Trécselés

2012. május 13. vasárnap | 04:57 | 2 hozzászólás

Hol is kezdhetném a beszámolót! Annyi minden történt az elmúlt hetekben, mesélek most izgalmasról, szépről, és a  kellemetlenebbekről is, amit hát muszáj volt segítséggel vagy egymagamnak megoldani, túlélni. De összességében úgy érzem a tavasszal valami elkezdődött, valami elmozdult egy jó irányba. Talán kicsit jobban idomulok helyzetekhez, bátrabban kezelem őket, határozottabban kiállok a persze még nem túl határozott igazamért. :))

Április végén megtartottuk a müncheni prezentációt – a többi kiutazóval, szülőkkel, tanárokkal… Ezzel, és kizárólag a boldog emlékeimmel azt hiszem sikerült lezárni magamban azt a négy hetet. Szerintem a többiek sokkal könnyebben rázódtak vissza a napi ritmusba, miközben én sokat tépelődtem a témán, nekem kicsit tovább tartott válaszokat találni, inspirálódni az egészből. De megtörtént, szép lassan lefejtettem a rétegeket, és tudtam belőle tanulni. Furcsa is volt a heti beszámolókat visszaolvasni a szitkozódásaimról, félelmeimről, kicsit talán az “összteljesítményi vergődésemről”.. Szerintem éves távlatokban is komoly színfoltja voltam a külföldi gyakorlatoknak. :-D Ennek ellenére egy percét sem bánom, visszamennék, és igen…! Akár komolyabban, szakmázni. :)

Ez nem az én Europass bizonyítványom, a miénk Noémival csak néhány héttel később érkezett meg Münchenből (már a következő Leonardo kör résztvevői hozták). Itt eljátszottuk az örömteli átvételt a magyar kapcsolattartómmal. Örülök, hogy készült közös kép a csupaszív Jancsikinné Simicskó Klára tanárnővel. Annyira türelmes, figyelmes, jó szándékú, ááá esküszöm, Ő a világ nyolcadik csodája……. :))

Úgy féléve beszéltük le Bettivel, hogy készítenék róla egy sorozatot – akkor még fenecúgban, nagykabátban, amolyan “hóbuckák mögöttire” terveztük. Aztán persze jól kitolódott, mint azt a mellékelt ábra mutatja. :)) Május elsején végül csak megejtettük, és az egész valami hallatlan könnyedre sikeredett. Majálishangulat, vattacukorillat és habcsókfellegek. Ezek ugranak be így elsőre róla. Pedig gondolhatjátok, a szokásos rángógörccsel meg agybajjal indultam neki, aztán meg kellemesen csalódtam, kicsit talán magamban is. :) Bettivel és Dáviddal együtt érettségiztünk, Bettussal az uccsó nagy hajrában különösen jól kijöttünk, de alapjában mindkettőjüket nagyon szerettem. Egyáltalán nem nehezítették meg nekem, szinte azonnal feloldódtam és nagyon jó hangulatban telt el a délután. Nem volt benne semmi erőltetett vagy mesterkélt, csak sodródtunk egyik helyszínről a másikra.

Egy héttel később, Domi fotózásán már kicsit feszültebb voltam, B/W fehérneműs képeket ugyanis még sosem kattintottam. Ennek ellenére sem volt eredménytelen, habár a piciny panelszobában, mintha a lehetőségek is összetöpörödtek volna. Domi egy nagyon kedves, érzékeny lány, akiről néhány óra leforgása alatt sok mindent megtudhattam. Őszintén mesélt mélypontokról, amik után újra képes volt talpra állni, és amit én nagyon becsülök benne.

A fényviszonyokkal, derítőlappal még bíbelődtem keveset, aztán röpke két órás munka után már robogtam is hazafelé. (Többedmagammal, merthogy felvásároltam néhány jutalompalacsintát a Tündérkonyhában. :)

Végre vannak ám fejlemények a cukrászképzésemmel kapcsolatban is. Év eleji borzalmak után volt ugyebár egy eszelős-levelezős és még torzabb agyszüleményem, hogy én bizony papírt szerzek az egyéves fizetős OKJ-vel. Alapjában véve nem lenne rossz, de Szegeden nem jártam sikerrel a külsős gyakorlati hely ügyében. Valahogy a félrokkantságommal sehol sem láttak szívesen, amit meg is értek. Miért vállalnának nagyobb felelősséget egy egyszerű tanoncért, aki nyilvánvalóan csak feltételekhez kötheti a szakma gyakorlását. Akkor meg minek csinálja?

De kell A papír, tudom, hogy erre szükségem lesz a jövőben. Ha nem is nagyüzemben, de valamilyen úton-módon csinálni fogom ezt az egészet, valahogy kötődni fogok a gasztronómiához, mert hiszen már most kötődöm..!

Szóval a következő lenne az eltervezett: Két hete voltam bent náluk, és az iskola vállalná, hogy a nyár végi pótvizsgaidőszakban letegyem a hiányzó vizsgámat – élelmiszer ismeretből. Ehhez azonban valamilyen formában a Hanságinak ki kellene adnia az eddigi jegyeimet, ami hát…kissé körülményes. Bár bepróbálkoztam, a  titkárságon élből elutasítottak, azért érthető módon. 4 hónap telt el az utolsó dolgozataim óta.

A Rogers viszont biztosítana nekem gyakorlati helyet, minden testi fogyatékosságommal együtt! :)) Ledolgozhatnám a kötelező óraszámot Kiss Tamásék cukrászüzemében, ami hát őrült nagy lehetőség lenne… Nem mellesleg egy sikeres pótvizsga után kezdhetném másodévvel a szeptembert, aminek vége egy májusi szakmunkásvizsga lenne. Mit szóltok, szerintetek összejöhet? Ti hisztek a csodákban…?

 

» Nem tartoznak cimkék a bejegyzéshez.

Publikálta: Csenge Kategória: énblog 2 hozzászólás » | 239 olvasás

Pöttyös kupola, kandírozott citromkarikával, fehércsokis citrommousse-szal

2012. január 12. csütörtök | 13:26 | 6 hozzászólás

Persze hajnal van megint.. Kár, tegnap egészen jól ébredtem; széles vigyorral, kipihent fejjel – már-már egészen újszerű élmény vakítóan fehér ablak alatt “bebootolni”. :-) Na de most másképp van, és tudtam is, hogy másképp lesz. Már este beszugeráltam magamnak, 5-nél tovább biztosan nem alszom… És mekkorát tévedtem, 4:59-kor markoltam meg a mobilomat. Tulajdonképp gerincfájásra eszméltem, már megint. Talán a tegnap esti “csináld magad” gyógytornám tette meg hatását – vagy épp ellenkezőleg, nem tette meg.. Bele kell még tanulnom, néha valahogy az az érzésem, valamit nem csinálok jól..

Kalandos hét volt a legutóbbi – átértékelt bennem pár dolgot.. Persze mindig különös kettősség ez, amikor a szív és az ész másra vágyik, amikor új fontossági sorrendet kell kiismerned, majd összeegyeztetned a mindennapokkal. Végre észrevenni és el is fogadni bizonyos tényezőket, mondjuk az egészségedért. Ők a saját kis piócáid; bármennyire is szeretnél tőlük megszabadulni, nem tűnnek el. Hozzáad tapadva, együtt élitek le az életet. És előbb vagy utóbb válaszút elé kényszerítenek… Mindenkinek van saját piócája, egy terhe a vállán, a gerincén, a lelkében. Hiszen Te is tudod. De biztosan olyan rossz ez? Ha távolabbi tervekért, valódi vágyálmokért kell áldozatot hozni, megteszem. Például jelenleg nem dolgozom. Vissza az alapokhoz, ismét itthoni csendes cukrászat, nagy gépek, üstcíbelés és szállodai rohamtempó nélkül. Ki vagyok ugyanis írva táppénzre, miközben orvostól-orvosig járok. Hogy elromlott dolgokat javítsanak meg rajtam. Még az olajozás hátravan.

Napi rendszerességgel gyógytorna, jövőhéttől 10 nap fizikó-terápia, ma röntgen és csontsűrűség vizsgálat. Már megint cserben hagytam a testemet, és ezt most nem úszom meg büntetlenül. Közel egy év kihagyás után mintha mindent elölről kellene kezdenem, meg újra beépítenem a hétköznapokba. Jobban mondva muszáj lesz e köré felépítenem mindent, ha gyógyulni szeretnék. Ha szőtt álmokat szeretnék megvalósítani.

Őszintén szólva ötletem sincs, milyen eredményeim lesznek. Félek tőle, hiszen hónapok óta érzem magamon a változást, minden tünet fokozatosan erősödött, csak…Elhallgattam, nem vettem róla tudomást. Hiszen ugyanmár, a legtöbb embernek van gerincproblémája, mégis együtt él vele. Mellette dolgozik, eljár szórakozni, teljes életet él.. De most már szembetűnő a dolog, látom magamon. Nehezebb hajolgatni vagy egyáltalán mozogni, egyik lábamat jobban terhelem, és a legrosszabb… hogy fáj. Eddig sosem fájt, egy-egy megterhelő nap kivételével. Ami aztán gyorsan el is múlt, legtöbbször egy éjszaka alatt regenerálódott, sosem foglalkoztam vele. Hiba volt, buta voltam..

Közben elhoztam, itt van végre a hétvégi családos, vacsoracsatás desszertünk! Áh, szerintem nyugodtan nevezzük csak nevén: a győztes vacsoraest desszertjét – a szerk. ;-)) Oké, talán ez a citrusos ízvilág törpillatermetű csajoknak nem volt épp megnyerő, lásd Luca “rózsaszínfodor” cicát, aki már az első kóstolásba beleborzongott. Őt azt hiszem jobban megvettük volna valami epres beütéssel…  Emlékszem egyébként ilyen voltam én is, Anyu ugyanis egy időben nagy átszellemültségben igyekezett fantáziadesszerteket alkotni, természetesen szokatlanul új ízkombinációkkal. Mi persze kissé begyöpösödött banda lehettünk, mert sehogy sem értettük meg művészetét. Ilyen volt például a zserbója is, vaskos citromos mázzal a tetején. Igen, mi is éreztük, kissé összeférhetetlen ízek kavalkádja. És persze hirtelen nem is tudom, tettem-e már róla említést a blogon. Tudniillik elég mély nyomokat hagyott bennünk.

Na ez nem arra hasonlított. Enyhén citromos, lágyan vajas piskóta, ami a mákkal köztudottan jó párost alkot. Pláne ilyen lazán megdarált mákszemekkel, amik akár egy robbanós cukorka, kissé ciripel a szádban. Még én is szívesen bontottam le a musszréteg falát, pedig a máktól sokszor megfájdul a gyomrom. Az édes fehér csoki mousse-és a fanyar, kissé csípős citromos együttese pedig tökéletes bevonata lett a kupolámnak. Ezt már csak egy kandírozott citromkarikával lehetett tetézni! :-) El tudom képzelni valami nyári habos, frissítő desszertnek, de így a mák miatt télidőben is abszolút vidámságforrás. Az kell is most.

Hozzávalók
/10 kupolához (2 db silicomartos kupolaformát használtam)/

Lemon Curd

5 nagy tojássárgája (a fehérje félretéve makikhoz)
½ csésze cukor
½ csésze frissen facsart citromlé
4 tk. citromhéj
egy csipet só

Az első öt hozzávalót vízgőz fölött, közepes lángon melegíteni kezdjük, forrástól számított 4-5 percig (ha van konyhai hőmérőnk, kb 77°-osnak kell lennie a krémnek). Ekkorra besűrűsödik, pudingszerű állagot kap a massza. Nyomjunk rá folpackot, majd tegyük félre hűlni.

A fehér csoki ganache-hoz:

140 g fehér csoki (jó minősgű legyen, ne túl zsíros)
¼ csésze tejszín
2 2/3 csésze tejszín, felverve

A fehér csokit felaprítjuk, a tejszínt felforraljuk és ráöntjük az előkészített fehér csokira. Elkeverjük, és folpackot nyomunk rá. Teljesen kihűtjük.
Amikor kissé meghűlt, robotgéppel alacsony fokozaton kezdve felverjük a ganache-t. Egészen habos, kemény állaga lesz, ekkor forgatjuk bele óvatosan az előzőleg, külön edényben felvert tejszínt. A kész fehér csokis habot végül a lemon curd-del apránként eldolgozzuk, és hűtőbe tesszük legalább 3 órára.

A pöttyös mákos piskótához:

 2 egész tojás + 1 tojássárgája
200 g tejföl
2 tk. vaníliapaszta/esszencia
250 g finomliszt
250 g finomított szemcséjű cukor (ennek hiányában egyszerű kristálycukor, kissé megőrölve)
1 tk. sütőpor
1/2 tk. szódabikarbóna
10 g reszelt citromhéj
50 g egész mákszem
200 g puha vaj

Melegítsük elő a sütőt 175°C-ra, a kupolaformákat készítsük elő egy sütőlemezre. Hiányában használhatunk helyette muffin-, kuglóf-, vagy sima kapcsos tortaformát is.

1. Egy közepes méretű tálban keverjük krémesre az egész tojásokat a tojássárgájával, 1/4 csészével a tejfölből (kb 3 ek.) és a vaníliapasztával/esszenciával.
2. A finomlisztet, a szódabikarbónát és a sütőport, a sót, a citromhéjt, a finom szemcséjű cukrot és a mákot vegyítsük el egy másik tálban. Késes robotgépben kissé őröljük meg a keveréket, nagyjából fél perc alatt.
3. A tészta alapját keverjük ki egy magasabb falú tálban. Ehhez a maradék tejfölt a szobameleg vajjal keverjük habosra, majd csurgassuk hozzá a tojásos keveréket, felváltva a száraz hozzávalókkal- habosítsuk további másfél percig. Ekkorra kivilágosodik, és textúrája is egészen homogén lesz.
4. Töltsük a kész masszát habzsákból az előkészített formák 3/4-ig, kissé rázogassuk le aljukat. Süssük 20-25 percig, kmíg tetejük issé megpirul. Amennyiben kuglófformát vagy tortakarikát használunk, 40-45 perc alatt süssük készre. Minden esetben végezzünk tűpróbát előtte!

A kandírozott citromkarikákhoz:

2 citrom karikákra szelve, 5 perc alatt előfőzve annyi forralt vízben, ami épp ellepi
1 csésze víz
1 1/2 csésze cukor

1. Az előfőzött citromkarikák alatt a vizet kicseréljük, hozzáadjuk a kristálycukrot. Alacsony lángon elkezdjük melegíteni. Mire elkezd gyengén forrni, a cukor is feloldódik – ekkor mehetnek bele a citromkarikák.
2. Hagyjuk alacsony lángon fedetlenül ~1 órán át, amíg színe kissé aranysárgára vált, de még nem karamellizálódik teljesen.
3. Helyezzük (szilikonos) sütőlapra, és hagyjuk állni 24 órát, míg a cukorréteg meg nem szárad rajta.

Tipp: A megmaradt-enyhén karamellizált cukorszirupból nagyszerű alap készülhet teának! :-)

» Nem tartoznak cimkék a bejegyzéshez.

Publikálta: Csenge Kategória: ÉDES SÜTIK, énblog 6 hozzászólás » | 801 olvasás

2011 meggyűrt lapjai

2012. január 2. hétfő | 07:08 | 6 hozzászólás

Annyi mindent mondanék 2011-ről, és mégis olyan nehéz megszólalni. Hát még írni róla..

Ahogy Nagyi mondaná, a 11-el osztható évek mindig keserűséget hoznak – be is igazolódott, mert Nagyikának mindig igaza van. Sok mindent éltünk meg a családdal, már megint annyi mindent! Akkor mégis hogy üresedhettünk ki így, hogy távolodhattunk el egymástól ennyire? Mert ez történt, vagy legalábbis ezen az úton járunk… mindig voltak hullámvölgyeink – mint mindenki életében -, de az elmúlt időszakban csak úgy jött a baj. Szinte egymást érintve.

A blogom, ami annyi. de annyi örömöt, színt és hálát hozott a mindennapokba – most poros-kopott a fedele és megfakult. Kicsit talán elárvultunk, mindketten. Eddig ismertem a vágyaimat, voltak céljaim, de megint megtorpantam. Nem azonnal történt, és sok minden hatással volt rám. A Nagyi, München, Dóráék különköltözése, beilleszkedés az új munkahelyemen, szorongások, őrlődések, bizarr gondolatok… Egy helyen, ahol napi 8 órát tölt az ember, ahova még télidős koromsötétben, 5.40-re jár be és ahonnan csak a szürkületben lép ki, meglehetősen szürkén.. :-) Visszagonolva, nem is jutott idő itthoni feltöltődésre. Az elmúlt hét, mintha csak hajnali gyomoridegekből és csonka éjszakákból állt volna.

És itt van az utóbbi néhány nap fizikai kiszolgáltatottsága. Mind-mind elbizonytalanítottak, a már így is bizonytalan lebegésemben. Na ja, hulla a víz felszínén. :-) Három napja itthon fekszem a gerincemmel, mert önfejű módon sikerült megint elhanyagolnom a gyógytornát. Persze ez így lesarkosított, ennyire azért nem egyszerű. De tény, hogy sokszor megesett már, próbáltam betuszkolni a bajt valami szemmel láthatatlan, de betonbiztos fal mögé. Tudjátok, amolyan “ha nem beszélünk róla, nincs is” alapon. De tessék, most itt állok 20 éves fejjel, egy leginkább műtétre alkalmas gerinccel, meg a berepedezett lelkemmel. Hogyan tovább? Ahogy a felülvizsgálaton is megmondták két éve; ilyen teherbírással, izmokkal soha, sehol nem kaphatok a szakmámban munkát.

Jól belecsaptam az új évbe, már megint beterítve titeket a saját problémáinkkal… Ne haragudjatok! És még csak Boldog Karácsonyt sem kívántam Nektek…. Mindenkinek békésen telt, volt kapkodás hagyományőrző fejvesztettséggel? :-) Itthon természetesen az sem maradhatott el, de hála Istennek, végül minden dísz felkerült a fára (még a gigászi plasztikszaloncukrok is, Anyu nagy örömére…), nem akármilyen szentestei vacsorával megtetőzve. Szerencsésen elkészült az eltervezett süteménysokadalom a házsorköszöntőnkre is. Kicsit ugyan lepukkant voltam a vadító öltözetemben, nagyjából 10 perc alatt raktam helyre a félrecsúszott sminkemet.. Viszont még így is bezsebeltem egy csomó dicséretet, elcsíptem jóízű hümmögéseket néhány elvonuló *rózsaszín* makaronfelleg után.. :-) Miközben Török barátnéimmel, Timivel meg tündéranyukájával, együtt zsongtunk cukrásztémákban. :-) Szép emlék, tényleg.

És hogy mik készültek? Íme, A Lista

Málnazselés-nugátos trüffelcsúcsok
Piszke-féle makik rózsaszínen, csokifóliával
Diós és csokis marlenka
Zserbótöltelékes / nugátkrémes puszedlik
Porhanyós fajta, legtutibb hókifli a Forrásbeli receptgyűjteményből
Fahéjas csillag, München-módra :-)
Mogyorós-pisztáciás csókok fehér csokiganache-al

Hókifli

Hozzávalók:

750 g liszt
75 g porcukor
250 g zsír
250 g Rama margarin
1 kis pohár tejföl (~180 g)
100 ml teljes tej
40 g élesztő
1 csipet só
tölteléknek dió/mák/hitlerszalonna/szilva vagy baracklekvár, amit csak szeretnél

Elkészítése:

1. Késes robotgéppel a lisztet az apróra kockázott margarinnal és zsírral porhanyósra keverjük, vagyis ne legyenek benne nagyobb zsiradékdarabok. Hozzáadjuk az egyéb járulékos anyagokat, és gyors mozdulatokkal meggyúrjuk a tésztát. Kerekre gömbölyítve, majd fóliába csomagolva hideg helyen pihentetjük fél órát.
2. A tésztát kettéosztjuk, 3-4 mm vastagra nyújtjuk, majd köröket szaggatunk belőle. Egyik felére teáskanálnyi adagokat halmozunk a töltelékből, majd kifli formára igazítjuk. Sütőlemezre sorakoztatva, 180°C-os sütőben kábé 20 perc alatt aranysárgára sütjük. Ne hagyjuk megpirulni, kiszáradni a kiflikéket, állaga így marad igazán porhanyós, akár hetekre.
3. Még forrón vaníliás porcukorban meghempergetjük, majd ha kihűlt, jól lefóliázva/fémdobozba pakolva tároljuk.

» Nem tartoznak cimkék a bejegyzéshez.

Publikálta: Csenge Kategória: aprósütemény, ÉDES SÜTIK, énblog, karácsony 6 hozzászólás » | 431 olvasás

Szegedtől Münchenig, meg vissza – I. rész

2011. október 27. csütörtök | 04:42 | 8 hozzászólás

2011. november 5. (Imi névnapja)
INDULUNK HAZA!

Többen írtátok (meg persze magam is terveztem már jó ideje), hogy írok egy kis összegzést München sütikülönlegességeiről, “szakmai” szemmel. Ez a hét órás út Otthonba, akár elegendő is lehet rá… :-)) Szerencsére rengeteg sok képet kattintottunk a kis csapattal, próbálom majd ezekkel is színesíteni a beszámolót. Remélem velem maradtok ilyen hosszú szünet után, iszonyúan fáj, hogy semmi idő nem jutott a blogra..

Jesszum beleőszülök már, nem telnek a percek! Annyira várom, hogy hazaérjek, hogy családot ölelgessek, hogy sütikről most már ne csak álmodozzak, hanem sündörögjek is keveset a konyhánkban. Vagy sokat. A lényeg, hogy végre jól beszabaduljak oda!

Viszlát München, viszlát Itteniek! Szia nagy-nagy Rischart, sziasztok odabentiek, köszönöm az emlékeket.. :-)

2011. október 27. (Még 9 nap az indulásig!)

München. Örülök, hogy végül elszállt az a múltheti írásom. Nem voltam tisztában az érzéseimmel, a gondolataim is keszekuszán keresztezték egymást, végek nélkül lógtak a semmiben. Görcsösen vágyódtam a megszokottra, mindenre, amit magam mögött hagytam Szegeden. Persze most is hiányoznak, hát hogyne hiányoznának, de végre nem a kibúvók megrögzött keresésével töltöm az időt. Próbálom meglátni a szépet, több energiát belefektetni egy boldog ébredésbe. :-)

Folyamatos mozgásban vagyunk, és bármilyen meglepő is, az idő nem áll meg. A napszakok váltakoznak, nem tétováznak, egyszerűen teszik a dolgukat. :-) Velünk vagy nélkülünk, de mindig halad tovább. Ez az út talán nem a szakmai fejlődésemről szól, sokkal inkább egy gondosan körém épített buborék kipukkasztásáról. Mert valljuk be, abban éltem. Egy saját kis világban, a tőlem idegen dolgokat a lehető legtávolabbra eltaszítva magamtól.

Nem mondom, hogy a mélyponton teljesen átlendültem, sőt…tudom, hogy hosszú folyamat lesz, mint bennem oly sok minden. Még visszájára is fordulhat a dolog, amikor két hét múlva megérkezem az otthon régi melegébe. De valami azt pisszegi legbelül, hogy nincs félnivalóm. Változtam, és ez a változás nem torpant meg, még nincs itt az ideje. Németországnak, az ittenieknek hála új “fűszereket” kóstoltam meg, és nagy részüket meg is szerettem. Akad persze egynéhány, ami a kamra polcán háttérbe kerül – mondjuk a curry mellé, ugye Anyu? ;-))) Ezek lehet csak most, de könnyen lehet, hogy később is teljesen idegenek lesznek tőlem.

Apukám a hétvégén meglátogatott. Nem kérdezett semmit, gondolkozás nélkül vállalt értem, a kis lelki békémért egy 9 órás utat. Jött, mert szükségem volt Rá – ilyen az én Apukám.. :-)

Sétáltunk a városban, ellátogattunk a közeli templomba, majd a Marienplatz hatalmas terén kellemesen beleborzongtunk az összebongó harangszóba…. de legtöbbször elég volt csak figyelnem Őt. A mozdulatait, az arcvonásait, tudjátok, hogy jól eszembe véssem minden rezdülését. Mert ezekből táplálkozom, ezekből a pillanatokból merítek most erőt. Milyen buta az ember, észre sem veszi mennyi szeretet veszi körül, amíg nélkülöznie nem kell. Mindent természetesnek vesz, mindent csak kikövetel magának. Aztán lám, elutazik és rádöbben, személyek, tárgyak vagy akár a megszokott napi rutin nélkül egy világ omlik össze benne. Gyengék vagyunk, és néha úgy érzem én különösen.

Szerettem volna tüzetesebben beszélni a helyről, minden felkeresett zugáról, de egyszerűen megint félbe kell szakítanom az írást. No nem baj, majd mindig hozzáteszek apróságokat, ilyen hajnali órákban..Most rohanok szedelődzködni, öltözni és reggelezni. Vár a cukrászsuli! <3

» Nem tartoznak cimkék a bejegyzéshez.

Publikálta: Csenge Kategória: énblog, gasztrotéma 8 hozzászólás » | 501 olvasás

Aranyhaj és Út Wrexhambe…?

2011. szeptember 13. kedd | 10:11 | 1 hozzászólás

A hétvégére bejött egy tortamegrendelés, kis Pimpás szerelmem 5. szülinapjára! :-) Idén úgy látszik Aranyhaj a menő,  Lucacica is egyfolytában ezt kéri, hogy rajzoljunk… Emlékszem először aranyhalnak értettem, úgyhogy rövidesen ott feszengett egy pikkelyes halpofa, amit Luca cseppet sem értékelt. Vagy legalábbis jól ki lettem kacagva. :-)) Most már tudom, hogy Aranyhaj valójában a Grimm-fivérek toronyba zárt nőcije, akinek mindenféle hercegek mászták meg a haját és mi még Rapunzelnek hívtunk. (Szerintem még most sem túl germán a kiejtésem…)

Gyerkőcbuláj volt, és a gyerekek szókimondóak! Már-már majdnem elhiszem Nekik, ha azt mondják finom és szép.. :-) Olyan jó érzés, hogy már vannak visszatérő vásárlóim, akik tényleg ragaszkodnak az én dolgaimhoz… Gabiék, ha olvassátok, nagyon köszönöm!

» Nem tartoznak cimkék a bejegyzéshez.

Publikálta: Csenge Kategória: énblog, gasztrotéma 1 hozzászólás » | 1,014 olvasás

Korábbi bejegyzések