Márványsajtos-medvehagymás pogik

Tényleg itt a Tavasz! Pénteken első utunk Anyuval a piacra vezetett, ahonnan nagy pakkokkal megrakodva tértünk haza. Semmi sem olcsó, de a minőségre tényleg egy szavunk nem lehetett! Egy alkalommal ugyan Anyu némi összetűzésbe  keveredett egy árussal, amiért az hús árában mérte a gyökeret. :-))) A pasas védekezett, Anyu meg szitkozódott és azzal a lendülettel le is beszélt egy épp odatévedt hölgyet a vásárlásról. Mire a fickó tuti mormolt valamit magában a nőkről – és létezésük érthetetlen okáról -, mert bosszúsan nézett Anyu után. :-)) Valóban formás darabok voltak és mint később kiderült, akár a sárgarépa, mézédesek is! A zsebpénzem egy részét pedig földieperre kuporgattam össze. Vettem is belőle – habár kissé importgyanús volt -, hogy majd készítek belőle végre valami tavaszit, de másnapra bepenészedett. Úgyhogy hullajtottam érte pár könnycseppet.

Botrány egyébként, ahogy föltúrták a Mars teret! Két felé áramlik a tömeg, egyik út a kinti árusokhoz, másik a csarnokba vezet. Utóbbiban sikerült beszerezni a medvehagymát, két gyönyörű nagy csokorral! Egy üvegcsével pedig kértem medvehagyma olajból is, aminek házi változatát tervezem majd kipróbálni! Jó fokhagymás, fűszeres, pirítósra vagy egyéb ételekbe kiváló lesz! Frissen a medvehagyit imádjuk egyébként tésztákba aprítva, levesbe vagy épp, mint most – húsvétra, vendégvárós pogiiiibaaaa!
Iszonyú finom lett, lehetetlen megtorpanni az első után. Roppantmód kérződik belőle a márványsajt krémessége, a zöldfűszerek tavasziassága, és az illatos medvehagyi. A teteje roppanós, a belseje foszlós… Inkább az édes aprósüteményeket szeretem, de ezen a ponton gondolkodóba esek, melyik után is nyúljak… :-))

Foszlós pogi márványsajttal és medvehagymával

Hozzávalók: 500 g liszt, 1 tk. só, frissen őrölt bors, 300 g vaj, 20 g élesztő, 50 ml tej, 1 mk. cukor, 150 g márványsajt (rokfort), néhány levél medvehagyma, 1 púpos tk. medvehagyma olaj,100 ml tejföl, 2 tojássárgája
Elkészítése: A lisztet átszitáljuk, szóval, borssal ízesítjük. A vajat elmorzsoljuk benne, közben az élesztőt kevés langyos-cukros tejben felfuttatjuk. A sajtot lereszeljük, a medvehagymát felaprítjuk. A morzsalékos tészta közepébe mélyedést készítünk, beleöntjük a tejföllel elkevert a medvehagymaolajat, a felfuttatott élesztőt és a tojások sárgáját. Közepesen lágy tésztát gyúrunk, majd letakarva fél órát pihentetjük.
A sütőt előmelegítjük 200°C-ra. A tésztát enyhén lisztezett felületre borítjuk, és két ujjnyi vastagra nyújtjuk. Tetejét berácsozzuk, majd pogiszaggatóval nekiesünk. Két tepsit sütőpapírral kibélelünk, arra rakosgatjuk a formázott pogikat. 15-20 percig sütjük, míg tetejük és aljuk is aranybarnára pirul.

Főbb alapanyagok: , , , , , , , , , , ,

Hagymás-tepertős pogik, meg egy fa boroskehely

Az Apukám olyan erős! Hihetetlen elszánt, talpraesett.. és erős! Hétfőn ugyanis hosszas tervezgetés után, belevágott rendbetenni az előteret. Annak rendje-módja szerint, csákánnyal és nagyrobajjal… :-) A dolog egy óriáskonténerrel a kertben és rengeteg törmelékkel jár, de megéri… végre jól megérdemelt műtermet kap a fótóművész, és ami a legfontosabb: újra itthon! :-) Egy ideje már ingázik, mostanában egy szegedi szállóban kattogtat. A Horváth Mihály és Deák Ferenc utcai kudarcunk után végre hazaköltözött, és ott folytatja, ahonnan sok-sok éve minden elkezdődött. Ezért nagyon hálás vagyok ám… Anyuval sokszor beszéltük, mennyire hiányzik a jelenléte. Lényegében semmit sem kommunikáltunk vele, mert amikor este 9-10 felé hazaért, ő is jócskán fáradt volt már.

Szóval gondoltam munka mellé jól esne egy kis pogi, hagymás-töpörtyűs krémmel hajtogatva. És persze rég nem volt már sós, ideje hát kedvezni a Babszi nevezetű családtagoknak is. :-)) Így is lett végül, inkább mi kajoltuk föl a pöttöm pogikat, Apunak nem jutott rá idő. :merges: Egyébként szerintem remek vendégváró lehet belőle Húsvétra, igazán különleges íze van. Igaz, lehet szegényeknek be kell majd fújni magukat is az ócska pacsulikkal, inkább az érvényesüljön vendégségben az erős hagymaszag helyett… :-P A hagymatölteléket picit elsóztam. Nem kétség, jól csusszan utána az itóka, de legközelebb azért erre ügyelni kell! :-)

A boroskehely is pakolás közben került elő, igazán nagyon lovagkori szerintem :-)) Azt mondják minél több bort töltenek bele, annál jobban szívja meg magát a fa. Isteni illata lesz.

Hogy tetszik a recept? – Semmi pénzért nem készíteném el.Gyenge recept.Egyszerű, de nagyszerűTetszik, izgalmas.Csúcsszuper! (2 szavazat, átlaga: 5)
Loading ... Loading ...

Hozzávalók

A hagymatöltelékhez:

  • 2 ek. libazsír
  • 4 közepes fej vörihagyma
  • só, frissen őrölt bors

A tepertőkrémhez:

  • 150 g darált töpörtyű, sóval, borssal ízesítve

A tésztához:

  • 500 g átszitált finomliszt
  • 1 csomag porélesztő (vagy 25 g friss)
  • 50 ml tej
  • 1 csipet cukor
  • 1 ek. só
  • bors
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 250 ml tejföl
  • 1 tojás

A kenéshez 1 tojás
A nyújtáshoz kevés finomliszt

Elkészítése

  1. A párolt hagymához a hagymát megpucoljuk, felkarikázzuk, a karikákat gyűrűkre szedjük. A libazsírt mérsékelt tűzön megolvasztjuk egy 30 cm átmérőjű serpenyőben, majd hozzáforgatjuk a hagymát, sózzuk-borsozzuk, és lefedve, de néha átkeverve kb. 20 perc alatt puhára pároljuk. Félretesszük hűlni.
  2. A tésztához a tejet meglangyosítjuk, picit megcukrozzuk, elkeverjük benne az élesztőt, és megvárjuk, amíg az élesztő felhabosodik. A fokhagymát megpucoljuk, összezúzzuk. A lisztet összevegyítjük a sóval, a borssal, a habos élesztővel, a tojással, a tejföllel és a zúzott fokhagymával egy nagy tálban. Az egészből közepesen kemény tésztát gyúrunk (ha nem áll össze a tészta, esetleg 1 evőkanál tejfölt tehetünk még hozzá), tetejére finoman folpackot nyomkodunk, és félretesszük 30 percre.
  3. Ezalatt megdaráljuk a tepertőt, és sózzuk-borsozzuk.
  4. A tésztát lisztezett deszkán, lisztezett nyújtófával kb. 36×27 cm-es, 1 cm vékony négyzet  alakú lapra nyújtjuk. Rászórjuk a tepertőt, majd a párolt hagymát, úgy, hogy a tészta szélein hagyjunk szabadon 1,5 – 2 centis tésztacsíkot.
  5. Következik a hajtogatás első menete. A tésztát képzeletben elharmadoljuk függőleges irányban, aztán bal oldali részt behajtjuk középre, erre pedig ráhajtjuk a jobb oldali részt. Ezután elfordítjuk 90 fokkal, hogy az egyik hosszabbik oldala legyen velünk párhuzamos, tehát fekvő téglalap alakú legyen. Ha ez megvan, kinyújtjuk az eredeti méretére, és mint az előbb, megint képzeltben függőlegesen elharmadoljuk, aztán a baloldali részt behajtjuk középre, és ráhajtjuk a jobb oldali részt.
  6. Az első menet után a tésztára finoman folpackot nyomkodunk, és 30 percig pihentetjük.
  7. A hajtogatásból hátra van még 3 menet, köztük 30 perces pihenőidővel. Mindegyik menet ugyanúgy történik, ahogy az első.
  8. A sütéshez a sütőt előmelegítjük 220 fokra (gázsütőn 7-es fokozat). A tésztát 3 cm vastagra nyújtjuk, a tetejét késsel bekockázzuk, és 4,5 cm átmérőjű, lisztbe mártott pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Összesen kb. 40 db pogácsát kapunk.
  9. A szaggatás után 2 nagy tepsibe sütőpapírt terítünk, és 20-20 pogácsát leteszünk rájuk egymástól 3 cm távolságra. Az egyik adagot berakjuk a hűtőbe, hogy hidegben várakozzon, a másik adagnak pedig óvatosan bevagdossuk a tetejét átlósan, majd vékonyan megkenjük enyhén felvert tojással.
  10. A tojással lekent adagot betesszük a sütőbe, a sütő hőmérsékletét visszavesszük 200 fokra (gázsütőn 6-os fokozat) és a pogácsákat 30-35 perc alatt megsütjük. Ezután újra felforrósítjuk a sütőt 220 fokra, majd a hűtőben tartott, még nyers pogácsák tetejét szintén bevagdossuk, majd lekenjük tojással, és betesszük őket a sütőbe. 2 perc múlva lejjebb állítjuk a sütő hőmérsékletét 200 fokra, és 30-35 perc alatt készre sütjük benne ezt az adag pogácsát is.

Forrás: Stahl.hu

Főbb alapanyagok: , , , , , , , , , , , ,

Fűszeres-parmezános zsemle

Ez bizony pikánsra sikeredett! Olyannyira, hogy elég mellé egy pohár joghurt vagy natúr vajkrém - mi a Gustoso egyik újdonságával kenegettük nagy bőszen… Anyu pedig annyit tenne hozzá, hogy “a legfenségesebb vacsora lehet belőle, feltéve ha akad itthon egy dögerős szál paprika.” :-D Ő persze elfogult, mindenhez azt eszi… :-))


Frissensülve a legfinomabb, de reggelre is csudapuha maradna, ha hagynánk belőle.
Hogy tetszik a recept? – Semmi pénzért nem készíteném el.Gyenge recept.Egyszerű, de nagyszerűTetszik, izgalmas.Csúcsszuper! (3 szavazat, átlaga: 5)
Loading ... Loading ...

Hozzávalók /8 darabhoz/

  • 1 + 1/3 csésze langyos víz (310 ml)
  • 1 + 1/4 tk só
  • 1 ek. cukor
  • 1 tk. fokhagymapor
  • 1 tk. olasz fűszerkeverék
  • 1/3 csésze reszelt parmezán
  • 3 csésze finomliszt
  • 1 ek. szárított élesztő

Sütés előtt a tetejére: 1 tojássárgája és tej keveréke, reszelt parmezán

Elkészítése

  1. A megfelelő sorrendet követve pakoljuk kenyérsütő gépbe a tészta hozzávalóit. Indítsuk el tészta programon, ez nagyjából másfél órát vesz majd igénybe.
  2. A kapott lágy tésztát borítsuk enyhén lisztezett munkafelületre, és osszuk 8 egyenlő részre. Formáljunk belőle gombócokat, majd helyezzük sütőpapírral bélelt tepsikre. Tetejüket picit nyomkodjuk le, és további 30 percig, huzatmentes-meleg helyen kelesszük duplájukra.
  3. Melegítsük elő a sütőt 200 fokra. Kenőecsettel vonjuk be a zsemlék tetejét a tojássárgás-tejes keverékkel, majd szórjuk meg reszelt parmezánnal.
  4. Toljuk hideg sütőbe, és 20-25 perc alatt addig süssük, amíg tetejük enyhén megpirul.
Főbb alapanyagok: , , , , , , ,

Kakaós herkenrtyűk

Akár bosszanthatna is, hogy anyu minden alkalommal valami tengeri moszatnak titulálja a kiflijeimet… dehát elvégre Ő ihlette meg a nevüket! :-D Még szerdán készültek ezek a formás kis herkentyűk, kakaóban jól meghempergetve. Isteni finom vendégváró falatkák, ráadásul seperc alatt elkészülnek. Életmentők 112 alatt – a legújabb kedvenc, kikapcsolódásként meló után :lol: – kifejezetten kellemes csemege, érdemes dupla adagot gyártani! :-))


Fotók: Babszika
Hogy tetszik a recept? – Semmi pénzért nem készíteném el.Gyenge recept.Egyszerű, de nagyszerűTetszik, izgalmas.Csúcsszuper! (4 szavazat, átlaga: 5)
Loading ... Loading ...

Hozzávalók

  • 30 dkg liszt
  • 15 dkg vaj
  • 120 g philadelphia natúr krémsajt
  • csipet só
  • másfél ek. cukor
  • 2 ek.tejföl
  • 1 tojássárgája
  • sok-sok kakaópor a töltelékhez, fehérje a kenéshez

Elkészítése

  1. A krémsajtot a tejföllel és a tojássárgájával jól elkeverjük, majd hozzáadjuk a vajas, cukros, enyhén sózott liszthez.
  2. A tésztát jól dolgozzuk ki, formáljunk belőle két cipót, és pihentessük fél órát a hűtőben.
  3. Melegítsük elő a sütőt 200 fokra, és béleljünk ki két sütőlemezt sütőpapírral.
  4. Nyújtsuk a cipókat 28-30 cm átmérőjű lapokká, majd kenjük meg tojásfehérjével és szórjuk meg bőségesen kakaóporral.
  5. Ezután vágjunk belőle 16 körcikket, tekerjük fel, és helyezzük az előkészített tepsikre. Kenjük meg tetejüket is fehérjével, majd süssük a forró sütőben 10-12 percig, míg aranybarna nem lesz.

Blog Widget by LinkWithin Főbb alapanyagok: , , , , , , ,