Az Elronthatatlan csokis-kókuszos pitetorta
2009. augusztus 8. szombat | 06:47 |
Még nem érkezett hozzászólás
Szeretem a pitéket, bár ezzel a formával rendszerint meggyűlik a bajom. Kivetehető az alja, de a pereme nagyon vékony - nehéz ráhajtani a tésztát, ezért néhol rettentően csúnya lesz. :-S Sebaj, holnap megyünk az Ikeába, és meg fogom venni a régóta áhított kerámia változatát. 
Olyan ironikus egyébként ez az egész. :-D Sose felejtem el, amikor kislánykorában a szomszéd csaj megkérdezte, hogy mi a boltba járunk-e nyaralni. Már akkor nem jutott elég időnk kikapcsolódásra, így mondhatni mélyen érintett a dolog.
Hát most megint igaza lett, idén sem lesz “klasszikus nyaralás”. Viszont apunak ez a hétvégéje szabad, úgyhogy Pestre megyünk – naná, hogy boltolni… :-)
A süti meg pompás. Annyira csupa-csokisra számítottam, helyette pedig intenzív, de mégsem túl tömény kókusz íze volt. Enyhén persze kiérződött a tejcsoki krémessége is, mégsem tette gellyédessé. Bőven elfér mellette egy fagyigombóc, de ha megfelelő méretű tányérra pakoljuk, akár kettő is elfér. – Pocakba is. :-))

Fotók: Babszika
Hogy tetszik a recept? –
Hozzávalók
A tésztához:
- 1 + 1/3 csésze finomliszt
- fél tk. só
- 1/2 csésze vaj
- 5 ek. jéghideg víz
- 1 ek. barna nádcukor
A töltelékhez:
- 1/4 csésze vaj
- 120 g tejcsoki
- 300 g édesített sűrített tej
- 1/2 csésze finomliszt
- 2 tojás, könnyedén felverve
- 1 tk. vaníliaeszencia
- csipet só
- 1 csésze kókuszreszelék
- 3/4 csésze krokant
A díszítéshez: tejszínhab vagy vaníliafagyi
Elkészítése
- A tésztához szitáljuk át a lisztet egy közepes tálba, majd vegyítsük el benne a sót.
- Morzsoljuk hozzá a vajat és a barnacukrot, kanalanként csurgassuk rá a vizet, majd laza mozdulatokkal állítsuk össze a tésztát.
- A kezünkkel lapítsuk ki a tésztát 10-15 cm-es lepénnyé. Vékonyan lisztezzük meg a sódrófát és a munkafelületet. Vékonyan nyújtsuk a tésztát kör alakúra, bőven hagyjunk rá, hogy kényelmesen elférjen a piteformában.
- Helyezzük a kivajazott formába, majd tegyük félre, míg a tölteléket előkészítjük:
- Egy lábasban, vízgőz fölött olvasszuk föl a tejcsokit és a vajat. Öntsük hozzá a sűrített tejet, a könnyedén felvert tojásokat és a lisztet. Ízesítsük vaníliaeszenciával, és egy csipet sóval, majd jól solgozzuk össze. Végül adjuk hozzá az apró krokantszemeket és a kókuszreszeléket.
- Öntsük a masszát az nyers tortatésztára, majd toljuk 180 fokra előmelegített sütőbe. Süssük 40 percig, vagy amíg a beleszúrt fogpiszkálóra épp nem ragad töltelék.
- Süteményrácsra téve álljunk lesben, míg teljesen kihűl.
- Tálaljuk vaníliafagyival, tejszínhabbal vagy egyszerre. Mert isteni lesz. :-))
Publikálta: Csenge
Kategória: ÉDES SÜTIK, pite, torta
Megjegyzés küldése » |
1,066 olvasás
Diótorta csokikrémmel, ketrecbe zárva :-))
2009. július 20. hétfő | 08:30 |
8 hozzászólás
Tegnap bepótoltuk apu szülinapját, frenetikusra sikeredett! :-)) Zsufi ugyan volt, retengrossz gyerekekkel megspékelve, mégis hiányzott már ez a nyüzsgés… Régen voltunk így együtt. Azthiszem a tortámat is szerették, mindössze egy szelet maradt, az is gondolom Péternek. :-))) Már szombaton hozzáláttam, így másnapra az ízek csudajól összeértek! Jól behűtve igazán kellemes desszert lehet ebben a forróságban…

Fotók: Babszika
Hogy tetszik a recept? –
Hozzávalók
A diós piskótához:
- 4 tojás
- 250 g kristálycukor
- 30 dkg finomliszt
- 20 dkg darált dió
- 1 csomag sütőpor
- 2 dl tej
- 2 dl olaj
A csokikrémhez /töltelék/:
- 50 g finomliszt
- 6 tojássárgája
- 170 g kristálycukor
- 5 dl tej
- 200 g étcsokoládé
A párizsi krémhez /bevonat/:
- 300 g étcsoki
- 3 dl friss tejszín
Továbbá:
- bonbonetti rudak a díszítéshez
- sárgabarack lekvár a kenéshez
- krokant az alsó lap bevonásához
Elkészítése
A piskótalapok elkészítése:
- A piskótalapokkal kezdjük: A sütőt 180 fokra előmelegítjük, két (egy 22 és egy 18 cm átmérőjű) tortaformát kivajazunk és sütőpapírral kibélelünk.
- A tojásokat a cukorral egy közepes méretű tálban, 2-3 perc alatt robotgéppel, sűrű krémmé keverjük. Hozzáadjuk az olajjal homogénre kevert tejet, majd beleforgatjuk a száraz hozzávalókat. A tésztát elosztjuk a két formában - a nagyobbikba 1/3-át kanalazzuk, a kisebbikbe a maradékot.
- Két részletben, a nagyobbikkal kezdjük a sütést. Ennek nagyjából 10 perc szükséges, míg a 18 cm átmérőjűnek 40 perc. Akkor jó, ha a beleszúrt fogpiszkálóra már nem ragad tészta.
- A piskótalapokat teljesen kihűtjük. A kisebbik korongot két részbe vágjuk, kicsit fazonírozzuk amennyiben túl magas. :-)
A csokikrém elkészítése:
- Tördeljük az étcsokit egy közepes méretű tálba.
- Egy másik tálban keverjük a tojássárgájákat habosra a cukor egyharmadával, kézi habverővel, amíg fényes, habos krém lesz belőle.
- Adjuk hozzá a lisztet, és alaposan dolgozzuk össze.
- Egy serpenyőben keverjük össze a maradék cukrot a tejjel, és forraljuk fel. Amikor a tej forrásnak indul, apránként adjuk hozzá a habosra kevert cukros tojássárgáját, folytonos keverés mellett.
- Tegyük takaréklángra a serpenyőt, és csendesen forraljuk a tartalmát 2 percig.
- Vegyük le a serpenyőt a tűzhelyről és öntsük a darabokra tördelt csokira. Addig keverjük, amíg a csokoládé teljesen felolvad benne.
- Fedjük le, és tegyük hűtőbe, míg teljesen kihül.
A párizsi krém elkészítése:
- Reszeljük vagy daráljuk az étcsokit és tegyük egy közepes méretű tálba.
- Forraljuk fel a tejszínt közepes hőfokon. Amint forrásnak indul, azonnal vegyük le a tűzhelyről, és öntsük a csokira. Fakanállal addig keverjük, amíg a csokoládé teljesen felolvad a tejszínben és egynemű, fényes krémmé válik.
- Tegyük át a krémet egy kisebb tálba, majd tetejét fedjük be átlátszó nejlonfóliával úgy, hogy érintkezzen a krém felületével. (hogy ne képződjenek a tetején buborékok) A felhasználásig tároljuk hűtőben.
Az összeállítás:
- Végre ez van soron! :-) A nagyobbik tésztakorongot egy nagyobb méretű tényérra tesszük, majd ízesítjük sárgabarack lekvárral. Erre kerül a csokikrém.
- A kisebbik tésztalapokat ugyancsak megízesítjük lekvárral, és óvatosan a csokikrémmel, a nagyobbikra rétegezzük. Ha megvagyunk, tetejét bevonjuk előbb lekvárral, majd a párizsi krémmel.
- Oldalát párizsi krémmel kenjük le, és hozzátapasztjuk a bonbonetti rudakat. Végül krokanttal megszórjuk. Mehet a hűtőbe egy éjszakára!
- Másnapra egy lépés marad, a maradék párizsi krémből – csillagcsővel ellátott nyomozsákból – habrózsákkal díszítjük. Szeletelésig mindenképp pihenjen hűtőben!
Publikálta: Csenge
Kategória: ÉDES SÜTIK, torta
8 hozzászólás » |
2,210 olvasás
Túrós-diós csigák, sárgabarack lekvárral
2009. július 13. hétfő | 05:12 |
1 hozzászólás
Már most hiányzik a csajszi, hát még a szülei - Babsziék ugyanis egészen szerdáig elgaloppoltak nyaralni! Hosszú idő ez egy megszállott Lucacica fanatikusnak! :-))) De végre kipihenik magukat, kicsit együtt lesznek és feltöltődnek.. :-) Magunknak meg gondoltam összedobok egy könnyed délutáni nasit, amibe bánatunkat folythatjuk. :-D Nem igényel sok munkát, dekoratív és szédületesen finom… (különösen, ha idei első sárgabari lekvárunkhoz nyúlunk! ;-))
A tészta állaga sokáig megdöbbentően puha marad, ízvilága leginkább a lekvár édességétől függ. Nekem amolyan fanyarédesre sikeredett. :-)

Fotók: én – Milyen a textúra? Egy téli pulcsimat vettem elő! :-)))
Hogy tetszik a recept? –
Hozzávalók
A tésztához:
- 30 dkg liszt
- 1 csomag sütőpor
- 15 dkg áttört tehéntúró
- 12 dkg kristálycukor
- 1 citrom reszelt héja
- 6 ek. olaj
- 6 ek. tej
A töltelékhez:
- 10 dkg sárgabarack lekvár
- 5 dkg aprítótt dió és törökmogyorós krokant keveréke
Elkészítése
- Keverjük ki a kristálycukrot az áttört tehéntúróval és a reszelt citromhéjjal. Adjuk hozzá a tejet és az olajat, majd keverjük homogénre.
- Dolgozzuk bele az előzőleg sütőporral átszitált lisztet, és gyors mozdulatokkal állítsuk össze a tésztát. Tegyük egy órára – vagy akár egy éjszakára - hűtőbe.
- Nyújtsuk ki a tésztát fél centi vastagságúra. Forrósítsuk fel a lekvárt, kenjük be vele a tésztát, végül szórjunk a tetejére dióval elvegyített krokantot.
- Csavarjuk fel szorosan, majd fél órára ismét tegyük hűtőbe. Ezalatt melegítsük elő a sütőt 160 fokra.
- Két nagyobb tepsin kényelmesen elférnek a csigák, vigyázzunk, mert kissé megdaganak. Süssük 15 percig, míg az aljuk szép aranybarnára sül. Tetejét még forrón kenjük meg pici lekvárral! :-)
Fémdobozban eláll, de az összeállított tészta akár le is fagyasztható, és később kisüthető.
Főbb alapanyagok: citrom, dió, finomliszt, kristálycukor, krokant, olaj, sárgabaracklekvár, sütőpor, tehéntúró, tej
Publikálta: Csenge
Kategória: aprósütemény, ÉDES SÜTIK, péksüti
1 hozzászólás » |
2,818 olvasás
Málnatorta málnával, és még egy kis málnával
2009. július 6. hétfő | 09:35 |
14 hozzászólás
Volt málnatorta - jött, látott és győzött, mondjuk nem akármilyen áron! :-D Már pénteken körbejártam a várost, hátha mellém szegődik egy doboz friss málna, de mindenütt azt a választ kaptam, hogy már leérett. Na nemár, előző délután még sütöttem egy adagból…! Nem maradt más, mint hazakullogni a tikkasztó melegben.
Másnap aztán apuval, újult erővel kinéztünk a piacra. Hihetetlen ami ott elénk tárult…Óriási élet, tömött sorokkal, és szemet kápráztató áruval…nem is tudom mikor láttam utoljára ilyen szépnek, rögtön Anna Olson szerepjátékba kezdtem. :-D Végül jól megpakolva, négy doboz málnával a hónom alatt huppantam be a kocsiba. A hátsó ülésen meg 30 dkg áfonya pihent. Vigyoroghatnékom volt, és nem akart abbamaradni.
Különösen délután dobódtam fel, amikor tortamajszolás közben körbenéztem. Leírhatatlan érzés látni, milyen szeretettel, hosszan falatoznak…
Aztán szóbakerültek a cukrászdák is, az ott kapható tortacsodákkal. Apu szerint elvesztek belőlük a hagyományos ízek. Hiába más a nevük, ha szinte egyforma ízélményt nyújtanak, szemben a házi édességekkel.
Szegeden talán Z. Nagy Bálint hagyatéka őrzi azt a pluszt, ami a jólmenő cukikból hiányzik… Házias ízek, természetes alapanyagokkal. És mégsem a leglátogatottabb cukrászda, pedig ugyanúgy ott lenne a helye, Szeged legszebb sétányán.
Hozzávalók
A tésztához:
- 4 tojás
- 250 g kristálycukor
- 30 dkg finomliszt
- 4 ek. cukrozatlan, holland kakaópor
- 1 csomag sütőpor
- 200 ml tej
- 200 ml olaj
A csokis vajkrémtöltelékhez:
- fél liter tej
- 1 csomag csokis pudingpor
- 250 g vaj vagy margarin
- 100 g porcukor
A csokibevonó glazúrhoz:
- 340 g étcsoki
- 120 g cukrozott sűrített tej
- 60 g vaj
Összeállításához, a díszítéshez:
- málnalekvár
- krokant
- 250 g friss málnaszem
Elkészítése
- Vajjal kikenünk és liszttel behintünk egy 22 cm átmérőjű tortaformát. A sütőt 200 fokra előmelegítjük.
- A tészta hozzávalóiból piskótalapot sütünk: A tojásokat a cukorral egy közepes méretű tálban, 2-3 perc alatt robotgéppel, sűrű krémmé keverjük. Hozzáadjuk az olajjal homogénre kevert tejet, majd beleforgatjuk a száraz hozzávalókat. A tésztát a formába kanalazzuk, és 40 percig sütjük (légkeverésessel 180°C), míg a teteje enyhén megpirul.
- A töltelékhez a pudingot a tejjel, a csomagoláson olvasható utasítások szerint elkészítjük, majd teljesen kihűtjük.
- A porcukrot a puha vajjal krémesre keverjük, majd a szobahőmérsékletű pudingot kanalanként hozzávegyítjük a masszához.
- Ezután a tésztát óvatosan 3 lapra vágjuk, és megkenjük őket málnalekvárral. Az első korongra kanalazzuk a csokis vajkrém felét, majd ráborítjuk a második tésztakorongot. Másik oldalát is ízesítjük málnalekvárral, majd újabb adag csokis töltelékkel borítjuk be. Erre kerül az utolsó tésztalap. Hűtőbe tesszük egy órára, amíg a töltelék lehül és kicsit megszívja magát.
- Elkészítjük a glazúrt: A darabokra tördelt csokit, a vajat vagy margarint és a sűrített tejet együtt, vízgőz fölött felolvasztjuk. Még melegen bevonjuk vele a tortát, majd krokanttal díszítjük.
- A maradék glazúrt csillagcsöves nyomózsákba kanalazzuk, krémrózsákkal díszítjük a torta tetejét, a középső, üresen fennmaradó felületre pedig friss málnaszemeket ültetünk. Tálalásig tegyük hűtőbe.
Publikálta: Csenge
Kategória: ÉDES SÜTIK, piskóta, torta
14 hozzászólás » |
1,104 olvasás
Aranyszőke szelet, áfonya és málnaszemekkel
2009. július 3. péntek | 10:58 |
2 hozzászólás
Ma este Cigányszerelem, az idei nyár első produkciója a Szegedi Szabadtérin! Tegnap anyuék elmentek a főpróbára, mi meg kettesben dekkoltunk itthon Iringóval. Málnás finomsággal leptem meg, merthogy nem akármilyen alapanyagokkal kell dolgoznom, ha le szeretném nyűgözni a csajszit. :-))
Miközben a tésztát kavargattam, eszembe jutott Doki legutóbbi felhívása. Ez ugyanis AZ a süti, amihez bár drágább alapanyagok kellenek, az elkészítéséhez nem lesz szükségünk különféle gépekre vagy eszközökre. Kizárólag egy kisebb tepsi kell majd, egy fakanál a kutyuláshoz, és egy villa a tojás könnyed felveréséhez. Az aszalt vörös áfonya és a málna fanyarsága, szemben a fehércsoki édes krémességével remek párosítás lesz, no meg abszolút siker!
Nálam persze adódott némi probléma. :-D Előbb a mérlegem ment tropára, majd egész egyszerűen nem kapcsolt be a sütő. Mint később kiderült, a biztosítékot sikerült levernünk. Anyuval meg hiába tettünk úgy, mintha értenénk hozzá, ha egyszer nem értünk. :-)) Nagy szerencse, hogy házsorban lakunk és Ede bácsi épp otthon bütykölt valamit… Olyan jól esett, azonnal felajánlotta saját sütőjüket! Igaz, a beüzemelésében nem tudott segíteni, azt mondta ő csak akkor kukkant be, ha éhes… :-D Annyira aranyos fickó, köszönöm neki! 
Fotók: én - Semmiképp se szeljétek forrón, némelyik kockám kissé megereszkedett. :-(
Hogy tetszik a recept? –
Hozzávalók
- 125 g vaj, feldarabolva
- 200 g fehércsoki
- 165 g porcukor
- 2 tojás, könnyedén felverve
- 185 g finomliszt
- 1 mk. sütőpor
- 50 g pörkölt törökmogyi krokant
- 250 g friss málna
- 100 g aszalt vörös áfonya
- meghintéséhez porcukor
Elkészítése
- Melegítsük elő a sütőt 160 fokra.
- Vékonyan kenjünk ki vajjal egy 21 cm oldalú, négyzet alakú sütőformát, és béleljük ki sütőpapírral.
- Olvasszuk fel a vajat és a fehércsokit vízgőz fölött, lassú tűzön. Húzzuk félre, és hűtsük langyosra.
- Keverjük hozzá a porcukrot, a tojást, az átszitált lisztet, majd jól dolgozzuk el. Szórjuk bele a krokantot, a vörös áfonyaszemeket és a friss málnát. Gyors mozdulatokkal keverjük el, és öntsük az előkészített formába.
- Süssük az előmelegített sütőben 40 percig vagy amíg megsziulárdul. Hagyjuk a formában kihűlni, majd porcukorral meghintve tálaljuk.
Publikálta: Csenge
Kategória: ÉDES SÜTIK, tepsis
2 hozzászólás » |
1,741 olvasás
Korábbi bejegyzések Újabb bejegyzések 
Bad Behavior has blocked 154 access attempts in the last 7 days.

(6 szavazat, átlaga: 4.67)












(7 szavazat, átlaga: 3.86)














Tudni mindig könnyebb, de kimondani...az a nehéz.