Egzotikus krémkosárkák

Újfent kókuszosak, de még mindig elfogynak. Habár szerintem, most hétvégén a többség eltűntetéséről én gondoskodtam. :-)) Legutóbbi próbálkozásomhoz hasonlóan, itt is a kókusz dominál, ám teljesen más típusú finomságról kell most beszéljek! Ezzel az egyszerre fanyar és édes, gyümölcsös krémmel szívta meg magát a tészta, így az egész kicsit lágyabb lett, mint elődje volt. Nagy szerepet játszott ott is a pudingkrém, de nagyon ügyelni kellett az arányokra, nehogy fullasztó legyen a végkifejlet. Itt azthiszem sikerült kiküszöbölni ezt a problémát, abszolút légiessé vált az egész. Tejszínhabrózsával együtt meg pláne! :-)

Pedig nagy félelmem volt a benne reljő citrusféle, az ananász. Mindig is ódzkodtam tőle, valahogy túl távoli az íze. Nem tudom mi az oka, de most nagyon ízlett, a helyén volt minden. Lehet ez is tipikusan az a gyümi, amihez fel kell nőni…? Vagy talán a Briannel kötött életreszóló barátságom szerettette meg velem..? :-))) Akárhogy is, most nagyon büszke rám. ;-) Tény, hogy nem is érződik ki olyan intenzíven, épp csak amennyire szükséges.

Szóval franya egy süti, mindenképp tessenek elkészíteni! Merthogy méregdrága pomeló nélkül is nekiállhatunk, egyszerűen helyettesítsük más egzotikummal! :igen:

 

Hozzávalók

A tésztához:

  • 500 g finomliszt
  • 12 g sütőpor
  • 120 g porcukor
  • 370 g vaj
  • 6 tojássárgája

A töltelékhez:

  • 3 tojás
  • 100 g kristálycukor
  • 75 g kókuszreszelék
  • 225 ml kókusz tej
  • 100 ml jó zsíros tejszín
  • 1 lime reszelt héja, leve
  • másfél bögrényi felaprított ananász és pomelo

A tetejére:

  • 300 ml tejszín
  • 2 ek. kristálycukor
  • 10 g házi vaníliás cukor
  • 3 lapzselatin
  • 4 ek. ananászlé
  • kókuszreszelék

Elkészítése

  1. A tészta alapanyagaiból, a szokott módon pitetésztát gyúrunk. Hűtőbe tesszük néhány órára, vagy akár egy éjszakára.
  2. 2-3 mm vastagra nyújtjuk, a kosárkaformákat kibéleljük vele, majd 190°C-ra előmelegített sütőben 10 perc alatt vakon elősütjük. 
  3. A töltelékhez a tojásokat a cukorral habosra keverjük, beleforgatjuk a többi hozzávalót, majd hozzáadjuk az apróra vagdalt gyümölcsféléket is.
  4. A kosárkákat peremükig töltjük, a sütő hőmérsékletét visszavesszük 170°C-ra, majd visszatoljuk őket 20-25 percre. Akkor jó, ha tetejük enyhén pirulni kezd. Teljesen kihűtjük.
  5. Díszítésként a tejszínt a kétféle cukorral kemény habbá verjük, majd a feloldott lapzselatint kevés ananászlével együtt a habba keverjük. Csillagcsöves nyomózsákból krémrózsákkal díszítjük, végül kókuszreszelékkel meghintjük.
Főbb alapanyagok: , , , , , , , , , , , , ,

Ananászos-vaníliás csigák, vajas kelt tésztából

Gabika tegnap bográcsozni ment volna a munkatársaival… aztán inkább úgy döntöttek, paprikás krumpli helyett nem főznek semmit. :-D Néhányan gyümit vittek, mások sós sütit - Ő meg ananászos-vaníliás csigákkal gazdagította a kínálatot, amit előző nap sütöttem. Diétás, legalábbis egy Csokihercegnőhöz képest. Jól kitoltam velük? :-))) Nyugalom, magammal is… Nem igazán vagyok ugyanis oda az ananászért. Mondhatni magával ragad egy gyomorgörcs, ha megsejtem az illatát. Anyunak azért ízlett, a tésztájába pedig legközelebb kevesebb élesztőt teszek – enyhén szólva kiérződött belőle…!

Hozzávalók

A tésztához:

  • 5 dkg vaj
  • 35 dkg finomliszt
  • 3 dkg élesztő
  • 1 dl tej
  • 2 tojás
  • 1 evőkanál porcukor
  • csipet só
  • + finomliszt a nyújtáshoz

A krémhez:

  • 3 dl tej
  • 4 dkg vaníliás pudingpor
  • 4 evőkanál porcukor

A tetejére: 12 karika ananász, sárgabarack lekvár és ananászlé keveréke

Elkészítése

  1. A vajat 1 evőkanál liszttel összegyúrjuk, téglalap alakúra formáljuk fóliába csomagoljuk, és hűtőszekrényben megdermesztjük.
  2. Az élesztőt a langyos tejben fölfuttatjuk, majd a maradék liszttel, a tojásssal, a porcukorral meg a sóval tésztává gyúrjuk. Tetejét és az alját is liszttel meghintjük, majd letakarva langyos helyen 35 percig kelesztjük.
  3. A tésztát lisztezett gyúrólapon lóhere alakúra nyújtjuk. A megdermedt vajas téglánkat sodrófával laposra igazítjuk, a tészta közepére rakjuk,  majd négy levelét keresztben ráhajtjuk. Ezután újra kinyújtjuk, gonolatban 3 részre osztjuk. Az egyik szélét a középső részre hajtjuk, a másik szélét pedig ennek a tetejére borítjuk. Letakarjuk majd vissza rakjuk a hűtőbe.
  4. 30 percnyi pihentetés után a tésztát 90 fokkal elforgatjuk és az előbbi hajtogatást újra előadjuk, majd ismét 15 percnyi hűtés következik.
  5. Közben elkészítjük a krémet. A tejet, a pudingporral meg a porcukorral simára keverjük, majd kevergetve sűrű krémmé főzzük. A tésztát 4 milliméter vastag 30 centi hosszú téglalappá nyújtjuk. A krémmel megkenjük, föltekerjük és másfél centi vastag szeleteket vágunk belőle. ( én 16 tekercset kaptam) Sütőpapírral bélelt tepsire fektetjük és mindegyik közepére egy-egy karika ananászt nyomunk.
  6. Langyos helyen 15 percig pihentetjük, majd előmelegített sütőben 190°C-on ( légkeveréses sütőben 175°C) 25 perc alatt megsütjük.
  7. Míg a tekercsek sülnek az ananászlevet a cukorral meg a lekvárral fölfőzzük, majd a frissen megsült csigákat megkenjük vele.

Blog Widget by LinkWithin Főbb alapanyagok: , , , , , , , , ,