Ott hagytam abba, hogy közlekedni készülök – kisvárosi lány a végeláthatatlan budapesti forgatagban. Csütörtökön fél három magasságában elindultunk, egyik kezemben a Dóra által rajzolt térképet, másikban a mobilt szorongattam  segélyhívóként. Akkor még Kolos is mellettünk battyogott, anyuval ugyanis kikísértek. Nos, az első kanyarnál rossz irányba készültem fordulni, unokaöcsi okított ki nagy bőszen. :-)) Hamarabbi buszt értünk, én jegyet váltogattam, integettem Anyuéknak, majd lecsüccsentem. Hosszú az út Kesziről, olyan mint itthon a kettesé, 20-25 percet biztosan számoltam, pedig nem is volt nagy forgalom.

Beérkeztünk. Hát, a pulzusom biztos nem volt normál, az aluljáróktól néhány kör metrózás után is intenzíven pánikolok. Úgy volt, ahogy Dóra elmondta, a tömeg teljesen magába szippantott. Amolyan Némó nyomában feelingem volt, amikor a tengeri áramlaton utaztak sebesen. :-D Szóval könnyen megtaláltam a lejáratot, a legnagyobb koncentrációt inkább  az igényelte, hogy próbáljak kifejezéstelen arcot vágni és törtetni előre. Ezt Apu ígértette meg velem, nehogy valaki rám szálljon. :-))

Jegyet lyukasztottam, némileg lassabban mint mások. Le is késtem egyet, a muki – akit szimpatikus arca alapján kinéztem magamnak baj esetére – már rég tovatűnt. Ott ácsingóztam egymagam, de hihetetlen gyorsan jött a kövi. Furakodtam, és helyet foglaltam. Szerencsére nem volt tömött. “8 megálló a Deák térig” – ez volt a jegyzetfüzetemre firkantva. Folyamatosan csak annyi kattogott a fejemben, hogy számoltam a megállókat. Ez most az első lesz, első, első, első. Lassít, megáll – első megálló kipipálva. És így tovább, pedig mint később észrevettem, nem kis betűkkel voltak a megállók az ajtó fölé írva szép sorjában. :-)))) Ugye-ugye, mint meg lehet tanulni a blogom olvasásából? :-))))

Így aztán megálltunk a Deák Ferenc térnél is. Kilibbentem, majd természetesen rossz irányba indultam el, és találtam egy zsákutcát is. Nem mindenkinek jut ideje Budapest eldugott részeit is megcsodálni. Szóval felhívtam Dórát. Dórával milliószor értekeztünk. Minden apróságért felhívtam, szerintem haja égnek állt már, de a hangja mégis türelmes volt. Megnyugtatott mindig, pillanatokon belül visszahívott. Szóval az ő tanácsa az volt meglepő módon, hogy forduljak vissza, a jó irányba. :-D Ott tényleg volt egy mozgólépcső, ami a gyilkos kis kínaiakhoz vezetett. Tényleg gyorsabban nyitják-csukják, így még vadabbul furakodtam. Sokkal rövidebb út következett, Kodály Köröndnél szálltam le.

Nagy lendülettel kiáramlottam, és persze megint nem tudtam hol vagyok. Dóra gyorsan beterelgetett a Felsőerdősor utcába, és már ott is voltam a Lövölde téren. Még csak fél öt volt, azért bementem Sommerékhez. Olyan édesek voltak, annyira megszerettem őket. Klárikával pedig nagyon vidáman elbeszélgettünk, nevettünk munka közben, számomra ez örök emlék, igazi élmény. :-) A csokikrém végül egy csumig-rumos párizsi krém lett, egyszerűen isteni volt. Egyáltalán nem gejl,nagyon csokis, nagyon rumos, nagyon intenzív! Az eperfőzetet már előző nap megcsinálták nekem, ott várt rám kiterítve egy nagy tálcán. Az összeállításban Klárika nagyon sokat segített, inkább az ő munkája volt benne. Nagyon szerettem volna magam csinálni, de haladni kellett, biztos a tempóm miatt vette át. :-) Gyorsan meglettünk, hamarabb mint Péter ideért volna értem a fociból. Tehát újra útra kellett kelnem.

Már sokkal vagányabban mozogtam, talán kicsit el is bíztam magam, mert a rossz irányba indultam el kékmetróval. :-))) Egy kínai (?) csajszit kérdeztem meg, hogy merre tartunk, merthogy én a Városkapuig mennék. Annyit mondott “Nem jó, másik irány”. :-)) Ennyi elég is volt, megköszöntem és leszálltam. A túloldalra kullogtam, és 10 megállót utaztam, immár tényleg a Városkapuig. :-) Aztán megint rossz kijáratot választottam, mert Dóra már várt a másik oldalon. Az eső zuhogott, szürkület volt, én meg szörnyülködve ültem be Dóra mellé a kocsiba. Ilyen időben nehézkesen vezet, és ezt tudtunkra is adja mindig. :-)) Tuti direkt rémisztget, mert szerintem ügyes. :-)

Elfáradtam, aznap gyorsan elnyomott az álom. Másnap korán ébredtem, ötkor felriadtam. Ittam egy kakaót és filmet néztem – merthogy laptopot miért ne vittem volna..:-)) -, míg Dóráék készülődni kezdtek. Előbb Botondot vittük bölcsibe, majd Péterrel kiugrottunk friss eperért a várospiacra. Aprószeműt sikerült venni, de vagy az utazgatás miatt, vagy mert sokáig volt zacsiban, a nagyja szinte lekvár lett. :-( A Sommer cukiban közben csináltuk a díszítést, a kedvenc sűrített tejes csodamázammal próbáltam bevonni. Nem tudom mi történhetett, de becsomósodott, összeugrott és nem volt szép fénye. Elhatalmasodott rajtam a pánik, teljesen leblokkoltam. Klári vonta be helyettem, iszonyú nehéz volt vele dolgozni. Azóta pedig kitaláltam, hogy valószínű a sűrített tejem nem volt megfelelő. Teszkóssal még sosem dolgoztam, vagy Markomilk konzervest használtam, vagy Oké!, Sole tubusos változatot. Nem gondoltam, hogy lehet különbség sűrített tej és sűrített tej között. Mindenesetre arányok jók voltak, és később itthon is kipróbáltam, megint csak sem sikerült. Szóval ez lehetett a baj…remélhetőleg.

F. Zoli, Apu egyik nagyon jó barátja jött értem 11 után. Felajánlotta, hogy elvisz, sőt még vissza is hozott volna, ha nem történik a legrosszabb. Valahogy furán lett az állvány betámasztva a torta mellé, mert útközben eldőlt, telibecírta a középső tortát. A habok csálén álltak, némelyik csokidísz eltört, és az epersoksaság úgy ahogy van, süllyedt egy szintet. Alig látszódtak ki, borzalmas volt. A sírás határán álltam. F. Zolival megfogtunk egy-egy tortát, és próbáltuk átvinni a túloldalra, amikor… Óriási szél kapott a csomagolásba. Gondolom ott a Duna mentén, vízközelben mindig szelesebb az idő, mindenesetre tovább rontott a torták állapotán. Teljesen kiborultam, és még korántsem volt vége.

Próbáltam kicsit feljavítani őket, de hiába…… :-(((( Le kellett volna szedni, újranyomni az egészet. Mint később kiderült, Sommerék szívesen segítettek volna, ha visszahozzuk. De mégis hogyan? :-( F. Zolinak el kellett mennie, én meg ott maradtam egyedül. Kétségbeesetten hívtam Dórát, mert azt sem tudtam hol vagyok. Az árvíz miatt nem a hajón volt megtartva, hanem valami Mátyás pincében egy híd közelében. Ennyit tudtam mondani nővéremnek is. Közben újabb csapás ért – a tortaállvány nem a megfelelő méret volt, egyszerűen nem fértek rá a torták!!! Nem értettem semmit, valószínűleg rosszul lett átszámolva az angol inchből.

Dóra és Péter meglógott a melóból. Miattam elmentek a Sommer cukiba, hoztak onnan egy állványt. Az esküvős rendezvényszervező csaj is próbált intézni egyet, reménytelenül… Röpke 1 óra múlva befutott Dóra az állvánnyal, úgy tűnt a méret is megfelelő. Már csak át kellett volna rakni a tortákat, merthogy a fém lapokat még aznap vissza kellett vinni a cukiba, ezt a lelkemre kötötték. A rendezvényszervező nőcske nagyon bunkón viselkedett, leordította a fejemet meg játszotta a felsőbbrendűt…. Mondtuk, hogy át kéne pakolni valahova, ha máshova nem egy tálcára. Mondta, hogy olyan itt nincs. Mi van? Milyen étterem ez?! Ilyen nincs, nekem ezt senki sem tudja bemagyarázni….. Végül rögtön állványra pakoltuk a rondaságokat. :-) Ebből a szempontból örülök, hogy nem kellett ott lennem. Képzelem milyen jelzőkkel illették szegényeket, pedig szívemet-lelkemet beleadtam… Kész csődtömeg vagyok.

Alízzal végre találkozhattam, gyönyörű volt. Először csak félve szólítottam meg (menyasszonyi ruhás csaj, mégis mit gondoltam…kettő nem lehet egy helyen, nyilván ő volt az… :-D), hosszú másodpercekig csak bambultam rá, mint egy gyengeelméjű.
- Szia… – hosszú szünet – Alíz..? – mire Ő egyszerűen:
- Igen..Csenge? – :-DD Nagyon hatásvadász jelenet volt.
Beküldte a vőlegényt, Philt, vessen egy pillantást a tortára. Alíz lelki szemei előtt nyílván látta, ahogy egy állvány rádőlt a tortára, kettébe hasítva azt, mi meg nagy gonddal igyekszünk azon, hogy kerekre formáljuk. :-)))) Azért nem volt ennyire durva a helyzet, mindenesetre nem voltam elégedett. Csak el akartam már szabadulni….. Mondtam Alíznak, hogy sajnos ma utazunk haza – tényleg így volt, már aznap este Szegeden aludtunk -, de gratulálok és nyomtam az arcára egy puszit. Nagyon szívesen beszélgettem volna vele, lett volna miről. És persze tisztességesen elmagyarázni neki, mi is történt valójában…megérdemelte volna azért. :-(

Újból metróztam egyet, és vártam még egy órát a buszra is. Fél öt magasságában értem haza, ugyanis tovább mentem Fótra. Addig nem ettem semmit, nem ittam, majdnem állva elaludtam. Alig bírtam “ebédelni” is, egy kis sajtos tésztát gyűrtem csak le.

Dóráék még meló után elvitték az alátéteket, minket pedig a Nyugatiba.
10-kor értünk haza, megtörtem, teljes végkimerültségben.

Egyébként a tortával kapcsolatban…Teljes a nyugalom, tudom hogy jó kezekben leszek. :-)) Alapja Sacher-felvert lesz, vagyis az egyik leggazdagabb, legfinomabb piskótatészta. A legnagyobb félelmem is megoldódott, nem nekem kell négybevágni a tortát. :-)) Stresszhelyzetben tuti elszúrtam volna, az hótzityi. A piskótalapok között kétféle krém húzódik majd: középre párizsi krém kerül, amit két csík fanyar eperkrém zár majd közre. A külső bevonó a már jól bevált, mattos fényű csokiglazúrom. Annyira szeretem, és már egyre szebben tudok vele dolgozni. Nem mellesleg brutál finom. Együtt a háromféle íz pedig…leírhatatlan! Babszi szülinapjára próbáltam ki, ide is szeretném majd reprodukálni, egy formabontó tányérdesszertként.
A torta teteje habrózsákkal lesz díszítve, amelyen ezernyi eperszem csücsül majd, akárcsak Iringó tortáján közel egy éve. Egyáltalán nem zavaró egyébként benne a csoki-tejszínhab párosítás. Otthon mindenki nagyon flamolta, remélem lesz sikere…. Na emiatt viszont izgulok. Csak tetsszen mindenkinek….

Legtöbbet most viszont amiatt szenvelgek, hogy be kell jutnom a belvárosba. Tök egymagam, a szétszórtságommal meg kétségbeesett fejemmel együtt. Dunakesziről előbb busszal megyek be a városkapuig. Ez a végállomás. Azután egy kékmetróra kell átszállnom, majd ellavírozni a sárgametrókig. A gyilkos sárgametrókig. Amik Dóra szerint csak néhány másodpercre nyílnak ki, és már csukódnak is be. Nem akarok fennragadni, hogy aztán az örökkévalóságig bolyonganom kelljen egy metróaluljáróban, miközben Alízék még mindig a tortámra várnak. Vagy ilyen nincs? :-))))

Ha többé nem jelentkeznék, legalább tudjátok hol keressetek.

Az Epres-csokikrémes tortácskák – nem lehagyandók róla a tejszínsipkák sem :-)) – a mai nappal felkerültek a bezs.hu-ra is! És ez olyan nagyon jó érzés!

Még hét elején beugrottam az A Capellába, egyeztetni a nyári gyakorlat időpontját. Miután ugyanis kiderült, hogy 200 órát kell ledolgozunk, úgy döntöttem maradok itthon. Öt hét hosszú idő, nem szeretnék ennyit távol lenni.. Ismerve magamat hiányozna minden, és mégiscsak az érettségi előtti utolsó nyaramról van szó. :-) Szakmai szempontból sem bánom, mindig is tetszett a cukrászda kínálata! Persze az A Capella velejárója egy rakat felreppenő pletyka. Többnyire rosszindulatúak, elcsípni ezt-azt a higéniájukról, no meg a tanulók túlóráztatásáról, de egyelőre semmiképp sem szeretnék ezekre alapozni. Csudilelkesen libbenek majd be július közepén, és remélhetőleg sétálok is ki onnan augusztus 30-án. :-)

Közben tropa lett a laptopom, úgy látszik menetrendszerűen Szeged Napokra. :-)) Mély letargiába zuhantam újfent, amit csak egy hét közepén tett Deichmann-látogatás szépíthetett meg. Kaptam két űbermenő tornacsukát a nyárra. :-))

Szombat délelőtt angolból vizsgáztam. Annyira bizarr az egész, mintha most kezdtem volna. Fáj a szívem miatta. Elmondhatnám, hogy milyen szuper tanárom volt, hogy milyen családias csoportunk és milyen profi felépítésű óráink…. de hiába, csak azon rugózik az agyam, bárcsak többször jutottam volna el, bárcsak ne kellett volna Apunak erre is egy vagyont áldoznia. Úgy ézem csak minimálisat fejlődtem, még mindig leblokkolok, ha meg kell szólalnom… Olyankor pedig alapszavak nem jutnak eszembe, és lövésem sincs, mi változhatna érettségiig.

Aztán  felbukkantak Dóráék is, a maguk üdítő módján. :-) Nem tudom ettől, vagy a Szeged Napok miatt, de volt ennek a hosszúhétvégének valami mámoros varázsa… Vagy mert végre hosszú volt? Eddig mindig rákészültem, el is röppent pillanatok alatt… Most viszont mindenre jutott idő, sőt, mintha a mi kedvünkért lassult volna le… :-) Együtt repdestünk mindenfelé – elébb Iringó divatbemutatójára, majd a borfesztre, másnap kisfiúkkal battyogtunk végig a hídivásáron, ma pedig Babsziéknál grilleztünk egy uccsót. Rengeteg programunk volt, végre szegedinek érezhettem magam, nem pedig a begyöpösödött antiszoc nőcskének. :-)) Képek is jönnek majd, mindvégig kattogtattam. Apu még műtermi képeket is csinált..és ez higgyétek el, a legkevésbé sem egyszerű produkció ilyen fiúkákkal. :-)))

És végszónak: Képzeljétek, Bodó Viki, a bezs.hu főszerkesztője úgy másfél hete felkért egy rovat vezetésére az oldalukon! Mától heti egyszer ott is publikálni fogok, lesz egy sütiszigetem! :-)) Igyekszem majd épp szezonális gyümifélékből összeválogatni a repertoárt, már roppantmód izgatott vagyok. :-) Minden bizonnyal holnapról már olvasható is lesz, addig ízelítőül kettő képet szúrnék csak be:

Éppen egy hete történt, akkor is korán ébredtem. Fél hét magasságában megcsörrent a telefon odafönn, és bár Apu még aludt, másodpercek múlva mégis könnyedén felvette. Magdi hívta Bogdányból, hogy vasárnapra virradóra az én Nagyikám testvére elment. Már jó néhány napja kórházban feküdt, a medencéjével műtötték, de azóta nem beszélgetett senkivel. Sok látogatója volt ez idő alatt, de Ő nem nyitotta ki a szemét. Felkészült elmenni.

Margit temetése nagyon szép volt. Vagy ahogy Gabika mondta, méltó.

Ez volt az első temetésem… Néhány éve szerettem volna elmenni Földvári Imre bácsi temetésére, később pedig Miklós bácsiéra is. Mindketten a szomszédaink voltak, de Anyu akkoriban még nem szerette volna, hogy ilyesmin részt vegyek.

Most végig azon zakatolt az agyam, milyen érzés lehet elveszíteni a testvérünket. Azon kívül persze, hogy rettenetes és leírhatatlan. Vajon változik a fájdalom nagysága 90 életév után? Könnyebb lesz elfogadni?

Nagyi mindvégig nagyon erős volt. Sírt, hogyne sírt volna, de ő azt hiszem már kész volt elengedni a Tetstvérét, megbékült a gondolattal, Margit miatt. Neki már jobb így.

Üzent róla Anyunak is, amikor aznap hajnalban Vele álmodott. Az álomban Margit boldog és nyugodt volt, megnyugtatta róla Anyukámat is. Majd a kép változott, és ő egy csodaszép ruhában állt. Fiatal volt, gyönyörű és már gondtalan. Elkezdett felszabadultan táncolni, és csak táncolt és táncolt, míg Anyukám hosszan elgyönyörködött benne… “Mindig nagyon szerettem táncolni” – Margit csak ennyit mondott még, aztán az álom véget is ért.
Nagyika elmesélte, hogy Margit fiatalkorában táncolt utoljára, miután anyukájukat elvesztették. Akkor megfogadta, hogy soha többé nem fog táncolni.
Ha életében nem is, mostmár megteheti… A gyönyörű ruhájában, odafönn.
Isten Veled, Margit!

Most pedig rettenetesen aggódom értük. Már csak percek kérdése és hozzálátnak, és bennem megint itt van ez a furcsa kettős érzés… Hogy én is ott lehetnék. Helyette mégis itt kortyolgatom a szokásos reggeli kakaómat, míg nekik bizonyára semmi sem ment le a torkukon.

No nem mintha Ildi feszélyezve érezte volna magát szombat délután, két nappal érettségi előtt. :-)))))) Kint voltunk majálisozni a ligetben, és 3 órás ott tartózkodás alatt nagyjából két mondatot váltottunk a gyülekező fekete fellegekről. :-))) Nem izgul! Nem izgulnak!? Miért?? Én MÁR úgy érzem, meg vannak számlálva a napjaim, mi lesz velem 365 nap múlva? :-D Csak ennyi időm lesz felkészülni, átismételni 4 év anyagát.. merthogy muszáj lesz. Jól kitoltam magammal, amiért majdnem minden évben új suliban próbálkoztam… Töriből például kilencedikben borzalmas tanárt kaptam, míg tizedikben a lehető legjobbat. Aztán kihagytam egy évet, most pedig megint szerencsésnek mondhatom magam, habár írtóra le vagyunk maradva az anyaggal. És ne felejtsük el, hogy mégiscsak kihagytam egy évet…
Tegnap este beszélgettem néhány általános sulis osztálytársammal, mindenki roppant elvarázsolt volt. :-) Össze-vissza zizegtek facebook-on. :-))

Visszakanyarodva a ballagásra, Nóri nővére rengeteget kattintgatott, biztos töltök majd fel hirtelenjében képeket… :-) Némelyiken én is rajta vagyok, és készült egy röpke 10 másodperces videó is, amelyen zavartan ugyan, de belibbenek mögéjük a sorba. :-))) Annyira szeretem ezeket a jányokat.. :-)

Csütörtökön pedig a már emlegetett óriástortát kellett elkészítenem Dórika ballagására. Úgy látszik nekem mindig Dórika marad, pedig már igazi nőci lett belőle. :-) És ő is érettségizik, hihetetlen! Feketeerdőt kértek (Mindenki erre van rákattanva?), tejszínhabbal vastagon beborítva. Jól sikerült azt hiszem, bár visszajelzést még nem kaptam. Tudom, hogy egyszerű, de valami ilyesmire is gondoltam. Viszont a csokidíszek némileg…nos, nem egyeznek. :-D Rakhattam volna egy ilyet, egy olyat, de későn vettem észre a kavart… :-(

Búcsúzóul egy kép a két nőciről, egy kalappal a hétre nekik :-)
És persze vigyázzon magára Körsztin, Flóra, Mara, Panka, Petra, Wanda is… Teljesüljön mindenki álma! :-)

Meglátszik a jókedv másokon is… A sulis sokaság a déli órákban rendszerint ücsörög odakinnt, láblógatva a padokon. Ha távolból figyelem őket, nem is tűnnek olyan gonosznak…
Mostanában egymagamban csellengek, van időm ilyesmit megfigyelni. Néha ugyan odacsapongok egy-egy soztálytárshoz, de ahogy az jellemző volt az elmúlt négy évemre, nem találom igazán a helyem. Itt sem. Bea mostmár egyáltalán nem szól hozzám, válaszra sem méltat. Sőt, jóízűen társalog másokkal, és persze mindezt nagyon látványosan teszi. Egy piti dolgon vesztünk össze, azóta pedig folyamatosan belém rúg. Többször megalázkodtam előtte, és ő hagyta. Hagyja, de nem bocsát meg.

Szerdán megnéztük a Bakancslistát, az egyik kedvenc filmemet! Meglepő volt körbenézni az osztályon, amint a fiúk is megkönnyezték az utolsó perceket. :-) Akárhányszor nézem meg, velem is mindig megtörténik. Rendszerint akkor, amikor Jack Nicholson a világ legszebb nőjét csókolja meg. :-) A legszebb jelenet azthiszem.

Közben ránk szóltak, hogy ideje keresgélni munkalehetőség után. Tudjátok, nyáron 90 órát kell ledolgoznom egy helyi cukiban. Még nem néztem alaposabban körbe, pedig lassan azt is intézni kell. Nagy reményt fűzök az idei nyárhoz! Itten Szegeden mindig üdítően hat az emberre… :-) Óriási a nyüzsgés, lesz szabadtéri, sörkert, nagy sütizések és idén még foci vb is!

A megfázás a szokásos, de legalább pár napig igazoltan vagyok távol a suliból. ;-)) Kell egy kis pihenő, mostanában nagy volt a hajtás, ráadásul tudom mennyire jól jönne Apunak, ha tandíjmentes lennék. Gyakran agyalok ezen, talán kicsit unalmas is vagyok már.

Tegnap megmért a Gabi néni, hát a szorongás látszik a súlyomon is. :-S 2 kg-val vagyok kevesebb. Nem olyan durva, de aggasztó, hogy lényegében eredménytelenül telnek-múlnak a hónapok. Küzdök a dekákkal, hol felmegy egy kevés, máskor meg mintha ott sem lett volna. Nyaggatott, hogy reggelente okoz-e gondot felkelni az ágyból. Nem okoz. Boldog vagyok, boldogabb mint valaha, csak kicsit lestrapált. :-) Tudom, hogy a törődés szól belőle, és én nagyon szeretem is ezért! De sokat változtam azóta. Nemcsak súlyban vagyok több, fejben is rengeteget fejlődtem. Inkább csak apróságokon látszik meg, de néha ez is boldoggá tesz… Amikor bekerültem, lövésem se volt róla, miből mennyit egyek. Később “megtanultam”, de egyes ételekhez nagyon ragaszkodtam. Amiket szerettem vagy könnyebben csusszantak. Reggelire és vacsira mindig rozsos párnát ettem. Mostanában minden újat kipróbálok, sokkal nyitottabb vagyok.

Azért vicces, nem? Mások ilyesmin nem agyalnak. Vesznek a sulibüféből egy sonkás szenyát vagy kettőt, és elvannak vele ebédig. Nekem kicsit komplikáltabb volt a dolog, folyamatos koncentrációt igényelt… Már nem!

Gabi néninek valami új asszisztense is van… Vagyis hát remélem csak ideiglenes, mert nem volt valami szimpi. ;-)) Úgy nem szeretem, ha fürkésznek, ez amolyan fájdalmas dolog… Nem tud rólam az ég világon semmit, csak hogy vékony az alkaltom. Lerítt róla a bizalom hiánya. Hogy szándékosan csinálom magammal, meg hogy hánytatom magam……… De ez annyira sekélyes felfogás… Elmúltam 18 és vannak életcéljaim! Nem is akármilyenek ami azt illeti! :-))

De azért én is megijedtem. Engedtem hát, hogy egy rég nem látott smerős ismét csatlakozzon mindennapjaimhoz, minimum 10 alkalommal. Pedig iszonyatosan utálom az Ensure-t. No nem az ízéért, és nem is azért, mert hosszan szürcsölgetni kell. Egyszerűen a tudat, hogy szükségem van rá, ismét. Az emberek többsége elhagyja a tápszert, ha lekerül róluk a pelenka. :-) Persze tudom jól, hogy jól jön most… Legalább nem kell szoronganom emiatt, suli mellett.

És hogy hogyan köthető mindez egy gyűrű kuglófhoz? Hát, gobndolom nehezen… :-)))  Picit színesíti a bejegyzést. :-P Még hét elején készült, már nagyon irritált, hogy nem volt jelenésem feltölteni. Pedig isteni finom volt csak úgy magában is, de még jobb ezzel az öntettel. Régen annyira utáltam a citrommázat (no a klasszikusat még ma is.. :-P), de hihetetlen milyen pikáns lesz tőle egy krém! Úúúúgy megdobja a tejszín és a mascarpone, olyan nagyon krémes lesz…. Mentségünkre legyen mondva nem egy nagy darab, de azért könnyűszerrel eltűntettük egy délután alatt.. :-))))

Yum. Yum, Yummy!
Hogy tetszik a recept? – Note: There is a rating embedded within this post, please visit this post to rate it.

Hozzávalók

A tésztához:

• 160 g finomliszt
• 1 1/4 mk. szódabikarbóna
• csipet só
• 4 mk. őrölt fahéj
• 3 tojás
• 250 g barnacukor
• 150 ml olivaolaj
• 3 közepes répa, lereszelve
• 90 g pörkölt, durvára aprított mandula

A krémhez:

• 120 g krémsajt
• 80 ml tejszín
• 1 ek. frissen facsart citromlé
• 1 citrom reszelt héja
• 1 mk. vaníliakivonat
• 90 g porcukor

Elkészítése

1. A sütőt előmelegítjük 180 °C-ra. A kuglófformát kivajazzuk, lisztezzük – a gyűrű körül picit vastagabban.
2. A lisztet a sóval, a fahéjjal és a szódabikarbónával együtt átszitáljuk, félretesszük.
3. A tojást összedolgozzuk a cukorral és az olajjal, majd robotgéppel közepes fokozaton krémesre keverjük (4-5 perc).
4. Házzáadjuk a lisztet , majd belekeverjük a reszelt répát és a durvára vagdalt mandulát.
5. Formába kanalazzuk, majd 50 percig sütjük, tűpróbával ellenőrizzük.
6. A krém hozzávalóit összedolgozzuk, és tálaláskor a kuglófra kanalazzuk.

Az egész olyan, mint azelőtt… Persze más dolgok nyugtalanítottak akkor, és mások most.. de akkor is megrémít. Görcsben áll a gyomrom tőle.

Ma perdig nem megyek be suliba, anyukám leigazolja. Szörnyű, már itt tartunk… Tegnap semmit sem tudtam tanulni töri tz-re, Babsziék csak 8 után mentek el. Nem volt baj, imádom Lucát, meg ahogy énekli a Lépesmézről szóló dalocskáját. Ő maga írta, amiben kizárólag a lépesméz szó cseng ismerősen, a többi halandzsa. :-))) Egész héten nem láttam őket. Tudjátok, tanultam… Annyira nagyon hiányoznak…. Pedig Babszinak szüksége van ránk, és valójában nekem is rájuk.

Nem mehetek ma suliba, nem ronthatom el a törit, amikor 3-as röpdolgozatok után végre 4/5-t írtam! A törit, ami az egyéni fejlesztési lapom “hosszú távú terveinek” rublikájában az elsődleges cél. Négyes évvégén. Teljesen megkattantam, ugye…?

De fontos számomra ez az iskola… Egyedül itt vesznek emberszámba.
Egyedül itt kaptam könyvjutalmat.

Kép forrása: Internet, flickr.com

24-én nyitásra átcaplattam a pékségbe, felvenni a több tonnányi pékárut. Jó, hogy sötét volt, nem sokan láttak hazafelé imbolyogni a méretes pakkokkal. :-)) És képzeljétek, sorbanállás közben megszólított egy olvasóm! Az első meglepettség után jót elcsevegtünk sütikről, gasztroblogokról és persze íróikról! Ilyesmiben még sosem volt részem, biztos a furábbnál is furábban viselkedtem…  Azért remek karácsonyi meglepi volt, még most is melengeti a -et!  Szóval felvettük a cókmókot, majd kettéváltak útjaink - mindketten siettünk haza készülödni. És hogy ne üres gyomorral induljon a nap, a kiscsalád előkotorta anyu libamáját. Terv szerint be akartuk flamolni az egészet, de túl nagy falatnak bizonyult. Szerencsénkre van még minek késsel nekiesni, és hosszasan kapargatni :-)))

Délelőtt befejeztem a tortát. Pár éve ugyanis, ennek gondolatával próbáltam magunkhoz láncolni Dóráékat. :-)))) Megígértem, hogy ha maradnak Karácsonyra, lesz Csokihalál - közel 1 kg csokiból. :-))) Hát lett, és még van is. Első hallásra sem az a könnyed tortácska, amit együltében elfogyaszt az ember, hát még ha vet egy pillantást az összetevőkre….! :-)))

Ezután jött egy fekete felleg, és én jól lelombozódtam. Vagy inkább lelombozódtunk, ketten anyuval. :-( Sosem volt még ilyen szomorú a karácsonyfadíszítés….. Iringó meg Apu kettőig benn az üzletben dolgozott, Dóra pedig a srácokkal együtt elment Gabikához… Mindent elképzeltem, a végén meg nagyot koppantam. Azthiszem Dórának már nem Szeged jelenti az otthont. Megértem én, csak olyaaan nagyon vágytam már a közös karácsonyozásra…

Szokásos házsori muri után bevettük a nappalit, a fát, no meg a rengetegsok ajándékot. :-) Először a kisfiúk estek neki, majd mi is kaptunk egyet-egyet. Iszonyú ronda csomagolások készültek! :-)))))))) Én például azon voltam, hogy elsőként a szalámira emlékeztető darabot kaparintsak meg. Ezt édesanyukám csomagolta, tőle is kaptam. Oriflame-s kütyük voltak benne, csupa hasznos kozmetikummal!

Iringó képzzel festett pólókkal lepett meg, rajta saját grafikáival, illetve két Audrey Hepburn képmással! Nekik a fülbevalójuk gyöngyből van… :-) Ettől aztán még csilli-villibb.  Olyan büszke vagyok rá, eszméletlen tehetséges a csaj… Anyut hosszú percekig győzködni kellett, hogy ezeket nem boltban vette ám! :-))

Dóra nővérkém is toppon volt! Mindenki egy-egy általa kötött sálat tekerhetett magára, és pompázhatott a hozzá passzoló színekben! Ezeket ketten csomagoltunk be, ő életvidáman, én irigykedve. :-)))) Idén nem kaptam, merthogy tavaly egyedül nekem készült egy ötcentis bolyhos darab.  Helyette kaptam egy elbűvölő kézimunkás tatyót, Colette tervezésében!

És aztán feltűnt A Nehezebb Csomag. :-) Örökkévalóságnak tűnt a csomagolópapír lehámozása, ráadásul – Ha-ha-ha Apu - kettő is volt belőle… :-))))) De lám, csak ott volt! Ott tartottam a kezemben, és nem hittem el. Kaptam egy Canon 450D-t! :-)))))))))))) Pedig megbeszéltük, most nincs pénzünk erre. Hogy vannak fontosabb dolgok is, mint a konyha rendbeszedése, apu műtermének előkészítése….
…és mégis ott volt!
Pár hete bennt jártam Iringónál, épp elvittek egy ilyent. Rossz érzés volt látni, a srácnak pont úgy csillogott a szeme, mint az enyém Szenteste. :-))) Állítólag már Mikulásra beszerezte Apu, és alig bírta tűrtőztetni magát, hogy ne akkor lepjen meg vele. :-))))) Szóóóval nagy az öröm, még nem is igazán tudtam felfogni……. :-))

Azthiszem a tőlem kapott ajándékoknak is örültek! :-) Dóra és Iringó egy-egy vadító harisnyát, Péter és Gábor angol könyveket, Apu Andrea Bocelli CD-t kapott, Anyu pedig…. semmit. Az ő ajándékát ugyanis Apu elkótyintotta valahol. :-D Ne kérdezzétek hogy, de a 18 darabos tányérkészletnek nyoma veszett. :-))))) És még ma is keresi. :-))

Másnap vacsizni mentünk Babszihoz! Nyaklevessel indítottunk, amit többféle főétel követett: Rokfortos-körtés csirkemell, sonkába csavart brokkedlivel, Kacsamellszeletek, köretként pedig curry-s rizst vagy krumplipürét lehetett fogyasztani. Vagy a kettőt együtt! :-) A merészebbek pedig aszaltszilvás mártást és üdítő narancsmártást is kanalazgattak a sültek mellé. Egyszóval szemünk káprázott a sokféle finomságtól, és a Babszira oly jellemző, precíz tálalástól… Igazi konyhatündér a nővérem. :-)
Amint letelepedtünk a kanapéra, Ő megjelent egy újabb fogással. :-))) Dehát a desszeret nem lehetett kihagyni, fajéhas muffin volt, ananászdarabkákkal. Tökéletesre sikeredett, úgyhogy mostantól rivalizálunk. ;-)))))

Volt ajándékozás aznap is. Kaptam egy szatyrot, telefontokot meg kulcstartót, rajtuk egységesen egy kisördöggel. :-))) Nem is értem hogy gondolhatták ezt, hiszen én földreszállott angyal volnék! O;-))
Babszi nagyon örült az Oriflame-s nyakláncnak! Jííí, és tudtam, hogy így lesz! :-)) Már korábban kinézte magának, nekem meg ugye vannak kapcsolataim, így pár nappal Karácsony előtt megrendeltem…….. ;-)))) Gabika elkényeztetett bennünket, kaptam délmagyarország süteményeskönyvet, no meg egy csillámló sálat… Megveszek ugyanis a sálakért. 8-)

Összességében remek este volt, a gyerkőcök sem hangoskodtak túlzottan…  :-)) Egyszer ugyan Botond jól fejbekólintotta Lucát, valami fémautóval.. Mindannyian megijedtünk, pedig Luca nem is sírt. Talán ez volt benne a legmeglepőbb, mert baromi nagyot koppant!
Kolos sajnos otthon nyomta az ágyat, 39 fokos lázzal. :-( Kis csibe, olyan csendes meg bágyadt volt mindvégig… :-(

Hűha, szerintem csomó mindent kihagytam, de rettenethosszú a bejegyzés, félő hogy senki sem ér a végére… :-)) És még Andi jólbevált Bejgli receptjét sem publikáltam! Ehhez már 22-én hozzáfogtam. Azon az éjszakán pedig vagy 5x megsütöttem álmomban, és mindegyik alkalommal szétrobbant! :-))))) Hálistennek – meg Andinak - nem így történt, naggyon finomra és dekoratíívra sikeredett… Köszönjük Neked, mégegyszer :-)

• 90 dkg liszt
• 25 dkg margarin
• 12.5 dkg zsír
• 10 dkg porcukor
• 2.5 dkg élesztő (egy csomag száraz élesztőt használtam)
• 2 db tojássárgája
• 1 dkg só
• 1 dl hideg tejszín 
• 2,5 dl hideg víz (nekem elég volt 2 dl)

•  70 dkg mák vagy dió
• 50 dkg kristálycukor
• 15 dkg zsemlemorzsa
• 0.5 L vizet.
• mazsola,
• őrölt fahéj,
• sok reszelt citromhéj,
• késhegynyi őrölt pirított szegfűszeg

Leggógyibb képek

MMmmm! Kezdetnek egy karácsonyi hangulatfokozó, remélem mindenkit sikerült lázba hoznom. :-))))) Lehet ezt űberelni?
…Naná, kinagyítható! :-)))

Lám, egy újabb nagyszerű egyed, a nagybetűs Kompozíció jegyében. ;-)) Étvágygerjesztő darab, nemde?

Imádom a tojáskrémet. Meg ezt a képet. Bűnronda! =]

Ennek meg nem másutt, hanem a Magyar Konyha magazin címlapján lenne a helye.

És végül, a toplista abszolút befutója, számomra ezen üdítő nyárőszi főétel lett. Ám esetünkben joggal merül fel a kérdés, vajon étel-e ez. És ha az, ki eszi meg. És ha valaki megette, hogy élhet még? :-)))) Jó étvágyat!

Ezeket meg valahogy…szeretem. :-)

Leggázabb irományt nem találtam. Mindig jópofa vagyok. ;-))))) Valójában csak keresni kéne, dehát nagyon elfoglalt vagyok nehéz szembesülni az igazsággal. :-)))) Helyette itten egy photoshop-csalás, mint a világ legarcátlanabb átejtése: Rendőrnass-projekt I. – avagy miként készítsünk áttetsző mázból “majdnemfehéret”. És hogy mentsem magam, beillesztem a konyhai baleset háttértörénetét is… Hjaj, folyton ezek a Babsziék………. ;-)

“…Meg kell mondjam, nem ment zökkenőmentesen – beállítottak ugyanis Babsziék vacsizni. Ott kapkodtunk anyuval, hogy látszatrendet varázsoljunk, holott az étkezőasztalt még jelentős mennyiségű liszt borította. A máz pedig sehogy sem állt, jól el is rontottam. Azthiszem túl sok tej került bele, a fánk itt-ott beszívta, nem lett valami egyenletes a felülete. “

• Flórának, amiért hosszú idő után végre blogot nyitott! A szembetűnő kiírással ugyan hízásveszélyre figyelmeztet, én úgy döntöttem állok elibe! :-))
• Orsinak kívánom, hogy legyen kellő ideje, energiája az ünnepi előkészületekre!
• Vikinek a csodás VKF! fordulóért, no meg az isteni töpörtyűs-szilvalekváros papucsokért.. :-))
• Beának! Egyszer szeretnék úgy fotózni, mint Ő! Na jó, elég lenne csak fele olyan jól.. :-)
• Nikinek, mert őt és családját egyszer már ledózerolta a H1N1 - És túlélték! :-))))) Na meg persze a desszertkölteményeiért.
• Tegnap este pedig ajándékom érkezett, amolyan dudori borítékban. :-)))) Rita küldte – aki egy gyöngyszem -, benne egy csilli fülbevalóval! Juj Rita, annyira köszönöm! Megmutattam Iri nővérkémnek is, menten elolvadt tőle… tessék megnézni a boltját mindenkinek, mert ez csak egy csoda a sok közül! :-) Íme:

Hiába játszom le újból és újból magamban, nem értem hogy történhetett meg. Az isler tételét húztam, míg Beának a csokitorta jutott. Miután megkaptunk egy géppel kikalkulált bizarr anyaghányadot, lementünk vételezni és hozzáláttunk a munkához. Az islertészta barna linzi tésztával készül, tehát értehtő, amiért megvak után kutattam. :-) Meglepetésemre amikor dió és daráló felől érdeklődtem, azt a választ kaptam “Eszembe ne jusson. Hagyjam ki.”  Noha nem került a tésztába, nem értem miért nem pótolhattam valamivel a kieső 10 dkg-t, ami azért nem elhanyagolandó……. Összeállt a tészta, de rettenetesen ragadt. Tanár úr csak legyintett, majd hozzátette: “Tedd hűtőbe, könnyebben nyújtható lesz, ha hűl egy kicsit.”

Ezalatt Bea elszúrta a piskótáját. A liszt tojáshabba forgatásása enyhén szólva elhúzódott, a tésztája összeesett. :-( És ha a szivacsos állag még nem lett volna elég, szegény rögtön elkezdte kenni a krémet a forró korongokra. Teljesen kétségbeesett, de végül talpra állt valahogy. Mert Ő Bea! :-) Ekkor már én is a sütő mellett álltam, vártam a csodát. Ami természetesen elmaradt. Amolyan lepénytészta állagú, levegős “islerkarikák” vártak arra, hogy összetöltsem őket.

Megkérdeztem hol találok csokit a bevonáshoz, azt ugyanis nem kaptunk vételezéskor. Gondoltam ha már elcseszett az egész, legyen Isler látszata.
“Van még egy kevés, vond be azzal, de csak a felét.” – Már mindegy volt, teljesen letörtem. Hiába húztam ezt a tételt, ha nem nyílt lehetőségem a tanult anyaghányaddal, a tanult módon, vizsgához méltó komolysággal elkészíteni. Az egész egy vicc volt. És én vizsgáztam! Számomra ez fontos volt, ahogy az a hármas is, ami a naplóba kerül. Ki tudja majd ennek a háttétörténetét? Csak én, csak ti.

A szóbelinél a felvert tésztákról kellett beszélnem, a következő pillanatban pedig már véget is ért az egész. Megkaptuk az érdemjegyet, majd stílusosan azzal zárta a meghitt találkozót, hogy szeret, és visszavár bennünket – de legközelebb legyünk lelkesebbek. Sokkal lelkesebbek. Itt aztán valami elpattant bennem, ekkor törtek utat a könnyek is. Lelkesebbek?! Mi az, hogy lelkesebbek????? Ezzel kelek, ezzel fekszem, EZEK a dolgok határozzák meg a mindennapjaimat. Tudom, hogy EZ a jövőm, és már lelkes vagyok egy ideje, ezért jelentkeztem ebbe az iskolába, tanultam végig a nyarat, stresszeltem eleget az orvosi vizsgálatok miatt. Imádkoztam, annyit sosem mint akkor, az eredményre várva. Hogy azt csinálhassam, amibe bele vagyok szerelmesedve. Bármit mondhatnak rám, bármit elvehetnek tőlem, de ezt az egyet nem. Ezt soha….

Még mindig nehéz rájönnöm – talán nem is igazán akartam soha – mi-miért alakult ki bennem. Mindig vékonyka voltam, és ezzel mindig is tisztában voltam, csak épp… sosem törődtem vele igazán. Sosem figyeltem eléggé magamra. Különösen tavaly, amikor sokminden elromlott. Magányos voltam, depressziós, és nagyon magamba fordultam. Jól emlékszem ezekre az időkre, mint valami droghoz, úgy nyúltam a csokihoz. :-)) Mára pedig hihetetlen mennyire megutáltam. No nem az édességet, inkább a csokievés-rituáléját… Szép fokozatosan fölváltotta a főétkezéseimet, de csak pillanatnyi megnyugvást adott.

A családom a legjobb család, amit kívánhatnék magamnak! Különösen a bajban tartottunk össze, amikor klinikára kerültem. Emlékszem, lebetegedtem egy kis megfázással, de valahogy a szokásosnál gyengébbnek éreztem magamat. És rettenetes belegondolni, de végül csak azért mentem el orvoshoz, mert nem készült el az angolházim, és tartottam egy rossz jegytől… A háziorvosom szembesített vele, hogy nagy a baj – innentől kezdve lényegében nem jártam suliba. Hazafelé végig potyogtak a könnyeim, sosem felejtem el, ahogy a szakadó esőben rohantam….. :-) Azon kattogott az agyam, Istenem, észre sem vettem, mit tettem magammal!

Pár héttel később pszichiátriára kerültem. Ez idő alatt ismertem meg Ábrahám Évát, akit mai napig roppantmód szívlelek, a család mellett ő segített túljutnom a nehezén. Az evésre végig nagyon koncentráltam, pedig közel sem volt egyszerű. Szinte fizikai fájdalmat éreztem, valahányszor jöttek a főétkezések… Az összeszűkült gyomrom mellé párosult félelem csak rontott a helyzeten, hiszen nyomás alatt voltam. Ami iszonyúan megviselt. Ahogy akkoriban írtam a blogomon is:
“Minden hétre egy program jut ezen a pszichiátrián. Ezt úgy kell elképzelni, hogy kapsz egy nyilatkozatot, amiben pontokba szedik a feladataidat. El kell végezned, különben drasztikus lépéseket tesznek: Az én esetemben eltiltottak volna a szeretteimtől – megvonták volna a látogatást. Maximum egy gyors telefonhívásra lett volna lehetőség, sarkadban a nővérekkel.
Két főétkezést kellett megennem. Természetesen ilyenkor mindent be kellett puszilni, egy morzsa sem maradhatott a tányéron. Nagyon feszültté tett a helyzet, volt hogy egész nap idegeskedtem az étkezések között… Talán a legtöbb esetben ez a motiváció segít, de engem nagyon megrémített. És így is, mindössze két órát lehettek velem naponta. ”
Mások gondjai pedig…olyan sokfélék, olyan kilátástalanok voltak!
“Szembesülhettem vele, hogy a saját korosztályomban hány fiúnak és lánynak vannak problémái. Komoly problémái. Mennyi nálam fiatalabb lány kisérli meg az öngyilkosságot, mert nem számíthatnak a családjukra. Olyannyira, hogy semmit sem változtat meg közel 40 idegnyugtató bevétele. Aztán folytatni ugyanott, ugyanolyan körülmények között.”
És itt ez a másik srác például, akit épp mostanában láttam a Széchenyi téren télvíz idején, egy szál rövidujjúban flangálni… Vagyis folytatta, amit egy évvel korábban is csinált… :-( Majdnem minden éjjel behozták, benyugtatózták, majd másnap kiengedték. Elmúlt 18, erőszakkal már nem tarthatták bennt.
Ami talán méginkább megdöbbentett, hogy mi, tizenéves fiatalok, egy osztályon voltunk a kisgyerekekkel! Látták és hallották mindazt a szörnyűséget, ami a klinikai éjszakákra volt jellemző. Egy alkalommal például óriási hangzavar volt, egy csajszit kergetett több nővér. Végül lefogták, benyugtatózták, és csönd volt reggelig…. Hihetetlen, azthinné az ember, ilyesmit csak filmekben lát. Dehát mi lesz ezekkel a gyerekekkel? Hogy tudnak majd így elvonatkoztatni a látottaktól és pozitívan gondolni a felnőttkorukra? Még csak ovisok, miért nem adatik meg nekik egy normális gyerekkor….? Ha okkal is voltak bennt, miért velünk voltak összezárva?!! Mondhatnak mármit, ez számomra felfogadhatatlan!

Eltelt egy év. Idén November 15-én elkezdtem írni egy bejegyzést, akkor volt “Hazatérésem évfordulója”. :-) Végül nem publikáltam, inkább töröltem. Mostmár tovább kell lépnem ezen az időszakon, volt elég időm gondolkodni, no meg testileg-lelkileg megeddződni. És akárhonnan is nézzük, ha nincs ez az év kimaradásom, sosem találom meg, ami igazán boldoggá tesz. Még ha picit irónikus is, hogy pont a sütés, azért igaz! :-))) Cukrász leszek, sütit eszek, kerekedek… Ahogy a világ is előttem. :-)

Csenge voltam!

Bea meg én, fekete bárányokként lógunk ki a szakiskolás elsőévesek körébül… Míg a többi cukrásztanonc szerencsésen túljutott az érettségin, addig nekünk hátra van egy év kemény hajtás, matek, irodalom és történelem órákkal alaposan megfűszerezve. Hamarosan visszaülünk az iskolapadba, csak előtte szintvizsgákat teszünk szakmai tantárgyakból, néhanapján meg libacombot ropogtatunk egy elegáns vacsoraest keretében – ahogy tegnap is tettük. És milyen jól csináltuk!

Szóval már egy ideje tudtam a dologról, csak épp a rohamtempóban nem jutott időm írni róla: vacsorát szervíroztunk az imádott családtagoknak, melynek témája a BOR volt. A hét minden napjára akadt feladatunk, reggel láttunk hozzá, és rendszerint “esti műszakba” torkollott a dolog. Cukrászokként nekünk kellett 90 főre megtervezni, anyagkalkulálni, és persze kivitelezni a vacsora desszertjét. Persze a kezdeti nehézségek után péntekre csak összeállt a kép, de igencsak hosszú út vezetett odáig… :-))) Emlékezetes például a hétfői próbasütés nálunk, ahol a borhabnak csudijó keserű, a piskótának meg se íze, se bűze nem volt! :-D

Kedden tehát kiötlöttük a dolgot tanárúrral közösen, majd el is próbáltuk. Az is kukában végezte, az állaga akár a vajkrémé, nehéz, baromi sűrű volt. De ízre legalább édességre emlékeztetett. :-D A kövi próbálkozás után végre fellélegeztünk, kezdett valami körvonalazódni… a főzős pudingpornak ugyan kissé fűrészporos beütése volt, ezért másnap süthetőre váltottunk.
Isteni – annak, aki szereti a bor ízét. Sültek mellé szerintem roppantmód passzol, de desszertnél…? Én magam is ódzkodtam a dologtól, bár csak külön-külön kóstoltam az összetevőket, akkor még nem nyerte el a tetszésemet. Aztán micsoda meglepetés ért, eszméletlen finomra sikeredett!!!

A szakácsok is rengeteget dolgoztak. Csehó Éva mellett ment a hajrá, akivel ötcsillagos menüsort állítottak össze! Volt egy enyhén németes beütése – a tanárnő évekig dolgozott kinnt – így inkább az ország gasztronómiájára jellemző, édeskés íz dominált: Elő-előétel egy sajttál volt, szőlővel meg dióval jól megrakodva. Ezt követte egy borkrémleves, alján ezernyi mazsolaszemmel kibélelve. :-)) A főételnek volt talán a legnagyobb sikere, sült libacomb párolt birsalmás-pezsgős vöröskáposztával, aszalt szilvás-vörösboros mártással, meg egy méretes krumpligombóccal. És eztán jöttünk mi, a poharas krémdesszertünkkel! :-) Döntse el hát mindenki maga, szerencsés volt-e a tegnapi péntek 13-as! :-)

Előkészületek, sürgés-forgás, végül partyképek…… :-D A ránk vonatkozó részeket nagybőszen feliratoztam!

• Hadd mondjak ezúton köszönetet Kiss Tamásnak a sok-sok segítségért, lelkesítő szavaiért… és üzenem neki, hogy dicsérhetne minket jobban. Csak úgy nekivadulva! :-D
• És azon cukrásztanoncoknak is leborulás jár, akik besegítettek a befejezőműveletekben meg egyebekben!

Hozzávalók (6-8 főre)

A borhabkrémhez:

• 100 ml száraz vörösbor
• 25 ml citromlé
• 50 g porcukor
• 60 g hideg, süthető pudingkrém
• 60 g porzselatin
• 250 ml víz
• 225 g natúr joghurt
• 500 g habtejszín

A babapiskótához:

• 4 tojás
• 120 g kristálycukor
• 120 g liszt
• porcukor a hintéshez
• 100 g olvasztott étcsoki a mártogatáshoz
• 500 g meggy(házi)lekvár

A tetejére:

• 250 ml habtejszín
• mentalevél
• fehér és kék szőlő

Elkészítése

1. A babapiskótákkal kezdjük: A tojásokat szétválasztjuk, sárgáit a cukor 2/3-val jól kihabosítjuk (picit krémszerű állaga, világosabb színe lesz), a fehérjét pedig a maradék cukorral – apránként adagolva – kemény habbá verjük.
2. Az átszitált lisztet és a tojáshabot több részletben, felváltva dolgozzuk hozzá a cukros tojáshoz.
3. A masszát habzsákba töltjük, és zsírpapírral bélelt tepsire, a szokásosnál rövidebb babapiskóta-rudacskákat nyomunk. Tetejüket szitáljuk meg porcukorral, és toljuk 160 fokra előmelegített sütőbe. 10-12 perc alatt süssük aranysárgára, majd hűtőrácsra téve hagyjuk teljesen kihűlni.
4. Olvasszuk meg az étcsokit, és az adag felének tetejét mártóztassuk meg benne. :-)
5. Jöhet a borhabkrém! A vörösbort a citromlével, a zselatinnal és a porcukorral eldolgozzuk , majd beleforgatjuk a hideg pudingport. Ahogy sűrűsödik, apránként felöntjük vízzel, végül natúr joghurttal tesszük krémesebbé az állagát.
6. A tejszínt kemény habbá verjük, és az előzőekbe forgatjuk. Hűtőbe téve hagyjuk, míg az ízek összeérnek.
7. A meggyet kevés vízzel, sok cukorral feltesszük főni. Gyakran megkavargatva sűrűre főzzük, és kihűtjük. Ezt akár egy nappal korábban is elkészíthetjük, gyorsabb lesz a pohárkrém összeállítása:
8. Aljukra néhány rúd babapiskótát rétegzünk, erre kanalazzuk a meggylekvárt. A borhabkrémet előbb a habzsákba, onnan meg a poharak 2/3-ig töltjük. Néhány óráig hűtőben pihentejük, hogy kellőképp megdermedjen, és az ízek is összeérjenek. :-)
9. A díszítésre szánt tejszínt kemény habbá verjük, teletöltjük vele a poharakat, majd tetejüket késsel egyenletesre húzzuk. Babapiskótával, két szem szőlővel, mentalevéllel és habrózsákkal díszítjük.

Aztán apu nagytakarítást végzett a szobámban, azóta nem csókolóztam össze egyikükkel sem. Undorító. A pókoktól rettenetesen félek, a csótányoktól meg felfordul a gyomrom. Sosem felejtem el, hogy még ovis korunkban elvittek minket a szegedi Vadas Parkba, ahol egy barátságos kis faházban mindenféle bogarak zizegtek körülöttünk. Na ott megfoghattunk egy csótányt is! Milyen szerencsések vagyunk…. :-D Egyébként nem volt benne semmi rémisztő, kellemesen mocorgott a tenyeremen. Lövésem sincs, hogy tudták így megszelídíteni, ezek folyton dobbantanak, ha mozgást észlelnek….. De ez teljesen más, ez az otthonunk! Mi a francot csináljunk velük?! Kezdünk kiborulni a népes társaságtól, és őszintén szólva elegem van hajkurászni őket. Általában ugyanis nekem kell kinyírom őket, ha anyu bepánikol. Csak sajnos valahogy ettől nem lesznek kevesebben. Került már valaki hasonló helyzetbe? Nincs valami tippetek mivel lehetne végérvényesen eltűntetni őket?

SOS!

Ez itt Dr. Csótány, Hugh Laurie alakításában. Akit nem mellesleg szívesen látnék vendégül...ezek helyett.

A héten meg apu cuccol össze a műteremben – igen, sajnos hazaköltözik! …de legalább végre együtt leszünk! – így ismét akcióba lendült, mondván használjuk ki az uccsó lehetőséget, hadd fotózzon le! Egy ideje noszogat már, én nehezen szánom rá magam ilyesmire, hónapok óta csak “felkészülök”… :-))) Az elején tök zavarban voltam, dehát mégiscsak az apukám.. Hamar feloldódtam. :-)) Készült kép a cukiruhámban is, párat felteszek!

Köszi Apu… :-) Meg Anyu!

Egyébként Székhelyi művészúr estje megtekinthető az RTL most oldalán, ide klikkelve!

Ím itt a képen mustáros csirkéi somolyognak. Az olyan kiváltságosoknak mint én, járt hozzá krumplipüré és zöldbabsali is. ;-)
Egy másik tepsi mélyén pedig pironkodó csirkecombok lapultak, édesköménnyel és burgonyával körítve. Ebből nem ettem ugyan, az édesköményt mindenki dicsérte. Végre begépeltem a receptet is, s bár fotó sajnos nem párosul mellé, azért mindenképp érdemes végigfutni.. irdatlan nagy sikere volt! :-) Ujuj, de hiszen nekem nem is lesz merszem ringbe szállni a családi Vacsoracsatánkban!

Hozzávalók – 4 személyre

• 100 ml olivaolaj
• 12 db csirke-alsócomb
• só, őrölt fehér bors
• 2 db édesköménygumó
• 5 rozmaringágacska
• 3 db körte

Elkészítése

1. A páchoz a citromokat alaposan mossuk meg. A héjukat reszeljük le egy tálba és facsarjuk ki a levüket is. Adjuk hozzá a lecsipkedett rozmaringleveleket, 100 ml olivaolajat, némi sót és borsot.
2. A húst mossuk meg, helyezzük a pácba, majd hűtőbe téve legalább 30 percig pihentessük.
3. Közben a burgonyát, az édesköményt és a körtét pucoljuk meg, daraboljuk fel. A zöldségeket, majd a combokat rakjuk kivajazott sütőformába, locsoljuk meg a maradék páclével és süssük 30 percig 190 fokra előmelegített sütőben. Díszítsük petrezselyemmel.

Köszönjük Gabika!!!