

Sütimizéria
Csokiparány Csenge csivitel, édesről meg sósról.

Thomas torta csupacsokisan, mert az úgy jó!
2009. november 8. vasárnap | 08:48 - 7 hozzászólás
Hííí dejóó, újabb rendelés! Egy-egy ilyen hétvégén teljesen feltöltődöm, tegnapi feldobottságomban kolibritempóban repdestem. Most épp a kis szomszéd Attilának készült Thomas torta, 3. szülinapjára. - Istenem, tündéri volt miközben anyukájával a részleteket egyeztettük. Ment nagyban a produkciózás, pont mint Lucacicánál, ha vendég jár a háznál. :-)))) Valószínű legalább az összes játékával feltűnt a konyhaasztal mögött. :-)) Egyébként nehogy azt higgyétek, hogy csak retengrossz fiúk vesznek meg ezen hasznos mozdonyokért… Luca is folyton ezt skubizza – persze szigorúan csak Eperke után! ;-)
Csokitortát szerettek volna, marcipándísszel a közepén, egyéb apróságokkal körberakodva. Vacilláltam, hogy az Eperketortához hasonlóan síkban ábrázoljam Thomast, vagy végre szánjam rá magam és ugorjak neki térben! Bár abban maradtunk lapra nyújtom, végül csak belevágtam! :-) Elvégre fejlődnöm kell és valljuk be, így a kicsik is jobban értékelik. Emellett szerintem sokkal dekoratívabb volt, ráadásul megemelte az amúgy alacsony tortámat. El is voltam kenődve a betöltés napján, olyan kis semmilyennek tűnt. Aztán ahogy felkerült a tükörsíma glazúr, a tejcsokiszivek és tallérok, végül körbe a bonbonok, összeállt a kép. Egyszerűen rendben volt így, nem kellett nagyobb. Ügyeltem arra is, hogy ne legyen túl nehéz, túl vajas a krém, nehogy megfeküdje itt az aprónépek gyomrát. :-)) Nem kentem túl vastagon, és a piskótalapok is jó vékonyra lettek vágva.
Apuék este zsidó vacsoraestre voltak hivatalosak. Képzeljétek, megjelent 4. könyve, most a szegedi hitközségről Élő Zsinagóga címmel! Annyira büszke vagyok rá, ismét lélegzetelállítót alkotott!
A kajákok persze nagyszerűek és egyben rengetegen voltak, melyeket Hanságis pincértanoncok tálaltak. Hajj de megy a hírünk! ;-)) Összefutottak Oláh Zsuzsival is, – Attila anyukájának a tesója – elmesélte mekkora sikert aratott a torta. A Ferrero Rocher nugátbonbonokért verekedtek, az egészet pillanatok alatt szétkapták. :-)))) Nagyon helyes!
Hozzávalók
A tésztához:
- 4 tojás
- 250 g kristálycukor
- 30 dkg finomliszt
- 4 ek. cukrozatlan, holland kakaópor
- 1 csomag sütőpor
- 200 ml tej
- 200 ml olaj
A csokis vajkrémtöltelékhez:
- fél liter tej
- 1 csomag csokis pudingpor
- 250 g vaj
- másfél ek. holland kakaópor
- 100 g porcukor
A csokibevonó glazúrhoz:
- 510 g tejcsoki
- 180 g (két tubus) cukrozott sűrített tej
- 90 g vaj
A bonbonokhoz:
- 50 g nugát
- 1 nagy kanál mogyorókrém
- 3 rudacska durvára reszelt, csokival bevont bonbonetti (vagy egyszerű nápolyiostya)
- 13 g grillázs vagy készen vásárolt törökmogyis krokant
Elkészítése
- Vajjal kikenünk és liszttel behintünk egy 22 cm átmérőjű tortaformát. A sütőt 200 fokra előmelegítjük.
- A tészta hozzávalóiból piskótalapot sütünk: A tojásokat a cukorral egy közepes méretű tálban, 2-3 perc alatt robotgéppel, sűrű krémmé keverjük. Hozzáadjuk az olajjal homogénre kevert tejet, majd beleforgatjuk a száraz hozzávalókat. A tésztát a formába kanalazzuk, és 40 percig sütjük (légkeverésessel 180°C), míg a teteje enyhén megpirul.
- A töltelékhez a pudingot a tejjel, a csomagoláson olvasható utasítások szerint – tehát tetszőleges mennyiségű cukorral - elkészítjük, majd teljesen kihűtjük.
- A porcukrot a puha vajjal krémesre keverjük, majd a szobahőmérsékletű pudingot kanalanként hozzávegyítjük a masszához.
- Ezután a tésztát óvatosan 3 lapra vágjuk, a csokis vajkrémet megfelezzük, majd a tésztakorongokra halmozzuk. Hűtőbe tesszük egy órára – még jobb egy éjszakára -, amíg a töltelék lehül és kicsit megszívja magát.
- Elkészítjük a glazúrt: A darabokra tördelt csokit, a vajat és a sűrített tejet együtt, vízgőz fölött felolvasztjuk. Még melegen bevonjuk vele a tortát. Gyorsan dermed, ezért sebesen kell vele dolgozni. Gyönyörű fénye lesz!
- A maradék glazúrt csillagcsöves nyomózsákba kanalazzuk, krémrózsákkal díszítjük a torta tetejét, közepükbe egy-egy Ferrero Rocher bonbont paterolunk. Tálalásig tegyük hűtőbe.
Ferrero Rocher bonbon házilag
…avagy nugát, otthoni közegben! :-)
5 dkg törökmogyorót – de diót vagy mandulát is lehet használni – alacsony lángon megpörkölünk. A hosszabb ideig pörkölt olajos magvaknak erőteljesebb, aromásabb íze lesz. Aprítóval ledaráljuk, majd hozzászitálunk 5 dkg porcukrot. Végül ugyanennyi olvasztott tejcsokit, és egy nagy kanál mogyorókrémet (én Szerencsit használtam) a mandulás cukorhoz keverve addig gyúrunk, míg homogén masszát nem kapunk. Személy szerint, ha törökmogyorós nugátot készítek, mindig a Milka Noisette tábláscsokit használom, ilyenkor összhatásban mégnagyobbat üt a mogyorókrém íze. Mmm!
Miközben a nugát hűl, folyamatosan dermed, így még melegen érdemes óvatosan hozzádolgozni a reszelt bonbonetti rudakat, illetve a mogyorógrillázst.
Grillázs
Lekenünk oljajjal egy sütőlemezt, amire majd az elkészült grillázst öntjük. Nyújtófával gorombára törjük a mogyorót. Alapos keverés mellett a cukrot egy száraz és tiszta edényben megolvasztjuk, majd beleszórjuk és gyorsan elkeverjük a magvakat. A kész masszát kiöntjük a leolajozott sütőlemezre, elterítjük rajta és megvárjuk míg teljesen kihül.
Bakker, egyfolytában ezt dúdolom.
Főbb alapanyagok: bonbonetti, csokis pudingpor, cukrozott sűrített tej, finomliszt, holland kakaópor, kristálycukor, krokant, mogyorókrém, olaj, porcukor, sütőpor, tej, tejcsoki, tojás, törökmogyoró, vaj
Publikálta: Csenge
Kategória: bonbon, ÉDES SÜTIK, piskóta, torta
7 hozzászólás » | 4,861 olvasás
Kakaós-krémsajtos kocka, rummal nyakonöntve
2009. szeptember 14. hétfő | 07:37 - 5 hozzászólás
A konyhában laptopozok. Ma hajnalban ugyanis, amikor félálomban lekecmeregtem a nappaliba, megkörnyékezett egy lódarázs. Mindvégig anyu névnapi ajándékán gubbaszthatott, csak reggelre elmehetett a bóti’ virág aromája. :-D Nem szépítek, a kakaót és a laptopot is magukra hagytam, inkább a saját bőrömet mentettem. És riasztottam anyut – természetesen marhamód feldobta, hogy alig lát ki a lukon, mégis háborúba kell indulnia. Jó katonának bizonyult, háromszoros dózisban nyomatta rá a Gabikától kapott “szuperbiztos pókírtómat”. :-))) Jött a zuhanórepülés és most szőrin-szálán eltűnt. Mármint nem anyu, hanem a darázs. Szerintem erőt gyűjt egy újabb támadáshoz. Vagy csak túl sokszor láttam korunk legkiemelkedőbb Z-kategóriás filmjét, a Rajzást. Alapmű, biztos mindenkinek feledhetetlen a fináléban megjelenő méretes, kitömött plüssdarázs. :-D
Na de nem is ezzel akartam nyitni a bejegyzést. Sütit hoztam, nem is akármilyent. :-) Eredetileg valami almás finomságot szerettem volna kiötleni, merthogy hivatalosan is almaszezon van! Nagyon olcsó mindegyik típus, be is vásároltam a hétvégén belőlük. Remélem lesz rá mód hozni olyan receptet is. :-)
Szóval helyette egy csokisat hoztam, rumos mázzal jól bevonva. A fiúknak készítettem költözésre - Babsziék lakását ugyanis átadták, most olyan mintha robbantottak volna a nappaliban. És a hálószobában, meg a többi helységben. :-))
A süti úgy egyben jó, a máz édeskés, ami a tésztájáról egyáltalán nem mondható el – de nem is kell annak lennie, isteni finom a kakaó-sötét barnacukor különleges kontrasztja! Szóval abszolút kiegészítik egymást, nagyszerű ízvilág!
Hozzávalók
A tésztához:
-
180 g finomliszt
-
2 nagy tojás
-
200 g sötét nádcukor
-
80 g vaj
-
4 ek. holland kakaópor
-
250 g krémsajt
-
180 ml tej
-
1 tk. vaníliakivonat
-
2 tk. sütőpor
-
csipet só
A mázhoz:
-
60 ml tejszín
-
4 tojássárgája
-
2 tk. rum
-
70 g porcukor
-
1 tk. holland kakaópor
-
2 ek. vaj
A díszítéshez: csokival bevont bonbonetti rudacskák
Elkészítése
-
A sütőt 180 fokra előmelegítjük, kivajazunk és liszttel behintünk egy 20 centis, négyzetes formát.
-
A kakaót csomómentesre keverjük a tejben, lábosba öntjük, és kis lángon - gyakori kevergetés mellett - összefőzzük. Kihűtjük.
-
A vajat a krémsajttal együtt robotgéppel, közepes fokozaton habosra keverjük. Egyenként hozzáadjuk a tojásokat, mindegyikkel külön-külön kikeverjük. Hozzáadjuk a vaníliarúd kikapart belsejét is.
-
Tálbaszitáljuk a lisztet, a sütőport, a barnacukrot és a sót. Alacsony fokozaton, felváltva a krémbe keverjük a száraz hozzávalókat és a kakaóitalt.
-
A tésztát a formába símítjuk, és tűpróbáig, 40-45 percig sütjük.
-
10 percig rácsra téve hűtjük, majd oldalát meglazítva kiborítjuk a formából.
-
Míg hűl, elkészítjük a mázat: A tejszínt, a tojásokat, a rumot és a porcukrot vastagfalú edénybe tesszük, és addig melegítjük kis lángon, míg a cukor el nem olvad. Közben vigyázzunk, fel ne forrjon.
-
Félrehúzzuk és szobahőmérsékletűre hűtjük.
-
Hozzáadjuk a vajat és a kakaóport, majd kézi habverővel csomómentesre keverjük.
-
Hűtőbe tesszük, míg állaga kenhetővé válik, majd bevonjuk vele a süteményt. Tálalásig érdemes hűtve tartani, gyönyörűen meg fog dermedni a máz.
Publikálta: Csenge
Kategória: aprósütemény, ÉDES SÜTIK, tepsis
5 hozzászólás » | 2,956 olvasás











gyógyulj meg hamar! *fingers cros... 




Tudni mindig könnyebb, de kimondani...az a nehéz.