Égetett cukros puszedlik, ahogy Nagyikámtól tanultam

2011. június 5. vasárnap | 08:53 | 13 hozzászólás

Nem tudok most boldog pillanatokról írni, úgyhogy Babszi drága tortájáról csak később hoznék beszámolót. Akkor még örültünk, megnyugodtunk, emlékszem ahogy egymásnak mondogattuk, “Még nem jött el az idő!”… Mindenki elhitte, hogy a Nagyi jobban van, hogy erősödik, hogy hazamegy majd Bogdányba.

Gyertya mellett beszélgetünk esténként. Apu, Anyu, én… Apu újra és újra felidézi az utolsó találkozást, az utolsó alkalmat, amikor a Nagyi mellett lehetett. Ott és akkor minden róluk szólt, kettőjükről, az ő kapcsolatukról. Nagyi minden mozdulata Apuért volt, Apué pedig a Nagyiért. Ilyen egyszerű, és mégis olyan bonyolult… olyan mély és fájdalmas… a szívem szakad meg az Apukámért.

Nem beszéltek sokat, nem is kellett. A Nagyi felemelte a kezét, nyúlt Apu felé. Apukám odahajolt, és belesimult a tenyerébe.
Erre várt, erre készült az én Nagyikám, hogy lássa a Béluskát, hogy újra foghassák egymás kezét. El tudtak köszönni, és nincs is ennél szebb búcsú. Bárcsak mindenkinek ott lenne egy ilyen pillanat a szeretteivel… Könnyebb? Vagy épp nehezebb lenne..?

Ezt a fotót Apu választotta Róla.
A legszebb nagymama volt, én is így szeretnék megöregedni.
Dús, hófehér haj, mélyen barázdált ráncok. Mindegyiknek története van.

Elhatároztam, hogy megsütöm Nagyi receptjét, amit Karácsony környékén írt le nekem. Annyi élmény, emlék fűződik hozzá. A hosszú szobában voltak elrejtve, az ajtó melletti szekrénykében. Ahogy indult elővenni, még parányi termete alatt is recsegett az öreg fa. Akkor előkerült a mély fémdoboz, s közben csillogott a szemem. Emlékszem, szinte torkomban éreztem a szívdobogásom, olyan izgatottan vártam a titkot. Levette a fedelét, és megcsapott az a varázslatos karamellás-fahéjas illat. Égetett cukros puszedlik voltak, képtelenség összetéveszteni bármi mással. :-) Lapult ott kakaós és mézes is, de ez volt mind közül a legkülönlegesebb, a legfinomabb. És tegnap amikor beleharaptam a sajátjaimba, ugyanúgy éreztem. Egyszerre az izgalmat, és a melengető érzést – pont olyan lett, mint az övé…. Sűrű, vajpuha tészta, az égetett cukor fűszeres aromájával.

Tegnap reggel valami egészen különös dolog történt. Tusoláshoz készülődtem, álltam a tükör előtt, és akkor hirtelen elfogott egy érzés. Nem tartott sokáig, de tudom, hogy Ő volt. A Nagyikám illatát éreztem, ebben biztos vagyok! Azt az illatot jól ismerem. Amióta az eszemet tudom, ott volt mindig a dunabogdányi házban, az óriáspufi paplanokban, a kardigánjában… Először nem is igazán tudatosult bennem, csak szimatoltam körbe, honnan az ismerős illat. Aztán egyszerűen elmosolyodtam. Valami megmagyarázhatatlan nyugalom járta át a lelkem. És tova is röppent. Letusoltam, csak utána meséltem el Anyunak. Biztos benne, hogy Nagyi üzent, hogy biztonságban van, a szeretteivel, és hogy el kell fogadnunk a történteket.

Apuval tegnap képeket nézegettünk, Babszó hozta át kora este. Hihetetlen furcsa, és nemcsak furcsa, még inkább  szívszaggató lesz belépni először a Nagyi házába. Nem bukkan már fel egyik szoba ajtajában sem, hogy sietve köszöntse a távolról érkezetteket. Nem emeli fel a kezeit, hogy huncut mosollyal megérintse az arcunkat. Nem fog többet átölelni, mi sem szoríthatjuk már magunkhoz törékeny kis mindenét. És soha többet nem mondhatom Neki viccesen: “Nahát Nagyikám, Te napról-napra egyre pinduribb leszel.”

Magdi, NAGYI, Lucacica, Babszi, Gábor, Botond, Dóra
Kolos lemaradt, Ő nyilván épp a kertben rohangászik. :-)

Balra az eredeti recept, jobbra a hamisíthatatlan dunabogdányi puszik!

Hozzávalók

2* 1/2 csésze kristálycukor
1/2 csésze víz
6 g szalalkáli / 1 csapott kiskanál szódabikarbóna
1 ek. zsír / vaj
2 tojás, szétválasztva
500 g finomliszt
1/2 tk. őrölt fahéj
300 g porcukor

Elkészítése

1. 1/2 csésze cukrot egy serpenyőben megpirítunk-karamellizálunk. Óvatosan felöntjük 1/2 csésze vízzel, majd a cukor másik felét is hozzáadjuk. Megvárjuk, míg feloldódik, aztán hűlni hagyjuk.
2. Kimérjük a lisztet, összeszitáljuk a szalalkálival (vagy szódabikarbónával) és az őrölt fahéjjal. Elmorzsoljuk benne a vajat vagy zsírt. Félretesszük.
3. A tojásokat szétválasztjuk, sárgáikat a már kihűlt, sűrű égetett cukorhoz adjuk, majd a liszttel összedolgozva közepesen lágy, kissé ragacsos tésztát gyúrunk.
4. Apró golyókat formázunk belőle, zsírozott tepsire sorakoztatjuk mindet (én két adagban sütöttem, 40 darab jött ki belőle), végül 175°C-ra előmelegített sütőben aranysárgára sütjük őket. Akkor jó, ha aljuk barnás színű, még kissé puha az állaguk és tetejük kissé repedezett.
5. Miközben hűlnek, vízgőz fölött felverjük a tojásfehérjét, apránként hozzászitálva a porcukrot. Egy hatalmas vájlingban összerázzuk a puszedliket, hogy imitt-amott fesse meg a cukormáz. :-)

» Nem tartoznak cimkék a bejegyzéshez.

Publikálta: Csenge Kategória: egyebek 13 hozzászólás » | 2,255 olvasás

Előbb volt meg a neve, mint egész lénye: Kagylólak tortácska – a belga csokikrémdesszert

2011. május 9. hétfő | 08:42 | 10 hozzászólás

Túl vagyunk az írásbeliken! Egy pontosabban – az infó – még hátra van, de középszinten aligha kell majd oldalakat körmölnünk. Nem sok jót remélek tőle, mert hát valljuk be, jócskán kijöttem már a gyakorlatból. Szövegszerkesztőt, táblázat-vagy adatbáziskezelőt x éve nem futtattam, és nem is hiányzik. Választott tárgyként mégis ez tűnt a legkézenfekvőbbnek… Milyen furcsa, távolabb talán nem is lehetnék 9-es kori önmagamtól. Szüleim már akkor nem nézték jó szemmel a szakirányt (vagy inkább a sráciskolát?:-)), nekem viszont majd három évembe telt beletörődni. Szerettem, de egyáltalán nem bánom a változást. Ügyes elgondolás volt belecsöppenni abba, amibe belecsöppentem. ;-)

Eredményekről még nem sokat tudok, ahol meg lehetett játszani, ott kitudakoltam ezt-azt. Magyarból még csak a szövegértésemet láttamozták, angolból viszont kaptam egy valamire való fülest! :-) Jelenleg négyes…. Valahol mélyen azért éreztem én, a hallott szövegértéses feladatoknál jól megcsúsztam, megint túlontúl rágörcsöltem, nem tudtam odafigyelni a válaszokra. Úgyhogy szóbelin kellene fenemód brillírozni… Kár. Semmi önbizalmam, ami szinte ordít rólam. Kiállásom még annyi se, szóban valami hihetetlen groteszk jelenség tudok lenni.

Ritka nyomott érzés egyébként belegondolni, hogy még abban sem teljesítettem tökéletesen, amiben elvileg jó vagyok….:-) Igazából amolyan töppetegnek érzem magam, legszívesebben beszabadulnék egy méregdrága konyhakellékes boltba, és elverném az összes pénzemet. Nem is csak az enyémet, mindenkiről legombolnám amije van!

Anyuék persze vigasztalnak, de én olyan nagyot csalódtam magamban… nem csak a Hanságis tanároknak, hanem az általános sulibelieknek is szerettem volna bizonyítani (mert gondolom marhára éredeklem őket…:-))), akik az összes megjelölt iskolámról lebeszéltek, mondván túl kemény lesz az nekem. Legalább szemtől-pofába közölték. Ó, ezzel sosem volt gond…
…és persze magam miatt is számított. Az érettségi sosem csak tudásbeli megmérettetés volt… Kíváncsi voltam, én milyen magasat ugrok, nálam hol vannak a határok! Azt hiszem nem arról van szó, hogy spontán SZFCS (Szenvelgő, Fetrengő Csenge) vagyok, aki épp elmerülni készül az önsajnálatban… Valójában pont nem erről van szó. Azt akartam, hogy végre nyugodt legyen a lelkem, hogy egyszerűen büszke lehessek magamra! Mégis egyfolytában elhasalok. Mintha minden, amibe 110%-kos energiát fektetek, csak a 80-85%-os mércét ütné.

Jó, jó, jó, nekem is uncsi már, túl sokat rugózom ezen! Hoztam inkább egy ünneplős sütit, amire azért csak büszke lehetek! Történt ugyanis, hogy amolyan jóféle, szájban olvadós, lágy nugátkrémes kagylókra tettem szert ballagásom környékén. Innen jött hát az elgondolás, egy Potter adaptáció nyomán: Kagylólak a hetedik kötet egyik kulcshelyszíne, egy meleg otthon, sötét időkben is biztonságos menedék. Remélem ezt sugallta a süti is, én amolyan romantikus “kettecskéndesszertnek” címkézném. :-) A kagylók elmentése kisebb tortúra volt, mert hát híres csokik mellé folyton párosul az éljenző család, valami túlméretezett fejadagot remélve. :-)

Hogy tetszik a recept? – (12 szavazat, átlaga: 5.00)
 Loading ...

Lelki szemeim előtt egy igazi, étterembeli desszert tetején díszelegtek. Sőt, esküdni mernék, hogy hívogatóan kacsintgattak is. Tészta gyanánt csakis omlós, a mascarponés-vajas jöhetett szóba, nem mellesleg tök dekoratív is lett! A nugátkrém pedig Isten ajándéka, én mondom… Nem volt abban olyan nagy tudomány, mégis a belga csokik ízvilágát juttatta eszembe, és akkor már megérte, hát nem? Hát de! Tessenek csomagolni, mert Kagylólak immáron kiadó: Becuccolás kizárólag édesszájúaknak, roppanós zsírtészta no meg mogyorónugát szívlelőknek! :-)

Folytatás

» Nem tartoznak cimkék a bejegyzéshez.

Publikálta: Csenge Kategória: egyebek, torta 10 hozzászólás » | 2,040 olvasás

Viharvert és megvirradt

2011. május 2. hétfő | 04:48 | 9 hozzászólás

Eljött a nap. Bíztam benne, hogy lesz még időm egy rövidebb bejegyzésre, holmi nagy pillanatok előtt. :-) Volt egy gyönyörű ballagásom, a legszebb ballagás, ami valaha adatott nekem. Felszabadult voltam, szépnek éreztem magam, és ez végre sugárzott is belőlem. Anyu szerint sok minden azon múlik, hogy érzed magad a bőrödben – egy jó smink elrepít a csillagokig, afféle végtelen nyugalmat, önbizalmat ad. :-) Velem pontosan így volt, soha jobban nem éreztem magam a bőrömben. Büszke voltam arra, aki vagyok, már nem aggódtam a külsőséges hibáim miatt.

És végig itt volt mellettem a családom, az első komoly próbatételem előtt. Micsoda erőt ad, hogy igazán számíthatok rájuk! A kemény-magra, a csipetcsapatra!  Anyura, Apura, Gabikára, Iringóra, Sanyira, Babszira, Gáborra, Bubura, Dórára, Péterre, Kolosra és Ábrándkirályfi Botondra, de ott vannak a drága barátnőim és Teri mama is! Bízom benne, hogy “a vihar előtti csend” szakasza sokkal nagyobb lelki békét igényelt nekik, mint ami most jön. Mert most bizalommal, kitartással, szenvedéllyel megyek a mai magyar érettségire. Tollat ragadok és írok, minden gondolatomról írok. Hogy ez mire lesz elég, és hogy milyen témát kapok, a Jóisten döntése. Hagyom, hogy ezúttal vezessen. Sok idő telt el, Csaba halála óta, amíg nehezteltem az Istenre, mert nem tudtam megérteni a történteket. De most valahogy újra könnyű a lelkem. Mindkettejük itt van velem, vigyáznak rám. Csaba amúgy sem aggódott semmin, talán az elkövetkező időszakra ezt a tulajdonságát átruházza rám… :-)

Mert mára valami elmúlt. Nem reszkettem, képzeljétek mosolyogva ébredtem.

Többi fotó itt

Végezetül pedig János Pál pápa szavaival búcsúznék, és továbbítanám egyúttal minden aggodalmas érettségizőnek! :-)

Ne féljetek! Ne féljetek fiatalnak lenni! Ne féljetek a jövőtől!

» Nem tartoznak cimkék a bejegyzéshez.

Publikálta: Csenge Kategória: egyebek 9 hozzászólás » | 949 olvasás

Megint megtörtént

2011. március 30. szerda | 04:55 | 12 hozzászólás

Tegnap dupla magyarórán érettségi jellegű feladatot írattak velünk. Lassan a hét minden napjára jut egy ilyen, ma például matekon izzadunk vért, holnap meg angol lesz a soros.

Irodalmon Radnóti egyik szerelmes versét elemeztünk, és én elbuktam…. Még el sem kezdődött élesben, de már most kudarcot vallottam. Magyarból! Sosem tartottam könnyűnek a magyar érettségit, valami mindig ott motoszkált bennem, hogy még meg fogok lepődni…. de mindig megnyugtattam magam, hogy tudok fogalmazni, véleményt formálni, meg a kettőt összefésülni valami izgalmas irománnyá. Ha otthoni munkának kaptunk hasonlót, szintén megoldottam. Most pedig szétcsúsztam, éppen olyan csúfosan, mint minden más területen.

Leblokkoltam, nehézkes volt írni, miközben fénysebességgel pörgött előre az idő. Nem tudtam kutatni az életrajzában, hirtelen összefüggéseket találni, hiába olvastam újra meg újra a sorokat, nem nyertek értelmet. Újból megtörtént, amit szóban szoktam átélni. Zavarba jövök, elképesztően idiótán viselkedem, miközben azon kattog az agyam: na tessék, még egy ember, aki hála megborult személyiségemnek, egyszerűen hülyének néz. Megsemmisültem. És voltak rá jelek. Ha Gy. például arra kér, írjunk két perc alatt néhány gondolatot a címről, nem megy. Lám-lám, már adott is a napi stresszhelyzet, és egyúttal a napi megalázkodás is, mert rendszerint ilyenkor szólítanak fel. Persze, még jó, mikor máskor..

Tudom azt is, miért van ez… Nincs semmi önbizalmam, és ilyenkor olyan furcsa gondolatok keringenek a fejemben… nem merem leírni a gondolataimat, mondván azok semmire sem jók. Sőt, röhejesek. Közben hihetetlen nagy a megfelelni akarás bennem, tökéletes teljesítményt akarok nyújtani, hogy ne okozzak csalódást. Az eszem jól tudja, hogy ilyen nincs, de képes vagyok és nem szólalok meg inkább, mintsem elbukjak. Csak épp az egész iróniája, hogy pont emiatt bukok el. :-) Saját magam korlátja vagyok. És sajnos ez a helyzet, amíg fejben nem küzdöm le, nem érzem másképp, mindig hátráltatni fog. Sosem lehetek sikeres igazán, lehet szó angol tanfolyamról, cukrászvizsgáról vagy érettségiről…nem a jegy számít, nincsenek nagy továbbtanulási terveim (most már reményeim se), és mégis fontos lenne változnom. Nem mindig csak az adott pillanatot túlélni, hanem akarni megbirkózni a helyzettel, fölé emelkedni… de ez most a legkevésbé sem megy. És gőzöm sincs, mi változna 4 hét alatt.

» Nem tartoznak cimkék a bejegyzéshez.

Publikálta: Csenge Kategória: egyebek 12 hozzászólás » | 747 olvasás

Diós marlenka újratöltve

2011. március 6. vasárnap | 06:56 | 6 hozzászólás

Régi történet, régi recept, régi szerelem ez. :-) Ha emlékeztek még, a macerás de mennyei marlenka elkészítése Gábor sógor fejéből pattant ki először, majd másodszor és még néhányszor az év során. Mondhatjuk úgy is, a csoda menthetetlenül bebetonozta magát az ismétlődő sütik körébe. Kicsit függünk tőle, azt hiszem.

Nem az süteményféle, amihez csak úgy az idő elütésére fog hozzá az ember  – bár ha van fölös belőle, egyértelműen a legjobb, amit tehetsz vele. Erre igenis rá kell készülni! Nemcsak anyagiakkal és szabadidővel, de lélekben is. Persze a rögönyös út ellenére is imádom minden mozzanatát, még ha közben gyakoriak is az érzelmi kitörések. Bizony, általában nagy szitkozódások és kétségek közepette készül a remekmű, de így van ez jól. Egyébként sem közvetlenül a vendégsereg érkezése előtt kell akcióznunk, a tökéletes sütemény érdekében néhány nappal korábban kell megcélozni a konyhát. Igazi megmérettetés, felér egy lelki gyakorlattal; de a zárókép majd tényleg mindent kárpótol. Csak a munkafolyamat alatt pateroljuk el a családot. Nem, még annál is messzebbre.

Már elkészítése közben is megbolondítja az ember lányát. El tudjátok képzelni például, micsoda illatfelhő lenghet körbe egy marlenka-üzemet?! Kicsit kutakodtam a hivatalos honlapon, miként-hogyan-honnét is jött ez a semmihez sem fogható finomság.

1995-ben történt, egy fess úriember és családja Örményországból Csehországba költözött, nagy reményekkel. Az Istenhez fohászkodott erőért, hogy családfőként meglelje a helyes utat, amivel jövőt biztosíthat szeretteinek. Nem sokkal később, megteremtette A Csodát. A régmúltból került elő egy igazán különleges, otthonillatú mézes sütemény receptje, ami nos… félreérthetetlenül a világhírre volt rendeltetve. :-) Nővérével elkezdték hát gyártani, előbb csak baráti körnek, majd kisebb süteményboltoknak.

A folyamat visszafordíthatatlan volt, futótűzként terjedt el a híre, és lopta be magát mindenki szívébe. Tényleg megszerettük a Mézes Csodát, nem kevésbé csokis és diós tesóját!

Eltarthatósági ideje egy hónap, csak győzzük kivárni. Ekkorra aztán jól megszívja magát, már-már lehetetlen felismerni melyik volt egykor tésztalap, melyik karamellkrém. Idehaza ezt az állapotot még nem sikerült megtapasztalnunk, és gyanítom soha nem is fogjuk. Túl jó így is! :-))

A recept itt, már korábban publikálva.

» Nem tartoznak cimkék a bejegyzéshez.

Publikálta: Csenge Kategória: egyebek 6 hozzászólás » | 1,965 olvasás

Korábbi bejegyzések Újabb bejegyzések