Pecsét 1
Pecsét 2

Sütimizéria

Csokiparány Csenge csivitel, édesről meg sósról.


RSS hírcsatorna   Flickr képgaléria   Tortarendelés   Sütiklub   Facebook Latin Negyed csokibolt

Iringóéknál búcsúztattuk az óévet!

2010. január 1. péntek | 13:55 - 1 hozzászólás


Ilyesféle hangulatban… :-)))

Igaz kapkodósan, de végül csak elkészültek kápis batyujaim! Jólbevált hajtogatott-élesztős blundeltésztiből, ismét a gyakszin tanult mennyiség felét vettem alapul. Légiesen könnyed, roppanós, de mégis érződik rajta “házias mivolta”. :-)) Fornetti méretekben kezdődött meg a tucatgyártás, merthogy bor vagy pezsgő mellé úgy elengáns! :-) Lehet természetesen méretesebb példányokat is nyirbálni, de a második kelesztés után úgyis megpuffadnak kissé! ^^

És mellesleg Iringóék is nagyon édesek voltak! ;-)))

A töltelék anyaghányada pedig nem más mint…

  • 300 g édes fehérkápi
  • 50 g finomliszt
  • 50 g vaj
  • olaj
  • só, bors
  • tej
  • 1 tojás

Elkészítése

  1. A kápit lereszeljük, kevés sóval meghintve picit félretesszük.
  2. Egy kevés olajat rálöttyintünk, majd közepes lángon puhára főzzük.
  3. Közben elkészítjük a besamel-mártást: Elébb a vaj-liszt együtteséből rántást készítünk, és felöntjük egy kis tejjel. Bőszen sózzuk, borsozzuk és félrehúzzuk. Belekeverjük a tojást, majd az egész keveréket az illatos kápira öntjük. Parányit hűlni hagyjuk.
  4. A kész tésztát vékonyra nyújtjuk, felkockázzuk. Széleit tojásfehérjével megkenjük, mindegyik közepibe egy-egy kanállal teszünk a masszából, majd szemközti csúcsaikat összatapasztjuk.
  5. Egésztojással lekenjük, meleg helyen 10-15 percig kelesztjük, aztán újból átkenjük tojással.
  6. 20 perc alatt, 200 fokra előmelegített gőzös (!) sütőben aranybarnára sütjük.

Jóétvágyat kívánok,
…köszönjük szépen, viszont kívánjuk! :-)

» Nem tartoznak cimkék a bejegyzéshez.
SzerzőPublikálta: Csenge Kategória Kategória: aprósütemény, kelt tészta, SÓS SÜTIK Megjegyzés 1 hozzászólás » | 1,769 olvasás

Kakaós csiga – hajtogatott élesztős blundeltésztából

2009. október 17. szombat | 07:56 - 9 hozzászólás


Másnéven a ”bolti” kakaós csiga. No persze így nem teljesen igaz, hiszen bármikor beletrafálhatunk egy jópár napos, puskaporízű változatába, ami ki sem látszik a porcukorból – én is eltakarnám, alig van benne kakaó. :-P A zacsis termékekről nem is beszélve. Előcsomagolt péksütik? Na nemár! Legutóbb a Sparban vettem, hát az sem mostanában történt. Szerencsére Mariannal – akivel általánosban gyakran kullogtunk együtt suliba – hamar megtaláltuk a tutit és kizárólag pékségben vettünk uzsinak valót.

A jó blundeltésztiből készült csiga gazdag, leveles szerkezetű, és korántsem száraz. Befelé haladva egyrecsak megáztatja a keserédes kakaó és a tej keveréke. Mennyire szívmelengető tud lenni, amikor már csak a közepe, a legcsokisabb rész  bepuszilandó! :-) S bár idáig jobbszeretem a Maci-féle tekercseket, egy pihe-puha kelt tésztából, jó tömötten kesernyés kakaóval, mostanra mellészegődött ez a kiadás is - eloszlatva az összes kételyemet a leveles tésztákból készült csigákról. Bár minden napom így indulna… Boldogsághormonokban túltengve! :-)))

Kakaós csiga blundeltésztából
Hogy tetszik a recept? – Semmi pénzért nem készíteném el.Gyenge recept.Egyszerű, de nagyszerűTetszik, izgalmas.Csúcsszuper! (20 szavazat, átlaga: 4.85)
Loading ... Loading ...

Hozzávalók

A tésztához:

  • 50 dkg finomliszt
  • 30 dkg vaj
  • 5 dkg kristálycukor
  • 250-300 ml tej
  • 2 dkg élesztő
  • 1 dkg só
  • 2 tojássárgája

A töltelékhez:

  • 5-8 dkg vaj
  • 8-10 dkg holland kakaópor
  • ízlés szerint kristálycukor: érdemes kóstolgatni, ki-mennyire szereti kesernyésen
  • néhány csepp tej

A kenéshez, tálaláshoz:

  • vaníliakivonat és tej keveréke
  • vaníliás porcukor a hintéshez

Elkészítése

  1. Hajtogatott élesztős tésztát készítünk, kicsit másképp, mint a Croassiant tésztát. Ezt például majd bátrabban lisztezhetjük. A vaj 90%-át (27 dkg) a liszt 10%-val (5 dkg) összegyúrjuk. Akkor jó a vaj, ha már picit puhult szobahőmérsékleten, de még könnyedén gyúrható. Egy sütőpapíron téglalapra igazítjuk. Legyen azért vastagsága, ez lesz ugyanis a vaj, amit a tésztába csomagolunk majd. Félretesszük. Ilyenkor télen nyugodtan maradhat kinnt, míg nyáron érdemes hűtőbe tenni.
  2. A maradék lisztet – tehát 90%-át – a fennmaradó vajjal – 10% - elmorzsoljuk.
  3. A tejet meglangyosítjuk, majd belőle egy keveset egy kisebb tálkába öntünk. Belemorzsoljuk az élesztőt, és néhány percig állni hagyjuk, míg felfut.
  4. A liszt közepébe mélyedést készítünk. Köré szórjuk a sót, közepibe pedig beleöntjük a felfuttatott élesztőt, a cukrot, a maradék tejet és a tojásokat. Összeállítjuk, majd munkaasztalra borítjuk, és kevés liszttel időnként megszórva rugalmas tésztává gyúrjuk. 20-25 percig dagasztjuk, de lényegében akkor jó, ha elválik az asztal felületétől. Vaaagy, dolgozhatunk kenyérsütővel! :-D Ezután 20-30 percig letakarva, meleg helyen pihentetjük.
  5. A tésztát enyhén lisztezett felületre borítjuk, sarkosra igazítjuk és picit lelapítgatjuk. Ehhez nem kell nyújtófát használnunk. Ráborítjuk a liszttel kidolgozott vadarabunkat, majd a tészta széleit kicsit kihúzogatva ráhajtjuk - tehát beburkoljuk. Megfordítjuk, és kicsit ismét nyomkodunk a tésztán – így a vaj egyenletesen terül el a tésztában.
  6. Most visszafordítjuk, hogy a hajtás látszódjon. Elkezdjük nyújtani – legjobb vastag nyújtófával. Törekedjünk arra, hogy minél kevesebb mozdulattal, minél vékonyabbra nyújtsuk a tésztát. Ez hozzájárul ugyanis szép leveles szerkezetéhez. Ügyeljünk arra is, hogy mindig kerüljön friss liszt a tészta alá. Tekerjük nyújtófára, és az elöregedettet lisztet söpörjük ki alóla. Ezalatt a tészta is pihen, könnyebben nyújthatóvá válik.
  7. Ha kellő vékonyságú lett, szimpla hajtást végzünk: Gondolatban három részre osztjuk, a bal szélt középre hajtjuk, a jobboldalit pedig  erre hajtjuk. Újból vékonyra nyújtjuk, majd dupla hajtás következik: Most négy résztre osztjuk, két szélét középre hajtjuk, majd egymásra borítjuk. Közben felületéről söpörjük le gondosan a lisztet, nehogy kirepedezzen a tészta.
  8. 20-25 percig szobahőmérsékleten pihentetjük, majd ismét elvégezzük a szimpla, illetve a dupla hajtást. Utána pedig pihentetünk – mostmár utoljára. :-)
  9. A sütőt 200°C-ra előmelegítjük. Alulra egy tálba vizet ktöltünk, a sütőnek ugyanis enyhén gőzösnek kell lennie. 
  10. A kész tésztát 6-8 mm vastagra nyújtjuk. Felületét krémszerű vajjal megkenjük, és ráborítjuk a kakaóporos tölteléket. Kezünkkel felfogva kevés tejet csepegtetünk felületére, majd szorosan felcsavarjuk. A tésztát húzogatjuk, hogy sülés közben biztos ne nyíljon ki a tekercs. Szakmailag 10 centi átmérőjűnek kell lenni, de esetünkben az roppant vaskos lett volna. Én most kisebbre hagytam. Másfél-2 centis szeletekre vágjuk, majd sütőpapírral bélelt tepsire dobjuk. Darázsfészket formálunk, (közepét meghagyjuk magasabbra, oldalát lelapítgatjuk) lelógó végét alá hajtjuk.
  11. Meleg helyen, néhány percig kelni hagyjuk. A tésztánk akkor jó, ha puha, laza.
  12. Előmelegített sütőbe toljuk, nagyjából 20 percre. Akkor jó, ha oldala aranysárgás, állaga pedig még picit puha. Fog szilárdulni, mihelyst hűlni kezd. Kikapjuk, és ecsettel jól lekenjük a vaníliás-tejes keverékkel. A porcukorral meghintve tálaljuk.
Főbb alapanyagok: , , , , , , , , ,
SzerzőPublikálta: Csenge Kategória Kategória: ÉDES SÜTIK, kelt tészta, péksüti Megjegyzés 9 hozzászólás » | 3,715 olvasás

Diós-datolyás tekercs

2009. október 12. hétfő | 12:17 - 5 hozzászólás


Beköszöntött az ősz, és ilyenkor ciki vagy nem ciki, rendszerint elragad a karácsonyi hangulat. Pontosan ahogy mondom, október közepén. :-D Szeretek már ilyenkor ünnepi ízeket csempészni a sütikbe, ezzel is fokozva azt a bizsergető érzést. :-)) Én szeretem az őszt, vele együtt a borongós időt, de még a korai sötétedést is. Meg kell hagyni, van bennük valami szívmelengető…

Dió és datolya, örök cimborák. Legalábbis ízvilágukban abszolút megférnek egymást mellett! Jóó olajos, hazai dió, illetve a szaftos húsú datolya - ami minden csak nem magyar, de eszméletlen finom… :-)))) Ráadásul extra édesítés sem szükséges, hiszen önmagában is intenzív édes. Olvasni róla, hogy a tej, vaj méginkább kiemeli kellemes ízét, így sülés közben bőszen locsolgattam keverékükkel. Egy a baja, mégpedig az ára. De néha kötelességünk bűnbe esni…. és a bűnözés bizony ott kezdődik el, hogy bekerül a “receptek 2009 karácsonyára” feliratú mappába. Amondó vagyok, rosszalkodjunk! :-)))

diostekercsdatolyavalbolondítva1
Hogy tetszik a recept? – Semmi pénzért nem készíteném el.Gyenge recept.Egyszerű, de nagyszerűTetszik, izgalmas.Csúcsszuper! (5 szavazat, átlaga: 4.40)
Loading ... Loading ...

Hozzávalók

A kalácstésztához:

  • 500 g finomliszt
  • 5 g só
  • 50 g vaj
  • 300 ml tej
  • 20 g friss élesztő
  • 50 g kristálycukor
  • 2 tojássárgája
  • citromhéj, vanilincukor ízlés szerint

A száraz töltelékhez:

  • 150 g őrölt dió
  • 2 púpozott ek. darált keksz
  • 100 g datolya (mag nélkül)
  • fahéj ízlés szerint
  • 20 g vaj

Továbbá:

  • 150 ml langyos tej
  • 1 tk. vaníliaeszencia
  • 30 g vaj

Elkészítése

  1. Kalácstésztát készítünk, gyúrt élesztős tésztából. Itten megtalálható ennek folyamata. Annyiban tér csak el, hogy most nem kenjük le tojássárgájával.
  2. Míg a tészta kel, elkészítjük a tölteléket: Aprítóban megőröljük a diót, utána pedig a datolyát két púpozott evőkanál darált keksszel. Összedolgozzuk, fahéjjal ízesítjük és félretesszük.
  3. A megkelt tésztát 1 ujjnyi vastagra nyújtjuk, olvasztott vajjal megkenjük és ráhalmozzuk a száraz tölteléket. Szorosan felcsavarjuk, majd centis szeleteket vágunk belőle.
  4. Egy 26 cm átmérőjű, kapcsos tortaformát előkotrunk, és csigavonalban belerakosgatjuk a tekercseket. A maradék olvasztott vajjal lekenjük, és 175 fokra előmelegített sütőbe toljuk.
  5. Egy kis tálkában a tejet, az olvasztott vajat és a vaníliaeszenciát összekeverjük, és 20 perc elteltével - amikor már szépen pirulni kezd a süti – kikapjuk, hogy jól nyakon öntsük a keverékkel. Visszatoljuk még 10 percre, majd hagyjuk a formában teljesen kihűlni.

diostekercsdatolyavalbolondítva2

diostekercsdatolyavalbolondítva3

Főbb alapanyagok: , , , , , , , , , , , , ,
SzerzőPublikálta: Csenge Kategória Kategória: ÉDES SÜTIK, karácsony, kelt tészta Megjegyzés 5 hozzászólás » | 619 olvasás

Tepertős-szilvalekváros papucs

2009. október 9. péntek | 06:41 - 1 hozzászólás


Ajjaj, de hiszen én megvesztegettem Szendrei Éva tanárnőt! :-)))

Valamelyik élelmiszerismeret órán csillogó szemekkel merengtünk Erről a bizonyos sütiről. Jó hosszan, közben nagyokat nyelve. :-)) Kicsivel később pedig megszületett egy ördögi terv. Elvileg tegnap kellett volna megírnunk egy nagyobb lélegzetvételű dolgozatot, de a gyakszik miatt annyira zsufi volt a hét, hogy lényegében egy délutánom lett volna a felkészülésre. Sikerült elcsípni a tanárnőt és megfűzni, hogy finoman csúsztassuk át jövőhétre. Cserébe pedig meglepném egy kis ilyennel. :-))) Egyébként tündéri volt, belement volna Ő enélkül is, dehát azért mégiscsak, na… ;-))) Édes és sós találkozása megint csak azt bizonyítja, hogy a vagányan csengő sütinevek igenis lehetnek űberfinomak! A jó borsos-töpörtyűs tészta, a Tibitől kapott édeskés szarvasi szilvalekvárral egyszerűen mennyei. Rituális folyamat volt bepuszilni, az biztos! :-))

tepertosszilvalekvarospapucs1
Hogy tetszik a rercept? – Semmi pénzért nem készíteném el.Gyenge recept.Egyszerű, de nagyszerűTetszik, izgalmas.Csúcsszuper! (7 szavazat, átlaga: 5.00)
Loading ... Loading ...
A recept Chef Vikitől, a Házias konyha ördögétől származik. Valóóban naagyon házias! :-))

Hozzávalók

  • 500 g liszt
  • 2×175 g (2 kispohár) kefír
  • 1 tojás
  • 1 mk. cukor
  • 25 g friss élesztő
  • 250 g sertéstepertő (bőr nélkül!)
  • 2 tk. só
  • fél kk. őrölt (fehér) bors
  • 400 g házi szilvalekvár
  • tetejére 1 tojás

Elkészítése

  1. A kefírt meglangyosítjuk. Kenyérsütő gép üstjébe helyezzük a langyos kefírt, az egész tojást, a lisztet, a cukrot és a friss élesztőt a felsorolás sorrendjében, majd dagasztó-kelesztő programon elkészítjük a tésztát.
  2. Míg a tészta kel, a tepertőt átválogatjuk, a bőrkéjét levágjuk, ledaráljuk, ízesítjük sóval, borssal.
  3. A megkelt tésztát lisztezett nyújtólapra borítjuk, kézzel kicsit széthúzogatjuk, rákenjük az ízes tepertőt, s kézzel beledolgozzuk. Vigyázat, a tepertő zsírossága lágyítja a tésztát, 2-3 ek. liszttel korrigálni kell!
  4. A tepertős tésztát aztán lisztezett nyújtólapon, pihentetés nélkül 5 mm vastagságú téglalap alakúra nyújtjuk, s 32/64 db, egyenlő nagyságú négyzetre vágjuk.
  5. A négyzetek közepébe 1-1 kiskanál szilvalekvárt halmozunk, a négyzet egyik csúcsát ráhajtjuk a lekvárra, a vele szemköztit a ráhajtott tészta sarkára, két ujjunkkal óvatosan összenyomjuk.
  6. Kikent tepsibe sorakoztatjuk őket, s 25 percig langyos helyen kelesztjük.
  7. A sütőt előmelegítjük 200 fokra, aljában egy vízzel telt edénykével. A papucsok tetejét megkenjük a felvert tojással, s tepsinként 25 perc alatt aranyszínűre sütjük.

Forrás: Chef Viki szivecske, itten még képek is találhatók a munkafolyamatról!

tepertosszilvalekvarospapucs3

tepertosszilvalekvarospapucs2

Főbb alapanyagok: , , , , , , , ,
SzerzőPublikálta: Csenge Kategória Kategória: ÉDES SÜTIK, kelt tészta, péksüti, SÓS SÜTIK Megjegyzés 1 hozzászólás » | 2,108 olvasás

Fűszeres-parmezános zsemle

2009. augusztus 16. vasárnap | 17:35 - 2 hozzászólás


Ez bizony pikánsra sikeredett! Olyannyira, hogy elég mellé egy pohár joghurt vagy natúr vajkrém - mi a Gustoso egyik újdonságával kenegettük nagy bőszen… Anyu pedig annyit tenne hozzá, hogy “a legfenségesebb vacsora lehet belőle, feltéve ha akad itthon egy dögerős szál paprika.” :-D Ő persze elfogult, mindenhez azt eszi… :-))


Frissensülve a legfinomabb, de reggelre is csudapuha maradna, ha hagynánk belőle.
Hogy tetszik a recept? – Semmi pénzért nem készíteném el.Gyenge recept.Egyszerű, de nagyszerűTetszik, izgalmas.Csúcsszuper! (3 szavazat, átlaga: 5.00)
Loading ... Loading ...

Hozzávalók /8 darabhoz/

  • 1 + 1/3 csésze langyos víz (310 ml)
  • 1 + 1/4 tk só
  • 1 ek. cukor
  • 1 tk. fokhagymapor
  • 1 tk. olasz fűszerkeverék
  • 1/3 csésze reszelt parmezán
  • 3 csésze finomliszt
  • 1 ek. szárított élesztő

Sütés előtt a tetejére: 1 tojássárgája és tej keveréke, reszelt parmezán

Elkészítése

  1. A megfelelő sorrendet követve pakoljuk kenyérsütő gépbe a tészta hozzávalóit. Indítsuk el tészta programon, ez nagyjából másfél órát vesz majd igénybe.
  2. A kapott lágy tésztát borítsuk enyhén lisztezett munkafelületre, és osszuk 8 egyenlő részre. Formáljunk belőle gombócokat, majd helyezzük sütőpapírral bélelt tepsikre. Tetejüket picit nyomkodjuk le, és további 30 percig, huzatmentes-meleg helyen kelesszük duplájukra.
  3. Melegítsük elő a sütőt 200 fokra. Kenőecsettel vonjuk be a zsemlék tetejét a tojássárgás-tejes keverékkel, majd szórjuk meg reszelt parmezánnal.
  4. Toljuk hideg sütőbe, és 20-25 perc alatt addig süssük, amíg tetejük enyhén megpirul.
Főbb alapanyagok: , , , , , , ,
SzerzőPublikálta: Csenge Kategória Kategória: kelt tészta, péksüti, SÓS SÜTIK Megjegyzés 2 hozzászólás » | 440 olvasás

« Korábbi bejegyzések Újabb bejegyzések »

Aktuális Étel / Ital ajánlataink

Nyári láb kép

Bad Behavior has blocked 387 access attempts in the last 7 days.