Sütimizéria

Csokiparány Csenge csivitel, édesről meg sósról.

           

A Topfenstrudel bolondéria

2011. november 17. csütörtök | 13:02 - 6 hozzászólás

Meséltem már korábban a vasárnapokról, azokról a Münchenben töltött, végeláthatatlan vasárnapokról… Amikor egy szokatlan, ám annál pihentetőbb csend ereszkedik a városra: sehol egy lélek, csak elvétve egy-egy beöltözött emberkét látni, valami hallatlan borzos kutyával, a póráz végén. :-)) A boltok jóformán lelakatolva, a legkisebb éjjel-nappali is zárva tart, heti fáradalmaktól megrökönyödve. És azok a fények a reggeli ködfátylon át… Csak finoman pislákol a csalóka napsugár. Őszinte nyugalom van.

Beöltözöm, aztán nyakamba veszem a külvárost. Csak én és a gondolataim, meg a zajtalanság. Elképzelem Anyut, amint épp a vasárnapi ebédet főzi, naná, hogy megint Apu helyett. :-) 11 körül magam előtt látom a Dusha-féle őskáoszt; Anyu a fürdőszobában kapkod, Apu pedig bosszankodik. El fognak késni a templomból, és ő utál elkésni, és amúgy is…! “Marika, miért nem figyelted már megint az órát!?” Aztán persze odaérnek, mint mindig. Babsziék is becsoportosulnak melléjük, a csivitelő kiscsajjal meg egy csapat pónival, akik nagy feltűnést keltve, rózsaszínen felügetnek a padozatra. :-))
Déltájt megéhezem, emberekre vágyom. Felülök a helyi 113-as járatra, és Donnersbergerbrücke végtelenített nevű megállójáig meg sem állok. Onnét átszállok S-bahnra. Már csak két megálló a pályaudvarig….!

Amikor Apukám kijött a második vasárnapomon, elvittem a Hauptbahnhof-on kékellő Rischartba is. :-) Beültünk, beszélgetés közben sütiztünk; emlékszem, kicsit mindketten küzdöttünk a hatalmas adagjainkkal. Ő Tiramisut evett, én meg toplistás Topfenstrudelt – tudjátok, a cseppet sem ismeretlen túrós bolondériám végett… :-))

Ott és akkor beleszerettem a süteménybe. Minden vasárnap kijártam beburkolni a fentihez hasonló, méretes négyzeteket, hogy könnyítsek magamon. :-) Közben próbáltam gondolatban megfejteni a süteményt, minden héten kicsit többet megtudni róla…  Magát a “tölteléket” ugyanis többször készítettük a Rischartban, viszont ténylegesen “összerétegezve” sosem láttam a kombót. Furcsa, mert bár strudel a süti elnevezése, tésztája nem réteslapból készül. Helyette alulra kerül egy réteg az omlós-porhanyós pitetésztából (amit a forró vaníliaöntet csudiklasszan megpuhít), két csík krém között között pedig (lasagne) tésztalap terül el. Előfőzve, akárcsak idehaza a Vargabélesben. A németek mazsolát is pakolnak bele (Tonnaszámra. Találóbb név is lett volna a mazsola, köretként túrós rétessel elnevezés.), én ezt most elhagytam. Odakinn egy hónap alatt sikerült pótolnunk az éves mazsibevitelt. :-)

20 centis négyzetes tepsiben készítettem, de lazán elbírna másfélszeres krémet egy keskenyebb, hosszanti formában. Akkor lehetne is jobban megmagasítani.. de igazság szerint ez az adag nekem bőven elegendő volt, a müncheni tömbök mögül sokszor alig látszottam ki. :-) Forró vaníliasodóval Ő volt a sütemény számomra, amolyan igazi, lélekmelengető útitárs nehéz időkben..

Hozzávalók

A porhanyós tésztához:

225 g liszt
125 g vaj/margarin
25 g sertészsír
85 g porcukor
1 tojássárgája
házi vaníliás cukor

A túrós töltelékhez:

1 citrom
50 g olvasztott vaj
4 tojás, szétválasztva (M-es méret)
125 g finomított kristálycukor
750 g túró (fele lehet Ricotta is)
125 g tejszín (min. 30% vagy annál zsírosabb)
1 ek. búzakeményítő
késhegynyi sütőpor
1 ek. vaníliapaszta (esetleg más, jobb minőségű esszencia)
1 marék mazsola (elhagyható)
6 db lasagne-lap
+ vaníliás porcukor a meghintéséhez

A vaníliaöntethez:

650 ml tej (2,8%-os)
100 ml tejszín
1 ek. vaníliapaszta (vagy egy rúd kikapart magjai)
6 db tojássárgája
50 g finomított kristálycukor
40 g búza finomliszt
Baileys likőr, ízlés szerint

Elkészítése

1. A pitetésztához a szokott módon, kézzel vagy késes robotgéppel dolgozzuk össze a hozzávalókat, gömbölyítsük össze a tésztát, majd tegyük fél órára hűtőbe. Ezután nyújtsuk 20 centis négyzetes lappá, és terítsük el egy formában. Helyezzük vissza hűtőszekrénybe, további fél órára.
2. A lasagne-lapokat főzzük elő néhány perc alatt, csepegtessük le szűrőn és hagyjuk kicsit hűlni.
3. A töltelékhez a citromot forró vízben mossúk le, töröljük szárazra, majd héját reszeljük le.
4. A tojásokat válasszuk szét, sárgájukat a finom szemcséjű kristálycukorral keverjük habosra, míg kifehéredik. Adjuk a túróhoz a tejszínnel együtt, és botmixerrel pürésítsük az egészet. Az előzőleg megolvasztott vajat vékony sugárban keverjük a masszához. A fehérjéket egy csipet sóval verjük kemény habbá, és ügyelve, hogy ne törjön össze a hab, ezt is vegyítsük a krémbe. Végül a búzakeményítőt keverjük el a sütőporral, és szintén adjuk az előzőekhez.
5. Osszuk két részre a masszát, egyik felét simítsuk az omlós tésztára. Fedjük be a lasagne-lapokkal, tetején pedig terítsük el a megmaradt masszát. Toljuk 180°C-ra előmelegített sütőbe, és süssük ~50 percig, míg felülete megpirul. Akkor jó, ha közepe még kissé remegős, akárcsak egy sajttortánál. Hagyjuk teljesen kihűlni.
6. A vaníliasodóhoz a tejet feltesszük főni a vaníliarúddal/pasztával. Közben a cukrot, a finomlisztet, a likőrt, a tojások sárgáit és a tejszínt kikavarjuk, félretesszük. Amikor a tej forrni kezd, félrehúzzuk a tűzről,  és vékony sugárban, folytonos kevergetés mellett hozzácsurgatjuk a tojásos keveréket. Visszatesszük közepes lángra, és az egészet összeforraljuk.
7. Tálaláskor a “rétest” és az öntetet is megmelegítjük, majd porcukorral meghintve szervírozzuk.

» Nem tartoznak cimkék a bejegyzéshez.

Publikálta: Csenge Kategória: egyebek 6 hozzászólás » | 237 olvasás

Levél Apukámtól

2011. október 13. csütörtök | 18:08 - 7 hozzászólás

Szia Csengice! Nem szabad, hogy bármilyen formában is elhatalmasodjon bennünk a csüggedés. Te benned sem és mi bennünk sem. Mindig van megoldás, csak egyszer könnyedén oldjuk meg máskor pedig nehezebben a nekünk szánt feladatot. Van úgy, hogy rosszul mérjük fel a helyzetet és önmagunkat sem ismerjük eléggé, hogy mire vagyunk képesek. Hiába szeretnénk felemelni egy hatalmas súlyt ha ezt nem bírjuk. Mindenki számára az egész életünk ilyen próbatétel. Ami mindíg előbbre visz bennünket. Hányszor indulunk nap mint nap meghódítani a csúcsot. Hol ez , hol amaz akadályoz bennünket, Újból és újból nekirugaszkodunk és kénytelenek vagyunk visszajönni az alaptáborba, hogy aztán ismét erőt gyűjtve nekivágjunk megint. Hidd el semmi probléma nincs abból ha most érted megyünk. Sokkal erősebb emberek is belátták, hogy most még nem jött el az az idő amikor sikerülni fog. Gondolj a megannyi sportolóra mi mindenen mennek keresztül, amíg a dobogóra felérnek. Adjon neked a mostani út egy önmagad felé egy elismerést, hogy bár tudtad, tudtuk, hogy nem lesz könnyű mégis megpróbáltad. Ez is önmagában egy siker. Legközelebb majd jobban sikerül. Ennek az utadnak sem kell nagyobb jelentőséget adni mint egy nem sikerült piskóta. Megkeressük az okát, hogy miért nem sikerült és újból nekilátunk. Ebben az esetben pedig nem is elsősorban a mi helytelen felkészültségünk a legfőbb ok. Olyan nem várt tőlünk független események rontották el a hangulatunkat amire nem számítottunk. Ezért magadat semmiképpen ne hibáztasd. Megpróbáltad, most nem jött össze. Belátni még mindíg jobb, mint értelmetlenül kínlódni egy olyan ügyéért amit nem érzünk magunkénak. Nem kell felvállalnunk mindent csak azért mert egyszer igent mondtunk valamire. Főleg ha már látjuk is valóban, hogy mi nem erre gondoltunk. Számos példát tudnék hozni az életből. Mondjuk házat, lakást akarsz vásárolni és az ajánlatban szereplő ház a képek alapján neked megfelel a négyzetméter, a szobák száma meg még a ház fekvése is. Magadban kimondod rá az igent aztán kiderül, a rejtett, eltitkolt hibáktól hemzseg a jónak mondott ajánlat. A szomszédban kutya van aki állandóan ugat, veszekedésektől és dajdalozástól hangos a környék. Egyszóval nem azt kaptad amit vártál. Senki ne vegye megfutamodásnak, ha ilyen környezetben még egy hónapot sem akarsz élni. A hirdetőt is meglehet érteni, mert honnan tudta volna, hogy Téged zavar a kutyaugatás és nem szívesen dorbézolnál a szomszédokkal együtt. Ilyenkor kell megköszönni, hogy ebből nem kérek. Mindenki menjen és járja a maga útját, nem rákényszerítve másokra a sajátját. Ilyen egyszerű a Te eseted is. Nem kell ezen tovább morfondírozni. Hozd meg a döntésedet és mi fenntartás nélkül elfogadjuk és érted megyünk amikor akarod.
Apa

» Nem tartoznak cimkék a bejegyzéshez.

Publikálta: Csenge Kategória: egyebek 7 hozzászólás » | 454 olvasás

« Korábbi bejegyzések Újabb bejegyzések »