Kalandos hét volt a legutóbbi – átértékelt bennem pár dolgot.. Persze mindig különös kettősség ez, amikor a szív és az ész másra vágyik, amikor új fontossági sorrendet kell kiismerned, majd összeegyeztetned a mindennapokkal. Végre észrevenni és el is fogadni bizonyos tényezőket, mondjuk az egészségedért. Ők a saját kis piócáid; bármennyire is szeretnél tőlük megszabadulni, nem tűnnek el. Hozzáad tapadva, együtt élitek le az életet. És előbb vagy utóbb válaszút elé kényszerítenek… Mindenkinek van saját piócája, egy terhe a vállán, a gerincén, a lelkében. Hiszen Te is tudod. De biztosan olyan rossz ez? Ha távolabbi tervekért, valódi vágyálmokért kell áldozatot hozni, megteszem. Például jelenleg nem dolgozom. Vissza az alapokhoz, ismét itthoni csendes cukrászat, nagy gépek, üstcíbelés és szállodai rohamtempó nélkül. Ki vagyok ugyanis írva táppénzre, miközben orvostól-orvosig járok. Hogy elromlott dolgokat javítsanak meg rajtam. Még az olajozás hátravan.

Napi rendszerességgel gyógytorna, jövőhéttől 10 nap fizikó-terápia, ma röntgen és csontsűrűség vizsgálat. Már megint cserben hagytam a testemet, és ezt most nem úszom meg büntetlenül. Közel egy év kihagyás után mintha mindent elölről kellene kezdenem, meg újra beépítenem a hétköznapokba. Jobban mondva muszáj lesz e köré felépítenem mindent, ha gyógyulni szeretnék. Ha szőtt álmokat szeretnék megvalósítani.

Őszintén szólva ötletem sincs, milyen eredményeim lesznek. Félek tőle, hiszen hónapok óta érzem magamon a változást, minden tünet fokozatosan erősödött, csak…Elhallgattam, nem vettem róla tudomást. Hiszen ugyanmár, a legtöbb embernek van gerincproblémája, mégis együtt él vele. Mellette dolgozik, eljár szórakozni, teljes életet él.. De most már szembetűnő a dolog, látom magamon. Nehezebb hajolgatni vagy egyáltalán mozogni, egyik lábamat jobban terhelem, és a legrosszabb… hogy fáj. Eddig sosem fájt, egy-egy megterhelő nap kivételével. Ami aztán gyorsan el is múlt, legtöbbször egy éjszaka alatt regenerálódott, sosem foglalkoztam vele. Hiba volt, buta voltam..

Jégkunyhó

Közben elhoztam, itt van végre a hétvégi családos, vacsoracsatás desszertünk! Áh, szerintem nyugodtan nevezzük csak nevén: a győztes vacsoraest desszertjét – a szerk. ;-)) Oké, talán ez a citrusos ízvilág törpillatermetű csajoknak nem volt épp megnyerő, lásd Luca “rózsaszínfodor” cicát, aki már az első kóstolásba beleborzongott. Őt azt hiszem jobban megvettük volna valami epres beütéssel…  Emlékszem egyébként ilyen voltam én is, Anyu ugyanis egy időben nagy átszellemültségben igyekezett fantáziadesszerteket alkotni, természetesen szokatlanul új ízkombinációkkal. Mi persze kissé begyöpösödött banda lehettünk, mert sehogy sem értettük meg művészetét. Ilyen volt például a zserbója is, vaskos citromos mázzal a tetején. Igen, mi is éreztük, kissé összeférhetetlen ízek kavalkádja. És persze hirtelen nem is tudom, tettem-e már róla említést a blogon. Tudniillik elég mély nyomokat hagyott bennünk.

Na ez nem arra hasonlított. Enyhén citromos, lágyan vajas piskóta, ami a mákkal köztudottan jó párost alkot. Pláne ilyen lazán megdarált mákszemekkel, amik akár egy robbanós cukorka, kissé ciripel a szádban. Még én is szívesen bontottam le a musszréteg falát, pedig a máktól sokszor megfájdul a gyomrom. Az édes fehér csoki mousse-és a fanyar, kissé csípős citromos együttese pedig tökéletes bevonata lett a kupolámnak. Ezt már csak egy kandírozott citromkarikával lehetett tetézni! :-) El tudom képzelni valami nyári habos, frissítő desszertnek, de így a mák miatt télidőben is abszolút vidámságforrás. Az kell is most.

Bontatlan állapotok

Hozzávalók
/10 kupolához (2 db silicomartos kupolaformát használtam)/

Lemon Curd

5 nagy tojássárgája (a fehérje félretéve makikhoz)
½ csésze cukor
½ csésze frissen facsart citromlé
4 tk. citromhéj
egy csipet só

Az első öt hozzávalót vízgőz fölött, közepes lángon melegíteni kezdjük, forrástól számított 4-5 percig (ha van konyhai hőmérőnk, kb 77°-osnak kell lennie a krémnek). Ekkorra besűrűsödik, pudingszerű állagot kap a massza. Nyomjunk rá folpackot, majd tegyük félre hűlni.

A fehér csoki ganache-hoz:

140 g fehér csoki (jó minősgű legyen, ne túl zsíros)
¼ csésze tejszín
2 2/3 csésze tejszín, felverve

A fehér csokit felaprítjuk, a tejszínt felforraljuk és ráöntjük az előkészített fehér csokira. Elkeverjük, és folpackot nyomunk rá. Teljesen kihűtjük.
Amikor kissé meghűlt, robotgéppel alacsony fokozaton kezdve felverjük a ganache-t. Egészen habos, kemény állaga lesz, ekkor forgatjuk bele óvatosan az előzőleg, külön edényben felvert tejszínt. A kész fehér csokis habot végül a lemon curd-del apránként eldolgozzuk, és hűtőbe tesszük legalább 3 órára.

A pöttyös mákos piskótához:

 2 egész tojás + 1 tojássárgája
200 g tejföl
2 tk. vaníliapaszta/esszencia
250 g finomliszt
250 g finomított szemcséjű cukor (ennek hiányában egyszerű kristálycukor, kissé megőrölve)
1 tk. sütőpor
1/2 tk. szódabikarbóna
10 g reszelt citromhéj
50 g egész mákszem
200 g puha vaj

Melegítsük elő a sütőt 175°C-ra, a kupolaformákat készítsük elő egy sütőlemezre. Hiányában használhatunk helyette muffin-, kuglóf-, vagy sima kapcsos tortaformát is.

1. Egy közepes méretű tálban keverjük krémesre az egész tojásokat a tojássárgájával, 1/4 csészével a tejfölből (kb 3 ek.) és a vaníliapasztával/esszenciával.
2. A finomlisztet, a szódabikarbónát és a sütőport, a sót, a citromhéjt, a finom szemcséjű cukrot és a mákot vegyítsük el egy másik tálban. Késes robotgépben kissé őröljük meg a keveréket, nagyjából fél perc alatt.
3. A tészta alapját keverjük ki egy magasabb falú tálban. Ehhez a maradék tejfölt a szobameleg vajjal keverjük habosra, majd csurgassuk hozzá a tojásos keveréket, felváltva a száraz hozzávalókkal- habosítsuk további másfél percig. Ekkorra kivilágosodik, és textúrája is egészen homogén lesz.
4. Töltsük a kész masszát habzsákból az előkészített formák 3/4-ig, kissé rázogassuk le aljukat. Süssük 20-25 percig, kmíg tetejük issé megpirul. Amennyiben kuglófformát vagy tortakarikát használunk, 40-45 perc alatt süssük készre. Minden esetben végezzünk tűpróbát előtte!

A kandírozott citromkarikákhoz:

2 citrom karikákra szelve, 5 perc alatt előfőzve annyi forralt vízben, ami épp ellepi
1 csésze víz
1 1/2 csésze cukor

1. Az előfőzött citromkarikák alatt a vizet kicseréljük, hozzáadjuk a kristálycukrot. Alacsony lángon elkezdjük melegíteni. Mire elkezd gyengén forrni, a cukor is feloldódik – ekkor mehetnek bele a citromkarikák.
2. Hagyjuk alacsony lángon fedetlenül ~1 órán át, amíg színe kissé aranysárgára vált, de még nem karamellizálódik teljesen.
3. Helyezzük (szilikonos) sütőlapra, és hagyjuk állni 24 órát, míg a cukorréteg meg nem szárad rajta.

Tipp: A megmaradt-enyhén karamellizált cukorszirupból nagyszerű alap készülhet teának! :-)

Végül egyszerűen vonjuk be a kész mousse-al a kisült kevert tésztát, és díszítsük kandírozott citromkarikával

Ahogy Nagyi mondaná, a 11-el osztható évek mindig keserűséget hoznak – be is igazolódott, mert Nagyikának mindig igaza van. Sok mindent éltünk meg a családdal, már megint annyi mindent! Akkor mégis hogy üresedhettünk ki így, hogy távolodhattunk el egymástól ennyire? Mert ez történt, vagy legalábbis ezen az úton járunk… mindig voltak hullámvölgyeink – mint mindenki életében -, de az elmúlt időszakban csak úgy jött a baj. Szinte egymást érintve.

A blogom, ami annyi. de annyi örömöt, színt és hálát hozott a mindennapokba – most poros-kopott a fedele és megfakult. Kicsit talán elárvultunk, mindketten. Eddig ismertem a vágyaimat, voltak céljaim, de megint megtorpantam. Nem azonnal történt, és sok minden hatással volt rám. A Nagyi, München, Dóráék különköltözése, beilleszkedés az új munkahelyemen, szorongások, őrlődések, bizarr gondolatok… Egy helyen, ahol napi 8 órát tölt az ember, ahova még télidős koromsötétben, 5.40-re jár be és ahonnan csak a szürkületben lép ki, meglehetősen szürkén.. :-) Visszagonolva, nem is jutott idő itthoni feltöltődésre. Az elmúlt hét, mintha csak hajnali gyomoridegekből és csonka éjszakákból állt volna.

És itt van az utóbbi néhány nap fizikai kiszolgáltatottsága. Mind-mind elbizonytalanítottak, a már így is bizonytalan lebegésemben. Na ja, hulla a víz felszínén. :-) Három napja itthon fekszem a gerincemmel, mert önfejű módon sikerült megint elhanyagolnom a gyógytornát. Persze ez így lesarkosított, ennyire azért nem egyszerű. De tény, hogy sokszor megesett már, próbáltam betuszkolni a bajt valami szemmel láthatatlan, de betonbiztos fal mögé. Tudjátok, amolyan “ha nem beszélünk róla, nincs is” alapon. De tessék, most itt állok 20 éves fejjel, egy leginkább műtétre alkalmas gerinccel, meg a berepedezett lelkemmel. Hogyan tovább? Ahogy a felülvizsgálaton is megmondták két éve; ilyen teherbírással, izmokkal soha, sehol nem kaphatok a szakmámban munkát.

Karácsonyi aprósütikavalkád ínyenceknek

Jól belecsaptam az új évbe, már megint beterítve titeket a saját problémáinkkal… Ne haragudjatok! És még csak Boldog Karácsonyt sem kívántam Nektek…. Mindenkinek békésen telt, volt kapkodás hagyományőrző fejvesztettséggel? :-) Itthon természetesen az sem maradhatott el, de hála Istennek, végül minden dísz felkerült a fára (még a gigászi plasztikszaloncukrok is, Anyu nagy örömére…), nem akármilyen szentestei vacsorával megtetőzve. Szerencsésen elkészült az eltervezett süteménysokadalom a házsorköszöntőnkre is. Kicsit ugyan lepukkant voltam a vadító öltözetemben, nagyjából 10 perc alatt raktam helyre a félrecsúszott sminkemet.. Viszont még így is bezsebeltem egy csomó dicséretet, elcsíptem jóízű hümmögéseket néhány elvonuló *rózsaszín* makaronfelleg után.. :-) Miközben Török barátnéimmel, Timivel meg tündéranyukájával, együtt zsongtunk cukrásztémákban. :-) Szép emlék, tényleg.

Egy doboz nass, amit távolról kiszúrsz magadnak

És hogy mik készültek? Íme, A Lista

Málnazselés-nugátos trüffelcsúcsok
Piszke-féle makik rózsaszínen, csokifóliával
Diós és csokis marlenka
Zserbótöltelékes / nugátkrémes puszedlik
Porhanyós fajta, legtutibb hókifli a Forrásbeli receptgyűjteményből
Fahéjas csillag, München-módra :-)
Mogyorós-pisztáciás csókok fehér csokiganache-al

Hókifli

Hozzávalók:

750 g liszt
75 g porcukor
250 g zsír
250 g Rama margarin
1 kis pohár tejföl (~180 g)
100 ml teljes tej
40 g élesztő
1 csipet só
tölteléknek dió/mák/hitlerszalonna/szilva vagy baracklekvár, amit csak szeretnél

Elkészítése:

1. Késes robotgéppel a lisztet az apróra kockázott margarinnal és zsírral porhanyósra keverjük, vagyis ne legyenek benne nagyobb zsiradékdarabok. Hozzáadjuk az egyéb járulékos anyagokat, és gyors mozdulatokkal meggyúrjuk a tésztát. Kerekre gömbölyítve, majd fóliába csomagolva hideg helyen pihentetjük fél órát.
2. A tésztát kettéosztjuk, 3-4 mm vastagra nyújtjuk, majd köröket szaggatunk belőle. Egyik felére teáskanálnyi adagokat halmozunk a töltelékből, majd kifli formára igazítjuk. Sütőlemezre sorakoztatva, 180°C-os sütőben kábé 20 perc alatt aranysárgára sütjük. Ne hagyjuk megpirulni, kiszáradni a kiflikéket, állaga így marad igazán porhanyós, akár hetekre.
3. Még forrón vaníliás porcukorban meghempergetjük, majd ha kihűlt, jól lefóliázva/fémdobozba pakolva tároljuk.

A fotókat Babszi készítette

Többen írtátok (meg persze magam is terveztem már jó ideje), hogy írok egy kis összegzést München sütikülönlegességeiről, “szakmai” szemmel. Ez a hét órás út Otthonba, akár elegendő is lehet rá… :-)) Szerencsére rengeteg sok képet kattintottunk a kis csapattal, próbálom majd ezekkel is színesíteni a beszámolót. Remélem velem maradtok ilyen hosszú szünet után, iszonyúan fáj, hogy semmi idő nem jutott a blogra..

Jesszum beleőszülök már, nem telnek a percek! Annyira várom, hogy hazaérjek, hogy családot ölelgessek, hogy sütikről most már ne csak álmodozzak, hanem sündörögjek is keveset a konyhánkban. Vagy sokat. A lényeg, hogy végre jól beszabaduljak oda!

Viszlát München, viszlát Itteniek! Szia nagy-nagy Rischart, sziasztok odabentiek, köszönöm az emlékeket.. :-)

2011. október 27. (Még 9 nap az indulásig!)

München. Örülök, hogy végül elszállt az a múltheti írásom. Nem voltam tisztában az érzéseimmel, a gondolataim is keszekuszán keresztezték egymást, végek nélkül lógtak a semmiben. Görcsösen vágyódtam a megszokottra, mindenre, amit magam mögött hagytam Szegeden. Persze most is hiányoznak, hát hogyne hiányoznának, de végre nem a kibúvók megrögzött keresésével töltöm az időt. Próbálom meglátni a szépet, több energiát belefektetni egy boldog ébredésbe. :-)

Folyamatos mozgásban vagyunk, és bármilyen meglepő is, az idő nem áll meg. A napszakok váltakoznak, nem tétováznak, egyszerűen teszik a dolgukat. :-) Velünk vagy nélkülünk, de mindig halad tovább. Ez az út talán nem a szakmai fejlődésemről szól, sokkal inkább egy gondosan körém épített buborék kipukkasztásáról. Mert valljuk be, abban éltem. Egy saját kis világban, a tőlem idegen dolgokat a lehető legtávolabbra eltaszítva magamtól.

Nem mondom, hogy a mélyponton teljesen átlendültem, sőt…tudom, hogy hosszú folyamat lesz, mint bennem oly sok minden. Még visszájára is fordulhat a dolog, amikor két hét múlva megérkezem az otthon régi melegébe. De valami azt pisszegi legbelül, hogy nincs félnivalóm. Változtam, és ez a változás nem torpant meg, még nincs itt az ideje. Németországnak, az ittenieknek hála új “fűszereket” kóstoltam meg, és nagy részüket meg is szerettem. Akad persze egynéhány, ami a kamra polcán háttérbe kerül – mondjuk a curry mellé, ugye Anyu? ;-))) Ezek lehet csak most, de könnyen lehet, hogy később is teljesen idegenek lesznek tőlem.

Müncheni fények

Apukám a hétvégén meglátogatott. Nem kérdezett semmit, gondolkozás nélkül vállalt értem, a kis lelki békémért egy 9 órás utat. Jött, mert szükségem volt Rá – ilyen az én Apukám.. :-)

Sétáltunk a városban, ellátogattunk a közeli templomba, majd a Marienplatz hatalmas terén kellemesen beleborzongtunk az összebongó harangszóba…. de legtöbbször elég volt csak figyelnem Őt. A mozdulatait, az arcvonásait, tudjátok, hogy jól eszembe véssem minden rezdülését. Mert ezekből táplálkozom, ezekből a pillanatokból merítek most erőt. Milyen buta az ember, észre sem veszi mennyi szeretet veszi körül, amíg nélkülöznie nem kell. Mindent természetesnek vesz, mindent csak kikövetel magának. Aztán lám, elutazik és rádöbben, személyek, tárgyak vagy akár a megszokott napi rutin nélkül egy világ omlik össze benne. Gyengék vagyunk, és néha úgy érzem én különösen.

Rischart

Szerettem volna tüzetesebben beszélni a helyről, minden felkeresett zugáról, de egyszerűen megint félbe kell szakítanom az írást. No nem baj, majd mindig hozzáteszek apróságokat, ilyen hajnali órákban..Most rohanok szedelődzködni, öltözni és reggelezni. Vár a cukrászsuli! <3

Gyerkőcbuláj volt, és a gyerekek szókimondóak! Már-már majdnem elhiszem Nekik, ha azt mondják finom és szép.. :-) Olyan jó érzés, hogy már vannak visszatérő vásárlóim, akik tényleg ragaszkodnak az én dolgaimhoz… Gabiék, ha olvassátok, nagyon köszönöm!

Aranyhaj

Elmerengő, papucsos

És hétvégén megírtam a pályázati kiegészítést, a motivációs levelemet anyanyelven is. Már leadtam az egész paksamétát, most már csak bíznunk kell. Úgy érzem mindent megtettem, de majd meglátjuk mihez lesz elég… Rengeteg a jelentkező, és persze mindenki menne már… Talán egyszer végre az enyém is esélyes lehet…. Hátha! Itt a motivációs levelem, a folytatásban :-)

A megszokott dolgait mindig nehéz elengednie egy olyan embernek, aki görcsösen ragaszkodik az összeshez. A szorongásain mindig nehéz felülemelkednie annak, aki már túl régóta ilyen természet. És őrültség mástól várni a segítséget, amíg tudatosan elbarikádozod magad mindentől.  De mondok valamit, amiben hiszek. Nővérem szerint csak az első lépéseket kell önállóan megtennem, kicsit talán belekényszerítenem magamat az ismeretlenbe, valami egészen másba. Meg fogsz lepődni – mondta -, új utakról hazavetődve mennyit erősödtél. Büszke leszel magadra és megkönnyebbülsz majd, mert látod, változtál. A lehető legjobb értelemben…

Így van ez Anglia meg köztem: modern világban szinte nem is távolság, lélekben olykor mégis elérhetetlennek tűnik. Közeledik egy dátum, tudod, hogy hamarosan eljön, mégis furcsán megmagyarázhatatlan elképzelni magad azon a napon. De én meghoztam egy döntést az álmaimért, és azt hiszem kész vagyok bejárni, megélni minden pillanatát. Nem csak a szakmai fejlődésemről vagy a nyelvtanulásról szól ez. Szükségem van rá, mert emberként is többet tehet hozzám.

Angliának igenis megvan a maga csábereje, csak ne felejtsd otthon a termosz forró teát, a hajóbőröndbe zsúfolt meleg ruhát, és persze egy méretes esőkabátot rosszabb napokra. Igen, éghajlata nagyon is megmaradt a réginek, ám a brit konyháról alkotott negatív kép szertefoszlani látszik. Jamie Oliver vagy Gordon Ramsay nem keveset tett azért, hogy a „csapnivaló” vagy az „olajszagú”, „csupa panír” jelzők egyszer s mindenkorra feledésbe merüljenek. Cukrászati távlatokban is új utak nyíltak, s egyszerre kicsiny, hangulatos patisserie-k édesítették meg Anglia macskaköves sétálóutcáit. És azonnal belopták magukat a mogorva angol szívekbe.

Az angol gasztronómiai témájú magazinok szintén ugrásszerű fejlődésen mentek át. Igényes kivitelezésben, izgalmas témákkal, egyedi receptekkel és hasznos tanácsokkal élénkítették a kínálatot. Idén szülinapomra például a GoodFood éves előfizetésével leptek meg szüleim, de érdemes egy pillantást vetni a delicious. vagy a Baking Delicious magazinok aktuális számaira is. Tetszik, hogy főszerkesztőik célirányosan vezetik be az olvasót a szakma rejtelmeibe, új és új értelmet adva egyes íz-kombinációknak.  A magyar lapok többségéből sajnos gyakran hiányzik ez a következetesség, pedig szerintem igenis lenne igény szakmai lapokra. De azért mi sem panaszkodhatunk, a Nők Lapja konyha, a tv paprika vagy a megújult Magyar Konyha csapata ellát bennünket a havi adaggal.

A külföldi lapokon keresztül „ismertem meg” számos olyan embert, aki a szakmában letett valamit az asztalra. Nem is akármilyen minőségben. Ők igazán inspirálnak engem, újra és újra rámutatnak dolgokra. Kissé talán hóbortos gondolat, de én szeretem megszemélyesíteni a süteményeimet. Elvégre annyi mindent lehet velük adni, emlékeket, érzéseket, néha a kimondhatatlant.
Ilyen Rachel Allen is. Életrevaló, és én imádom a kisugárzását. Minden mozdulatában ott van a szakma iránti szeretete. De ugyanezt érzem a szemtelenül fiatal Lorraine Pascale-nál, aki egykor sikeres modell-karrierjét feladta, s hivatalosan is behódolt sütési szenvedélyének. És milyen jól tette, ő csakugyan kivirult a cukrászlétben! Most tanfolyamokat tart, meg London belvárosában saját cukrászdáját csinosítgatja, amit ráadásul Ella kislányáról nevezett el. Receptkönyvet írt és adott el, s még BBC sorozata is van.

Nigella és James Martin hasonló hatással van rám. Mindketten komoly televíziós karriert futottak be,  garantáltan ott ragadtak mindegyikünk elméjében. James Martin “Desserts” című könyve például, a Sweet Baby James tv-s sorozat nyomán született meg, amit Anglia különböző pontjain forgattak le. Rengeteget lehet belőlük tanulni, különösen az alapvető tésztakészítési módokról. Csak hogy a kedvenceimet említsem: roppanós házi leveles tészta, a gazdag omlós tészta vagy épp a habkönnyű profiterol égetett tésztája.

Végül mindenképp meg kell említenem azt a 70 éves hölgyet, aki mái napig aktív résztvevője az angol médiának. Ő Delia Smith, a brit cukrászat alfája és omegája, és egyben legnagyobb büszkesége. Delia konyhája hagyományőrző, és mégis mindig meg tud újulni. Tortacsodái majd megszólalnak, és életfilozófiája is követendő példaként jár elől. Szerinte torták készítésére bárki képes, egyszerűen két fontos dolgot kell észben tartanunk: először is, mindig kövessük a receptben leírtakat, másodszor pedig, mindig kövessük a szívünket és titkos vágyainkat. Ahogy ő mondja , a tökéletes torta komoly odafigyelést igényel, ám amikor ezeket a buktatókat ügyesen kipuhatolóztuk, nyomban lesztisztul és világossá válik minden.

Pontosan ez az, amit tennem kell, amit egyik cukrásznak sem szabadna elfelednie. Merj nyitott lenni új dolgokra, mert mindig lehet újat tanulni. Ne félj kimondani, ha valamit nem tudsz elég jól. Mindenki így kezdte. Süss szenvedéllyel, és nyugodtan ess szerelembe – újra és újra.

Tisztelettel,
Dusha Csenge Flóra
2011. Szeptember 11.

Arany copf

És én nem is tudom, mi lesz velünk.

Szóval az ok, amiért elmaradt a matek tutimagántanárponthu Zolival, népes kis családunk érkezése volt. Bizony ám, jöttek menekültek a messzi Dunakesziről, a két sarokra lévő Thököly utcából, de még az újszegedi “úri negyedből” is. :-)) Így ültünk legtöbbször asztalhoz, néha Gabika is betársult. :-) Anyunak igyekeztem segíteni, ilyenkor rendszerint szalad a ház, mintha robbantottak volna – hatalmas a kupi, hát még a gyerekzsivaj… Káosz, a káoszban, hiszen mi is tudunk élni…. :-)) de ezzel együtt is imádjuk, Dóráék nagyon tudnak ám hiányozni… Botond óriásit nőtt és egészen nagyhangú lett, bár még mindig csak szégyenlősen somolyog, valahányszor megszeretgetem. :-)) Kolos kis értelmes, olyan jól el lehet vele beszélgetni! Kettecskén, koránkelők lévén gyakran vackoltuk be magunkat a konyha egyik sarkába. Ő a Csupamajsz Nutellafiú. :-))

Tizenötödikére pedig volt egy tortamegrendelésem, ezért nem is mentem be velük a városba. Pedig Babszi nagyon rákészült az ünnepre, úgy tetszik benne ez a kreativitás… Kellene valami óvónő kurzust végeznie, végtelenül türelmes és tényleg jól ért a gyerekek nyelvén. Szóval Babszi nem akármilyen szakkörre rittyentette össze a mókuskákat! Csináltak nemzetszínű kisdobot, honlányka kalapkát, zászlókat meg huszárcsákót, másnap így vonultak el ünnepelni. Persze hallatlan nagy robajjal. :-))

A Kávékrémes francia torta, fodrozódó csokihullámmal a tetején, krokanttal az oldalán.
Na meg extravagáns csokicsipsszel, fekete trüffelgolyóbisokkal ráadásként.

Mesélek kicsit a tortáról, meg ezekről a csudi csokicsipszekről. Ó igen, jól ismert fogalom: a mértéktelenség. Vakmerő húzás egyet is megkóstolni belőle – ilyen cukorárak mellett főleg -, tudniillik igencsak rá lehet kattanni. Egyfajta grillázs ez, keserű kakaóporos zamattal. Halálosan jó, remekül stimmelnek-harmonizálnak az ízek, és a belecsempészett krokantdarabkák csak fokozzák a roppanós hatást! El tudnám képzelni kukoricapehellyel is, vagy ahogy az eredeti receptben is írták, kakaóbab-törettel.

Egyébként most végre kerek volt az összkép, vagy legalábbis remélem! :-) Nekem tetszett az ízvilága, ahogy a fazonja is. amit az örök klasszikus trüffelgolyókkal és ezekkel a rusztikus vonalakkal nagyon különlegessé lehetett lenni. Igenis büszke voltam rá! A múltkori kudarc után különösen dolgoztam a sikeren, olyat szerettem volna, ami többszöri meglepetést okoz. Babszi beszélt velük buli után, azt mondta a golyókért odavoltak, hogy Csilla teljesen “le volt halva tőle”. :-)) Nem csodálom, a jó trüffel titka is az alapanyagok minőségében rejlik: magas kakaótartamú csoki, zsírban gazdag tejszín, keserű kakaópor, és persze egy csipetnyi szeretet – a legfontosabbik összetevő. :-)

Hozzávalók

A piskótához:

4 tojás
250 g kristálycukor
30 dkg finomliszt
4 ek. cukrozatlan, holland kakaópor
1 csomag sütőpor
200 ml tej
200 ml olaj

A csokicsipszhez:

15 g finomliszt
50 g porcukor
5 g fekete kakaópor
45 g vaj
1 ek. tejszín
15 g törökmogyoró krokant

A kávékrémes trüffelhez:

100 ml tejszín
25 ml kávélikőr
2 tk. instant kávépor
130 g fekete csokoládé (70%!)
cukrozatlan kakaópor a hempergetéshez

A kávékrémhez:

500 g mascarpone
125 ml tejszín
1 ek. instant kávé
125 g fekete csokoládé (min. 70%)
2 ek. a Lidl-ben vásárolt Deluxe mocca-creme-ből (kakaóbabtörettel)

A hullámzó csokoládéglazúrhoz:

45 g vaj
250 g porcukor
58 g fekete kakaópor
75 ml tejszín

Továbbá:

kávélikőr a piskótakorongok átitatásához
mogyorókrokant az oldalára

Elkészítése

1. A piskótánkhoz vajjal kikenünk és liszttel behintünk egy 22 cm átmérőjű tortaformát. A sütőt 180 fokra előmelegítjük. A tojásokat a cukorral egy közepes méretű tálban, 2-3 perc alatt robotgéppel, sűrű krémmé keverjük. Hozzáadjuk az olajjal homogénre kevert tejet, majd beleforgatjuk a száraz hozzávalókat. A tésztát a formába kanalazzuk, és 40 percig sütjük (légkeverésessel 180°C), míg a teteje enyhén megpirul. Felemeljük 200 °C-ra, és további 5 percig sütjük. Teljesen kihűtjük, majd háromba vágjuk.
2. A csokicsipszhez a sütőt visszavesszük 180°C-ra. A lisztet összekeverjük a kakaóporral, a cukorral és a krokantdarabkákkal. A vajat kis lábosban felolvasztjuk a tejszínnel, majd langyosra hűtjük és a lisztes keveréket hozzákeverjük. Egy sütőpapírral bélelt tepsire teáskanálnyi halmokat pöttyintünk, egymástól kellő távolságra. A sütőben kb 8 percig sütjük, majd még forrón sodrófára hajlítjuk. (Később egy megrendelőnek újból megcsináltam a tortát, ott már hajlítgattam a csipszeket, amik aztán körbeölelték a golyókat.  Itt még csak törve láthatóak. – a szerk.) Hagyjuk roppanósra szilárdulni.
3. A trüffelgolyókhoz az étcsokoládét apróra vagdaljuk, az instant kávéport mozsárban finomra zúzzuk és összeforgatjuk a csokoládéval.  A tejszínt a kávélikőrrel felforraljuk, majd a csokoládéra öntjük. Fakanállal addig keverjük, amíg a csokoládé teljesen felolvad a tejszínben és egynemű, fényes krémmé válik. Másfél órára hűtőbe tesszük, majd a már szilárd masszából gyors mozdulatokkal gombócokat formálunk és meghempergetjük kakaóporban. Felhasználásig visszatesszük a hűtőbe.
4. A krémhez az étcsokit felaprítjuk, a tejszínt felforrósítjuk. Az előzőekhez hasonlóan elkészítjük a ganache csokikrémet, ugyanúgy hűtőbe tesszük, de csak annyi időre míg meghűl, viszont még krémes marad. A mascarponéhoz keverjük, majd hozzáadjuk a kakaóbabtöretes kávékrémet is.
5. A háromba vágott piskótát kávélikőrrel átitatjuk, a krémmel betöltjük. Oldalát és tetejét szintén bevonjuk, majd krokantdarabkákkal “bepanírozzuk”. Tetejére csokiglazúrt készítünk:
6. A vajat a porcukorral elkeverjük. Hozzáadjuk a kakaóport, végül jól kikeverve, apránként hozzáöntjük a tejszínt. Könnyen kenhető állaga lesz, gyönyörű fénye. A torta tetejére rétegezzük, majd egy lekerekített végű, tompa késsel rakoncátlan mozdulatokkal a krémbe vájunk. Beleültetjük a  trüffelgolyókat, végül a csokicsipszeket mögéjük pakoljuk. Gyönyörködünk még benne egyet, majd felhasználásig hűtőbe tesszük.

Az apukáját még sosem láttam. Magas, szikár ember, igyekezte tartani magát. Csillogott a szeme a könnyektől. Megpusziltuk egymást, aztán csak egy pillanatra, tényleg nem tartott tovább… Épp fordultam volna el, de visszanéztem rá, a kezünk pedig összefonódott. Minden érzelem benne volt. Már ismertük egymást.

A mise gyönyörű volt. A pap nagyon szépen beszélt, fájdalomról, dühről, elfogadásról. Olyan érzelmekről, gondolatokról, ami mindegyikőnket foglalkoztatta. Hogy az Isten számára nincs tér és idő.
Fiatal, nyílt tekintetű pap volt… láttam mennyire megérintette őt is, valahol egyfajta megnyugvást nyújtott. Szinte ittuk a szavait…

A könyörgés utáni részben olvastuk fel a búcsúbeszédet. Rengetegen voltak, de most nem törődtem vele. Olyan furcsa érzés volt. A hangomat felismertem, de mintha valaki más olvasta volna a szöveget, én meg kívülről szemléltem volna mindent. Amikor arról beszéltem, milyen volt Csaba, már sírtam. Épp jókor jött a vers, András nyugtató hangjával. Igyekeztem alatta csitítani magam, lelkileg felkészíteni az utolsó szakaszra… Végigmondtam. Az utolsó sor nem volt érthető, de Iringó szerint ennek így kellett lennie. Az embereknek muszáj sírniuk, azokat az érzelmeket ott és akkor senki sem akarja elfojtani. Meg kellett könnyebbülnünk.

Kint a templomkertben odamentem Márkhoz, a barátnőjéhez és Guppihoz. Mind magunkba voltunk zuhanva, csak a mozdulataink beszéltek.

Először nem akartam képet felrakni róla, de apu készített egyet és… Már a részem, itt kell lennie. A két róla készült kép között ott van a weblapkészítői diplomája, amit már nem kaphatott meg…..

No mindegy is, valójában a kosárkák miatt jöttem. Áfonyazselés, étcsokikrémes, némi szederrel bolondítva. Idén lett nagy sláger nálam az áfonya meg a szeder, tényleg remegek értük. Meglepő, de képzeljétek, a legfranyább találkozásomat idén az áfonyával, egy 200 g-os dobozka hozta meg. Egyenest a Tesco-ból! Mézédes volt, hamvas-kövérkés és amolyan igazi áfonyaízű! Az alföldi példányokról sajnos nem mindig lehet ezt elmondani. :-(
Az áfonyazselében kellemesen csalódtam, nem az a gumiízű, zselatinos őrület. És hát ugye áfonyás. =) Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én imádom ezt a gyönyörű harsogó-kék áfonyaszínt.

Hétfőn pedig megérkeztek a kiskrapekok dunakesziről két hosszúúú hétre. Imádom őket. :-))
Íme egy tegnapi pillanatkép Lucacicáról és Ábrándkirályfiról:

Hozzávalók

Később, miután ettem kicsit és pihentem, nem akart szűnni a rosszullét. Már hidegrázásom volt, végtagfájdalmaim meg bőrirritációm… nem is értettem, hogy lehetek beteg, hogy kaphattam el bármit is, ha bent mindig fertőtlenítőszeres kézmosóval dörzsölöm magam. Nem, egy szóval sem mondtam, hogy ez normális lenne.. :-)) Könyörögtem apunak, hogy vegyen nekem Daedalon-t, mert én bizony hányni fogok. És akkor majd túl sokat veszítek a súlyomból, megint nagyon lefogyok és kezdhetek mindent a nulláról. Amikor a kilók csak kínszenvedéssel vánszorogtak feljebb. Szóval bepánikoltam, fantáziáltam már minden szörnyűségről. :-)) Bevettem pár gyogyit hányingerre, lázra, fejfájásra és lám, mintha kiütöttek volna, megkezdtem téli álmomat. Másnap sokkal jobban voltam. Vasárnap már csak hőemelkedésem volt, és picit fájt a fejem… ennek ellenére ma nem mentem dolgozni, inkább beszóltam reggel a Novotelbe.

Ha csak sütünk és én mozgok, abszolút semmi gond a gerincemmel… nem is szoktam így kikészülni, fogalmam sincs mi lelt. Belázasodhat egyáltalán az ember pusztán a kimerültségtől? :-( Remélem nem lesz ez mindig így.. bárcsak szívósabb lennék.

Íme egy előzőnapi dinnyekoktél. Szombaton ennek az adagnak a kétszeresét kellett poharakba tölteni.
Brr, a hideg is kirázott tőle. :-))

Ott hagytam abba, hogy közlekedni készülök – kisvárosi lány a végeláthatatlan budapesti forgatagban. Csütörtökön fél három magasságában elindultunk, egyik kezemben a Dóra által rajzolt térképet, másikban a mobilt szorongattam  segélyhívóként. Akkor még Kolos is mellettünk battyogott, anyuval ugyanis kikísértek. Nos, az első kanyarnál rossz irányba készültem fordulni, unokaöcsi okított ki nagy bőszen. :-)) Hamarabbi buszt értünk, én jegyet váltogattam, integettem Anyuéknak, majd lecsüccsentem. Hosszú az út Kesziről, olyan mint itthon a kettesé, 20-25 percet biztosan számoltam, pedig nem is volt nagy forgalom.

Beérkeztünk. Hát, a pulzusom biztos nem volt normál, az aluljáróktól néhány kör metrózás után is intenzíven pánikolok. Úgy volt, ahogy Dóra elmondta, a tömeg teljesen magába szippantott. Amolyan Némó nyomában feelingem volt, amikor a tengeri áramlaton utaztak sebesen. :-D Szóval könnyen megtaláltam a lejáratot, a legnagyobb koncentrációt inkább  az igényelte, hogy próbáljak kifejezéstelen arcot vágni és törtetni előre. Ezt Apu ígértette meg velem, nehogy valaki rám szálljon. :-))

Jegyet lyukasztottam, némileg lassabban mint mások. Le is késtem egyet, a muki – akit szimpatikus arca alapján kinéztem magamnak baj esetére – már rég tovatűnt. Ott ácsingóztam egymagam, de hihetetlen gyorsan jött a kövi. Furakodtam, és helyet foglaltam. Szerencsére nem volt tömött. “8 megálló a Deák térig” – ez volt a jegyzetfüzetemre firkantva. Folyamatosan csak annyi kattogott a fejemben, hogy számoltam a megállókat. Ez most az első lesz, első, első, első. Lassít, megáll – első megálló kipipálva. És így tovább, pedig mint később észrevettem, nem kis betűkkel voltak a megállók az ajtó fölé írva szép sorjában. :-)))) Ugye-ugye, mint meg lehet tanulni a blogom olvasásából? :-))))

Így aztán megálltunk a Deák Ferenc térnél is. Kilibbentem, majd természetesen rossz irányba indultam el, és találtam egy zsákutcát is. Nem mindenkinek jut ideje Budapest eldugott részeit is megcsodálni. Szóval felhívtam Dórát. Dórával milliószor értekeztünk. Minden apróságért felhívtam, szerintem haja égnek állt már, de a hangja mégis türelmes volt. Megnyugtatott mindig, pillanatokon belül visszahívott. Szóval az ő tanácsa az volt meglepő módon, hogy forduljak vissza, a jó irányba. :-D Ott tényleg volt egy mozgólépcső, ami a gyilkos kis kínaiakhoz vezetett. Tényleg gyorsabban nyitják-csukják, így még vadabbul furakodtam. Sokkal rövidebb út következett, Kodály Köröndnél szálltam le.

Nagy lendülettel kiáramlottam, és persze megint nem tudtam hol vagyok. Dóra gyorsan beterelgetett a Felsőerdősor utcába, és már ott is voltam a Lövölde téren. Még csak fél öt volt, azért bementem Sommerékhez. Olyan édesek voltak, annyira megszerettem őket. Klárikával pedig nagyon vidáman elbeszélgettünk, nevettünk munka közben, számomra ez örök emlék, igazi élmény. :-) A csokikrém végül egy csumig-rumos párizsi krém lett, egyszerűen isteni volt. Egyáltalán nem gejl,nagyon csokis, nagyon rumos, nagyon intenzív! Az eperfőzetet már előző nap megcsinálták nekem, ott várt rám kiterítve egy nagy tálcán. Az összeállításban Klárika nagyon sokat segített, inkább az ő munkája volt benne. Nagyon szerettem volna magam csinálni, de haladni kellett, biztos a tempóm miatt vette át. :-) Gyorsan meglettünk, hamarabb mint Péter ideért volna értem a fociból. Tehát újra útra kellett kelnem.

Már sokkal vagányabban mozogtam, talán kicsit el is bíztam magam, mert a rossz irányba indultam el kékmetróval. :-))) Egy kínai (?) csajszit kérdeztem meg, hogy merre tartunk, merthogy én a Városkapuig mennék. Annyit mondott “Nem jó, másik irány”. :-)) Ennyi elég is volt, megköszöntem és leszálltam. A túloldalra kullogtam, és 10 megállót utaztam, immár tényleg a Városkapuig. :-) Aztán megint rossz kijáratot választottam, mert Dóra már várt a másik oldalon. Az eső zuhogott, szürkület volt, én meg szörnyülködve ültem be Dóra mellé a kocsiba. Ilyen időben nehézkesen vezet, és ezt tudtunkra is adja mindig. :-)) Tuti direkt rémisztget, mert szerintem ügyes. :-)

Elfáradtam, aznap gyorsan elnyomott az álom. Másnap korán ébredtem, ötkor felriadtam. Ittam egy kakaót és filmet néztem – merthogy laptopot miért ne vittem volna..:-)) -, míg Dóráék készülődni kezdtek. Előbb Botondot vittük bölcsibe, majd Péterrel kiugrottunk friss eperért a várospiacra. Aprószeműt sikerült venni, de vagy az utazgatás miatt, vagy mert sokáig volt zacsiban, a nagyja szinte lekvár lett. :-( A Sommer cukiban közben csináltuk a díszítést, a kedvenc sűrített tejes csodamázammal próbáltam bevonni. Nem tudom mi történhetett, de becsomósodott, összeugrott és nem volt szép fénye. Elhatalmasodott rajtam a pánik, teljesen leblokkoltam. Klári vonta be helyettem, iszonyú nehéz volt vele dolgozni. Azóta pedig kitaláltam, hogy valószínű a sűrített tejem nem volt megfelelő. Teszkóssal még sosem dolgoztam, vagy Markomilk konzervest használtam, vagy Oké!, Sole tubusos változatot. Nem gondoltam, hogy lehet különbség sűrített tej és sűrített tej között. Mindenesetre arányok jók voltak, és később itthon is kipróbáltam, megint csak sem sikerült. Szóval ez lehetett a baj…remélhetőleg.

F. Zoli, Apu egyik nagyon jó barátja jött értem 11 után. Felajánlotta, hogy elvisz, sőt még vissza is hozott volna, ha nem történik a legrosszabb. Valahogy furán lett az állvány betámasztva a torta mellé, mert útközben eldőlt, telibecírta a középső tortát. A habok csálén álltak, némelyik csokidísz eltört, és az epersoksaság úgy ahogy van, süllyedt egy szintet. Alig látszódtak ki, borzalmas volt. A sírás határán álltam. F. Zolival megfogtunk egy-egy tortát, és próbáltuk átvinni a túloldalra, amikor… Óriási szél kapott a csomagolásba. Gondolom ott a Duna mentén, vízközelben mindig szelesebb az idő, mindenesetre tovább rontott a torták állapotán. Teljesen kiborultam, és még korántsem volt vége.

Próbáltam kicsit feljavítani őket, de hiába…… :-(((( Le kellett volna szedni, újranyomni az egészet. Mint később kiderült, Sommerék szívesen segítettek volna, ha visszahozzuk. De mégis hogyan? :-( F. Zolinak el kellett mennie, én meg ott maradtam egyedül. Kétségbeesetten hívtam Dórát, mert azt sem tudtam hol vagyok. Az árvíz miatt nem a hajón volt megtartva, hanem valami Mátyás pincében egy híd közelében. Ennyit tudtam mondani nővéremnek is. Közben újabb csapás ért – a tortaállvány nem a megfelelő méret volt, egyszerűen nem fértek rá a torták!!! Nem értettem semmit, valószínűleg rosszul lett átszámolva az angol inchből.

Dóra és Péter meglógott a melóból. Miattam elmentek a Sommer cukiba, hoztak onnan egy állványt. Az esküvős rendezvényszervező csaj is próbált intézni egyet, reménytelenül… Röpke 1 óra múlva befutott Dóra az állvánnyal, úgy tűnt a méret is megfelelő. Már csak át kellett volna rakni a tortákat, merthogy a fém lapokat még aznap vissza kellett vinni a cukiba, ezt a lelkemre kötötték. A rendezvényszervező nőcske nagyon bunkón viselkedett, leordította a fejemet meg játszotta a felsőbbrendűt…. Mondtuk, hogy át kéne pakolni valahova, ha máshova nem egy tálcára. Mondta, hogy olyan itt nincs. Mi van? Milyen étterem ez?! Ilyen nincs, nekem ezt senki sem tudja bemagyarázni….. Végül rögtön állványra pakoltuk a rondaságokat. :-) Ebből a szempontból örülök, hogy nem kellett ott lennem. Képzelem milyen jelzőkkel illették szegényeket, pedig szívemet-lelkemet beleadtam… Kész csődtömeg vagyok.

Alízzal végre találkozhattam, gyönyörű volt. Először csak félve szólítottam meg (menyasszonyi ruhás csaj, mégis mit gondoltam…kettő nem lehet egy helyen, nyilván ő volt az… :-D), hosszú másodpercekig csak bambultam rá, mint egy gyengeelméjű.
- Szia… – hosszú szünet – Alíz..? – mire Ő egyszerűen:
- Igen..Csenge? – :-DD Nagyon hatásvadász jelenet volt.
Beküldte a vőlegényt, Philt, vessen egy pillantást a tortára. Alíz lelki szemei előtt nyílván látta, ahogy egy állvány rádőlt a tortára, kettébe hasítva azt, mi meg nagy gonddal igyekszünk azon, hogy kerekre formáljuk. :-)))) Azért nem volt ennyire durva a helyzet, mindenesetre nem voltam elégedett. Csak el akartam már szabadulni….. Mondtam Alíznak, hogy sajnos ma utazunk haza – tényleg így volt, már aznap este Szegeden aludtunk -, de gratulálok és nyomtam az arcára egy puszit. Nagyon szívesen beszélgettem volna vele, lett volna miről. És persze tisztességesen elmagyarázni neki, mi is történt valójában…megérdemelte volna azért. :-(

Újból metróztam egyet, és vártam még egy órát a buszra is. Fél öt magasságában értem haza, ugyanis tovább mentem Fótra. Addig nem ettem semmit, nem ittam, majdnem állva elaludtam. Alig bírtam “ebédelni” is, egy kis sajtos tésztát gyűrtem csak le.

Dóráék még meló után elvitték az alátéteket, minket pedig a Nyugatiba.
10-kor értünk haza, megtörtem, teljes végkimerültségben.

Egyébként a tortával kapcsolatban…Teljes a nyugalom, tudom hogy jó kezekben leszek. :-)) Alapja Sacher-felvert lesz, vagyis az egyik leggazdagabb, legfinomabb piskótatészta. A legnagyobb félelmem is megoldódott, nem nekem kell négybevágni a tortát. :-)) Stresszhelyzetben tuti elszúrtam volna, az hótzityi. A piskótalapok között kétféle krém húzódik majd: középre párizsi krém kerül, amit két csík fanyar eperkrém zár majd közre. A külső bevonó a már jól bevált, mattos fényű csokiglazúrom. Annyira szeretem, és már egyre szebben tudok vele dolgozni. Nem mellesleg brutál finom. Együtt a háromféle íz pedig…leírhatatlan! Babszi szülinapjára próbáltam ki, ide is szeretném majd reprodukálni, egy formabontó tányérdesszertként.
A torta teteje habrózsákkal lesz díszítve, amelyen ezernyi eperszem csücsül majd, akárcsak Iringó tortáján közel egy éve. Egyáltalán nem zavaró egyébként benne a csoki-tejszínhab párosítás. Otthon mindenki nagyon flamolta, remélem lesz sikere…. Na emiatt viszont izgulok. Csak tetsszen mindenkinek….

Legtöbbet most viszont amiatt szenvelgek, hogy be kell jutnom a belvárosba. Tök egymagam, a szétszórtságommal meg kétségbeesett fejemmel együtt. Dunakesziről előbb busszal megyek be a városkapuig. Ez a végállomás. Azután egy kékmetróra kell átszállnom, majd ellavírozni a sárgametrókig. A gyilkos sárgametrókig. Amik Dóra szerint csak néhány másodpercre nyílnak ki, és már csukódnak is be. Nem akarok fennragadni, hogy aztán az örökkévalóságig bolyonganom kelljen egy metróaluljáróban, miközben Alízék még mindig a tortámra várnak. Vagy ilyen nincs? :-))))

Ha többé nem jelentkeznék, legalább tudjátok hol keressetek.

Az Epres-csokikrémes tortácskák – nem lehagyandók róla a tejszínsipkák sem :-)) – a mai nappal felkerültek a bezs.hu-ra is! És ez olyan nagyon jó érzés!

Még hét elején beugrottam az A Capellába, egyeztetni a nyári gyakorlat időpontját. Miután ugyanis kiderült, hogy 200 órát kell ledolgozunk, úgy döntöttem maradok itthon. Öt hét hosszú idő, nem szeretnék ennyit távol lenni.. Ismerve magamat hiányozna minden, és mégiscsak az érettségi előtti utolsó nyaramról van szó. :-) Szakmai szempontból sem bánom, mindig is tetszett a cukrászda kínálata! Persze az A Capella velejárója egy rakat felreppenő pletyka. Többnyire rosszindulatúak, elcsípni ezt-azt a higéniájukról, no meg a tanulók túlóráztatásáról, de egyelőre semmiképp sem szeretnék ezekre alapozni. Csudilelkesen libbenek majd be július közepén, és remélhetőleg sétálok is ki onnan augusztus 30-án. :-)

Közben tropa lett a laptopom, úgy látszik menetrendszerűen Szeged Napokra. :-)) Mély letargiába zuhantam újfent, amit csak egy hét közepén tett Deichmann-látogatás szépíthetett meg. Kaptam két űbermenő tornacsukát a nyárra. :-))

Szombat délelőtt angolból vizsgáztam. Annyira bizarr az egész, mintha most kezdtem volna. Fáj a szívem miatta. Elmondhatnám, hogy milyen szuper tanárom volt, hogy milyen családias csoportunk és milyen profi felépítésű óráink…. de hiába, csak azon rugózik az agyam, bárcsak többször jutottam volna el, bárcsak ne kellett volna Apunak erre is egy vagyont áldoznia. Úgy ézem csak minimálisat fejlődtem, még mindig leblokkolok, ha meg kell szólalnom… Olyankor pedig alapszavak nem jutnak eszembe, és lövésem sincs, mi változhatna érettségiig.

Aztán  felbukkantak Dóráék is, a maguk üdítő módján. :-) Nem tudom ettől, vagy a Szeged Napok miatt, de volt ennek a hosszúhétvégének valami mámoros varázsa… Vagy mert végre hosszú volt? Eddig mindig rákészültem, el is röppent pillanatok alatt… Most viszont mindenre jutott idő, sőt, mintha a mi kedvünkért lassult volna le… :-) Együtt repdestünk mindenfelé – elébb Iringó divatbemutatójára, majd a borfesztre, másnap kisfiúkkal battyogtunk végig a hídivásáron, ma pedig Babsziéknál grilleztünk egy uccsót. Rengeteg programunk volt, végre szegedinek érezhettem magam, nem pedig a begyöpösödött antiszoc nőcskének. :-)) Képek is jönnek majd, mindvégig kattogtattam. Apu még műtermi képeket is csinált..és ez higgyétek el, a legkevésbé sem egyszerű produkció ilyen fiúkákkal. :-)))

És végszónak: Képzeljétek, Bodó Viki, a bezs.hu főszerkesztője úgy másfél hete felkért egy rovat vezetésére az oldalukon! Mától heti egyszer ott is publikálni fogok, lesz egy sütiszigetem! :-)) Igyekszem majd épp szezonális gyümifélékből összeválogatni a repertoárt, már roppantmód izgatott vagyok. :-) Minden bizonnyal holnapról már olvasható is lesz, addig ízelítőül kettő képet szúrnék csak be:

Éppen egy hete történt, akkor is korán ébredtem. Fél hét magasságában megcsörrent a telefon odafönn, és bár Apu még aludt, másodpercek múlva mégis könnyedén felvette. Magdi hívta Bogdányból, hogy vasárnapra virradóra az én Nagyikám testvére elment. Már jó néhány napja kórházban feküdt, a medencéjével műtötték, de azóta nem beszélgetett senkivel. Sok látogatója volt ez idő alatt, de Ő nem nyitotta ki a szemét. Felkészült elmenni.

Margit temetése nagyon szép volt. Vagy ahogy Gabika mondta, méltó.

Ez volt az első temetésem… Néhány éve szerettem volna elmenni Földvári Imre bácsi temetésére, később pedig Miklós bácsiéra is. Mindketten a szomszédaink voltak, de Anyu akkoriban még nem szerette volna, hogy ilyesmin részt vegyek.

Most végig azon zakatolt az agyam, milyen érzés lehet elveszíteni a testvérünket. Azon kívül persze, hogy rettenetes és leírhatatlan. Vajon változik a fájdalom nagysága 90 életév után? Könnyebb lesz elfogadni?

Nagyi mindvégig nagyon erős volt. Sírt, hogyne sírt volna, de ő azt hiszem már kész volt elengedni a Tetstvérét, megbékült a gondolattal, Margit miatt. Neki már jobb így.

Üzent róla Anyunak is, amikor aznap hajnalban Vele álmodott. Az álomban Margit boldog és nyugodt volt, megnyugtatta róla Anyukámat is. Majd a kép változott, és ő egy csodaszép ruhában állt. Fiatal volt, gyönyörű és már gondtalan. Elkezdett felszabadultan táncolni, és csak táncolt és táncolt, míg Anyukám hosszan elgyönyörködött benne… “Mindig nagyon szerettem táncolni” – Margit csak ennyit mondott még, aztán az álom véget is ért.
Nagyika elmesélte, hogy Margit fiatalkorában táncolt utoljára, miután anyukájukat elvesztették. Akkor megfogadta, hogy soha többé nem fog táncolni.
Ha életében nem is, mostmár megteheti… A gyönyörű ruhájában, odafönn.
Isten Veled, Margit!

Most pedig rettenetesen aggódom értük. Már csak percek kérdése és hozzálátnak, és bennem megint itt van ez a furcsa kettős érzés… Hogy én is ott lehetnék. Helyette mégis itt kortyolgatom a szokásos reggeli kakaómat, míg nekik bizonyára semmi sem ment le a torkukon.

No nem mintha Ildi feszélyezve érezte volna magát szombat délután, két nappal érettségi előtt. :-)))))) Kint voltunk majálisozni a ligetben, és 3 órás ott tartózkodás alatt nagyjából két mondatot váltottunk a gyülekező fekete fellegekről. :-))) Nem izgul! Nem izgulnak!? Miért?? Én MÁR úgy érzem, meg vannak számlálva a napjaim, mi lesz velem 365 nap múlva? :-D Csak ennyi időm lesz felkészülni, átismételni 4 év anyagát.. merthogy muszáj lesz. Jól kitoltam magammal, amiért majdnem minden évben új suliban próbálkoztam… Töriből például kilencedikben borzalmas tanárt kaptam, míg tizedikben a lehető legjobbat. Aztán kihagytam egy évet, most pedig megint szerencsésnek mondhatom magam, habár írtóra le vagyunk maradva az anyaggal. És ne felejtsük el, hogy mégiscsak kihagytam egy évet…
Tegnap este beszélgettem néhány általános sulis osztálytársammal, mindenki roppant elvarázsolt volt. :-) Össze-vissza zizegtek facebook-on. :-))

Visszakanyarodva a ballagásra, Nóri nővére rengeteget kattintgatott, biztos töltök majd fel hirtelenjében képeket… :-) Némelyiken én is rajta vagyok, és készült egy röpke 10 másodperces videó is, amelyen zavartan ugyan, de belibbenek mögéjük a sorba. :-))) Annyira szeretem ezeket a jányokat.. :-)

Csütörtökön pedig a már emlegetett óriástortát kellett elkészítenem Dórika ballagására. Úgy látszik nekem mindig Dórika marad, pedig már igazi nőci lett belőle. :-) És ő is érettségizik, hihetetlen! Feketeerdőt kértek (Mindenki erre van rákattanva?), tejszínhabbal vastagon beborítva. Jól sikerült azt hiszem, bár visszajelzést még nem kaptam. Tudom, hogy egyszerű, de valami ilyesmire is gondoltam. Viszont a csokidíszek némileg…nos, nem egyeznek. :-D Rakhattam volna egy ilyet, egy olyat, de későn vettem észre a kavart… :-(

Búcsúzóul egy kép a két nőciről, egy kalappal a hétre nekik :-)
És persze vigyázzon magára Körsztin, Flóra, Mara, Panka, Petra, Wanda is… Teljesüljön mindenki álma! :-)

Meglátszik a jókedv másokon is… A sulis sokaság a déli órákban rendszerint ücsörög odakinnt, láblógatva a padokon. Ha távolból figyelem őket, nem is tűnnek olyan gonosznak…
Mostanában egymagamban csellengek, van időm ilyesmit megfigyelni. Néha ugyan odacsapongok egy-egy soztálytárshoz, de ahogy az jellemző volt az elmúlt négy évemre, nem találom igazán a helyem. Itt sem. Bea mostmár egyáltalán nem szól hozzám, válaszra sem méltat. Sőt, jóízűen társalog másokkal, és persze mindezt nagyon látványosan teszi. Egy piti dolgon vesztünk össze, azóta pedig folyamatosan belém rúg. Többször megalázkodtam előtte, és ő hagyta. Hagyja, de nem bocsát meg.

Szerdán megnéztük a Bakancslistát, az egyik kedvenc filmemet! Meglepő volt körbenézni az osztályon, amint a fiúk is megkönnyezték az utolsó perceket. :-) Akárhányszor nézem meg, velem is mindig megtörténik. Rendszerint akkor, amikor Jack Nicholson a világ legszebb nőjét csókolja meg. :-) A legszebb jelenet azthiszem.

Közben ránk szóltak, hogy ideje keresgélni munkalehetőség után. Tudjátok, nyáron 90 órát kell ledolgoznom egy helyi cukiban. Még nem néztem alaposabban körbe, pedig lassan azt is intézni kell. Nagy reményt fűzök az idei nyárhoz! Itten Szegeden mindig üdítően hat az emberre… :-) Óriási a nyüzsgés, lesz szabadtéri, sörkert, nagy sütizések és idén még foci vb is!

A megfázás a szokásos, de legalább pár napig igazoltan vagyok távol a suliból. ;-)) Kell egy kis pihenő, mostanában nagy volt a hajtás, ráadásul tudom mennyire jól jönne Apunak, ha tandíjmentes lennék. Gyakran agyalok ezen, talán kicsit unalmas is vagyok már.

Tegnap megmért a Gabi néni, hát a szorongás látszik a súlyomon is. :-S 2 kg-val vagyok kevesebb. Nem olyan durva, de aggasztó, hogy lényegében eredménytelenül telnek-múlnak a hónapok. Küzdök a dekákkal, hol felmegy egy kevés, máskor meg mintha ott sem lett volna. Nyaggatott, hogy reggelente okoz-e gondot felkelni az ágyból. Nem okoz. Boldog vagyok, boldogabb mint valaha, csak kicsit lestrapált. :-) Tudom, hogy a törődés szól belőle, és én nagyon szeretem is ezért! De sokat változtam azóta. Nemcsak súlyban vagyok több, fejben is rengeteget fejlődtem. Inkább csak apróságokon látszik meg, de néha ez is boldoggá tesz… Amikor bekerültem, lövésem se volt róla, miből mennyit egyek. Később “megtanultam”, de egyes ételekhez nagyon ragaszkodtam. Amiket szerettem vagy könnyebben csusszantak. Reggelire és vacsira mindig rozsos párnát ettem. Mostanában minden újat kipróbálok, sokkal nyitottabb vagyok.

Azért vicces, nem? Mások ilyesmin nem agyalnak. Vesznek a sulibüféből egy sonkás szenyát vagy kettőt, és elvannak vele ebédig. Nekem kicsit komplikáltabb volt a dolog, folyamatos koncentrációt igényelt… Már nem!

Gabi néninek valami új asszisztense is van… Vagyis hát remélem csak ideiglenes, mert nem volt valami szimpi. ;-)) Úgy nem szeretem, ha fürkésznek, ez amolyan fájdalmas dolog… Nem tud rólam az ég világon semmit, csak hogy vékony az alkaltom. Lerítt róla a bizalom hiánya. Hogy szándékosan csinálom magammal, meg hogy hánytatom magam……… De ez annyira sekélyes felfogás… Elmúltam 18 és vannak életcéljaim! Nem is akármilyenek ami azt illeti! :-))

De azért én is megijedtem. Engedtem hát, hogy egy rég nem látott smerős ismét csatlakozzon mindennapjaimhoz, minimum 10 alkalommal. Pedig iszonyatosan utálom az Ensure-t. No nem az ízéért, és nem is azért, mert hosszan szürcsölgetni kell. Egyszerűen a tudat, hogy szükségem van rá, ismét. Az emberek többsége elhagyja a tápszert, ha lekerül róluk a pelenka. :-) Persze tudom jól, hogy jól jön most… Legalább nem kell szoronganom emiatt, suli mellett.

És hogy hogyan köthető mindez egy gyűrű kuglófhoz? Hát, gobndolom nehezen… :-)))  Picit színesíti a bejegyzést. :-P Még hét elején készült, már nagyon irritált, hogy nem volt jelenésem feltölteni. Pedig isteni finom volt csak úgy magában is, de még jobb ezzel az öntettel. Régen annyira utáltam a citrommázat (no a klasszikusat még ma is.. :-P), de hihetetlen milyen pikáns lesz tőle egy krém! Úúúúgy megdobja a tejszín és a mascarpone, olyan nagyon krémes lesz…. Mentségünkre legyen mondva nem egy nagy darab, de azért könnyűszerrel eltűntettük egy délután alatt.. :-))))

Yum. Yum, Yummy!
Hogy tetszik a recept? – Note: There is a rating embedded within this post, please visit this post to rate it.

Hozzávalók

A tésztához:

• 160 g finomliszt
• 1 1/4 mk. szódabikarbóna
• csipet só
• 4 mk. őrölt fahéj
• 3 tojás
• 250 g barnacukor
• 150 ml olivaolaj
• 3 közepes répa, lereszelve
• 90 g pörkölt, durvára aprított mandula

A krémhez:

• 120 g krémsajt
• 80 ml tejszín
• 1 ek. frissen facsart citromlé
• 1 citrom reszelt héja
• 1 mk. vaníliakivonat
• 90 g porcukor

Elkészítése

1. A sütőt előmelegítjük 180 °C-ra. A kuglófformát kivajazzuk, lisztezzük – a gyűrű körül picit vastagabban.
2. A lisztet a sóval, a fahéjjal és a szódabikarbónával együtt átszitáljuk, félretesszük.
3. A tojást összedolgozzuk a cukorral és az olajjal, majd robotgéppel közepes fokozaton krémesre keverjük (4-5 perc).
4. Házzáadjuk a lisztet , majd belekeverjük a reszelt répát és a durvára vagdalt mandulát.
5. Formába kanalazzuk, majd 50 percig sütjük, tűpróbával ellenőrizzük.
6. A krém hozzávalóit összedolgozzuk, és tálaláskor a kuglófra kanalazzuk.

Az egész olyan, mint azelőtt… Persze más dolgok nyugtalanítottak akkor, és mások most.. de akkor is megrémít. Görcsben áll a gyomrom tőle.

Ma perdig nem megyek be suliba, anyukám leigazolja. Szörnyű, már itt tartunk… Tegnap semmit sem tudtam tanulni töri tz-re, Babsziék csak 8 után mentek el. Nem volt baj, imádom Lucát, meg ahogy énekli a Lépesmézről szóló dalocskáját. Ő maga írta, amiben kizárólag a lépesméz szó cseng ismerősen, a többi halandzsa. :-))) Egész héten nem láttam őket. Tudjátok, tanultam… Annyira nagyon hiányoznak…. Pedig Babszinak szüksége van ránk, és valójában nekem is rájuk.

Nem mehetek ma suliba, nem ronthatom el a törit, amikor 3-as röpdolgozatok után végre 4/5-t írtam! A törit, ami az egyéni fejlesztési lapom “hosszú távú terveinek” rublikájában az elsődleges cél. Négyes évvégén. Teljesen megkattantam, ugye…?

De fontos számomra ez az iskola… Egyedül itt vesznek emberszámba.
Egyedül itt kaptam könyvjutalmat.

Kép forrása: Internet, flickr.com

24-én nyitásra átcaplattam a pékségbe, felvenni a több tonnányi pékárut. Jó, hogy sötét volt, nem sokan láttak hazafelé imbolyogni a méretes pakkokkal. :-)) És képzeljétek, sorbanállás közben megszólított egy olvasóm! Az első meglepettség után jót elcsevegtünk sütikről, gasztroblogokról és persze íróikról! Ilyesmiben még sosem volt részem, biztos a furábbnál is furábban viselkedtem…  Azért remek karácsonyi meglepi volt, még most is melengeti a -et!  Szóval felvettük a cókmókot, majd kettéváltak útjaink - mindketten siettünk haza készülödni. És hogy ne üres gyomorral induljon a nap, a kiscsalád előkotorta anyu libamáját. Terv szerint be akartuk flamolni az egészet, de túl nagy falatnak bizonyult. Szerencsénkre van még minek késsel nekiesni, és hosszasan kapargatni :-)))

Délelőtt befejeztem a tortát. Pár éve ugyanis, ennek gondolatával próbáltam magunkhoz láncolni Dóráékat. :-)))) Megígértem, hogy ha maradnak Karácsonyra, lesz Csokihalál - közel 1 kg csokiból. :-))) Hát lett, és még van is. Első hallásra sem az a könnyed tortácska, amit együltében elfogyaszt az ember, hát még ha vet egy pillantást az összetevőkre….! :-)))

Ezután jött egy fekete felleg, és én jól lelombozódtam. Vagy inkább lelombozódtunk, ketten anyuval. :-( Sosem volt még ilyen szomorú a karácsonyfadíszítés….. Iringó meg Apu kettőig benn az üzletben dolgozott, Dóra pedig a srácokkal együtt elment Gabikához… Mindent elképzeltem, a végén meg nagyot koppantam. Azthiszem Dórának már nem Szeged jelenti az otthont. Megértem én, csak olyaaan nagyon vágytam már a közös karácsonyozásra…

Szokásos házsori muri után bevettük a nappalit, a fát, no meg a rengetegsok ajándékot. :-) Először a kisfiúk estek neki, majd mi is kaptunk egyet-egyet. Iszonyú ronda csomagolások készültek! :-)))))))) Én például azon voltam, hogy elsőként a szalámira emlékeztető darabot kaparintsak meg. Ezt édesanyukám csomagolta, tőle is kaptam. Oriflame-s kütyük voltak benne, csupa hasznos kozmetikummal!

Iringó képzzel festett pólókkal lepett meg, rajta saját grafikáival, illetve két Audrey Hepburn képmással! Nekik a fülbevalójuk gyöngyből van… :-) Ettől aztán még csilli-villibb.  Olyan büszke vagyok rá, eszméletlen tehetséges a csaj… Anyut hosszú percekig győzködni kellett, hogy ezeket nem boltban vette ám! :-))

Dóra nővérkém is toppon volt! Mindenki egy-egy általa kötött sálat tekerhetett magára, és pompázhatott a hozzá passzoló színekben! Ezeket ketten csomagoltunk be, ő életvidáman, én irigykedve. :-)))) Idén nem kaptam, merthogy tavaly egyedül nekem készült egy ötcentis bolyhos darab.  Helyette kaptam egy elbűvölő kézimunkás tatyót, Colette tervezésében!

És aztán feltűnt A Nehezebb Csomag. :-) Örökkévalóságnak tűnt a csomagolópapír lehámozása, ráadásul – Ha-ha-ha Apu - kettő is volt belőle… :-))))) De lám, csak ott volt! Ott tartottam a kezemben, és nem hittem el. Kaptam egy Canon 450D-t! :-)))))))))))) Pedig megbeszéltük, most nincs pénzünk erre. Hogy vannak fontosabb dolgok is, mint a konyha rendbeszedése, apu műtermének előkészítése….
…és mégis ott volt!
Pár hete bennt jártam Iringónál, épp elvittek egy ilyent. Rossz érzés volt látni, a srácnak pont úgy csillogott a szeme, mint az enyém Szenteste. :-))) Állítólag már Mikulásra beszerezte Apu, és alig bírta tűrtőztetni magát, hogy ne akkor lepjen meg vele. :-))))) Szóóóval nagy az öröm, még nem is igazán tudtam felfogni……. :-))

Azthiszem a tőlem kapott ajándékoknak is örültek! :-) Dóra és Iringó egy-egy vadító harisnyát, Péter és Gábor angol könyveket, Apu Andrea Bocelli CD-t kapott, Anyu pedig…. semmit. Az ő ajándékát ugyanis Apu elkótyintotta valahol. :-D Ne kérdezzétek hogy, de a 18 darabos tányérkészletnek nyoma veszett. :-))))) És még ma is keresi. :-))

Másnap vacsizni mentünk Babszihoz! Nyaklevessel indítottunk, amit többféle főétel követett: Rokfortos-körtés csirkemell, sonkába csavart brokkedlivel, Kacsamellszeletek, köretként pedig curry-s rizst vagy krumplipürét lehetett fogyasztani. Vagy a kettőt együtt! :-) A merészebbek pedig aszaltszilvás mártást és üdítő narancsmártást is kanalazgattak a sültek mellé. Egyszóval szemünk káprázott a sokféle finomságtól, és a Babszira oly jellemző, precíz tálalástól… Igazi konyhatündér a nővérem. :-)
Amint letelepedtünk a kanapéra, Ő megjelent egy újabb fogással. :-))) Dehát a desszeret nem lehetett kihagyni, fajéhas muffin volt, ananászdarabkákkal. Tökéletesre sikeredett, úgyhogy mostantól rivalizálunk. ;-)))))

Volt ajándékozás aznap is. Kaptam egy szatyrot, telefontokot meg kulcstartót, rajtuk egységesen egy kisördöggel. :-))) Nem is értem hogy gondolhatták ezt, hiszen én földreszállott angyal volnék! O;-))
Babszi nagyon örült az Oriflame-s nyakláncnak! Jííí, és tudtam, hogy így lesz! :-)) Már korábban kinézte magának, nekem meg ugye vannak kapcsolataim, így pár nappal Karácsony előtt megrendeltem…….. ;-)))) Gabika elkényeztetett bennünket, kaptam délmagyarország süteményeskönyvet, no meg egy csillámló sálat… Megveszek ugyanis a sálakért. 8-)

Összességében remek este volt, a gyerkőcök sem hangoskodtak túlzottan…  :-)) Egyszer ugyan Botond jól fejbekólintotta Lucát, valami fémautóval.. Mindannyian megijedtünk, pedig Luca nem is sírt. Talán ez volt benne a legmeglepőbb, mert baromi nagyot koppant!
Kolos sajnos otthon nyomta az ágyat, 39 fokos lázzal. :-( Kis csibe, olyan csendes meg bágyadt volt mindvégig… :-(

Hűha, szerintem csomó mindent kihagytam, de rettenethosszú a bejegyzés, félő hogy senki sem ér a végére… :-)) És még Andi jólbevált Bejgli receptjét sem publikáltam! Ehhez már 22-én hozzáfogtam. Azon az éjszakán pedig vagy 5x megsütöttem álmomban, és mindegyik alkalommal szétrobbant! :-))))) Hálistennek – meg Andinak - nem így történt, naggyon finomra és dekoratíívra sikeredett… Köszönjük Neked, mégegyszer :-)

• 90 dkg liszt
• 25 dkg margarin
• 12.5 dkg zsír
• 10 dkg porcukor
• 2.5 dkg élesztő (egy csomag száraz élesztőt használtam)
• 2 db tojássárgája
• 1 dkg só
• 1 dl hideg tejszín 
• 2,5 dl hideg víz (nekem elég volt 2 dl)

•  70 dkg mák vagy dió
• 50 dkg kristálycukor
• 15 dkg zsemlemorzsa
• 0.5 L vizet.
• mazsola,
• őrölt fahéj,
• sok reszelt citromhéj,
• késhegynyi őrölt pirított szegfűszeg

Leggógyibb képek

MMmmm! Kezdetnek egy karácsonyi hangulatfokozó, remélem mindenkit sikerült lázba hoznom. :-))))) Lehet ezt űberelni?
…Naná, kinagyítható! :-)))

Lám, egy újabb nagyszerű egyed, a nagybetűs Kompozíció jegyében. ;-)) Étvágygerjesztő darab, nemde?

Imádom a tojáskrémet. Meg ezt a képet. Bűnronda! =]

Ennek meg nem másutt, hanem a Magyar Konyha magazin címlapján lenne a helye.

És végül, a toplista abszolút befutója, számomra ezen üdítő nyárőszi főétel lett. Ám esetünkben joggal merül fel a kérdés, vajon étel-e ez. És ha az, ki eszi meg. És ha valaki megette, hogy élhet még? :-)))) Jó étvágyat!

Ezeket meg valahogy…szeretem. :-)

Leggázabb irományt nem találtam. Mindig jópofa vagyok. ;-))))) Valójában csak keresni kéne, dehát nagyon elfoglalt vagyok nehéz szembesülni az igazsággal. :-)))) Helyette itten egy photoshop-csalás, mint a világ legarcátlanabb átejtése: Rendőrnass-projekt I. – avagy miként készítsünk áttetsző mázból “majdnemfehéret”. És hogy mentsem magam, beillesztem a konyhai baleset háttértörénetét is… Hjaj, folyton ezek a Babsziék………. ;-)

“…Meg kell mondjam, nem ment zökkenőmentesen – beállítottak ugyanis Babsziék vacsizni. Ott kapkodtunk anyuval, hogy látszatrendet varázsoljunk, holott az étkezőasztalt még jelentős mennyiségű liszt borította. A máz pedig sehogy sem állt, jól el is rontottam. Azthiszem túl sok tej került bele, a fánk itt-ott beszívta, nem lett valami egyenletes a felülete. “

• Flórának, amiért hosszú idő után végre blogot nyitott! A szembetűnő kiírással ugyan hízásveszélyre figyelmeztet, én úgy döntöttem állok elibe! :-))
• Orsinak kívánom, hogy legyen kellő ideje, energiája az ünnepi előkészületekre!
• Vikinek a csodás VKF! fordulóért, no meg az isteni töpörtyűs-szilvalekváros papucsokért.. :-))
• Beának! Egyszer szeretnék úgy fotózni, mint Ő! Na jó, elég lenne csak fele olyan jól.. :-)
• Nikinek, mert őt és családját egyszer már ledózerolta a H1N1 - És túlélték! :-))))) Na meg persze a desszertkölteményeiért.
• Tegnap este pedig ajándékom érkezett, amolyan dudori borítékban. :-)))) Rita küldte – aki egy gyöngyszem -, benne egy csilli fülbevalóval! Juj Rita, annyira köszönöm! Megmutattam Iri nővérkémnek is, menten elolvadt tőle… tessék megnézni a boltját mindenkinek, mert ez csak egy csoda a sok közül! :-) Íme:

Hiába játszom le újból és újból magamban, nem értem hogy történhetett meg. Az isler tételét húztam, míg Beának a csokitorta jutott. Miután megkaptunk egy géppel kikalkulált bizarr anyaghányadot, lementünk vételezni és hozzáláttunk a munkához. Az islertészta barna linzi tésztával készül, tehát értehtő, amiért megvak után kutattam. :-) Meglepetésemre amikor dió és daráló felől érdeklődtem, azt a választ kaptam “Eszembe ne jusson. Hagyjam ki.”  Noha nem került a tésztába, nem értem miért nem pótolhattam valamivel a kieső 10 dkg-t, ami azért nem elhanyagolandó……. Összeállt a tészta, de rettenetesen ragadt. Tanár úr csak legyintett, majd hozzátette: “Tedd hűtőbe, könnyebben nyújtható lesz, ha hűl egy kicsit.”

Ezalatt Bea elszúrta a piskótáját. A liszt tojáshabba forgatásása enyhén szólva elhúzódott, a tésztája összeesett. :-( És ha a szivacsos állag még nem lett volna elég, szegény rögtön elkezdte kenni a krémet a forró korongokra. Teljesen kétségbeesett, de végül talpra állt valahogy. Mert Ő Bea! :-) Ekkor már én is a sütő mellett álltam, vártam a csodát. Ami természetesen elmaradt. Amolyan lepénytészta állagú, levegős “islerkarikák” vártak arra, hogy összetöltsem őket.

Megkérdeztem hol találok csokit a bevonáshoz, azt ugyanis nem kaptunk vételezéskor. Gondoltam ha már elcseszett az egész, legyen Isler látszata.
“Van még egy kevés, vond be azzal, de csak a felét.” – Már mindegy volt, teljesen letörtem. Hiába húztam ezt a tételt, ha nem nyílt lehetőségem a tanult anyaghányaddal, a tanult módon, vizsgához méltó komolysággal elkészíteni. Az egész egy vicc volt. És én vizsgáztam! Számomra ez fontos volt, ahogy az a hármas is, ami a naplóba kerül. Ki tudja majd ennek a háttétörténetét? Csak én, csak ti.

A szóbelinél a felvert tésztákról kellett beszélnem, a következő pillanatban pedig már véget is ért az egész. Megkaptuk az érdemjegyet, majd stílusosan azzal zárta a meghitt találkozót, hogy szeret, és visszavár bennünket – de legközelebb legyünk lelkesebbek. Sokkal lelkesebbek. Itt aztán valami elpattant bennem, ekkor törtek utat a könnyek is. Lelkesebbek?! Mi az, hogy lelkesebbek????? Ezzel kelek, ezzel fekszem, EZEK a dolgok határozzák meg a mindennapjaimat. Tudom, hogy EZ a jövőm, és már lelkes vagyok egy ideje, ezért jelentkeztem ebbe az iskolába, tanultam végig a nyarat, stresszeltem eleget az orvosi vizsgálatok miatt. Imádkoztam, annyit sosem mint akkor, az eredményre várva. Hogy azt csinálhassam, amibe bele vagyok szerelmesedve. Bármit mondhatnak rám, bármit elvehetnek tőlem, de ezt az egyet nem. Ezt soha….

Még mindig nehéz rájönnöm – talán nem is igazán akartam soha – mi-miért alakult ki bennem. Mindig vékonyka voltam, és ezzel mindig is tisztában voltam, csak épp… sosem törődtem vele igazán. Sosem figyeltem eléggé magamra. Különösen tavaly, amikor sokminden elromlott. Magányos voltam, depressziós, és nagyon magamba fordultam. Jól emlékszem ezekre az időkre, mint valami droghoz, úgy nyúltam a csokihoz. :-)) Mára pedig hihetetlen mennyire megutáltam. No nem az édességet, inkább a csokievés-rituáléját… Szép fokozatosan fölváltotta a főétkezéseimet, de csak pillanatnyi megnyugvást adott.

A családom a legjobb család, amit kívánhatnék magamnak! Különösen a bajban tartottunk össze, amikor klinikára kerültem. Emlékszem, lebetegedtem egy kis megfázással, de valahogy a szokásosnál gyengébbnek éreztem magamat. És rettenetes belegondolni, de végül csak azért mentem el orvoshoz, mert nem készült el az angolházim, és tartottam egy rossz jegytől… A háziorvosom szembesített vele, hogy nagy a baj – innentől kezdve lényegében nem jártam suliba. Hazafelé végig potyogtak a könnyeim, sosem felejtem el, ahogy a szakadó esőben rohantam….. :-) Azon kattogott az agyam, Istenem, észre sem vettem, mit tettem magammal!

Pár héttel később pszichiátriára kerültem. Ez idő alatt ismertem meg Ábrahám Évát, akit mai napig roppantmód szívlelek, a család mellett ő segített túljutnom a nehezén. Az evésre végig nagyon koncentráltam, pedig közel sem volt egyszerű. Szinte fizikai fájdalmat éreztem, valahányszor jöttek a főétkezések… Az összeszűkült gyomrom mellé párosult félelem csak rontott a helyzeten, hiszen nyomás alatt voltam. Ami iszonyúan megviselt. Ahogy akkoriban írtam a blogomon is:
“Minden hétre egy program jut ezen a pszichiátrián. Ezt úgy kell elképzelni, hogy kapsz egy nyilatkozatot, amiben pontokba szedik a feladataidat. El kell végezned, különben drasztikus lépéseket tesznek: Az én esetemben eltiltottak volna a szeretteimtől – megvonták volna a látogatást. Maximum egy gyors telefonhívásra lett volna lehetőség, sarkadban a nővérekkel.
Két főétkezést kellett megennem. Természetesen ilyenkor mindent be kellett puszilni, egy morzsa sem maradhatott a tányéron. Nagyon feszültté tett a helyzet, volt hogy egész nap idegeskedtem az étkezések között… Talán a legtöbb esetben ez a motiváció segít, de engem nagyon megrémített. És így is, mindössze két órát lehettek velem naponta. ”
Mások gondjai pedig…olyan sokfélék, olyan kilátástalanok voltak!
“Szembesülhettem vele, hogy a saját korosztályomban hány fiúnak és lánynak vannak problémái. Komoly problémái. Mennyi nálam fiatalabb lány kisérli meg az öngyilkosságot, mert nem számíthatnak a családjukra. Olyannyira, hogy semmit sem változtat meg közel 40 idegnyugtató bevétele. Aztán folytatni ugyanott, ugyanolyan körülmények között.”
És itt ez a másik srác például, akit épp mostanában láttam a Széchenyi téren télvíz idején, egy szál rövidujjúban flangálni… Vagyis folytatta, amit egy évvel korábban is csinált… :-( Majdnem minden éjjel behozták, benyugtatózták, majd másnap kiengedték. Elmúlt 18, erőszakkal már nem tarthatták bennt.
Ami talán méginkább megdöbbentett, hogy mi, tizenéves fiatalok, egy osztályon voltunk a kisgyerekekkel! Látták és hallották mindazt a szörnyűséget, ami a klinikai éjszakákra volt jellemző. Egy alkalommal például óriási hangzavar volt, egy csajszit kergetett több nővér. Végül lefogták, benyugtatózták, és csönd volt reggelig…. Hihetetlen, azthinné az ember, ilyesmit csak filmekben lát. Dehát mi lesz ezekkel a gyerekekkel? Hogy tudnak majd így elvonatkoztatni a látottaktól és pozitívan gondolni a felnőttkorukra? Még csak ovisok, miért nem adatik meg nekik egy normális gyerekkor….? Ha okkal is voltak bennt, miért velünk voltak összezárva?!! Mondhatnak mármit, ez számomra felfogadhatatlan!

Eltelt egy év. Idén November 15-én elkezdtem írni egy bejegyzést, akkor volt “Hazatérésem évfordulója”. :-) Végül nem publikáltam, inkább töröltem. Mostmár tovább kell lépnem ezen az időszakon, volt elég időm gondolkodni, no meg testileg-lelkileg megeddződni. És akárhonnan is nézzük, ha nincs ez az év kimaradásom, sosem találom meg, ami igazán boldoggá tesz. Még ha picit irónikus is, hogy pont a sütés, azért igaz! :-))) Cukrász leszek, sütit eszek, kerekedek… Ahogy a világ is előttem. :-)

Csenge voltam!

Bea meg én, fekete bárányokként lógunk ki a szakiskolás elsőévesek körébül… Míg a többi cukrásztanonc szerencsésen túljutott az érettségin, addig nekünk hátra van egy év kemény hajtás, matek, irodalom és történelem órákkal alaposan megfűszerezve. Hamarosan visszaülünk az iskolapadba, csak előtte szintvizsgákat teszünk szakmai tantárgyakból, néhanapján meg libacombot ropogtatunk egy elegáns vacsoraest keretében – ahogy tegnap is tettük. És milyen jól csináltuk!

Szóval már egy ideje tudtam a dologról, csak épp a rohamtempóban nem jutott időm írni róla: vacsorát szervíroztunk az imádott családtagoknak, melynek témája a BOR volt. A hét minden napjára akadt feladatunk, reggel láttunk hozzá, és rendszerint “esti műszakba” torkollott a dolog. Cukrászokként nekünk kellett 90 főre megtervezni, anyagkalkulálni, és persze kivitelezni a vacsora desszertjét. Persze a kezdeti nehézségek után péntekre csak összeállt a kép, de igencsak hosszú út vezetett odáig… :-))) Emlékezetes például a hétfői próbasütés nálunk, ahol a borhabnak csudijó keserű, a piskótának meg se íze, se bűze nem volt! :-D

Kedden tehát kiötlöttük a dolgot tanárúrral közösen, majd el is próbáltuk. Az is kukában végezte, az állaga akár a vajkrémé, nehéz, baromi sűrű volt. De ízre legalább édességre emlékeztetett. :-D A kövi próbálkozás után végre fellélegeztünk, kezdett valami körvonalazódni… a főzős pudingpornak ugyan kissé fűrészporos beütése volt, ezért másnap süthetőre váltottunk.
Isteni – annak, aki szereti a bor ízét. Sültek mellé szerintem roppantmód passzol, de desszertnél…? Én magam is ódzkodtam a dologtól, bár csak külön-külön kóstoltam az összetevőket, akkor még nem nyerte el a tetszésemet. Aztán micsoda meglepetés ért, eszméletlen finomra sikeredett!!!

A szakácsok is rengeteget dolgoztak. Csehó Éva mellett ment a hajrá, akivel ötcsillagos menüsort állítottak össze! Volt egy enyhén németes beütése – a tanárnő évekig dolgozott kinnt – így inkább az ország gasztronómiájára jellemző, édeskés íz dominált: Elő-előétel egy sajttál volt, szőlővel meg dióval jól megrakodva. Ezt követte egy borkrémleves, alján ezernyi mazsolaszemmel kibélelve. :-)) A főételnek volt talán a legnagyobb sikere, sült libacomb párolt birsalmás-pezsgős vöröskáposztával, aszalt szilvás-vörösboros mártással, meg egy méretes krumpligombóccal. És eztán jöttünk mi, a poharas krémdesszertünkkel! :-) Döntse el hát mindenki maga, szerencsés volt-e a tegnapi péntek 13-as! :-)

Előkészületek, sürgés-forgás, végül partyképek…… :-D A ránk vonatkozó részeket nagybőszen feliratoztam!

• Hadd mondjak ezúton köszönetet Kiss Tamásnak a sok-sok segítségért, lelkesítő szavaiért… és üzenem neki, hogy dicsérhetne minket jobban. Csak úgy nekivadulva! :-D
• És azon cukrásztanoncoknak is leborulás jár, akik besegítettek a befejezőműveletekben meg egyebekben!

Hozzávalók (6-8 főre)

A borhabkrémhez:

• 100 ml száraz vörösbor
• 25 ml citromlé
• 50 g porcukor
• 60 g hideg, süthető pudingkrém
• 60 g porzselatin
• 250 ml víz
• 225 g natúr joghurt
• 500 g habtejszín

A babapiskótához:

• 4 tojás
• 120 g kristálycukor
• 120 g liszt
• porcukor a hintéshez
• 100 g olvasztott étcsoki a mártogatáshoz
• 500 g meggy(házi)lekvár

A tetejére:

• 250 ml habtejszín
• mentalevél
• fehér és kék szőlő

Elkészítése

1. A babapiskótákkal kezdjük: A tojásokat szétválasztjuk, sárgáit a cukor 2/3-val jól kihabosítjuk (picit krémszerű állaga, világosabb színe lesz), a fehérjét pedig a maradék cukorral – apránként adagolva – kemény habbá verjük.
2. Az átszitált lisztet és a tojáshabot több részletben, felváltva dolgozzuk hozzá a cukros tojáshoz.
3. A masszát habzsákba töltjük, és zsírpapírral bélelt tepsire, a szokásosnál rövidebb babapiskóta-rudacskákat nyomunk. Tetejüket szitáljuk meg porcukorral, és toljuk 160 fokra előmelegített sütőbe. 10-12 perc alatt süssük aranysárgára, majd hűtőrácsra téve hagyjuk teljesen kihűlni.
4. Olvasszuk meg az étcsokit, és az adag felének tetejét mártóztassuk meg benne. :-)
5. Jöhet a borhabkrém! A vörösbort a citromlével, a zselatinnal és a porcukorral eldolgozzuk , majd beleforgatjuk a hideg pudingport. Ahogy sűrűsödik, apránként felöntjük vízzel, végül natúr joghurttal tesszük krémesebbé az állagát.
6. A tejszínt kemény habbá verjük, és az előzőekbe forgatjuk. Hűtőbe téve hagyjuk, míg az ízek összeérnek.
7. A meggyet kevés vízzel, sok cukorral feltesszük főni. Gyakran megkavargatva sűrűre főzzük, és kihűtjük. Ezt akár egy nappal korábban is elkészíthetjük, gyorsabb lesz a pohárkrém összeállítása:
8. Aljukra néhány rúd babapiskótát rétegzünk, erre kanalazzuk a meggylekvárt. A borhabkrémet előbb a habzsákba, onnan meg a poharak 2/3-ig töltjük. Néhány óráig hűtőben pihentejük, hogy kellőképp megdermedjen, és az ízek is összeérjenek. :-)
9. A díszítésre szánt tejszínt kemény habbá verjük, teletöltjük vele a poharakat, majd tetejüket késsel egyenletesre húzzuk. Babapiskótával, két szem szőlővel, mentalevéllel és habrózsákkal díszítjük.

Aztán apu nagytakarítást végzett a szobámban, azóta nem csókolóztam össze egyikükkel sem. Undorító. A pókoktól rettenetesen félek, a csótányoktól meg felfordul a gyomrom. Sosem felejtem el, hogy még ovis korunkban elvittek minket a szegedi Vadas Parkba, ahol egy barátságos kis faházban mindenféle bogarak zizegtek körülöttünk. Na ott megfoghattunk egy csótányt is! Milyen szerencsések vagyunk…. :-D Egyébként nem volt benne semmi rémisztő, kellemesen mocorgott a tenyeremen. Lövésem sincs, hogy tudták így megszelídíteni, ezek folyton dobbantanak, ha mozgást észlelnek….. De ez teljesen más, ez az otthonunk! Mi a francot csináljunk velük?! Kezdünk kiborulni a népes társaságtól, és őszintén szólva elegem van hajkurászni őket. Általában ugyanis nekem kell kinyírom őket, ha anyu bepánikol. Csak sajnos valahogy ettől nem lesznek kevesebben. Került már valaki hasonló helyzetbe? Nincs valami tippetek mivel lehetne végérvényesen eltűntetni őket?

SOS!

Ez itt Dr. Csótány, Hugh Laurie alakításában. Akit nem mellesleg szívesen látnék vendégül...ezek helyett.

A héten meg apu cuccol össze a műteremben – igen, sajnos hazaköltözik! …de legalább végre együtt leszünk! – így ismét akcióba lendült, mondván használjuk ki az uccsó lehetőséget, hadd fotózzon le! Egy ideje noszogat már, én nehezen szánom rá magam ilyesmire, hónapok óta csak “felkészülök”… :-))) Az elején tök zavarban voltam, dehát mégiscsak az apukám.. Hamar feloldódtam. :-)) Készült kép a cukiruhámban is, párat felteszek!

Köszi Apu… :-) Meg Anyu!

Egyébként Székhelyi művészúr estje megtekinthető az RTL most oldalán, ide klikkelve!

Ím itt a képen mustáros csirkéi somolyognak. Az olyan kiváltságosoknak mint én, járt hozzá krumplipüré és zöldbabsali is. ;-)
Egy másik tepsi mélyén pedig pironkodó csirkecombok lapultak, édesköménnyel és burgonyával körítve. Ebből nem ettem ugyan, az édesköményt mindenki dicsérte. Végre begépeltem a receptet is, s bár fotó sajnos nem párosul mellé, azért mindenképp érdemes végigfutni.. irdatlan nagy sikere volt! :-) Ujuj, de hiszen nekem nem is lesz merszem ringbe szállni a családi Vacsoracsatánkban!

Hozzávalók – 4 személyre

• 100 ml olivaolaj
• 12 db csirke-alsócomb
• só, őrölt fehér bors
• 2 db édesköménygumó
• 5 rozmaringágacska
• 3 db körte

Elkészítése

1. A páchoz a citromokat alaposan mossuk meg. A héjukat reszeljük le egy tálba és facsarjuk ki a levüket is. Adjuk hozzá a lecsipkedett rozmaringleveleket, 100 ml olivaolajat, némi sót és borsot.
2. A húst mossuk meg, helyezzük a pácba, majd hűtőbe téve legalább 30 percig pihentessük.
3. Közben a burgonyát, az édesköményt és a körtét pucoljuk meg, daraboljuk fel. A zöldségeket, majd a combokat rakjuk kivajazott sütőformába, locsoljuk meg a maradék páclével és süssük 30 percig 190 fokra előmelegített sütőben. Díszítsük petrezselyemmel.

Köszönjük Gabika!!!   

Szerdán rákóczi-túróssal és meggyes lepénnyel vártuk a benntevőket. Utóbbi tölteléke ugyan egy cseppet elfolyt, merthogy fagylalthoz ajánlott lékötővel készítettük. Szegény “Rolandok”, órákig suvickolták a tepsit… :-)))) Ízre viszont ötcsillagos volt. Egyébként elmondható ez az összes bennt készült kajáról. Nem az a klasszikus menzakaja, merthát mégiscsak tágítani kell a szakácstanoncok elméjét! Valamelyik nap például Lasagna szerepelt a menükártyán, tegnap meg egy szépre pirult sült csirke kacsintott vissza rám a sütőből!

Egyre több érdekességet tanulunk a gyakorlati órákkal párhuzamosan. Tegnap írtam például egy ötös dolgozatot a cukrászüzem helységeiből, berendezéseiből, gépeiből és eszközeiből… Némelyiket jó volna otthon is magaménak tudni. A nappalit már el is képzeltem, mint a fondángép helye. :-)))))

Közben jól megfáztam, de nincs az a pénz, amiért kimaradnék suliból. :-)) Egyébként sem olyan vészes, szerintem enyhe megfázás, torokfájással. Bár legutóbb, amikor fájt a torkom, lett egy szájfertőzésem. :-D

Az úriember ott bal fennt pedig nem sok hallal gazdagította az adagunkat. Viszont levében nem volt hiány. :-D Azért megbocsátandó bűn, bizonyára hullafáradtak voltak a nap végére… :-P

Egyébként apu nem ivott, bármennyire is úgy fest. :-D

Lesz valódi, cukrász munkaruhánk is! Tudjátok, az a buggyos ujjú, előlgombolt, elegáns viselet. :-)) Nem olcsó, főleg, ha a munkacipőt is előírják. De a tanárunk – K. Tamás - szerint mindenképp érdemes beszerezni, balesetveszélyes lehet egy szandál vagy csúszós talpú cipő viselete. Mivel nagyon szigorúan veszik az öltözetet, nem tudom addig hogyan lesz a gyakorlat. Hétfőn veszik le a méreteket, és kitudja mikorra készül el… talán addig otthoni cuccokban, talpig fehérben kell megjelenni…? Asszem nincs is fehér pólóm.

Kiss Tamás egyébként nagyon elismert a szakmában, 5 év kihagyásától eltekintve ő vizsgáztatta Szeged cukrászait. Ez idő alatt kiosztott jó néhány “Cukrász mester” és “Mestercukrász” képesítést, ismeri az összes fejest, rengeteg  pályázatra jelentkezett, sokat meg is nyert…. Tényleg inspiráló a munkássága. Megköveteli az anyagot, és a késéseket sem szereti. Gyakorlat előtt fél órával már elvárja, hogy teljes puccparádéban várakozzunk. Emellett az iskola alapító tagja is, rengeteg energiát ölt az alapítványba, szóval le a kalappal. Mesélte, hogy övé volt az első, 600 m2-nyi területű (!!!) cukrászüzem. 50-en dolgoztak ott, és több mázsányi sütit gyártottak le naponta. Akkoriban ilyen nagy igény volt rá, mára azért jócskán visszaesett a hazai piac. Mondta is, hogy nehéz dolgunk lesz a nyáron, amikor gyakorlatra megyünk külső cukrászdákba. Hiába van szükség a tanulókra, ha egyszer nem tudják őket megfizetni…

Jön majd egy hölgyemény Pestről, aki különböző, korszerűsített technológiákat fog szemléltetni. Ilyen példul a bonbongyártás, marcipándíszek, fondant megmunkálása és díszítése. Szerintem tök jó, hogy beszervezte, ezzel tényleg kibővíti az ismereteinket. Alig várom. :-))
November 27-én aztán végetérnek a gyakorlatok. Vizsgáznunk kell a tárgyakból, elméletből és gyakorlatból egyaránt. Szép lassan visszatérünk a hétköznapokba, megkapjuk az új órarendet, az unalmasabbnál unalmasabb tananyaggal. :-)) Nem baj, azért szuper izgalmas és egyben kimerítő lesz ez a 10 hét. Nem leszek telhetetlen, nyáron meg úgy is folytatódik a dolog, külső gyakszival.

Az angol órákon most kimondottan a “cukrászszókincset” fejlesztjük, nagyon élvezem. Lesznek gyakorlati órák, melyeken az angoltanár is résztvesz, nekünk meg beszélnünk kell az eszközökről és a munkafolyamatokról.

Meglestem a könyv mellé csatolt CD-t is. Nekem tetszik, szerintem áttekinthető a felépítése is. Viszont kezdek szembesülni vele, mekkora hiány van a fejemben. :-D Hihetetlen, milyen sokrétű szakma, én meg annyi mindent tudni szeretnék! :-)))

Olaszt fogok tanulni! Bár 10-ben a németórákon részt kellett vennem, jegyet nem kaptam, mert egy évvel később csatlakoztam a csoporthoz… Azt mondják dallamos nyelv az olasz, és irdatlan nehéz. Kíváncsi leszek, mit tartogat számomra. Tartok attól, hogy hosszú órákat a könyv fölé görnyedve. :-))
És képzeljétek, sajnos idén sem maradnak el a matekórák! ;-D

Az új tárgyakat elnézve, lesznek élelmiszer alapismeretek, vendéglátói és gazdasági alapismeretek, illetve cukrászati ismeretek! Ezutóbbi a legígéretesebb, rengeteg fortályra bukkantam a vaskos könyvben! Cukrásztésztáktól kezdve, a tortákon és bonbonokon át, egészen a díszítőműveletekig! Mindez tök érthető mefogalmazással, és rajzokkal illusztrálva… Ajánlják egyébként a könyvet otthoni célokra is, hobbicukrászoknak vagy konyhatündérkéknek. :-) Elég borsos ugyan az ára, (5000 Ft) de biztos hasznos, ha már ebből fogunk tanulni. :-) Tuti fogok belőle írni, kiegészítve az órai élményekkel.

A vendéglátói és gazdálkodási példatárnak pedig gyanúsan új illata van! Vagy valóban új, vagy az előző tulaj bele sem szagult egész évben. :-)) Nem csodálkoznék, rengeteg benne az átszámítási és százalékszámítós feladat! Brrr… :-)))

an, pedig már hétfő este megérkeztünk. Vegyes érzelmekkel telve. Az alkalmasságin ugyan megfeleltem, még hátra volt a különbözeti vizsga… Nem mertem hát túlzottan örömködni, előre inni a medve bőrére! A hozzászólásokat persze olvastam, nagyon nagy erőt adtak, ezt nem lehet elégszer megköszönni…. :-)  KÖSZÖNÖM!!!

Szóval Pestre menet rendesen izzadt a tenyerem. Makkméretű volt a gyomrom, és megállás nélkül Elisabethet énekeltem a hátsó ülésen. :-D Szerencsére elsőnek érkeztünk, hamar túlestem rajta. Bevonultam a doki néni rendelőjébe, apu fontoskodva masírozott a nyomomban. :-D Azonnal nekem szegezték, miként szeretnék majd munkát találni ilyen gerinccel. És ekkor először én is elgondolkodtam ezen. Tényleg, vajon hogy találok majd munkát? :-D

Helyettem Apu felelt. Iszonyú jól estek a szavai, olyan nagyon szépen beszélt rólam – kifelé menet elmesélte, hogy a segítséget Fenntről kapta… :-) Fogalmam sincs, mihez kezdenék nélküle…  A néni is megenyhült, annyit firkantott a kezelőlapomra, hogy nem emelgethetek 10-15 kg-kat. Legközelebbi kontroll jövőre lesz.

Aztán jött a nap fénypontja, az Orsival való találkozás! :-)) Tartottam kicsit tőle, hogy ha nem jön össze a buli, nem leszek a legjobb társaság. Dehát mint tudjuk…… :-))

Kicsit ugyan unalmas lehettem. :-D Elsőre megesik, ilyenkor felettébb zavarban vagyok… :-))) Orsi ellenben közvetlen volt, annyira aranyos csaj! Igaz, baromi nehezen találtuk meg egymást, szörnyű a pesti közlekedés! A húga is ott volt, épp cipő után kutatva járták a várost. :-) Bepattantak a kocsiba, és ellátogattunk a Rist-be (ahol kétség kívül tuti, minőségi dolgokat találni, csak épp aranyára van mindennek.) A nagy örömre kaptam egy tortavágó kést, és tortácskaformákat. (ezzel kapcsolatban gyün majd egy recept, csak dermedne már meg a krém… ;-)) Baromi drága volt, de remélhetőleg időtálló. Mindenképp lessétek meg az oldalukat, rengeteg termékből lehet válogatni. Csak egy bankkártya kell hozzá, sok lóvéval.

A kocsiban próbáltunk beszélgetni, de olyan hülye vagyok, az első talin mindig nehezen oldódom. Na meg aput egyfolytában hívogatták a könyvével kapcsolatban, szóval többynire csönd volt… :-))
Aztán érzelmes búcsút vettünk a csajoktól, majd kidobtuk őket az egyik sarkon ().

Hazafelé menet megálltunk ebédelni egy útmenti benzínkútnál. Nagyon finom kaja volt, csak hát baromi nagy adagokkal. És láttam Marlenkát! Úgy feldobódtam, tényleg hasonlított az enyimére! :-))

Tegnap meg újra elkezdődött, idegeskedtem egész nap… (Deee voltak szép periódusai is, példul Martin úgy fest felébredt a kómából! :-D) Teljesen ki tudtam kapcsolni az ‘Életmentők 112′-n, habár nemsoká véget ér… és jön a Barátok közt. Nagy kár, nemde? :-D
Ma pedig épphogy kivilágosodott, kipattant a szemem. Sebtiben átfutottam a tételeket, és már fél 8 is lett, szóval útra keltünk. Messze van ez a Hansági, nem lesz egyszerű bejárni. (Bezzeg, amikor a Vedres mellett volt az üzletünk! Egyszer számoltam, másfél perc alatt átértem! :-D)

Szóban feleltem, először az étlapokról kellett mesélnem. Izgultam, össze vissza beszéltem. Nem sok híja lehetett, hogy elküldjenek melegebb éghajlatra. :-D Aztán jöttek a húsok, amit nagyon alaposan megtanultam, nem volt vele semmi gond. Végül szóltam pár szót a borokról és a szállodatípusokról. Aztán elmehettem. :-)))

A földszinten kaptunk egy vaskos papírköteget, a holnapi tankönyvátvételnél kell majd leadni. Kiderült az is, hogy fizetős suli. :-D 38 000 Ft/fél év. Nekem öröm, apunak üröm. :-D Azért picit szíven ütött a dolog, erről fogalmunk se volt.

Szeptember 1-én lesz egy tájékoztató, és másodikától – kapaszkodjatok meg – 10 hét gyakorlaton kell résztvennünk! :-)))) Biztos kimerítő, de egyben nagyon franya lesz… már alig várom. :-)) Ilyenkor a szokott tantárgyakat mellőzzük, kizárólag a cukrász szakma elméleti és gyakorlati részét vesszük. Roppant tetszetős, nagyon kell majd hajtani!

Itthon tündéri fogadtatásban volt részem. :-)))) Pezsgőt bontottunk, Babszi csinált egy transzparenst (), rajta a blogos csirke dekorgumis másával, meg a sütifotókkal :-))))) Anyu borítékot adott, benne egy kis költőpénz, új rucikra a suliba! :-)) Gabika pedig egy nagy doboz csokiparánnyal lepett meg. Aztat nagyon szeressem, csokival jól bevonva. :-))

Most akkor a végszót olyan Oszkárdíj-tadósra veszem: Mégegyszer köszi Nektek, Anyunak, Apunak, Makó Gabi néninek, a tesókáimnak és sógoraimnak. A Péter nevűnek különösen, mert Botonddal együtt hűséges sütievőim. :-))) Nagyon jó ám, hogy vagytok nekem. :-)

És íme, új suliba új diákigazolványkép dukál. Szívdöglesztő vagyok.

Már csak arcátültetésre kell gyűjteni. ;-)))

Dobog a szívem, izzik a lelkem,
S a boldog percekre emlékezzem.
Magányosan ülök s csak elmézek,
Üvölt a lelkem de mért fékezzem…

/Kamondi Péter/ 

Az új szereposztásban Füredi Nikolett játssza Sissy-t, a hangja tisztán csengett, szerintem passzolt a szerephez. Janza Katáé kicsit nyers, néha eröltetett is… De egyébként nagyon tisztelem a csajt. :-)
A Halálon meg kiborultam!!! Hogy lehetett ENNYIRE mellé fogni??! Belépett a színpadra, levegővisszafojtott csönd, az első dallamok, és…

Naneeem, az Adagio pasi???? :-D Filmezni kellett volna, ahogy halálra vált arccal Anyuval összenéztünk a töksötétben…. :-D Végülis ilyen értelemben hatásos a csávó.
Na de most komolyan…Homonnay Zsolt, a hangszálrezegtetésével? Határozott, modoros és főként férfias  jellemnek kéne lennie, hiszen Ő a Halál! Neki meg szándékában áll bennünket, érzékenyen megérinteni:

…de hogy valami pozitívumot is mondjak, Dolhai Attilával – aki az összes szereplőnél nagyobb tapsot kapott mindössze két daláért :-D – hatalmasat alakítottak, amikor Nagyot nőtt az árnyék. Jók együtt, bele is borzongtam. Találtam Youtube-on egy felvételt, itt Bálint Ádámmal énekli:

Imádtam még: Nádasi Veronikát (Elisabeth anyósa) azzal az érces hangjával, és persze Száraz Tamást (Lucheni)! Naaagyon energikus, jópofa volt! :-D Hihetetlen a cingár alkathoz, milyen egetrengető hang párosul!

Anyuval iszonyúan megnéznénk a másik szereposztást is, szóval mozgósítottuk aput, hogy próbáljon 22-ére jegyet venni. :-))

Szóval “energikusan” kikecmeregtem az ágyból, magamra kaptam a ruhát, majd sebtiben arcot festettem magamnak, és szántam néhány hosszú percet apukám ébresztésére. Szegénykém, nem elég, hogy 1 körül ért haza, még Dorozsmára is fuvaroznia kellett……

Odafele menet természetesen egy lélekkel sem találkoztunk (), és 4:50-kor már jóízűen szippantottunk a dorozsmai levegőbe – nincs is jobb a frissensült péksüti bódító illatánál. Szerintem Szeged határában is érezni lehetett Imiék Masnicskáit, kár hogy mindenki durmolt. :-))

Öt órát tölthettem a sajtos rolók, pogik, kókuszgolyók, na meg persze egy tündéri társaság körében. És miközben Ancsi egymás után gyártotta a tortacsodákat, folyamtosan mesélt. Néhány krém összetételéről, a szakma szépségéről és hátulütőiről, megmutatta a munkáit albumokba szedve, és még a családja is szóba került! Olyan közvetlen volt. :-) Végére egészen feloldódtam, kérdezni és kóstolni is mertem. No meg csibészesen ellesni néhány trükköt. ;-))

Pokoli jó volt végigkisérni, ahogy a híg masszából mindössze negyed óra alatt, bepuszilásra kész fagyi dermedt. Vagy elnézni az illatozó sós stanglikat, amint rendezetten sorakoznak csomagolásra várva. :-)) Megkóstoltam, tökéletes - porhanyós és roppant sajtos.

A puncstorta volt a halálom. Tizenöt kiló körüli lehetett, de gyönyörűen díszített és rózsaszín. Ez valamelyest kárpótolja az embert, nemde?
Persze jót rötyögtek, ahogy csíklétemre cipekedtem. :-D

Mindig tudtam azért, hogy nehéz a cukrász szakma…. Hallottam, hogy hajnalban kelnek, hogy iszonyú súlyokat emelgetnek, és ma azt is megtudtam, hogy néhányak kezében napi 400 tojás válik ketté. De ez csak egy apró szelet volt a tortából. Holnap pedig képzeljétek, kapok még egyet! :-))) Hajnali ötre kell mennem, hogy átélhessem A cukrász napját… Van bennem félelem, és kellemes izgalom is. Na meg írtó kíváncsi vagyok. A legjobban talán arra, hogy mennyire fogom bírni.

• méreteit tekintve kiköpött mása az ehető változatának
• szőrös
• megmosolyogtatja az embereket
• 600 Ft volt
• valakinek nem kellett… érthetetlen miért. :-D

.

.

.

.

.

.

.

Ananász Brian. :-D Ma Babszival 5-ig kolbászoltunk a városban, így jutottam eme pompás példányhoz az egyik használtruha üzletben. :-)) Már amikor megláttam tudtam, hogy kézenfogva fogunk hazabattyogni a naplementében. ÉS úgy is lett. Kettecskén vettünk elébb bérletet, majd igyekeztünk a buszra, és közben csibészesen somolyogtunk a szembejövő alakokra. Mindenki oda volt érte, de úgy tűnt senkinek sem érne meg 600 forintot! Pedig miért ne?

Voltak egyébként többen is, csak lepottyantak a pult mögé. Fél szemmel még láttuk a boltos nénit, ahogy szitkozódva visszapakolta őket a polcra…. :-D

Csillog a szeme, szerintem örül! :-))

Itt valaki naaagyon elégedett magával! 8-)))

Annyira kislány! :-D

Buszozás – és ez bizony hanggal is járt. :-D

Szeretem Dóra haját :-)

Egy pracli.

Gábor az asztalfőn.

Botond úrfi :-)

Sétakocsikázás. No meg vessetek egy pillantást Botond vadiúj cipellőjére! :-))

Noé bárkája?!

A nyúl nem élte túl az özönvizet.

Most akkor hat vagy hatvan éves?!

Hat.

A szeme sem áll jól ennek a Bonbonetti lejmoló srácnak….

Érdemes egy pillantást vetni, Gabika újszerű csomagolására. :-D

Egyébként tegnap hírt kaptam ”A Suliból”. Képzeljétek, jövőhét szerdán be kell mennem a tankönyvekért, (@!#%.??) hogy augusztusban különbözeti vizsgát tehessek! Bevallom, be vagyok betojva. Egyrészt, mert csak egy hónapom lesz rendesen felkészülni három olyan tárgyból, amit még sosem tanultam. Másrészt, még hátravan egy orvosi alkalmassági vizsgálat! Lelkesen elmélyedek az új anyagban, aztán Pesten kiderül, hogy sosem tanulhatom a szakmát?! Annyira félek a csalódástól….. :-((
Dóra szerint szeretnék, hogy odajárjak, és a felülvizsgálat csak formalitás. Elmondják majd mire ügyeljek, de nem kell különösebben tartanom tőle.
…Dehát mit mondhatnék.. iszonyúan tartok tőle! :-D

Fotók: én
Hogy tetszik a recept? – Note: There is a rating embedded within this post, please visit this post to rate it.
/Naná, hogy tetszik, Maci-féle! :-))/

Hozzávalók

A tésztához:

• 50 deka liszt
• 7 deka puha vaj
• 2 tk. szárított élesztő
• 3 dl tej
• 1 tojássárgája
• 4 ek. cukor
• 1 mokkáskanál só

• 1 csésze cukor
• 3 ek. cukrozatlan kakaópor
• 1,5 dl tej
• fél csomag vaníliás cukor
• 1-1 ek. puha vaj

Elkészítése

1. A hozzávalókból kenyérsütővel tésztát dagasztunk: Általános irányelv szerint alulra kerül a folyadék, a vaj, a tojás, a só, illetve a cukor. Erre halmozzuk a lisztet és az egyéb járulékos anyagokat. Legfelülre kerül az élesztő. Tészta programon elindítjuk, nagyjából 120 percet vesz igénybe.
2. Könnyen nyújtható, puha tésztát kell kapnunk. Fél centi vastagságúra nyújtjuk, majd 1 evőkanálnyi puha vajat rákenünk és meghintjük a cukor-kakaópor keverékével.
3. Ezután szorosan feltekerjük, és centis szeleteket vágunk belőle. A csigák külső végét jól aláhajtjuk, hogy a töltelék sülés közben ne folyjon ki.
4. Előkapunk egy 30 centi átmérőjű, kerek formát. Kivajazzuk, sütőpapírral kibéleljük, majd belefektetjük a tekercseket csigavonalban.
5. 175 fokra előmelegített sütőben, 25-30 perc alatt aranybarnára sütjük. Félidőben – amikor már kezdenek színt kapni a csigák - kikapjuk, majd a felforrósított tej, vanilincukor és a vaj keverékével meglocsoljuk őket. Visszatoljuk, és készre sütjük. Hamar elpuszítjuk.

Köszönöm!!! :-))

Elébb Vattacukor Fruzskától – ezúton is kívánok mielőbbi gyógyulást a kislányodnak!!! -, majd Csongi konyhájából kaptam jelölést! Huhú, köszi-köszi! :-)) Tovább is adom:

1. Tedd ki a díjat a blogodra.
2. Linkeld ki azt, akitől kaptad.
3. Nevezz meg legalább 3 blogot.
4. Hagyj üzenetet a díjazottaknak a díjukról.

Szókimondó Gabriel barátnémnek, akiről minden lepereg. :-))
Nővérkémnek, csodás alkotásaiért!
Szepykének, akinek oda vagyok kiötlött témáiért, és májimádatáért! :-D

…rögtön mosolyra is húzódott a szám. Valahogy így. :-]

10 kedvenc nővénykém

Elnézve Chef Viki listáját, nagyon megegyezik az ízlésünk! Tíz kedvenc gyümölcsömről, növénykémről, fűszeremről faggatott, és hát… nagyon tetszett a feladat!

1. Kakaó – mert ugye csokholista lennék. És Gombóc Artúr elsőszámú haverja.
2. Fokhagyma – Imádom bódító illatát! Gyakran eszem hidegkaja mellé. Jó a vajas kenyér is, ha épp nincs más. :-)))
3. Torma – Másik nagy kedvenc! Frissen a legüdítőbb, de szeretem az üveges Univer példányt is! ;-P
4. Füge – Anyuval már dolgozunk az ügyön, szeretnénk ültetni egy fügefát. Mert az kell. Ráadásul utánaolvastam, és Dél-Alföldön ez a gyümi nagyon jól megterem!
5. Görögdinnye – Még ha gyakran is kell utána wc-t látogatni. :-)))
6. Bodza – Van egy emlékem egy általános sulis osztálykirándulásról, ahol útravalónak rendszerint kaptunk bodzaszörpöt. Hogy az milyen isteni volt, Anna anyukája igazán kitett magáért…!
7. Áfonya – Szeretnivaló gyümölcs, megfogott édi gömbölydedségével.
8. Oregano – Annyira szeretem az olaszos ételeket! Mindig jól jön, ha pihen egy cseréppel belőle az ablakban.
9. Pitypang – Olyan mókás belefújni! :-)))))
10. Orgona – A Mama…

Dórának gurítanám!

Omlós vaníliás perec majsz.

Morci.

Mint a mókus fenn a fán…

Kérdésed van? Majd ő elmagyarázza.

Nagy nyári melegben, keksz után, jó egy kis szieszta.

Itt szedett múltkor nekem egy parányi levélkét. Iszonyú kicsi volt… :-))))

Apu sütöget

Babszi, háttérben az ünnepelttel.

Lucacica talpig kiöltözve, a fűben hempereg. Kijön-e a sok zöld folt?

Kaja van, sok hagymával.

Fiatalok…

Diringó tortát fúj.

Lucát megigézte a málna jelenléte. Ő lopta le azt az egy szemet.

Kettecskén :-)

Gabika!

Jól van fésülve a Gábor.

Tortaevés.. szerintem Szilvi szereti! :-)

Az a nyúl..

Sanyi és Majácska is falatoznak.

A végére meg egy Luca produkció.

Egyébként a hét elején kiderült, hogy csak Augusztusban kell Pestre mennem. Most kimondottan örülök a távoli időpontnak. Lesz időm addig erősödni, úszni, tornázni. Nem tudom ebben a formámban, milyen benyomást tettem volna a bizottságra…  Tegnap pedig csomagot kaptam, benne egy No Salty köténnyel! :-)) Annyira jól lett megtervezve, minden elismerésem! …és hát nagyon köszönöm! :-)

Fotó: Babszika
Hogy tetszik a recept? – Note: There is a rating embedded within this post, please visit this post to rate it.

Hozzávalók

• 8 dkg finomra őrölt barnacukor
• 4 dkg kristálycukor
• 8 dkg durvára őrölt dió
• 18 dkg aprított vajkaramell
• 18 dkg étcsoki
• 16 dkg finomliszt
• 5 dkg teljes kiőrlésű liszt
• 12 dkg vaj
• fél mk. víz
• 1 tk. vaníliakivonat
• fél tk. szódabikarbóna
• csipet só

Elkészítése

1. A sütőt 190 fokra előmelegítjük.
2. Tálba szitáljuk a lisztet, a szódabikarbónát és a sót.
3. A vajat a cukorral és a barnacukorral együtt robotgéppel, közepes fokozaton habosra keverjük. Hozzáadjuk a tojást, a vizet és a vaníliakivonatot. Jól kikeverjük.
4. Alacsony fokozaton hozzáadjuk a száraz hozzávalókat – egyszerre csak félpohárnyit. Fakanállal belekeverjük a csokoládét, az apróra vágott vajkaramellát és a durvára őrölt diót.
5. A tésztából teáskanálnyi adagokat halmozunk két sütőlemezre, egymásról 5 centire. Sütőbe toljuk, és aranysárgára sütjük kb. 7 perc alatt.

Szombaton pedig négy körül futott be a csipetcsapat, nagy örömömre ajándékbontással kezdtünk. Babszi tündéri ajándékkal készült, dekorgumiból összerakta Csiperkét! Kiskoromban ugyanis - Lucához hasonlóan - Vili a veréb függő voltam, később a barátaim többsége Csipinek is szólított. :-)) Lábához meg egy kis üzenetet csatoltak, miszerint éves előfizetője lettem a Magyar Konyha magazinnak!!! Gabika Lucacicás köténnyel lepett meg, karácsonyra Ő is hasonlót kapott. Ezekszerint sikerült elég feltűnően irigykednem. :-D Büszkén fogom viselni, köszönöm!
És végül anyuék adták át. Hihetetlen, de ”A hp laptop” pihent a dobozban… Leírhatatlan amit most érzek. Nagyon megölelgettem Apuékat.

A két szülinapos.

Iringó

Lucacica feltűnősködik.

Babszi ajándéka, Csiperke dekorgumiból! :-D

Itt pedig már együtt, öten.

Nem akármilyen kötényem van, igaze! :-))

Szeretem a nagy dobozokat. Nagy ajándékra utalnak.. :-D

:”)

Nagyölelés!

Iri meg csak somolyog.

Anyu ajándéka – varrós készlet.

Szimpatikus egyének.

Csoportkép hirtelenjébül.

Szakmai tanácsok egy divattervezőtől.

Dobozlakó.

Luca mobil.

Egy merci.

Úgyis tudjátok mit kívántam… :-)

Elmegyek világgá, és feketén fogok dolgozni a szakmában.