Eperke torta

Téli jellegű torta, nyáridéző köntösben. :-) Engem legalábbis újfent sikerült megbabonáznia annak a fahéjas illatfelhőnek, ami piskótasütéskor töltötte be a konyhát. Mindez igencsak passzol a fanyar eperkrém és a tömény mascarponekrém együttesével. Persze arra azért ügyelni kell, hogy ne kenjük túl vastagon - épp csak annyira, hogy a rétegek szépen kirajzolódjanak. És megigézzék a tortaszelet tulajdonosát. :-)

Eperketorta

Hozzávalók

A piskótához:

  • 4 nagyobb tojás
  • 25 dkg cukor
  • 200 ml tej
  • 200 ml olaj
  • 300 g finomliszt
  • 1 csomag sütőpor
  • 1 csapott ek. fahéj

A mascarponekrémhez:

  • 500 g mascarpone
  • 80 g porcukor
  • 1 tábla fehércsoki
  • 200 ml habtejszín – 1 csapott ek. zselatinporral keményítve vagy növényi habtejszín (Hulala)

Az eperkrémhez:

  • 1 doboz mirelit eper (400 g)
  • 200 ml epres gyümölcslé (SIÓ Eper koktél)
  • 1 csomag epres pudingpor
  • 1 citrom reszelt héja
  • 70 g kristálycukor (érdemes kóstolgatni, mert az eper koktél önmagában is édeskés… én nem tettem bele ennyit)
  • 60 ml eperlikőr (ezt ugyan most kihagytuk, tekintettel az apróságokra. :mosoly:)

Elkészítése

  1. A piskótalapokkal kezdjük: A sütőt 200 fokra előmelegítjük, a tojásokat a cukorral egy keverőtálban sűrű krémes állagúra keverjük. Ez nagyjából 2-3 percet vesz igénybe. Állandó kevergetés mellett belecsurgatjuk az olajjal egyneműsített tejet, majd gyorsan elkeverjük benne a száraz hozzávalókat is. (liszt + sütőpor + őrölt fahéj, átszitálva) Sütőbe toljuk, és 40-45 perc alatt aranybarnára sütjük. Tűpróbát végezzünk!
  2. Az eperkrémhez az epret – levével együtt – botmixerrel leturmixoljuk, egy teflon lábasba öntjük, és citromhéjjal ízesítjük. Az eperlé egy részét a pudingporral csomómentesre keverjük, a többit az epervelőhöz adjuk. Lassú tűzön melegíteni kezdjük, hozzáadjuk a pudingport és besűrűsítjük. Fóliával lefedjük és teljesen kihűtjük.
  3. A mascarponekrémhez a porcukrot és a mascarponét fakanállal elkeverjük. A fehér csokit ízgőz fölött felolvasztjuk, picit hűlni hagyjuk, és az előzőekhez adjuk. A zselatint 1 deci vízben felforraljuk, – akkor jó, ha szépen feloldódott – teljesen kihűtjük, majd a kemény habbá vert tejszínbe forgatjuk. néhány ek-nyi habot a masacrponekrémben óvatosan elkeverünk, ezzel lazítva állagán.
  4. Összeállítjuk a tortát: Az első pirskótakorongra eperkrém kerül, erre kenjük a sűrű masacarponekrémet. Befedjük a második lappal, újból rétegezzük a kétféle krémet, végül az utolsó lapot is ráhelyezzük.
  5. Marcipánnal tetszés szerint díszíthetjük… :-)
Főbb alapanyagok: , , , , , , , , , , , , , , ,

Ribizlilekváros epertorta, francia vajkrémmel

Babszi olyan szép volt, majd elrepült! :-) Egy tündéri, kék-fehér együttesben jelent meg, melyhez – merő véletlenből – az összes ajándéka passzolt. :-)) Ruhatárát egy vadító törökgatyóval illetve szoknyával, egy kék surranóval és egy bogyós vastag övvel egészítettük ki. Gabika pedig sminkkészletét toldotta meg kismillió Avon-termékkel. Azthiszem igazán boldog volt, és hogy Iringó szavaival éljek, mostmár kinéz vagy 15-nek! :-D

Naná, hogy megint készült torta, amit – elnézve a képeket -, igen jelentőségteljesen nyújtottam át. :-)) No de ismételten nemcsak enyém az érdem: Anyu végig figyelemmel kisérte pénteki ügyködésemet, Iringó pedig rengeteget segített a díszítésben. Igazán Babszis torta lett, különösen a rózsaszín cukorgyönyöknek köszönhetően. :-D

Hozzávalók

A tésztához:

  • 90 g vaj
  • 6 tojás, szétválasztva
  • 175 g cukor
  • 150 g liszt

A vajkrémhez:

  • 4 tojás
  • 200 g cukor
  • 1 csipet só
  • 500 g vaj
  • 1 rúd vanília
  • 150 g friss eper
  • 1-2 ek. eperlikőr

A torta összeállításához: A rétegek lekenéséhez 3-4 ek. jó fajta, házi ribizlilekvárra lesz szükségünk.

Elkészítése

  1. Kivajazunk és liszttel behintünk egy 22 cm átmérőjű, kapcsos tortaformát. A sütőt 180 fokra előmelegítjük.
  2. A vajat kis lángon – vagy mikróban :-) – felolvasztjuk.
  3. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét és a sárgáját külön-külön tálba tesszük.
  4. A cukrot hozzáadjuk a tojássárgájához, majd forró vízfürdőben habosra keverjük. A sűrű, fehéres krémbe beledolgozzuk előbb a lisztet, majd a vajat.
  5. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, és óvatosan beleforgatjuk a tojáskrémbe.
  6. A piskótamasszát az előkészített formába töltjük, és az előmelegített sütőben kb. 35 percig sütjük. Akkor jó, ha kezd elválni a tortaforma oldalától, teteje pedig aranybarna színű.
  7. A vajkrémhez a tojásokat robotgéppel, egy megfelelő méretű fémtálban két percig verjük. Lassan hozzászórjuk a cukrot, közben folyamatosan keverjük.
  8. A masszát forró, de nem fövésben lévő vízfürdőbe helyezzük. További 5-6 percig verjük, amíg a massza krémszerű lesz. Ezután kivesszük a vízfürdőből, és addig keverjük, amíg lehül.
  9. 150 g friss epret szitán áttörünk, eperlikőrrel ízesítjük, majd kanalanként hozzáadjuk a kész vajkrémhez.
  10. A margarint egy nagyobb tálban addig keverjük, amíg fehér, tejszínszerű pépet kapunk. A vaníliarúd kikapart húsával ízesítjük.
  11. Folytonos keverés mellett hozzáöntjük a szobahőmérsékletű krémet, jól eldolgozzuk, és azonnal felhasználjuk.
  12. A kihűlt piskótakorongot három lapra vágjuk. A legalsót ribizlilekvárral lekenjük, erre rétegezzük fél centi vastagon a francia vajkrémet, majd ráhelyezzük a következő, ribizlilekvárral ugyancsak bevont korongot. Ugyanígy járunk el az utolsó tortalappal is.
  13. Tetejét és oldalát a maradék krémmel bevonjuk, krokanttal és színes cukorgyönggyel díszítjük.

Fotók a hepajról


Az utolsó hajrá: Apu tejszínhabot ver… nagy odafigyeléssel.


Uccsó símítások.


Lucacica és Papi.


Az ünnepelt 30 évesünk. :-))


A már emlegetett, jelentőségteljes tortaátadás. :-))


Úgyfest a kiscicák is szeretik!


Babszi és Gabika


Babszi olyan gyönyörű…


Babszi meg én


Babszi, Anyu, és a sárga nejlonzacsi. :-D Igazán ünnepi csomagolás.


Bármiről is volt szó, anyu átlát rajtam.


Gabika <3

Főbb alapanyagok: , , , , , , , , ,

Brownie torta – házi eperfagyival

Mmm, az eper - családi körünk egyik legkedveltebb gyümije. Cefet nagy adag tejszínhabbal körítve, vagy csak enyhén cukrozva, jól behűtve. Még nem a legolcsóbb, (itt Újszegeden 800-1000 ft között mérik kilóját) mégis ilyenkor csábulok el legkönnyebben. Nem meglepő, hisz a tavasz első csodájaként emlegetik. Számos variácója fellelhető, levesbe, saliba vagy desszerthez egyaránt passzol.

Egy részéből délután házi jellegű eperfagyi készült, emellé sütöttem a gyors-kakaós piskótát: A Brownie torta előkészítése mindössze negyed órát vesz igénybe, és ennek töredéke alatt bepuszilandó.

Fotók: én
Hogy tetszik a recept? – Semmi pénzért nem készíteném el.Gyenge recept.Egyszerű, de nagyszerűTetszik, izgalmas.Csúcsszuper! (8 szavazat, átlaga: 4.75)
Loading ... Loading ...

Hozzávalók

A tésztához:

  • 12 dkg liszt
  • 1 egész tojás és 1 tojássárgája
  • 13 dkg cukor
  • 2 ek. akácméz
  • 9 dkg mogyoródarabkás tejcsoki
  • 9 dkg vaj
  • másfél ek. holland kakaópor
  • fél mk. őrölt fahéj
  • 80 ml forró víz
  • fél tk. szódabikarbóna
  • csipet só

Az eperfagyihoz:

  • 40 dkg friss eper
  • 1 kis pohár joghurt
  • 100 ml tejszín
  • 50 ml cukrozott sűrített tej
  • 2 ek. akácméz

Elkészítése

  1. A sütőt 180 fokra előmelegítjük. Kivajazunk és liszttel behintünk egy 18 cm-es, kapcsos tortaformát.
  2. Tálba szitáljuk a lisztet, a fahéjat, a szódabikarbónát és a sót.
  3. A kakaóport feloldjuk a forró vízben és félretesszük hűlni.
  4. Lábosban összeolvasztjuk a darabokra tördelt csokit és a vajat.
  5. Hozzáadjuk a mézet és a cukrot. Amikor az is felolvadt, levesszük a tűzről és langyosra hűtjük.
  6. A tojást a tojássárgájával együtt robotgéppel, közepes fokozaton habosra keverjük. Alacsony fokozaton belecsurgatjuk a kakaót, majd a csokis krémet. Fakanállal beledolgozzuk a száraz hozzávalókat.
  7. A tésztát a formába kanalazzuk és tűpróbáig, 30-35 percig sütjük. Mivel a brownie hűlés közben is szilárdul, ne süssük túl a tésztát! Rácsra tesszük és 10 percig formában hagyjuk.
  8. Az eperfagyit érdemes egy nappal előtte készíteni, így éjszaka kellőképp megfagy. Ehhez a joghurtot a sűrített tejjel, a tejszínnel elkeverjük, majd homogénre keverjük a mézzel. A friss eperrel együtt, turmixgépben ledaráljuk és mélyhűtőre tesszük. Amikor a fagylalt kezd kissé megkeményedni, elektromos vagy kézi habverővel keverjük habosra. Tegyük vissza, és ismételjük meg a műveletet 3-4 alkalommal, így a fagyi sűrű és egynemű lesz.

Kapcsolódó bejegyzések

Blog Widget by LinkWithin Főbb alapanyagok: , , , , , , , , , , ,