Sütimizéria » cukrozott sűrített tej
Ilona Praktikái Ajándékbolt   Sütimizéria receptkönyv   Tortarendelés   Sütiklub   Latin Negyed csokibolt  

Thomas torta csupacsokisan, mert az úgy jó!

2009. november 8. vasárnap | 08:48 | 7 hozzászólás


Hííí dejóó, újabb rendelés!  Egy-egy ilyen hétvégén teljesen feltöltődöm, tegnapi feldobottságomban kolibritempóban repdestem. Most épp a kis szomszéd Attilának készült Thomas torta, 3. szülinapjára. - Istenem, tündéri volt miközben anyukájával a részleteket egyeztettük. Ment nagyban a produkciózás, pont mint Lucacicánál, ha vendég jár a háznál. :-)))) Valószínű legalább az összes játékával feltűnt a konyhaasztal mögött. :-)) Egyébként nehogy azt higgyétek, hogy csak retengrossz fiúk vesznek meg ezen hasznos mozdonyokért… Luca is folyton ezt skubizza – persze szigorúan csak Eperke után! ;-)

Csokitortát szerettek volna, marcipándísszel a közepén, egyéb apróságokkal körberakodva. Vacilláltam, hogy az Eperketortához hasonlóan síkban ábrázoljam Thomast, vagy végre szánjam rá magam és ugorjak neki térben! Bár abban maradtunk lapra nyújtom, végül csak belevágtam! :-) Elvégre fejlődnöm kell és valljuk be, így a kicsik is jobban értékelik. Emellett szerintem sokkal dekoratívabb volt, ráadásul megemelte az amúgy alacsony tortámat. El is voltam kenődve a betöltés napján, olyan kis semmilyennek tűnt. Aztán ahogy felkerült a tükörsíma glazúr, a tejcsokiszivek és tallérok, végül körbe a bonbonok, összeállt a kép. Egyszerűen rendben volt így, nem kellett nagyobb. Ügyeltem arra is, hogy ne legyen túl nehéz, túl vajas a krém, nehogy megfeküdje itt az aprónépek gyomrát. :-)) Nem kentem túl vastagon, és a piskótalapok is jó vékonyra lettek vágva.

Apuék este zsidó vacsoraestre voltak hivatalosak. Képzeljétek, megjelent 4. könyve, most a szegedi hitközségről Élő Zsinagóga címmel! Annyira büszke vagyok rá, ismét lélegzetelállítót alkotott!
A kajákok persze nagyszerűek és egyben rengetegen voltak, melyeket Hanságis pincértanoncok tálaltak. Hajj de megy a hírünk! ;-)) Összefutottak Oláh Zsuzsival is, – Attila anyukájának a tesója – elmesélte mekkora sikert aratott a torta. A Ferrero Rocher nugátbonbonokért verekedtek, az egészet pillanatok alatt szétkapták. :-)))) Nagyon helyes!

Thomas torta

Thomas torta

Hozzávalók

A tésztához:

  • 4 tojás
  • 250 g kristálycukor
  • 30 dkg finomliszt
  • 4 ek. cukrozatlan, holland kakaópor
  • 1 csomag sütőpor
  • 200 ml tej
  • 200 ml olaj

A csokis vajkrémtöltelékhez:

  • fél liter tej
  • 1 csomag csokis pudingpor
  • 250 g vaj
  • másfél ek. holland kakaópor
  • 100 g porcukor

A csokibevonó glazúrhoz:

  • 510 g tejcsoki
  • 180 g (két tubus) cukrozott sűrített tej
  • 90 g vaj

A bonbonokhoz:

  • 50 g nugát
  • 1 nagy kanál mogyorókrém
  • 3 rudacska durvára reszelt, csokival bevont bonbonetti (vagy egyszerű nápolyiostya)
  • 13 g grillázs vagy készen vásárolt törökmogyis krokant

Elkészítése

  1. Vajjal kikenünk és liszttel behintünk egy 22 cm átmérőjű tortaformát. A sütőt 200 fokra előmelegítjük.
  2. A tészta hozzávalóiból piskótalapot sütünk: A tojásokat a cukorral egy közepes méretű tálban, 2-3 perc alatt robotgéppel, sűrű krémmé keverjük. Hozzáadjuk az olajjal homogénre kevert tejet, majd beleforgatjuk a száraz hozzávalókat. A tésztát a formába kanalazzuk, és 40 percig sütjük (légkeverésessel 180°C), míg a teteje enyhén megpirul.
  3. A töltelékhez a pudingot a tejjel, a csomagoláson olvasható utasítások szerint – tehát tetszőleges mennyiségű cukorral - elkészítjük, majd teljesen kihűtjük.
  4. A porcukrot a puha vajjal krémesre keverjük, majd a szobahőmérsékletű pudingot kanalanként hozzávegyítjük a masszához.
  5. Ezután a tésztát óvatosan 3 lapra vágjuk, a csokis vajkrémet megfelezzük, majd a tésztakorongokra halmozzuk.  Hűtőbe tesszük egy órára – még jobb egy éjszakára -, amíg a töltelék lehül és kicsit megszívja magát.
  6. Elkészítjük a glazúrt: A darabokra tördelt csokit, a vajat és a sűrített tejet együtt, vízgőz fölött felolvasztjuk. Még melegen bevonjuk vele a tortát. Gyorsan dermed, ezért sebesen kell vele dolgozni. Gyönyörű fénye lesz!
  7. A maradék glazúrt csillagcsöves nyomózsákba kanalazzuk, krémrózsákkal díszítjük a torta tetejét, közepükbe egy-egy Ferrero Rocher bonbont paterolunk. Tálalásig tegyük hűtőbe.

Thomas torta

Ferrero Rocher bonbon házilag
…avagy nugát, otthoni közegben! :-)

5 dkg törökmogyorót – de diót vagy mandulát is lehet használni – alacsony lángon megpörkölünk. A hosszabb ideig pörkölt olajos magvaknak erőteljesebb, aromásabb íze lesz. Aprítóval ledaráljuk, majd hozzászitálunk 5 dkg porcukrot. Végül ugyanennyi olvasztott tejcsokit, és egy nagy kanál mogyorókrémet (én Szerencsit használtam) a mandulás cukorhoz keverve addig gyúrunk, míg homogén masszát nem kapunk. Személy szerint, ha törökmogyorós nugátot készítek, mindig a Milka Noisette tábláscsokit használom, ilyenkor összhatásban mégnagyobbat üt a mogyorókrém íze. Mmm!

Miközben a nugát hűl, folyamatosan dermed, így még melegen érdemes óvatosan hozzádolgozni a reszelt bonbonetti rudakat, illetve a mogyorógrillázst.

Grillázs

Lekenünk oljajjal egy sütőlemezt, amire majd az elkészült grillázst öntjük. Nyújtófával gorombára törjük a mogyorót. Alapos keverés mellett a cukrot egy száraz és tiszta edényben megolvasztjuk, majd beleszórjuk és gyorsan elkeverjük a magvakat. A kész masszát kiöntjük a leolajozott sütőlemezre, elterítjük rajta és megvárjuk míg teljesen kihül.

Bakker, egyfolytában ezt dúdolom.

Főbb alapanyagok: , , , , , , , , , , , , , , ,
Publikálta: Csenge Kategória: bonbon, ÉDES SÜTIK, piskóta, torta 7 hozzászólás » | 5,170 olvasás

Csokis Marlenka

2009. szeptember 8. kedd | 06:31 | 17 hozzászólás


A csokis marlenka tésztája, nyers állapotában….. Újabb dolog, aminek illatától meg tudok vadulni.

Volt tehát egy szabad napom. :-)) És sokkal gördülékenyebben ment a dolog, mint legutóbb, tényleg érdemes gyűjtögetni egy kis pénzt tubosos sűrített tejre – azzal aztán semmi gond. A tésztája ugyan kakaós, sokkal jobban tört a nyújtásnál, de számítottam is rá. Anyu tanácsára olajjal lazítottam, és szerencsére a későbbiekben sem befolyásolta a süti állagát. Tegnapra megpuhult, mára csak fokozni lehetett volna az élvezeteket - ha nem fogy el felettébb titokzatos módon. :-P

Délután bebattyogtam Iringó nővérkémhez,  már ezer éve nem beszéltünk. Most bepótoltuk egy marlenka mellett. Ízlett neki, bár tény, hogy lényegesen édesebb a diós változatnál. :-)) Ennek ellenére szerintem iszonyú pikáns, és annyira emlékeztet a régi sütikre.  Anyu rendszerint használt bolti mézes lapokat, na nekem pontosan azokat az időket idézi. :-) Tényleg egy csoda ez a marlenka, igazán össze tudja hozni a családot! :-)

Este pedig csomagot kézbesítettem, Gáboréknak. Hatot kaptak, merthát ugye az a fickó remeg érte. :-)) Babszi egyik cipősdobozába rendezgettem el őket, szépen kibélelve szilvával, hogy utazásbiztos legyen. Mellékeltem egy cédulát is, rajta a “Bár Gábor hajszolt ebbe, azért nem volt ellenemre megcsinálni. Úgy hírlik szeretek sütni. :-))” felirattal. :-D

Már félálomban voltam, amikor sms-ben válaszolt. :-))

Három szóban tudnám összefoglalni a véleményemet a marlenkáról: hát ez mennyei! Be is rakhatod a kóstolói véleményekhez :), ha van ilyen a blogodon. Jó éjt, Gábor

csokismarlenka1b
Hogy tetszik a recept? – Semmi pénzért nem készíteném el.Gyenge recept.Egyszerű, de nagyszerűTetszik, izgalmas.Csúcsszuper! (36 szavazat, átlaga: 4.78)
Loading ... Loading ...

Hozzávalók

A tésztához:

  • 30 dkg finomliszt
  • 20 dkg kukoricakeményítő
  • csipet só
  • 3 ek. holland kakaópor
  • 25 dkg vaj
  • 2 evőkanál /erdei/ méz
  • 20 dkg barnacukor
  • 2 tojás
  • 1 ek. szódabikarbóna
  • 1 tk. ecet

A krémhez:

  • 3 tubus cukrozott sűrített tej
  • 20 dkg apróra tördelt fehér csokoládé
  • 25 dkg szobahőmérsékletű vaj

Elkészítése

  1. Öntsük a sűrített tejet egy jól záródó konzerves üvegbe, és szorosan csavarjuk rá a tetejét.
  2. Tegyük egy vízzel teli lábasba, hogy a víz épp az üvegtető alá érjen, majd kezdjük el főzni lassú lángon, 3 órán keresztül.
  3. Ezalatt elkészítjük a tésztát: Mérjük ki, majd szitáljuk át együtt a lisztet, a kukoricakeményítőt és kakaóport. Ízesítsük egy csipet sóval.
  4. Egy lábasban tegyünk fel vizet főni, egy másikban pedig keverjük össze a mézet, a barnacukrot, a vajat és a tojásokat. Gőz fölött, állandó kevergetés közben sűrítsük be a masszát (nagyjából 30-40 percet vesz igénybe). A folytonos keverés fontos, különben a tojás kicsapódik és darabos lesz a szirup. Vegyük le a vízgőzről, és hagyjuk hűlni 15 percig.
  5. Egy kisebb tálkában keverjük az ecetet a szódabikarbónához, majd rögtön öntsük a még meleg, de már nem forró sziruphoz.
  6. Dolgozzuk hozzá az előkészített száraz hozzávalókat, és gyúrjunk belőle rugalmas tésztát – ha szükséges, adjunk hozzá kevés lisztet (kb. 30 g)  és szobahőmérsékleten pihentessük 2 órán keresztül.
  7. Zárjuk el a sűrített tej alatt a gázt – akkor jó, ha kásás állagú és barnás színű. Óvatosan csavarjuk le a tetőt, majd forrón öntsük az előkészített fehér csokira. Kevergessük, míg teljesen fel nem oldódik. Hűtsük ki teljesen.
  8. Egy másik tálban, kézi habverővel keverjük habosra a szobahőmérsékletű vajat, és adjuk hozzá a már kihűlt karamellizált sűrített tejet. Fontos, hogy szobahőmérsékletű legyen, különben a vaj felolvad, és később kicsapódik a krémből. Ha ez mégis megtörténne, kézi habverővel verjük fel a krémet, amikor a vaj már tényleg kihűlt.
  9. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
  10. A pihentetett tésztát osszuk 5 egyenlő részre. Szabjunk ki ugyanennyi sütőpapírt, majd a tésztákat nyújtsuk ki rajtuk 2-3 mm vastagra. Ha nagyon törne a tészta, kevés olajjal lazíthatunk rajta. Közben pontosan mérjünk, vágjuk le a túllógó részeket – a tésztalapoknak egyformának kell lenniük!
  11. Amikor minden lapot kinyújtottunk, a tepsit fordítsuk meg, és óvatosan csúsztassuk rá sütőpapírostul együtt. Minden lapot egyenként 5-7 percig süssünk, majd a kisült lapokat papírostul halmozzuk egymásra és hagyjuk kihűlni. A kimaradt tésztát szintén nyújtsuk ki, süssük meg, és morzsoljuk egy kis tálkába. Ez kerül majd a sütemény tetejére.
  12. Rétegezésnél minden lapot egyenletesen kenjünk meg a krémmel. Legfölülre is krém kerüljön, erre szórjuk a félretett tésztamorzsalékot.
  13. Frissen tartó fóliával szorosan takarjuk le, és 2-3 napig tegyük hűvösebb helyre. Ha kellőképp megpuhult felvághatjuk, tetszőleges méretű kockákra… :-)

csokismarlenka3

csokismarlenka2

Marlenka függők figyelmébe

Minden “szimpatizánsnak” ajánlott a megtekintése! :-)

Főbb alapanyagok: , , , , , , , , , , ,
Publikálta: Csenge Kategória: ÉDES SÜTIK, tepsis 17 hozzászólás » | 13,324 olvasás

Az Elronthatatlan csokis-kókuszos pitetorta

2009. augusztus 8. szombat | 06:47 | Még nem érkezett hozzászólás


Szeretem a pitéket, bár ezzel a formával rendszerint meggyűlik a bajom. Kivetehető az alja, de a pereme nagyon vékony - nehéz ráhajtani a tésztát, ezért néhol rettentően csúnya lesz. :-S Sebaj, holnap megyünk az Ikeába, és meg fogom venni a régóta áhított kerámia változatát.  :meno:
Olyan ironikus egyébként ez az egész. :-D Sose felejtem el, amikor kislánykorában a szomszéd csaj megkérdezte, hogy mi a boltba járunk-e nyaralni. Már akkor nem jutott elég időnk kikapcsolódásra, így mondhatni mélyen érintett a dolog. :nyelvnyujtogato: Hát most megint igaza lett, idén sem lesz “klasszikus nyaralás”. Viszont apunak ez a hétvégéje szabad, úgyhogy Pestre megyünk – naná, hogy boltolni… :-)

A süti meg pompás. Annyira csupa-csokisra számítottam, helyette pedig intenzív, de mégsem túl tömény kókusz íze volt. Enyhén persze kiérződött a tejcsoki krémessége is, mégsem tette gellyédessé. Bőven elfér mellette egy fagyigombóc, de ha megfelelő méretű tányérra pakoljuk, akár kettő is elfér. – Pocakba is. :-))


Fotók: Babszika
Hogy tetszik a recept? – Semmi pénzért nem készíteném el.Gyenge recept.Egyszerű, de nagyszerűTetszik, izgalmas.Csúcsszuper! (6 szavazat, átlaga: 4.67)
Loading ... Loading ...

Hozzávalók

A tésztához:

  • 1 + 1/3 csésze finomliszt
  • fél tk. só
  • 1/2 csésze vaj
  • 5 ek. jéghideg víz
  • 1 ek. barna nádcukor

A töltelékhez:

  • 1/4 csésze vaj
  • 120 g tejcsoki
  • 300 g édesített sűrített tej
  • 1/2 csésze finomliszt
  • 2 tojás, könnyedén felverve
  • 1 tk. vaníliaeszencia
  • csipet só
  • 1 csésze kókuszreszelék
  • 3/4 csésze krokant

A díszítéshez: tejszínhab vagy vaníliafagyi

Elkészítése

  1. A tésztához szitáljuk át a lisztet egy közepes tálba, majd vegyítsük el benne a sót.
  2. Morzsoljuk hozzá a vajat és a barnacukrot, kanalanként csurgassuk rá a vizet, majd laza mozdulatokkal állítsuk össze a tésztát.
  3. A kezünkkel lapítsuk ki a tésztát 10-15 cm-es lepénnyé. Vékonyan lisztezzük meg a sódrófát és a munkafelületet. Vékonyan nyújtsuk a tésztát kör alakúra, bőven hagyjunk rá, hogy kényelmesen elférjen a piteformában.
  4. Helyezzük a kivajazott formába, majd tegyük félre, míg a tölteléket előkészítjük:
  5. Egy lábasban, vízgőz fölött olvasszuk föl a tejcsokit és a vajat. Öntsük hozzá a sűrített tejet, a könnyedén felvert tojásokat és a lisztet. Ízesítsük vaníliaeszenciával, és egy csipet sóval, majd jól solgozzuk össze. Végül adjuk hozzá az apró krokantszemeket és a kókuszreszeléket.
  6. Öntsük a masszát az nyers tortatésztára, majd toljuk 180 fokra előmelegített sütőbe. Süssük 40 percig, vagy amíg a beleszúrt fogpiszkálóra épp nem ragad töltelék.
  7. Süteményrácsra téve álljunk lesben, míg teljesen kihűl.
  8. Tálaljuk vaníliafagyival, tejszínhabbal vagy egyszerre. Mert isteni lesz. :-))

Főbb alapanyagok: , , , , , , , , ,
Publikálta: Csenge Kategória: ÉDES SÜTIK, pite, torta Megjegyzés küldése » | 1,072 olvasás

Diós marlenka – Macerás, de mennyei!

2009. augusztus 3. hétfő | 06:08 | 16 hozzászólás


Sose fogadd meg Gábor sógor tanácsait! :-)) Egyik este amikor beállított, közölte, hogy ő Marlenkát enne és jó volna, ha már a napokban hozzáfognék. Nagy naivan belementem, sosem hallottam még az örmény édesség “buktatóiról”. :-D Iszonyú munkás, ráadásul hosszú órákat kell várakozni a tökéletes sütemény érdekében. De megéri. Ha van egy szabad fél napod – legyen inkább egy egész :-D - és valami igazán pazar desszerttel kényeztetnéd a családot, mindenképp láss hozzá.

A neten jó pár Marlenka recept terjeng, ezek közül szemezgettem. Végigolvasva a hozzászólásokat, tapasztalatokat és tippeket, enyhén szólva rámtört a szorongás. :-D Sokak morzsalékos tésztát kaptak, és jó pár nap után sem puhultak meg a lapok. Volt akinek a sűrített tejjel gyűlt meg a baja, 3 órás főzés után sem szándékozott kásás állagúvá válni. Végül Anyuval közösen okoskodtuk ki egy alapreceptből kiindulva, és lám, másfél nap után már energikusan majszoltuk az omlós csodát! :-))


Kezdetben mézesen készült, ma már fellelhető a lennti diós, és csokis változata is.
Hogy tetszik a recept? – Semmi pénzért nem készíteném el.Gyenge recept.Egyszerű, de nagyszerűTetszik, izgalmas.Csúcsszuper! (35 szavazat, átlaga: 4.97)
Loading ... Loading ...

Hozzávalók

A tésztához:

  • 45 dkg liszt + egy kevés a gyúráskor
  • 10 dkg puha vaj
  • 2-3 evőkanál akácméz
  • 20 dkg kristálycukor
  • 1 ek. szódabikarbóna
  • 1 mk. ecet
  • 2 tojás

A krémhez:

  • 5 dl cukrozott sűrített tej (Ha cukrozatlan sűrített tejet veszünk, főzés előtt oldjunk fel 4 dl-ben 100g cukrot)
  • 35 dkg vaj
  • 8 dkg darált dió
  • 3 cl konyak (elhagyható)

Elkészítése

  1. Öntsük a sűrített tejet egy jólzáródó befőttes üvegbe, majd főzzük vízfürdőben 3 órán keresztül.
  2. Tegyük edénybe a mézet, a cukrot, 10 dkg vajat, a tojásokat és gőz fölött állandó kevergetés mellett sűrítsük be.
  3. Vegyük le a szirupot a tűzről, és hagyjuk kicsit hűlni. Keverjük el a szódabikarbónát egy kevéske ecetben és adjuk a meleg sziruphoz.
  4. Dolgozzuk bele a lisztet is, majd hagyjuk állni szobahőmérsékleten 2-3 órát.
  5. Keverjük habosra a vajat, és lassan keverjük hozzá a szobahőmérsékletű, karamellizált sűrített tejet. Ízesítsük a finomra darált dióval, illetve a konyakkal. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
  6. Osszuk a tésztát 5-6 egyenlő részre. Nyújtsuk ki mindegyiket egyformára, 2-3 mm vastagra.
  7. Tegyünk a sütőlemezre sütőpapírt, helyezzük rá a kinyújtott tésztát és süssük 5-7 percig.
  8. Sütőpapírral együtt tegyük egy tálcára a tésztát, majd sorra süssük meg a többi lapot.
  9. Mindegyik lap alá kerüljön sütőpapír, és papírostúl halmozzuk a kisült lapokat egymásra. Hagyjuk teljesen kihűlni.
  10. Rétegezzük a tésztát és a krémet egy megfelelő méretű tálon, a tetejére krém kerüljön. Szórjuk meg darált dióval, majd alaposan fedjük le frissentartó fóliával.
  11. Hagyjuk állni szobahőmérsékleten néhány órát, hűtőben 2-3 napig. Amikor kellően megpuhult, nagyobb kockákra vágva tálaljuk.

* Az eredeti recept szerint “Salko” márkát kell keresnünk, de ez tudtommal Magyarországon nem beszerezhető. Én Lidl-ben vettem, senkinek sem ajánlom. Felfőzése után nem karamellizálódott, az állaga ugyanolyan híg maradt. De van rá megoldás, kedves sorstársak! :-)

Fél csésze kristálycukrot (125 g) karamellizálunk, majd folytonos kevergetés mellett, kevés sűrített tejjel felöntjük.
A maradék tejet homogénre keverjük fél csésze liszttel, és a feloldott karamellhez adjuk. Besűrűsítjük, állagának picit sűrűbbnek kell lennie a pudingénál.

Főbb alapanyagok: , , , , , , , , ,
Publikálta: Csenge Kategória: ÉDES SÜTIK, tepsis 16 hozzászólás » | 6,141 olvasás

Brownie torta – házi eperfagyival

2009. május 9. szombat | 09:53 | 8 hozzászólás


Mmm, az eper - családi körünk egyik legkedveltebb gyümije. Cefet nagy adag tejszínhabbal körítve, vagy csak enyhén cukrozva, jól behűtve. Még nem a legolcsóbb, (itt Újszegeden 800-1000 ft között mérik kilóját) mégis ilyenkor csábulok el legkönnyebben. Nem meglepő, hisz a tavasz első csodájaként emlegetik. Számos variácója fellelhető, levesbe, saliba vagy desszerthez egyaránt passzol.

Egy részéből délután házi jellegű eperfagyi készült, emellé sütöttem a gyors-kakaós piskótát: A Brownie torta előkészítése mindössze negyed órát vesz igénybe, és ennek töredéke alatt bepuszilandó.

Fotók: én
Hogy tetszik a recept? – Semmi pénzért nem készíteném el.Gyenge recept.Egyszerű, de nagyszerűTetszik, izgalmas.Csúcsszuper! (8 szavazat, átlaga: 4.75)
Loading ... Loading ...

Hozzávalók

A tésztához:

  • 12 dkg liszt
  • 1 egész tojás és 1 tojássárgája
  • 13 dkg cukor
  • 2 ek. akácméz
  • 9 dkg mogyoródarabkás tejcsoki
  • 9 dkg vaj
  • másfél ek. holland kakaópor
  • fél mk. őrölt fahéj
  • 80 ml forró víz
  • fél tk. szódabikarbóna
  • csipet só

Az eperfagyihoz:

  • 40 dkg friss eper
  • 1 kis pohár joghurt
  • 100 ml tejszín
  • 50 ml cukrozott sűrített tej
  • 2 ek. akácméz

Elkészítése

  1. A sütőt 180 fokra előmelegítjük. Kivajazunk és liszttel behintünk egy 18 cm-es, kapcsos tortaformát.
  2. Tálba szitáljuk a lisztet, a fahéjat, a szódabikarbónát és a sót.
  3. A kakaóport feloldjuk a forró vízben és félretesszük hűlni.
  4. Lábosban összeolvasztjuk a darabokra tördelt csokit és a vajat.
  5. Hozzáadjuk a mézet és a cukrot. Amikor az is felolvadt, levesszük a tűzről és langyosra hűtjük.
  6. A tojást a tojássárgájával együtt robotgéppel, közepes fokozaton habosra keverjük. Alacsony fokozaton belecsurgatjuk a kakaót, majd a csokis krémet. Fakanállal beledolgozzuk a száraz hozzávalókat.
  7. A tésztát a formába kanalazzuk és tűpróbáig, 30-35 percig sütjük. Mivel a brownie hűlés közben is szilárdul, ne süssük túl a tésztát! Rácsra tesszük és 10 percig formában hagyjuk.
  8. Az eperfagyit érdemes egy nappal előtte készíteni, így éjszaka kellőképp megfagy. Ehhez a joghurtot a sűrített tejjel, a tejszínnel elkeverjük, majd homogénre keverjük a mézzel. A friss eperrel együtt, turmixgépben ledaráljuk és mélyhűtőre tesszük. Amikor a fagylalt kezd kissé megkeményedni, elektromos vagy kézi habverővel keverjük habosra. Tegyük vissza, és ismételjük meg a műveletet 3-4 alkalommal, így a fagyi sűrű és egynemű lesz.

Kapcsolódó bejegyzések

Főbb alapanyagok: , , , , , , , , , , ,
Publikálta: Csenge Kategória: ÉDES SÜTIK, piskóta, torta 8 hozzászólás » | 3,740 olvasás




Bad Behavior has blocked 264 access attempts in the last 7 days.