Sütimizéria » barnacukor
Ilona Praktikái Ajándékbolt   Sütimizéria receptkönyv   Tortarendelés   Sütiklub   Latin Negyed csokibolt  

Kókuszos-narancsos kekszek és vérfürdő Erzsébettel

2010. január 31. vasárnap | 10:10 | 1 hozzászólás


Pénteken ismét Ildiékkel plázacicáskodtam, és újfent beültünk mozizni is! Úgy fest, sikerül mindig ráhibáznunk a “kasszasikerekre”, avagy más néven Z-kategóriás gyöngyszemekre. Egy bizti: Hozta a korstílus élethű hangulatát, mert igazi másfélórás kínzóeszközt dobtak piacra, csekély 11 és fél milliós költségvetésből. Persze euróban – szlovák-cseh-angol-magyar-amerikai a filmdráma. Az egész számomra egy katyvasz volt, ahogy a tényszerű történelmi szálakat összeeresztették a legendával. Nagy misztikum, de tessenek megnézni maguk is. Persze Anna Friel nagyszerűt alakított, és a kamerázó-görkorizó-hegyről_leugró szuperfeltaláló szerzetesek is mosolyra derítettek alkalmasint. Ildinek állítólag egy könnycsepp is legurult az uccsó produkciójukban.

Kaptam egy növényt ajiba, amit locsolni kell! :-)))) Szerelempáfrány helyett mini tuja, tavasszal ki kéne ültetni a kertbe! Csak ki ne harapja egy macska. Tegnap már meg is öntöztem egy kupica vízzel, és duruzsoltam is neki pár kedves szót. :-)

Magam pedig kekszekkel színesítettem az estét, bár igazán tejjel jó ez a nyalánkság! Ripsz-ropsz megvan, nincs is vele sok gond, csak egy pöttyös bögrét és egy literes tejet kell szerválni, mártogatós gyanánt. :-) Mozi után felugrottunk Gabikához, ott folytattuk a csivitelést. Annyira jó volt, úgy hiányoznak…… de legközelebb inkább teaházba megyünk. :-)))))

Kókuszos-narancsos kekszek

Hozzávalók két tepsi sütihez

  • 60 g puha vaj
  • 1 bögre barnacukor
  • 2 tojás
  • 1 narancs reszelt héja
  • másfél bögre liszt
  • 2 tk. sütőpor
  • 1 bögre kókuszreszelék
  • csipet só
  • vaníliás porcukor a hempergetéshez

Elkészítése

  1. Egy nagyobb tálban keverjük habosra a vajat a cukorral, a tojásokkal és a reszelt narancshéjjal.
  2. A lisztet szitáljuk át, adjuk hozzá a sütőport és a sót, majd apránként dolgozzuk a vajas keverékbe.
  3. Keverjük bele a kókuszreszeléket is.
  4. Lefedve tegyük a masszát 1 órára hűtőbe, majd formáljunk belőle kisebb gömböket és hempergessük meg vaníliás porcukorban.
  5. Melegítsük elő a sütőt 150°C-ra. Egymástól 5 cm-es távolságra – jól átalakulnak majd.. :-) – helyezzük őket, sütőpapírral bélelt tepsire. Süssük 15-20 percig, míg a szélük aranysárga lesz, és kókuszillat lengi be a házat. :-)

Kókuszos-narancsos kekszek 

Tároljuk hűvös, száraz helyen, fénytől védve! Mondjuk dobozban.
Bár úgyis elfogy.

Főbb alapanyagok: , , , , , , , ,
Publikálta: Csenge Kategória: aprósütemény, ÉDES SÜTIK 1 hozzászólás » | 2,119 olvasás

Együnk házi Twixet!

2010. január 25. hétfő | 07:11 | 35 hozzászólás


Sötét középkorom eledele… :-)) Régebben, amikor nagyon magam alatt voltam, mindig csokit ettem. Akár Gombóc Artúrnál, nálam is felváltotta a főétkezéseket – reggel mindig azzal kezdtem a napot, csak hogy jól induljon… Olyan buta voltam. De magányos és szomorú is egyszerre, ez meg némi támaszt nyújtott. Egy darabig.
Mostanában már nem eszem csokit. Nem-nem, félreértés ne essék, a csokoládéért - mint ördögi összetevőért :-)) - egy sütiben például megvadulok! Viszont venni egy twixet, 3bitet, marsot vagy épp snickerst a boltban… az fájó dolog. A csokievés “rituáléja” rendít meg leginkább, azthiszem. Eszembe jut, ahogy azokban az időkben izgatottan hámoztam le a csomagolást, lassan ettem, hogy tovább járjon át a melengető érzés, és olykor bevillan az is, ahogy rátaláltam egy-egy üres papírra, elszórtan a holmijaim között.

Házi körülmények között azonban más elkészíteni egy ilyen finomságot! Magaménak érzem, egy újabb süteménynek, kihívásnak, ami számomra oly nagy boldogság. :-) Amelyet étkezések után fogyasztunk családi körben, jóízűen falatozva, s közben jóízűen nevetve!
Sokat foglalatoskodtam vele, hogy a megfodrozott karamellréteg a tetején, az eredeti hatást keltse… :-)) Itthon nagyon kapkodós volt, fotóra is már csak pár rudacska maradt. Isteni finom! A dulce de leche karamellkrém lágyan fodrozódik, a tésztája omlósabb, mint a boltié, a tejcsokis nyakonöntésnek hála pedig: egy az egyben Twix!
…csak fájó emlékek nélkül. :-)

Twix

Hozzávalók

A kekszalaphoz:

  • 3/4 csésze szobahőmérsékletű vaj
  • 1/4 csésze barnacukor
  • 1 vaníliarúd/1 tk vaníliaesszencia
  • csipet só
  • másfél csésze finomliszt
  • 1 púpozott ek mascarpone
  • 1 tojás sárgája

A karamellkrémhez (dulce de leche):

  • 1 konzerv/4 tubus sűrített tej (Markomilket használtam)

A bevonathoz:

  • 200 g tejcsoki
  • 2 ek olaj

Elkészítése

  1. A sűrített tejet egy lábosba helyezzük, felöntjük vízzel, majd alacsony lángon másfél-két órán át főzzük.
  2. Ezalatt elkészítjük a kekszrétegünket: A vajat kihabosítjuk a cukorral, hozzáadjuk a vaníliarúd kikapart belsejét illetve a sót, majd apránként hozzászitáljuk a lisztet is.
  3. Morzsalékos állagot kell kapnunk, amit most egy kis megmaradt krémsajttal lazítottam, de tökéletes erre a tejföl is! Egy tojást is beledobok, ezzel növelve biológiai és élvezeti értékét ;-))
  4. 180 °C-ra előmelegített sütőben, 20-25 perc alatt aranysárgára sütjük. Hagyjuk hűlni.
  5. Közben elkészült a sűrített tejünk is. A vizet leöntjük róla, a konzervet pedig teljesen kihűtjük. Felnyitása után aranyszerű, pudingszerű állagot kell kapnunk.
  6. A tésztánk tetejére kanalazzuk (nyugalom, néhány kanállal jut a bendőbe is…), majd hűtőbe tesszük.
  7. Másnap, vagy néhány órával később csíkokra vágjuk, és bevonjuk csokival. Tetejére csíkokat fröcskölünk, maximááálisan twixhatást keltve! ;-))

Twix

Főbb alapanyagok: , , , , , , , , ,
Publikálta: Csenge Kategória: aprósütemény, ÉDES SÜTIK 35 hozzászólás » | 6,308 olvasás

Dióhabos kekszvirágok

2010. január 19. kedd | 18:15 | 3 hozzászólás


Január, február… Itt a nyár! :-)) Tudom, kinnt dúlnak a mínuszok, és erősen is havzik - tegnap például egy könnyed séta után hosszú percekig vártam, hogy kiengedjen az orrom. És a felmerülő kérdésre a válaszom Igen, tudom hogy nagyon nagy és azért fagy le minden alkalommal. ;-)) Szóval mindezek ellenére: A tavaszváró kekszvirágok már nyílnak! :meno: Nem tudom mi van velem, ünnepek elmúltával rögtön a jó időt várom, és bosszúsan szemlélem az eget a Nap után kutatva… Persze én már októberben lázasan készülődtem Karácsonyra, szóval gondolom némi időzavarral küszködök :-))))

Apu legutóbbi könyvbemutatóján ettünk ilyen fincsi kekszeket, dióhabos halmocskákkal a közepükben. Gábor elég feltűnően tobzódott az aprósütis tálca körül, és rögtön a lelkemre is kötötte, hogy otthon készítsek majd ilyent. Mihamarabb persze. …Háát, az ügy még picit váratott magára! :-))) No azért nem hagytam dióhab nélkül a családot - ha emlékeztek, azon a hétvégén kockáztam fel a dióhabos-szilvalekváros pitecsodát!

A maradékot tegnap lelejmolta a Dusha-Kiss család.
És szerintem már ők sem tudnak megkínálni titeket… :-)))

diohaboskeksz

Hozzávalók

A tésztához:

  • 225 g finomliszt
  • 2 ek. kukoricaliszt
  • 1 mk. sütőpor
  • 2 ek. vaníliás pudinpor
  • 110 g porcukor
  • 90 g vaj
  • 3 ek. sárgabari lekvár
  • 1 tojás sárgája

A dióhabhoz:

  • 3 tojásfehérje
  • 120 g barnacukor
  • 120 g darált dió

A tetejére: durvára darabolt dió

Elkészítése

  1. A tészta száraz hozzávalóit (kétféle liszt, sütőpor, pudingpor, porcukor) egy nagyobb tálkába szitáljuk.
  2. Elmorzsoljuk benne a vajat, rákanalazzuk a lekvárt és hozzáadjuk a tojássárgáját is.
  3. Gyors mozdulatokkal lágy tésztát gyúrunk, majd hűtőbe tesszül fél órára.
  4. Két nejlonfólia között, nagyjából 3 mm vastagra nyújtjuk a tésztát, és egy kisebb formával virágokat szaggatunk belőle.
  5. A sütőt előmelegítjük 160°C-ra.
  6. A dióhabhoz felverjük a fehérjéket, és apránként hozzáadjuk előbb a barnacukrot, majd a darált diót.
  7. Símacsöves habzsákba kanalazzuk, és mindegyik keksz tetejére halmocskákat nyomunk. (Nyugodtan vehetjük dudoribbra a figurát, sütés után úgyis picit visszalappadnak.)
  8. Tetejüket durvára vágott diószemmekkel díszítjük, és 10-12 perc alatt aranybarnára sütjük.
Főbb alapanyagok: , , , , , , , , ,
Publikálta: Csenge Kategória: aprósütemény, ÉDES SÜTIK 3 hozzászólás » | 1,657 olvasás

Karamellás-magvas bolyhocskák – csajos estére :-)

2009. december 31. csütörtök | 11:54 | 8 hozzászólás


Tegnap moziba mentem Ildiékkel! Nórit még a Vedresben, infó órákon ismertem meg jobban, úgy lettünk cimborák. Sosem felejtem el, amikor az első napon, lányos zavaromban gondot okozott a számítógép beüzemelése… :-)))) Ekkor termett ott “kattuszkakirálykisasszony”, hogy megmentsen. Azóta már nem infóra jár, átment inkább rajzra. És még mindig elhiszi, hogy tehetséges benne! :-))))

Ildit pedig időtlen idők óta ismerem, rengeteg közös történetünk van! Ötödikes korunkban például nagy Harry Potter lázban égtünk. Saját sztorikat kreáltunk az alapcselekmény nyomán, azokat játszottuk el. Szentül hittük, hogy a Roxfort létezik, mert ilyesmit nem lehet csak úgy kitalálni. :-)) Szóval Ildi alakította Harry-t, míg én Ron vagy Hermione vagy Piton szerepében bukkantam föl. Csak róttuk a folyosókat, és az egész olyan rejtelmes volt :-)))))))

A buszról integetve aztán ráeszméltem, mekkora hülye voltam amiért elhanyagoltam a barátságunkat. Az ilyesmit ápolni kell, én meg nagyon eltűntem az utóbbi évben.

Tehát beültünk mozizni. Szokás szerint késésben voltam, az eső is zuhogott, én meg szükségét érezten a pláza mentén ”lerövidíteni” az utat. Kétszer majdnem eltanyáltam a sártengeren, de végül csak ott voltam. Épp valami butikban lézengtek, és nagyjából 5 perc lehetett hátra a film kezdetéig. Elébb jegyet vettünk, majd üdítőket meg pattogatott kukoricát. Bennt a teremben aztán előkotortam a sütit is. Stílusosan, amolyan vizelettartós papírzacsiba pakoltam őket, mert így volt igazán nagyon guszti! :-))

Egyszerűen bonyolult - a film címe, egy fergeteges trió – Meryl Streep, Alec Baldwin, Steve Martin - főszereplésében. Könnyed volt és mókás, a füves jelenet meg egyszerűen magával ragadó :-))) A befejezés nem igazán nyerte el a tetszésünket, de a társaság ezt lehetetlenné is tette. :-))) Görbe este volt, annyi szent - rendesen csiklandozta rekeszizmainkat :-)))

Karamellás-magvas bolyhocskák

Nóri szerint valami maradékot vittem a karácsonyi aprósütikavalkádból. :-)) Valóban ünnepi ízvilág, hála a Gabika-féle tejkaramellának. A decemberi Krakkós kiruccanásáról hozta, és önmagában is remek nassnak bizonyul!

Hozzávalók (35 db-hoz)

A tésztához:

  • 200 g liszt
  • 100 g barnacukor
  • 100 g vaj
  • 1 tojás
  • csipet só
  • 1 vaníliarúd kikapart belseje/1 tk. vaníliaeszencia

A beborításhoz:

  • 150 g törökmogyi és dió keveréke
  • 1 tojásfehérje
  • 1 ek. víz

A töltelékez:

  • 16 db nagyobb tejkaramella
  • 3 ek. tejszín

A díszítéshez: 100 g tejcsoki + 1 ek. olaj

Elkészítése

  1. Az olajos magvakat sodrófával durvára daraboljuk, és egy serpenyőben – olaj hozzáadása nélkül – alaposan megpirítjuk. Minél tovább pörköljük, annál erőteljesebb zamata lesz! Félretesszük hűlni
  2. A vajat a barnacukorral, a vaníliakivonattal és egy csipet sóval kihabosítjuk, majd hozzádobjuk a tojást is.
  3. Apránként hozzászitáljuk a lisztet, és gyors mozdulatokkal tésztát gyúrunk belőle. Hűtőbe tesszük egy órára.
  4. Pihentetés után 35be vágjuk, majd kis golyóbisokat formálunk belőle.
  5. Ezeket előbb a tojásfehérjével elkevert vízben, majd a magkeverékben forgatjuk meg.
  6. A dióbundás gombócokat tepsire tesszük, kiskanállal ellapítjuk, és közepükbe mélyedést nyomunk.
  7. Előmelegített sütőben, 180°C-on (légkeveréses 165°C) 10-12 perc alatt aranysárgára sütjük.
  8. A karamellát a tejszínnel felolvasztjuk, és a kihűlt sütemények közepibe csurgatjuk.
  9. Tejcsokispriccel díszítjük, majd mozizni hívjuk a barátokat. :-)

Karamellás-magvas bolyhocskák

Főbb alapanyagok: , , , , , , , , , , ,
Publikálta: Csenge Kategória: aprósütemény, ÉDES SÜTIK, karácsony 8 hozzászólás » | 1,591 olvasás

Angyalszárny és glória – csemegék a mennyből

2009. december 14. hétfő | 20:44 | 8 hozzászólás


Haj-jaj, most aztán rettenetesen félek. Már csak másfél hetem maradt mindenre! Ajándékokkal botrányosan állok – nincs meg mindenkinek a családból, és a gasztroajándékaimnak is postázásra kész állapotban kéne lenniük… nagyjából egy hete! :’-(( Rettenetesen szétszórt vagyok, elfelejtettem bérletet venni és jól megbűntettek a buszon… Ráadásul iszonyú milyen ára van a tízhetes álom-gyakorlatunknak! Most kell bepótolnunk az anyagot általános tantárgyakból, mivel igazgatónőnk – no meg a felsőbb irányítás is – ragaszkodik a félévi záráshoz. Minden tantárgyból három jegy, öt hét alatt. Szóval be vagyunk táblázva, minden áldott nap dolgozatot írunk. De legnehezebben azt viselem, hogy nem jut elég időm sütésre! :’-((

Sanyarú a sorsom mondhatni,  de akadnak derűs napok is - hadd vetkzőzzem hát le ”SzenvelgőFetrengőCsenge” énemet! :-))
Egyre szépül például az otthonunk, sorra kerülnek fel a karácsonyi dekorációk, hála anyukámnak. Igazán jó érzés hazaesni egy nehéz nap után, és gyönyörködni a hópihedíszített nappaliablakban! :-)
Aztán ott vannak a hajnali misék Apuval… ez igazán boldoggá tesz! Velejárója persze, hogy mostmár inkább hasonlítok egy lajhárra. Egy boldog, kiegyensúlyozott, de rettentő lomha lajhárra. :-)))))  Mivel egy egész óra áll rendelkezésünkre roráte után sulikezdésig, végre van időm beszélgetnünk… csivitelünk meg mókázunk, máskor meg nagyokat veszekszünk. :-))

Hétvégén pedig volt hópihefüggöny, láttátok?! :-)))) Feltétlenül sütnöm kellett. Megrohamoztam hát a félkész állapotú konyhánkat - mikor fesse ki Apu, ha nem most… :-))))) – köténybe bújtam, és hozzáláttam az angyalkák kedvenc csemegéihez:

torokmogyisnutellasnass1

Törökmogyis-nutellás nass

Hozzávalók

A tésztához:

  • 300 g finomliszt
  • 200 g vaj
  • 10 g házi vaníliás cukor
  • 75 g porcukor
  • csipet só
  • másfél tk. mézeskalács fűszerkeverék
  • csipet őrölt szegfűszeg
  • csipet őrölt kardamom
  • pici tej (nagyjából 1 ek.)
  • 1 tojássárgája

A “töltelékhez”:

  • 50 g törökmogyoró
  • 50 g törökmogyi krokant
  • 50 g barnacukor
  • 3 ek. nutella
  • narancs vagy sárgabaracklekvár

Elkészítése

  1. A lisztet a vajjal elmorzsoljuk, a kétféle cukrot, a sót és a fűszereket hozzáadjuk. Középre kis mélyedést készítünk, beleöntjük a tejet, majd rádobjuk a tojássárgáját is.
  2. Gyors mozdulatokkal összeállítjuk a tésztát, és két órára hűtőbe tesszük.
  3. A sütőt előmelegítjük 200°C-ra, egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, és a mogyorót apróra daráljuk.
  4. Kis lángon karamellizáljuk a barnacukrot, hozzáadjuk a nutellát, majd a mogyoróféléket. Ne ijedjünk meg, hogy összekapja, végeredményben amolyan morzsalékos állagú keveréket kell kapnunk.
  5. Kikapjuk a tésztánkat, félbevágjuk, és mindkét darabot 3-5 mm vastagra nyújtjuk. A lekvárral vékonyan megkenjük, megszórjuk a mogyikeverékkel, majd ráhelyezzünk a másik lapot. Előzőleg ezt is ízesítsük lekvárral. Jól nyomkodjuk rá, majd vágjunk belőle ~2×8 centis téglalapocskákat. Csavarjuk meg, és helyezzük a sütőlemezre.
  6. Süssük 15-20 percig, majd kapjuk ki. Még forrón kenjük meg lekvárral, és tegyük hűtőrácsra.

torokmogyisnutellasnass2

fenyomagosdioslapocskak1

Fenyőmagos-diós lapocskák

Hozzávalók

A tésztához:

  • 300 g puha vaj
  • 150 g cukor
  • 2 csipet só
  • 2 tojássárgája
  • 350 g finomliszt
  • 50 g őrölt fenyőmag
  • 100 g őrölt dió

A díszítéshez: 100 g étcsoki + 1 ek. olaj, 100 g tejcsoki

Elkészítése

  1. A vajat habosra kikavarjuk a cukorral és a sóval. Rendre beledolgozzuk a tojássárgájákat.
  2. Hozzáadjuk az átszitált lisztet, az őrölt fenyőmagot és diót.
  3. Kézzel gyorsan meggyúrjuk a tésztát, golyót formálunk belőle és fóliába csomagolva, hűtőbe tesszük 2 órára.
  4. A sütőt előmelegítjük 190 fokra, és kibélelünk sütőpapírral egy tepsit.
  5. Lisztezett munkafelületen a tésztából 3-5 mm vastagságú lapot nyújtunk, majd csíkocskákra vágjuk. Tetejét fenyőmaggal díszítjük, vagy üresen hagyjuk.
  6. Kb. 12 percig sütjük, míg a magok enyhén megpirulnak.

 

Főbb alapanyagok: , , , , , , , , , , , , , , , , ,
Publikálta: Csenge Kategória: aprósütemény, ÉDES SÜTIK, karácsony 8 hozzászólás » | 1,762 olvasás

Korábbi bejegyzések Újabb bejegyzések



Bad Behavior has blocked 154 access attempts in the last 7 days.