Bohókás csigák – nemcsak kicsiknek
2009. október 15. csütörtök | 12:13 |
Még nem érkezett hozzászólás
Hát ez a Lucacica… Gondoltátok volna, hogy kedden már második életévét töltötte be? Közel sem egyértelmű, hiszen ő ötnek tartja magát. És rendíthetetlenül kitart emellett, valahányszor rákérdezünk… :-))) Persze símán elmenne már ovisnak, beilleszkedni tuti be tudna. Igazi partiarc lenne a folytonos csiripelésével, nehézségeket egyedül az okozna, hogy állandóan középpontban akar lenni. :-))) Ellenkező esetben dalra fakad. Vagy megjelenik két plüss cimborájával, Dömével és Dezodorral. Társaságuknak hála, nem ismert kifejezés a kínos csönd. Ráadásul a nevük sem mindennapi. :-))))
Tegnap délelőtt a Baba-Mama klubban is felköszöntötték, oda meg omlós aprósüti dukált. Babszival valami egyszerű, gyors és dekoratív kekszfélével szerettünk volna előrukkolni, így esett a választás a bohókás csigabigákra - mely bizonyára senkinek sem újdonság, de annál kellemesebb emlékeket idéz! Mostanra tuti mindenkiből előbújt kétéves énje. Vagy épp öt, ki minek hitte magát akkor :-)))
Hozzávalók
Az alap linzertésztához:
-
50 dkg liszt
-
1 csomag sütőpor
-
csipet só
-
20 dkg porcukor
-
20 dkg vaj
-
2 tojás
Továbbá:
-
2 ek. holland kakaópor
-
1 tk. vaníliakivonat/vaníliaeszencia
-
tej a kenéshez
Elkészítése
-
A lisztet és a porcukrot átszitáljuk, majd a többi hozzávalóval összegyúrjuk.
-
A kész tésztát két részre osztjuk, az egyik felébe kakaóport, a másikba pedig vaníliakivonatot dolgozunk.
-
Ha kicsiknek készül, érdemes a tésztadarabokat még kettőbe vágni, hogy könnyebben puszilhassák be. Mind a négy cipót egyforma nagyságúra nyújtjuk – nagyjából 1 ujjnyi vastag legyen.
-
Az egyik vaníliás tésztalapot alufóliacsíkra fektetjük, ráillesztjük a kakaós réteget, és nyújtófával kicsit megnyomkodjuk, majd az alufólia segítségével jó szorosan feltekerjük. Hasonlóképp járunk el a maradék tésztával is.
-
A két rudat hűtőbe tesszük 1-2 órára. Legjobb, ha éjszakára bennthagyjuk, hogy másnapra kellőképp megkeményedjen.
-
Vékony szeletekre vágjuk, majd sütőlemezre helyezzük és tetejüket megkenjük tejjel. Előmelegített sütőben, 190°C-on kb. 10-15 perc alatt aranybarnára sütjük.
Publikálta: Csenge
Kategória: aprósütemény, ÉDES SÜTIK
Megjegyzés küldése » |
960 olvasás
Marcipán torta
2009. október 4. vasárnap | 09:49 |
4 hozzászólás
Reggel apu elszaladt egy közeli cukiba dobozért, amíg én befejeztem a díszítést. Persze a szállítás sem ment zökkenőmentesen, konkrétan egy bukkanó repített bennünket tova – vagy Gábor vezetett rosszul. ;-)) Remélem különösebb baja nem lett, bár tény, hogy alapból szűken fért a dobozba…. Mindegy, szóval meg sem mertem lesni az “állapotát”.
Anita élőben még bájosabb! :-) Mosolygott, és úgy ragyogott, ahogy a menyasszonyok szoktak! :-) Sietős “randi” volt, de szándékosan náluk hagytam a tányéromat, amit hát ugye kötelessége lesz visszaszolgáltatni egy második tali keretében! :-))) Egyébként nagyon kíváncsi vagyok, hogy alakult a hepaj, ízlett-e a torta, a dupla vajkrémréteg egyenlően oszlott-e el, és hogy volt-e kellő huncutság a társaságban, leharapni a galambpár fejét. :-))) Hoztam receptet!
Hozzávalók
A csokis piskótához:
- 6 tojás
- 175 g kristálycukor
- 300 ml tej
- 300 ml olaj
- 450 g finomliszt
- 6 ek. holland kakaópor
- másfél csomag sütőpor
A mandulás vajkrémhez:
- 500 g teavaj
- 200 g porcukor
- 1 l tej
- 2 csomag vaníliás pudingpor (prémium bourbon vaníliás, mmm)
- 300 g pörkölt, őrölt mandula
- mandulalikőr vagy mandulaaroma, cseppenként adagolva
Továbbá:
- 200 g bíbor marcipánmassza
- nugátkrémmel töltött, marcipánnal bevont bonbonok
- 250 ml növényi tejszín (vagy állati, zselatinnal fixálva)
Elkészítése
- Csokis piskókorongot sütünk: Melegítsük elő a sütőt 180 fokra, és készítsünk elő egy 26 centi átmérőjű tortaformát. A tojásokat a cukorral néhány perc alatt sűrű, krémes állagúra keverjük, majd hozzáadjuk a tej és olaj egyneműsített keverékét. A lisztet a sütőporral és a kakaóporral átszitáljuk, és gyors mozdulatokkal a tésztába dolgozzuk. A formába töltve 1-másfél óráig sütjük.
- Ezalatt hozzálátunk a vajkrémhez: A pudingot a tasak hátoldalán lévő utasítások szerint elkészítjük, majd teljesen kihűtjük. A szobahőmérsékletű vajat a porcukorral habosra keverjük, és kanalanként hozzáadjuk a pudingot. Beleforgatjuk az őrölt mandulát is, és nem elhanyagolandó az a néhány csepp mandulalikőr vagy aroma – igazán megdobja! :-)
- A bíbor marcipánmasszát két fólia között vékony, 26 centis átmérőjű körré nyújtjuk.
- Ha a piskótalapok és a vajkrém is jól lehűlt, elkezdhetjük a rétegezést és a bevonást: Az első piskótalapra kerül a bíbor marcipánmassza, és a vajkrém 1/4-e. A középső piskótalappal befedjük, amire újabb adag vajkrémet halmozunk. Erre kerül az utolsó korong, a maradék krémmel pedig bevonjuk a torta tetejét, illetve oldalát.
- A kemény habbá vert tejszínhabbal díszítjük a széleket, habrózsákat nyomunk, és közepükbe illesztjük a bonbonokat.
- Forró vízbe mártott késsel szeleteljük!
Publikálta: Csenge
Kategória: bonbon, ÉDES SÜTIK, piskóta, torta
4 hozzászólás » |
3,574 olvasás
Kakaós-krémsajtos kocka, rummal nyakonöntve
2009. szeptember 14. hétfő | 07:37 |
5 hozzászólás
A konyhában laptopozok. Ma hajnalban ugyanis, amikor félálomban lekecmeregtem a nappaliba, megkörnyékezett egy lódarázs. Mindvégig anyu névnapi ajándékán gubbaszthatott, csak reggelre elmehetett a bóti’ virág aromája. :-D Nem szépítek, a kakaót és a laptopot is magukra hagytam, inkább a saját bőrömet mentettem. És riasztottam anyut – természetesen marhamód feldobta, hogy alig lát ki a lukon, mégis háborúba kell indulnia. Jó katonának bizonyult, háromszoros dózisban nyomatta rá a Gabikától kapott “szuperbiztos pókírtómat”. :-))) Jött a zuhanórepülés és most szőrin-szálán eltűnt. Mármint nem anyu, hanem a darázs. Szerintem erőt gyűjt egy újabb támadáshoz. Vagy csak túl sokszor láttam korunk legkiemelkedőbb Z-kategóriás filmjét, a Rajzást. Alapmű, biztos mindenkinek feledhetetlen a fináléban megjelenő méretes, kitömött plüssdarázs. :-D
Na de nem is ezzel akartam nyitni a bejegyzést. Sütit hoztam, nem is akármilyent. :-) Eredetileg valami almás finomságot szerettem volna kiötleni, merthogy hivatalosan is almaszezon van! Nagyon olcsó mindegyik típus, be is vásároltam a hétvégén belőlük. Remélem lesz rá mód hozni olyan receptet is. :-)
Szóval helyette egy csokisat hoztam, rumos mázzal jól bevonva. A fiúknak készítettem költözésre - Babsziék lakását ugyanis átadták, most olyan mintha robbantottak volna a nappaliban. És a hálószobában, meg a többi helységben. :-))
A süti úgy egyben jó, a máz édeskés, ami a tésztájáról egyáltalán nem mondható el – de nem is kell annak lennie, isteni finom a kakaó-sötét barnacukor különleges kontrasztja! Szóval abszolút kiegészítik egymást, nagyszerű ízvilág!
Hozzávalók
A tésztához:
-
180 g finomliszt
-
2 nagy tojás
-
200 g sötét nádcukor
-
80 g vaj
-
4 ek. holland kakaópor
-
250 g krémsajt
-
180 ml tej
-
1 tk. vaníliakivonat
-
2 tk. sütőpor
-
csipet só
A mázhoz:
-
60 ml tejszín
-
4 tojássárgája
-
2 tk. rum
-
70 g porcukor
-
1 tk. holland kakaópor
-
2 ek. vaj
A díszítéshez: csokival bevont bonbonetti rudacskák
Elkészítése
-
A sütőt 180 fokra előmelegítjük, kivajazunk és liszttel behintünk egy 20 centis, négyzetes formát.
-
A kakaót csomómentesre keverjük a tejben, lábosba öntjük, és kis lángon - gyakori kevergetés mellett - összefőzzük. Kihűtjük.
-
A vajat a krémsajttal együtt robotgéppel, közepes fokozaton habosra keverjük. Egyenként hozzáadjuk a tojásokat, mindegyikkel külön-külön kikeverjük. Hozzáadjuk a vaníliarúd kikapart belsejét is.
-
Tálbaszitáljuk a lisztet, a sütőport, a barnacukrot és a sót. Alacsony fokozaton, felváltva a krémbe keverjük a száraz hozzávalókat és a kakaóitalt.
-
A tésztát a formába símítjuk, és tűpróbáig, 40-45 percig sütjük.
-
10 percig rácsra téve hűtjük, majd oldalát meglazítva kiborítjuk a formából.
-
Míg hűl, elkészítjük a mázat: A tejszínt, a tojásokat, a rumot és a porcukrot vastagfalú edénybe tesszük, és addig melegítjük kis lángon, míg a cukor el nem olvad. Közben vigyázzunk, fel ne forrjon.
-
Félrehúzzuk és szobahőmérsékletűre hűtjük.
-
Hozzáadjuk a vajat és a kakaóport, majd kézi habverővel csomómentesre keverjük.
-
Hűtőbe tesszük, míg állaga kenhetővé válik, majd bevonjuk vele a süteményt. Tálalásig érdemes hűtve tartani, gyönyörűen meg fog dermedni a máz.
Publikálta: Csenge
Kategória: aprósütemény, ÉDES SÜTIK, tepsis
5 hozzászólás » |
3,190 olvasás
Csokis Marlenka
2009. szeptember 8. kedd | 06:31 |
17 hozzászólás
A csokis marlenka tésztája, nyers állapotában….. Újabb dolog, aminek illatától meg tudok vadulni.
Volt tehát egy szabad napom. :-)) És sokkal gördülékenyebben ment a dolog, mint legutóbb, tényleg érdemes gyűjtögetni egy kis pénzt tubosos sűrített tejre – azzal aztán semmi gond. A tésztája ugyan kakaós, sokkal jobban tört a nyújtásnál, de számítottam is rá. Anyu tanácsára olajjal lazítottam, és szerencsére a későbbiekben sem befolyásolta a süti állagát. Tegnapra megpuhult, mára csak fokozni lehetett volna az élvezeteket - ha nem fogy el felettébb titokzatos módon. :-P
Délután bebattyogtam Iringó nővérkémhez, már ezer éve nem beszéltünk. Most bepótoltuk egy marlenka mellett. Ízlett neki, bár tény, hogy lényegesen édesebb a diós változatnál. :-)) Ennek ellenére szerintem iszonyú pikáns, és annyira emlékeztet a régi sütikre. Anyu rendszerint használt bolti mézes lapokat, na nekem pontosan azokat az időket idézi. :-) Tényleg egy csoda ez a marlenka, igazán össze tudja hozni a családot! :-)
Este pedig csomagot kézbesítettem, Gáboréknak. Hatot kaptak, merthát ugye az a fickó remeg érte. :-)) Babszi egyik cipősdobozába rendezgettem el őket, szépen kibélelve szilvával, hogy utazásbiztos legyen. Mellékeltem egy cédulát is, rajta a “Bár Gábor hajszolt ebbe, azért nem volt ellenemre megcsinálni. Úgy hírlik szeretek sütni. :-))” felirattal. :-D
Már félálomban voltam, amikor sms-ben válaszolt. :-))
Három szóban tudnám összefoglalni a véleményemet a marlenkáról: hát ez mennyei! Be is rakhatod a kóstolói véleményekhez :), ha van ilyen a blogodon. Jó éjt, Gábor
Hozzávalók
A tésztához:
-
30 dkg finomliszt
-
20 dkg kukoricakeményítő
-
csipet só
-
3 ek. holland kakaópor
-
25 dkg vaj
-
2 evőkanál /erdei/ méz
-
20 dkg barnacukor
-
2 tojás
-
1 ek. szódabikarbóna
-
1 tk. ecet
A krémhez:
-
3 tubus cukrozott sűrített tej
-
20 dkg apróra tördelt fehér csokoládé
-
25 dkg szobahőmérsékletű vaj
Elkészítése
-
Öntsük a sűrített tejet egy jól záródó konzerves üvegbe, és szorosan csavarjuk rá a tetejét.
-
Tegyük egy vízzel teli lábasba, hogy a víz épp az üvegtető alá érjen, majd kezdjük el főzni lassú lángon, 3 órán keresztül.
-
Ezalatt elkészítjük a tésztát: Mérjük ki, majd szitáljuk át együtt a lisztet, a kukoricakeményítőt és kakaóport. Ízesítsük egy csipet sóval.
-
Egy lábasban tegyünk fel vizet főni, egy másikban pedig keverjük össze a mézet, a barnacukrot, a vajat és a tojásokat. Gőz fölött, állandó kevergetés közben sűrítsük be a masszát (nagyjából 30-40 percet vesz igénybe). A folytonos keverés fontos, különben a tojás kicsapódik és darabos lesz a szirup. Vegyük le a vízgőzről, és hagyjuk hűlni 15 percig.
-
Egy kisebb tálkában keverjük az ecetet a szódabikarbónához, majd rögtön öntsük a még meleg, de már nem forró sziruphoz.
-
Dolgozzuk hozzá az előkészített száraz hozzávalókat, és gyúrjunk belőle rugalmas tésztát – ha szükséges, adjunk hozzá kevés lisztet (kb. 30 g) és szobahőmérsékleten pihentessük 2 órán keresztül.
-
Zárjuk el a sűrített tej alatt a gázt – akkor jó, ha kásás állagú és barnás színű. Óvatosan csavarjuk le a tetőt, majd forrón öntsük az előkészített fehér csokira. Kevergessük, míg teljesen fel nem oldódik. Hűtsük ki teljesen.
-
Egy másik tálban, kézi habverővel keverjük habosra a szobahőmérsékletű vajat, és adjuk hozzá a már kihűlt karamellizált sűrített tejet. Fontos, hogy szobahőmérsékletű legyen, különben a vaj felolvad, és később kicsapódik a krémből. Ha ez mégis megtörténne, kézi habverővel verjük fel a krémet, amikor a vaj már tényleg kihűlt.
-
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
-
A pihentetett tésztát osszuk 5 egyenlő részre. Szabjunk ki ugyanennyi sütőpapírt, majd a tésztákat nyújtsuk ki rajtuk 2-3 mm vastagra. Ha nagyon törne a tészta, kevés olajjal lazíthatunk rajta. Közben pontosan mérjünk, vágjuk le a túllógó részeket – a tésztalapoknak egyformának kell lenniük!
-
Amikor minden lapot kinyújtottunk, a tepsit fordítsuk meg, és óvatosan csúsztassuk rá sütőpapírostul együtt. Minden lapot egyenként 5-7 percig süssünk, majd a kisült lapokat papírostul halmozzuk egymásra és hagyjuk kihűlni. A kimaradt tésztát szintén nyújtsuk ki, süssük meg, és morzsoljuk egy kis tálkába. Ez kerül majd a sütemény tetejére.
-
Rétegezésnél minden lapot egyenletesen kenjünk meg a krémmel. Legfölülre is krém kerüljön, erre szórjuk a félretett tésztamorzsalékot.
-
Frissen tartó fóliával szorosan takarjuk le, és 2-3 napig tegyük hűvösebb helyre. Ha kellőképp megpuhult felvághatjuk, tetszőleges méretű kockákra… :-)
Marlenka függők figyelmébe
Minden “szimpatizánsnak” ajánlott a megtekintése! :-)
Főbb alapanyagok: barnacukor, cukrozott sűrített tej, ecet, fehér csoki, finomliszt, holland kakaópor, kukoricakeményítő, méz, só, szódabikarbóna, tojás, vaj
Publikálta: Csenge
Kategória: ÉDES SÜTIK, tepsis
17 hozzászólás » |
13,277 olvasás
Magvas szelet, karamellel bolondítva
2009. szeptember 6. vasárnap | 05:06 |
1 hozzászólás
A kelleténél több reál tantárgy szerepel az órarendedben? A túlgenya főnök csomó munkát sózott rád a melóban? Magadra ismertél és most indulatosan szorítod az egeret? :-))) Íme egy magvas gondolat ezen napokra, avagy jólmegérdemelt tízórai, kellő lendület délelőttre! És okvetlenül el kell csenni néhány méretesebb darabot, hiszen keserédes tésztája roppant omlós, friss marad másnapra is. A vaskos magréteggel meg egyszerűen zseniális párosítás! Ennek titka a pirításban rejlik, a hosszabb pörkölés igazán erőteljes ízt kölcsönöz neki! Nosza, tessék előmelegíteni a sütőt! 
Hogy tetszik a recept? –
Hozzávalók
A tésztához:
- 2 ek. durvára aprított, sótlan, pirított mandula
- 2 ek. durvára aprított, sótlan, pirított pisztácia
- 2 ek. durvára aprított, sótlan, pirított dió
- 2 ek. törökmogyis krokant
- 185 g finomliszt
- 2 mk. sütőpor
- negyed tk. szódabikarbóna
- 125 g vaj, durvára vágva
- 220 g barnacukor
- 3 tojás
- 35 g kakaópor
- 100 g étcsoki
- 180 ml tej
A karamellszószhoz:
- 40 g vaj
- 55 g porcukor
- 2 ek. tejszín
Elkészítése
- Melegítsük elő a sütőt 160 fokra. Kenjünk ki egy 20 cm átmérőjű tortaformát, és béleljük ki sütőpapírral.
- A karamellszószhoz keverjük össze a vajat, a cukrot és a tejszínt egy kis lábasban. Melegítsük lassan, forralás nélkül, amíg a cukor elolvad. Forraljuk fel, majd vegyül ée a tűzről.
- Öntsük a forró karamellszószt a forma aljára, majd szórjuk rá az összekevert magvakat. Tegyük hűtőbe, míg elkészítjük a tésztát.
- A vajat és a cukrot verjük fel elektromos habverővel, amíg lágy és buborékos nem lesz. Adjuk hozzá a tojásokat egyesével egészen addig, amíg egységes keveréket kapunk.
- Keverjük hozzá az előzőleg szódabikarbónával, kakaóporral együtt átszitált lisztet, majd a csokoládét, végül a tejet. Az egész keveréket öntsük rá a magvakkal megszórt karamelles rétegre.
- Süssük mérsékelten meleg sütőben kb. 1 óra 10 percig. Hagyjuk 15 percig hűlnia formában, majd helyezzük sütőrácsra, hogy teljesen kihűljön.
Publikálta: Csenge
Kategória: ÉDES SÜTIK, torta
1 hozzászólás » |
1,357 olvasás
Korábbi bejegyzések Újabb bejegyzések 
Bad Behavior has blocked 154 access attempts in the last 7 days.


(5 szavazat, átlaga: 4.80)



















Tudni mindig könnyebb, de kimondani...az a nehéz.