelő. Teszkóssal még sosem dolgoztam, vagy Markomilk konzervest használtam, vagy Oké!, Sole tubusos változatot. Nem gondoltam, hogy lehet különbség sűrített tej és sűrített tej között. Mindenesetre arányok jók voltak, és később itthon is kipróbáltam, megint csak sem sikerült. Szóval ez lehetett a baj…remélhetőleg.

F. Zoli, Apu egyik nagyon jó barátja jött értem 11 után. Felajánlotta, hogy elvisz, sőt még vissza is hozott volna, ha nem történik a legrosszabb. Valahogy furán lett az állvány betámasztva a torta mellé, mert útközben eldőlt, telibecírta a középső tortát. A habok csálén álltak, némelyik csokidísz eltört, és az epersoksaság úgy ahogy van, süllyedt egy szintet. Alig látszódtak ki, borzalmas volt. A sírás határán álltam. F. Zolival megfogtunk egy-egy tortát, és próbáltuk átvinni a túloldalra, amikor… Óriási szél kapott a csomagolásba. Gondolom ott a Duna mentén, vízközelben mindig szelesebb az idő, mindenesetre tovább rontott a torták állapotán. Teljesen kiborultam, és még korántsem volt vége.

Próbáltam kicsit feljavítani őket, de hiába…… :-(((( Le kellett volna szedni, újranyomni az egészet. Mint később kiderült, Sommerék szívesen segítettek volna, ha visszahozzuk. De mégis hogyan? :-( F. Zolinak el kellett mennie, én meg ott maradtam egyedül. Kétségbeesetten hívtam Dórát, mert azt sem tudtam hol vagyok. Az árvíz miatt nem a hajón volt megtartva, hanem valami Mátyás pincében egy híd közelében. Ennyit tudtam mondani nővéremnek is. Közben újabb csapás ért – a tortaállvány nem a megfelelő méret volt, egyszerűen nem fértek rá a torták!!! Nem értettem semmit, valószínűleg rosszul lett átszámolva az angol inchből.

Dóra és Péter meglógott a melóból. Miattam elmentek a Sommer cukiba, hoztak onnan egy állványt. Az esküvős rendezvényszervező csaj is próbált intézni egyet, reménytelenül… Röpke 1 óra múlva befutott Dóra az állvánnyal, úgy tűnt a méret is megfelelő. Már csak át kellett volna rakni a tortákat, merthogy a fém lapokat még aznap vissza kellett vinni a cukiba, ezt a lelkemre kötötték. A rendezvényszervező nőcske nagyon bunkón viselkedett, leordította a fejemet meg játszotta a felsőbbrendűt…. Mondtuk, hogy át kéne pakolni valahova, ha máshova nem egy tálcára. Mondta, hogy olyan itt nincs. Mi van? Milyen étterem ez?! Ilyen nincs, nekem ezt senki sem tudja bemagyarázni….. Végül rögtön állványra pakoltuk a rondaságokat. :-) Ebből a szempontból örülök, hogy nem kellett ott lennem. Képzelem milyen jelzőkkel illették szegényeket, pedig szívemet-lelkemet beleadtam… Kész csődtömeg vagyok.

Alízzal végre találkozhattam, gyönyörű volt. Először csak félve szólítottam meg (menyasszonyi ruhás csaj, mégis mit gondoltam…kettő nem lehet egy helyen, nyilván ő volt az… :-D), hosszú másodpercekig csak bambultam rá, mint egy gyengeelméjű.
- Szia… – hosszú szünet – Alíz..? – mire Ő egyszerűen:
- Igen..Csenge? – :-DD Nagyon hatásvadász jelenet volt.
Beküldte a vőlegényt, Philt, vessen egy pillantást a tortára. Alíz lelki szemei előtt nyílván látta, ahogy egy állvány rádőlt a tortára, kettébe hasítva azt, mi meg nagy gonddal igyekszünk azon, hogy kerekre formáljuk. :-)))) Azért nem volt ennyire durva a helyzet, mindenesetre nem voltam elégedett. Csak el akartam már szabadulni….. Mondtam Alíznak, hogy sajnos ma utazunk haza – tényleg így volt, már aznap este Szegeden aludtunk -, de gratulálok és nyomtam az arcára egy puszit. Nagyon szívesen beszélgettem volna vele, lett volna miről. És persze tisztességesen elmagyarázni neki, mi is történt valójában…megérdemelte volna azért. :-(

Újból metróztam egyet, és vártam még egy órát a buszra is. Fél öt magasságában értem haza, ugyanis tovább mentem Fótra. Addig nem ettem semmit, nem ittam, majdnem állva elaludtam. Alig bírtam “ebédelni” is, egy kis sajtos tésztát gyűrtem csak le.

Dóráék még meló után elvitték az alátéteket, minket pedig a Nyugatiba.
10-kor értünk haza, megtörtem, teljes végkimerültségben.

» Nem tartoznak cimkék a bejegyzéshez.

Publikálta: Csenge Kategória: énblog 8 hozzászólás » | 1,008 olvasás

Megérkeztem Keszire – az első napról néhány szóban

2010. június 3. csütörtök | 11:21 | 5 hozzászólás

Tegnap 6 óra magasságában megérkeztünk a belvárosba, és hosszas bolyongás után a Sommer cukrászdába is eljutottunk. Olyan nyugalmas kis zug, olyan barátságos a légkör, már első pillantásra beleszerettem! Megismerkedtem Sommer Andrással és feleségével is, tündéri házaspár! Annyira segítőkészek, olyan nagyon önzetlenek… Kiválasztottunk egy rakat süteményt, erre nem is kellett kifizetnünk… még juhtúrós pogit is csomagoltak.. Ja, miután egy-egy méretes szelet flódnit beburkoltunk, ott helyben. Nagyon rosszul lettem egyébként tőle, gondolom megint a mák miatt.. Nem is tudtam rendesen megvacsorálni, fájt a gyomrom meg hányingerem volt. De annyira jól esett ott és akkor a süti, egyszerűen hiba lett volna mást választani! Klasszisokkal jobb annál, amit valaha is összetákoltam. :-))))) Feltétlenül el kéne kérnem a receptet, csak hát az mégis olyan izé, nem…?

Egyébként a tortával kapcsolatban…Teljes a nyugalom, tudom hogy jó kezekben leszek. :-)) Alapja Sacher-felvert lesz, vagyis az egyik leggazdagabb, legfinomabb piskótatészta. A legnagyobb félelmem is megoldódott, nem nekem kell négybevágni a tortát. :-)) Stresszhelyzetben tuti elszúrtam volna, az hótzityi. A piskótalapok között kétféle krém húzódik majd: középre párizsi krém kerül, amit két csík fanyar eperkrém zár majd közre. A külső bevonó a már jól bevált, mattos fényű csokiglazúrom. Annyira szeretem, és már egyre szebben tudok vele dolgozni. Nem mellesleg brutál finom. Együtt a háromféle íz pedig…leírhatatlan! Babszi szülinapjára próbáltam ki, ide is szeretném majd reprodukálni, egy formabontó tányérdesszertként.
A torta teteje habrózsákkal lesz díszítve, amelyen ezernyi eperszem csücsül majd, akárcsak Iringó tortáján közel egy éve. Egyáltalán nem zavaró egyébként benne a csoki-tejszínhab párosítás. Otthon mindenki nagyon flamolta, remélem lesz sikere…. Na emiatt viszont izgulok. Csak tetsszen mindenkinek….

Legtöbbet most viszont amiatt szenvelgek, hogy be kell jutnom a belvárosba. Tök egymagam, a szétszórtságommal meg kétségbeesett fejemmel együtt. Dunakesziről előbb busszal megyek be a városkapuig. Ez a végállomás. Azután egy kékmetróra kell átszállnom, majd ellavírozni a sárgametrókig. A gyilkos sárgametrókig. Amik Dóra szerint csak néhány másodpercre nyílnak ki, és már csukódnak is be. Nem akarok fennragadni, hogy aztán az örökkévalóságig bolyonganom kelljen egy metróaluljáróban, miközben Alízék még mindig a tortámra várnak. Vagy ilyen nincs? :-))))

Ha többé nem jelentkeznék, legalább tudjátok hol keressetek.

» Nem tartoznak cimkék a bejegyzéshez.

Publikálta: Csenge Kategória: énblog 5 hozzászólás » | 727 olvasás

Epres felhőszelet

2010. június 2. szerda | 06:28 | 5 hozzászólás

Június – kinntüklős esték, sulivég és szánsájn… roskadozó asztalok friss gyümivel megrakodva. Úgy rémlett legalábbis, erről szól a nyár első hónapja, és így nézne ki a másik kettő is. Helyette mint egy őszi napon, bent kucorgok, a forró teámba görcsösen kapaszkodva. A Tisza is egyre magasabb, marha ijesztő… Állítólag hamarosan tetőzik, de vasárnap még hét lépcsőfok volt a lejárónál, tegnap meg már csak kettő. Ha tartja a tempót, mi lesz Holnapután? Hehe, ez jó kis film, anyuval nagyon szeretjük. Igen, még a végére bedobott farkasokat is, a nagybetűs túúúúúlzás jegyében. :-))))

Mindenesetre, mire a Tisza feltehetőleg kiárad, mi már árkon-bokron túl leszünk. Egy olyan városba menekülünk, ahol meg a Duna fenyeget. :-)) Viccet félretéve, szombatig Pesten leszek. Jó néhány hónapja már annak, hogy Alíz felkeresett egy egészen hihetetlen kéréssel: Régóta olvassa már a blogomat és szeret is engem, épp ezért örülne neki, ha én – elsőéves cukrásztanonc – ügyetlenkednék az esküvői tortájukkal.. :-))) Lehet kicsit másképp fogalmazott. Vajon megretten egy hangyányit, ha ilyen összegezést lát…vagy bízik bennem? Asszem én nem bízok magamban, és már pillangók repdesnek a gyomromban.. És úristen, holnap már meg kell csinálnom! Ami abszolút pozitívum viszont, hogy a Sommer cukiban lesz lehetőségem ügyködni és segítséget kérni, ha nagy a baj. Merthogy Sommer András úr, a cukrászda  feje, nagyon szívesen biztosítja nekem az alapanyagok egy részét, egy zugot az elkészítésre, sőt még egy tündérke feleséget is, ha elakadnék! :-) Ezeket leírva máris kevésbé remegek. 8-)

Tegnap anyu is beszélt vele telefonon:
- És akkor a díszítés mikor lenne megoldható?
- Csütörtökön a lánya betöltené a tortákat, be is vonná mindet, úgy kerülnének hűtőbe. Másnap aztán három perc alatt feldíszítené friss gyümölccsel.
- Hogy mennyi idő alatt? – és ekkor anyukám fejében lejátszódott egy-egy emlék Csenge tortadíszítési műveleteiről. És hogy az egyáltalán nem három perc lesz, a precíz tötyögésével inkább harminchárom. :-)))))))))))))) Remélem nyári gyakszin tanulok egy kis gyorsaságot, félő itten és most nagyon leszerepelek majd. Csoda, hogy eddig a tortáim nem konyultak le, amennyi ideig szobahőmérsékleten voltak…

Hoztam búcsúzóul egy receptet! :-) Felhőszelet, ami számomra az IGAZI nyarakat és együttléteket idézi. Emlékszem, amint beleharaptam, mondtam anyunak mennyire kellemes érzetem van, pontosan mégsem tudtam megmondani mitől… Mert már olyan régen ettem felhőszeletet. Régen Gabika csinálta, nyaranta friss gyümölcsből. Amikor még minden pénteken együtt lehettünk, úgy igazán együtt… Az egyetemről jövő megfáradt Dórával, a mosolygós fekete Babszikával és dinnye Iringóval. Mennyi minden megváltozott, bárcsak tovább lehettem volna a részese… olyan nagyon rövid idő, amit a testvéreimmel töltöttem. Most pedig, folyton szóba kerül milyen jó nekem, amiért egykeként tengődhetek, mindent megkaphatok… Hát, bár ne így lenne. :-)

Hogy tetszik a recept? – (4 szavazat, átlaga: 5.00)
 Loading ...

Tudom, tudom… Gabika ismét forgatni fogja a szemét, merthogy ő nem is így csinálta, még receptben is eltér a dolog… :-))) De hidd el Gabika, ez pont olyan volt! És szeretném elkérni a Te receptedet is, azt a kakaós-meggyes fajtát… azt mindenkinek meg kell ismerni. :P

Hozzávalók

• friss eper, lecsumázva, megmosva
• 4 tojás
• 150 g porcukor
• 100 g szeletelt mandula, megpirítva, megőrölve
• 150 g finomliszt
• 6 g sütőpor
• 1 ek. vaj
• vaníliás cukor

Elkészítése

1. Három tojássárgáját a cukorral habosra keverjük.
2. Hozzáadjuk az őrölt mandulát, majd tovább keverjük.
3. A fehérjéből kemény habot verünk, hozzáadunk 2 dkg porcukrot, és még egyszer alaposan felverjük. A habba beleforgatjuk a lisztet, a sütőport, majd finoman hozzáadjuk a sárgájákhoz.
4. Egy tepsit kivajazunk, behintjük liszttel, a masszát belekanalazzuk. Tetejére ezernyi eperszemeket szórunk.
5. A tésztát sütőbe toljuk, lassú tűzön aranysárgára sütjük. Szeletelés után házi vaníliás cukorral meghintjük. :-)

Kívánjatok ma-holnapra egy kalappal! :-))

Főbb alapanyagok: eper, finomliszt, mandula, porcukor, sütőpor, tojás, vaj, vaníliás cukor

Publikálta: Csenge Kategória: aprósütemény, ÉDES SÜTIK, piskóta 5 hozzászólás » | 2,133 olvasás

Újabb bejegyzések