Sütimizéria » lekvár
Ilona Praktikái Ajándékbolt   Sütimizéria receptkönyv FejesRibizke   Sütiklub   Latin Negyed csokibolt  

Nyárlekvár: Ribiszkelekvár sárgarépivel

2010. július 9. péntek | 09:16 | 5 hozzászólás


A héten életemben először, befőztem. Persze már korábban is részt vettem ilyen akciókban, akkor a Gabika-féle csodalekvárok körül sertepertéltem, dehát az mégsem ugyanaz! Az egész egy nagy felfedezéssel kezdődött, még Dóráék ittlétekor láttam meg a kenyérsütőmön egy jelzést. Micsoda, lekvár üzemmód??! Mindenképp ki szerettem volna próbálni, habár számomra is különös, miért csak most vettem észre… épp amikor sikeresen elkótyintottam a használati utasítást is. Sosem hazudtolom meg önmagam. 🙂

Némi netes olvasgatás után aztán már tökéletesen képben voltam, mi fán is terem a kenyérsütős lekvárbefőzés. Nincs is ennél egyszerűbb, kisebb felületen terpeszkedő, na meg minimális káoszt maga mögött hagyó lekvárbefőzős hadművelet. Közben nem prüszköl, a programidő alatt ezeregy más dologgal is foglalkozhatunk, ráadásul a közhiedelemmel ellenben a kenyérsütők fogyasztása sem kimagaslóan magas.Röviden néhány lépésben így hangzik a projekt: Gyümit tisztít, csumáz, turmixol, majd gépedényt kikap, gyümölcstartalommal megtölt. Program elindul, és nagyjából 1 órával később már lendületesen kanalazhatjuk az édes nedűfolyamot az előkészített üvegekbe.

Teljesen kezdőként rögtön az Oetker, Haas dzsemfixeihez nyúltam. A csomagoláson első ízben egy villámgyors elkészítést ígérnek, kiemelik cukortakarékosságát, na meg hogy édesítőszerrel is könnyedén elkészíthető. Gondolom a kételkedő háziasszony ekkor már a hátoldalt szemléli, az apróbetűs rész után kutatva. Összetevők: fruktóz, zselésítő anyag (pektin, dextróz), étkezési sav, citromsav, tartósítószer és szorbinsav. Az első négy valóban ártalmatlan, a dextróz a szőlőcukornak felel meg, ez még rémlik is az idei élelmiszer ismeret órákról.  Na és mi van a szorbinsavval? Erről mit tudtok, mennyire természetes összetevő? Fórumokon, ismertető oldalakon így fogalmaznak:

A szorbinsav zsírban és vízben oldódik, szinte az egyetlen tartósítószer, amely a szervezet természetes körfolyamataiba bekapcsolódva végül szén-dioxidra és vízre bomlik. A szakemberek egybehangzó véleménye szerint ártalmatlan, így alkalmazását a világ minden országában engedélyezik. A tartósítóhatáshoz szükséges mennyiségben nem befolyásolja az élelmiszer ízét, ezért sokoldalúan használható.

Igaz ez, kéremszépen?

Hozzávalók

  • 1 kg ribiszke, tisztítva
  • 35 dkg sárgarépa
  • 1 tasak Oetker Szuper 3:1 dzsemfix
  • 35 dkg barna cukor/25 ml folyékony édesítőszer

Elkészítése

  1. A ribiszkét megmossuk, leszárazzuk, és lemérünk belőle 90 dekát. A sárgarépát megtisztítjuk, megmossuk, és finomra reszeljük.
  2. Turmixgépben két részletben pépesítjük, majd egy főzőedénybe öntjük.
  3. A dzsemfixet két ek. cukorral elkeverjük, a püréhez adjuk. Állandó kevergetés mellett nagy lángon felforraljuk, a maradék cukrot is hozzáadjuk és 1 órán át főzzük.
Pin ItFollow Me on Pinterest» Nem tartoznak cimkék a bejegyzéshez.
Publikálta: Csenge Kategória: lekvár 5 hozzászólás » | 1 222 olvasás