Torta délutánra: Nyári almás-mandulaszirmos nemakármi
2011. július 28. csütörtök | 09:31 |
3 hozzászólás
Szóval ő lenne az. Délutáni teához/nagy pohár tejhez, netán édesítetlen tejszínhabbal jól megpúpozva. Hangzatos, nemde? És persze ne felejtsük el jófajta (nem vicc, a minőség tényleg számít!) juharszirupban picit megfürdetni. Mert az tényleg kell neki, hogy ordítson róla Az angol!
Nem is értem mi a probléma az angol konyhával. Vagy legalábbis az én gyomromra ezek a sütik abszolút vidáman hatnak, olajillatú sültkrumpli-halommal pedig még nem volt dolgom. Sütifronton mindenképp harmonizálnak az ízek, kellemes melaszos az aromájuk, egyszerűen lelkiismeret furdalás nélkül rejted el magadnak az uccsó szeletet. Emlékeztet a tavalyi kedvencemre is – éppen olyan magas, tömény piskótatorony, de semmiképp sem fullasztó összképpel.
És hát nyári almából készült, amiért meg tudok bolondulni! Most van szezonja, csöpp kis formás példányokkal. Együltében eltűntetek hármat-négyet. :-) Savanykás, szúrós ízvilága pedig egyik almapéldányhoz sem fogható, holott én majdhogynem az összeset ismerem, szeretem. Egyedül Anyu kedvencétől, a kásás belű Starkingtól kapok hideglelést. :-) Mennyivel jobbak a téli hónapok testesebb fajtái! Édes Golden, sűrű Granny, fényes Idared – mikor mit kíván az ember. Sajnos a június-július holtidény, amikor a többségnek már leáldozik és szép sorjában kezdenek el belülről rohadni. :-( Nem hiába, ősszel jön majd az igazi dömping, de olyankor aztán bármilyen mennyiségben, mindenhogy hasznosítva!
Ezért érdemes most pindurikból, esetleg Summerredből, Jonatánból válogatni. Az egészséges alma feszes, fényes, illatos. Nem puha, egyáltalán nem nyomódik meg. Szóval jó a fizikuma és kész. :-) Élettani hatása igen említésre méltó – majd írok róla valamiféle tanulmányt, ha szeptembertől megint iskolapadba ülök és lesznek egészségtanóráim! -, ami leginkább nyers valójában érvényesül.
Ma viszont inkább süssük meg!
Lorraine Pascale receptje, aki az egykor sikeres modell-karrierjét feladta, s hivatalosan is behódolt sütési szenvedélyének. :-) És milyen jól tette, ő csakugyan kivirult a cukrászlétben! Most tanfolyamokat tart, meg London belvárosában cukrászdát csinosítgat, amit ráadásul Ella kislányáról nevezett el. Receptkönyvet írt és adott el, s még BBC sorozata is van. Ennek a szép mosolyú leányzónak. :-) Bár őszintén szólva ebből egyet sem láttam. Esetleg tud róla valaki, valamit? Lehetséges belepillantani Magyarhonból?
Hozzávalók
A tésztához (18 entis formába, 8-10 személynek):
190 g vaj
40 g kristálycukor
4 nyári alma (télen 2 nagyobb) meghámozva, cikkekre vágva, citrom levével kicsit megspriccelve
1 tk. őrölt fahéj
1 tk. frissen reszelt szerecsendió
1 tk. őrölt gyömbér
220 g muscovado nádcukor (lágy, világosbarna)
2 nagy tojás, könnyedén felverve
1/2 rúd vanília vagy vaníliakivonat
220 g finomliszt
1+1/2 tk. sütőpor
A szervírozáshoz:
egy bögre tej
vagy felvert, édesítetlen tejszín (ne legyen édes, így is tömör-gyönyör a torta!)
esetleg egy fekete tea
jó minőségű juharszirup, módjával :-)
Elkészítése
- Melegítsük elő a sütőt 160°C-ra. Vékonyan vajazzunk ki egy 18 centis sütőformát, majd liszttel hintsük be. Tegyük félre.
- A vajból 40 g-ot csipkedjünk le, s dobáljuk egy nagy teflonserpenyőbe. Szórjuk meg a kristálycukorral, és kezdjük el melegíteni. Időnként megkeverve karamellizáljuk. Amikor borostyán színe lesz, adjuk hozzá a meghámozott almaszeleteket. Ízesítsük a fűszerekkel, és pároljuk további 5 percig. Hűtsük ki.
- Ezalatt a nádcukrot a vajjal keverjük habosra (2-3 perc), majd adjuk hozzá egyenként a tojásokat is. Külön-külön jól keverjük ki. Mehet bele a vaníliarúd kikapart belseje is, végül a száraz hozzávalók (átszitált-sütőporos liszt). Dolgozzuk ki a tésztát, végül forgassuk bele az karamelles almaszeleteket is. Halmozzuk az egészet az előkészített kapcsos formába. Tetejét szórjuk meg pirult mandulaszirommal, és toljuk sütőbe 40-50 percre.
Publikálta: Csenge
Kategória: piskóta, tepsis, torta
3 hozzászólás » |
1,046 olvasás
Juharszirupos-áfonyás csigák, jó ragacsosan
2009. július 8. szerda | 05:55 |
2 hozzászólás
Említettem, hogy piaci kiruccanásunkkor némi áfonyára is szert tettem, hála Apukámnak.. :-) Egy részét Anna Olson ragacsos tekercseire szántam, a maradékot meg csak úgy natúrban elfogyasztottuk… Nekem jobban ízlett a ribizlis változatnál, dehát… cefetül odavagyok az áfonyáért!
Fotó: én – és most volt vaku! :-)))
Hogy tetszik a recept? –
Hozzávalók
A tésztához:
- 20 g friss élesztő
- fél csésze langyos tej
- 1 tojás
- 2 tk. kristálycukor
- 2 és fél csésze finomliszt
- fél tk. só
- sél tk. őrölt szerecsendió
- fél csésze puha vaj
- fél csésze szobahőmérsékletű krémsajt
A töltelékhez:
- fél csésze puha vaj
- 1 csésze barnacukor
- 3 tk. juharszirup
- 1 tk. őrölt fahéj
- 1 csésze friss áfonya
Elkészítése
- Az élesztőt a langyos tejben futtassuk fel, majd keverjük homogénre a tojással és a cukorral.
- Szitáljuk át együtt a lisztet, a sót és a szerencsendiót. Adjuk az előzőekhez.
- Vegyítsük bele a lágy margarint és a krémsajtot is, dagasszunk belőle könnyű tésztát, majd egy órán át letakarva, kelesszük kétszeresére.Ugyanígy elkészíthető kenyérsütőgéppel is: Általános irányelv szerint alulra kerül a folyadék, a vaj, a krémsajt, a tojás, a só, illetve a cukor. Erre halmozzuk a lisztet és az egyéb járulékos anyagokat. Legfelülre kerül az élesztő. Tészta programon elindítjuk, nagyjából 120 percet vesz igénybe.
- Ezalatt elkészítjük a tölteléket: Egy kisebb méretű tálban keverjük össze a margarint, a barnacukrot, a juharszirupot és a fahéjt. Tegyünk belőle egy kanálkával mindegyik muffinmélyedésbe.
- Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Igazán lágy tésztát kapunk, egy kevés liszttel gyúrjuk át a nyújtás előtt. Formázzunk belőle fél centi vastag téglalapot, majd kenjük meg a maradék töltelékkel és szórjuk meg áfonyaszemekkel.
- Ezután szorosan tekerjük fel. Szeleteljük 12 egyenlő részre, és dobjuk bele az előkészített muffinformákba.
- Az előmelegített sütőben 20 perc alatt süssük aranysárgára, majd hagyjuk 10 percig hűlni a formában. Melegen tálaljuk!
Publikálta: Csenge
Kategória: ÉDES SÜTIK, kelt tészta
2 hozzászólás » |
1,985 olvasás
Juharszirupos-ribizlis csigák, ragadósan
2009. június 30. kedd | 11:46 |
1 hozzászólás
Valamelyik délután láttam egy részt Anna Olson “Fresh” című műsorából. Bosszantó egy csajszi. Minden alkalommal irigykedve méregetem, ahogy teli vigyorral kikandikál több kiló friss és zamatos gyümölcs mögül. :-)) Nála minden megterem, és naná, hogy páratlan minőségben! De a természetét szeretem, ahogy a műsor színvilágát és menetét is!
Na mindegy, szóval reggeli menünek készített juharszirupos-áfonyás csigákat, jó ragacsosan. :-)) Áfonya hiányában én ribizlit használtam, de így is szerettük, míg volt belőle. ;-)) Mennyeien foszlós tészta, ami talán a kürtőskalács ízvilágára emlékeztetett. Ezzel az édes, karamelles krémmel remek harmóniában van a ribizli fanyarsága… 
Hozzávalók
A tésztához:
- 20 g friss élesztő
- fél csésze langyos tej
- 1 tojás
- 2 tk. kristálycukor
- 2 és fél csésze finomliszt
- fél tk. só
- sél tk. őrölt szerecsendió
- fél csésze puha vaj
- fél csésze szobahőmérsékletű krémsajt
A töltelékhez:
- fél csésze puha vaj
- 1 csésze barnacukor
- 3 tk. juharszirup
- 1 tk. őrölt fahéj
- 1 csésze friss ribizli
Elkészítése
- Az élesztőt a langyos tejben futtassuk fel, majd keverjük homogénre a tojással és a cukorral.
- Szitáljuk át együtt a lisztet, a sót és a szerencsendiót. Adjuk az előzőekhez.
- Vegyítsük bele a lágy margarint és a krémsajtot is, dagasszunk belőle könnyű tésztát, majd egy órán át letakarva, kelesszük kétszeresére.Ugyanígy elkészíthető kenyérsütőgéppel is: Általános irányelv szerint alulra kerül a folyadék, a vaj, a krémsajt, a tojás, a só, illetve a cukor. Erre halmozzuk a lisztet és az egyéb járulékos anyagokat. Legfelülre kerül az élesztő. Tészta programon elindítjuk, nagyjából 120 percet vesz igénybe.
- Ezalatt elkészítjük a tölteléket: Egy kisebb méretű tálban keverjük össze a margarint, a barnacukrot, a juharszirupot és a fahéjt. Tegyünk belőle egy kanálkával mindegyik muffinmélyedésbe.
- Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Igazán lágy tésztát kapunk, egy kevés liszttel gyúrjuk át a nyújtás előtt. Formázzunk belőle fél centi vastag téglalapot, majd kenjük meg a maradék töltelékkel és szórjuk meg ribizliszemekkel.
- Ezután szorosan tekerjük fel. Szeleteljük 12 egyenlő részre, és dobjuk bele az előkészített muffinformákba.
- Az előmelegített sütőben 20 perc alatt süssük aranysárgára, majd hagyjuk 10 percig hűlni a formában. Melegen tálaljuk!
Publikálta: Csenge
Kategória: ÉDES SÜTIK, egyebek, kelt tészta, péksüti
1 hozzászólás » |
732 olvasás
Bad Behavior has blocked 269 access attempts in the last 7 days.



















Tudni mindig könnyebb, de kimondani...az a nehéz.