

Sütimizéria
Csokiparány Csenge csivitel, édesről meg sósról.

Torta délutánra: Nyári almás-mandulaszirmos nemakármi
2011. július 28. csütörtök | 09:31 - 3 hozzászólás
Szóval ő lenne az. Délutáni teához/nagy pohár tejhez, netán édesítetlen tejszínhabbal jól megpúpozva. Hangzatos, nemde? És persze ne felejtsük el jófajta (nem vicc, a minőség tényleg számít!) juharszirupban picit megfürdetni. Mert az tényleg kell neki, hogy ordítson róla Az angol!
Nem is értem mi a probléma az angol konyhával. Vagy legalábbis az én gyomromra ezek a sütik abszolút vidáman hatnak, olajillatú sültkrumpli-halommal pedig még nem volt dolgom. Sütifronton mindenképp harmonizálnak az ízek, kellemes melaszos az aromájuk, egyszerűen lelkiismeret furdalás nélkül rejted el magadnak az uccsó szeletet. Emlékeztet a tavalyi kedvencemre is – éppen olyan magas, tömény piskótatorony, de semmiképp sem fullasztó összképpel.
És hát nyári almából készült, amiért meg tudok bolondulni! Most van szezonja, csöpp kis formás példányokkal. Együltében eltűntetek hármat-négyet. :-) Savanykás, szúrós ízvilága pedig egyik almapéldányhoz sem fogható, holott én majdhogynem az összeset ismerem, szeretem. Egyedül Anyu kedvencétől, a kásás belű Starkingtól kapok hideglelést. :-) Mennyivel jobbak a téli hónapok testesebb fajtái! Édes Golden, sűrű Granny, fényes Idared – mikor mit kíván az ember. Sajnos a június-július holtidény, amikor a többségnek már leáldozik és szép sorjában kezdenek el belülről rohadni. :-( Nem hiába, ősszel jön majd az igazi dömping, de olyankor aztán bármilyen mennyiségben, mindenhogy hasznosítva!
Ezért érdemes most pindurikból, esetleg Summerredből, Jonatánból válogatni. Az egészséges alma feszes, fényes, illatos. Nem puha, egyáltalán nem nyomódik meg. Szóval jó a fizikuma és kész. :-) Élettani hatása igen említésre méltó – majd írok róla valamiféle tanulmányt, ha szeptembertől megint iskolapadba ülök és lesznek egészségtanóráim! -, ami leginkább nyers valójában érvényesül.
Ma viszont inkább süssük meg!
Lorraine Pascale receptje, aki az egykor sikeres modell-karrierjét feladta, s hivatalosan is behódolt sütési szenvedélyének. :-) És milyen jól tette, ő csakugyan kivirult a cukrászlétben! Most tanfolyamokat tart, meg London belvárosában cukrászdát csinosítgat, amit ráadásul Ella kislányáról nevezett el. Receptkönyvet írt és adott el, s még BBC sorozata is van. Ennek a szép mosolyú leányzónak. :-) Bár őszintén szólva ebből egyet sem láttam. Esetleg tud róla valaki, valamit? Lehetséges belepillantani Magyarhonból?
Hozzávalók
A tésztához (18 entis formába, 8-10 személynek):
190 g vaj
40 g kristálycukor
4 nyári alma (télen 2 nagyobb) meghámozva, cikkekre vágva, citrom levével kicsit megspriccelve
1 tk. őrölt fahéj
1 tk. frissen reszelt szerecsendió
1 tk. őrölt gyömbér
220 g muscovado nádcukor (lágy, világosbarna)
2 nagy tojás, könnyedén felverve
1/2 rúd vanília vagy vaníliakivonat
220 g finomliszt
1+1/2 tk. sütőpor
A szervírozáshoz:
egy bögre tej
vagy felvert, édesítetlen tejszín (ne legyen édes, így is tömör-gyönyör a torta!)
esetleg egy fekete tea
jó minőségű juharszirup, módjával :-)
Elkészítése
- Melegítsük elő a sütőt 160°C-ra. Vékonyan vajazzunk ki egy 18 centis sütőformát, majd liszttel hintsük be. Tegyük félre.
- A vajból 40 g-ot csipkedjünk le, s dobáljuk egy nagy teflonserpenyőbe. Szórjuk meg a kristálycukorral, és kezdjük el melegíteni. Időnként megkeverve karamellizáljuk. Amikor borostyán színe lesz, adjuk hozzá a meghámozott almaszeleteket. Ízesítsük a fűszerekkel, és pároljuk további 5 percig. Hűtsük ki.
- Ezalatt a nádcukrot a vajjal keverjük habosra (2-3 perc), majd adjuk hozzá egyenként a tojásokat is. Külön-külön jól keverjük ki. Mehet bele a vaníliarúd kikapart belseje is, végül a száraz hozzávalók (átszitált-sütőporos liszt). Dolgozzuk ki a tésztát, végül forgassuk bele az karamelles almaszeleteket is. Halmozzuk az egészet az előkészített kapcsos formába. Tetejét szórjuk meg pirult mandulaszirommal, és toljuk sütőbe 40-50 percre.
Publikálta: Csenge
Kategória: piskóta, tepsis, torta
3 hozzászólás » | 573 olvasás
Mandulás-mézes szarvacskák, étcsokiba mártva
2010. szeptember 17. péntek | 06:48 - 5 hozzászólás
Nem megy a sütés mostanában. Ez gondolom normális és türelmesebbnek is kellene lennem magamhoz… de egyszerűen mindig a történtekkel kelek és fekszem, minden annyira értelmetlen. Teszek-veszek, csinálom a napi feladataimat, és olyan nagyon kívülállónak érzem magam. Bent a suliban mindenki a jelentéktelen dolgairól fecseg, engem meg sem környékeznek, mert igazi sóbálvány lettem. Gyorsan változik a hangulatom, néha csak üresen meredek magam elé, máskor tudok mosolyogni, nevetni Máté badarságain. Ilyenkor bűntudatom van….mindig Csaba használta a badarság szót.
Sokat beszélgetünk Iringóval. Életről, halálról, ennek az egésznek az üzenetéről… Míg az első nap fel sem fogtam igazán, néha még vártam is, hogy majd bejelentkezik msn-re.. addig most kezdem megérteni, hogy nincs többé. Iringó azt mondja a történteknek van jelentése. Szeretve kell lennünk mások iránt a nap minden percében, mert sohasem tudhatjuk, nekünk melyik lesz az utolsó.. annyi nem kimondott gondolat, annyi eltitkolt érzelem van, amit elhallgatunk a másik elől…
Ez a süti vasárnap készült, aznap vasárnap. Itt voltak még Dóráék, vittek is belőle egy buliba… Nem tudom mit mondhatnék róla.. Tényleg nagyon finom, roppanós. A pörkölt mandula jól kiérződik, és nagyon is illik rá a vaskos, 70%-os csokibevonat…és biztosan mindig Csabára fog emlékeztetni.
Hogy tetszik a recept? –
Hozzávalók
A tésztához:
- 400 g finomliszt
- 1 tojás
- 50 g folyékony méz
- 1 vaníliarúd kikapart belseje
- 100 g demerara barna nádcukor
- 150 g pörkölt, darált mandula
- 275 g hideg vaj
A bevonathoz:
- 100 g 70%-os étcsokoládé
- 3 ek. olaj
Elkészítése
- A liszttel és az őrölt, pörkölt mandulával a vajat elmorzsoljuk.
- A tojást a mézzel és a felhasított vaníliarúd magjaival elkeverjük, majd a cukorral együtt a liszthez adjuk. Gyors mozdulatokkal összeállítjuk a tésztát, és hűtőbe tesszük legalább egy órára, de még jobb egy éjszakára.
- A sütőt 180°C-ra előmelegítjük. A tésztából diónyi darabokat csippentünk, hengerré formáljuk és elhajlítjuk kifliformára. Sütőpapírral bélelt tepsin felsorakoztatjuk őket, majd sütőbe toljuk 10-12 percre. Ekkor aljuk és szélük aranyló lesz.
- Kihűtjük. A csokit apróra daraboljuk, és feltesszük vízfürdőre olvadozni. Az olajat hozzákeverjük, jól eldolgozzuk. ne hevítsük túl, hogy szép fénye legyen.
- Mártsuk ki, tegyük hűtőrácsra, majd dermedés után együk is meg.
Tárolás: Fedett, jól záródó dobozban. Másnap lesz az igazi.
Főbb alapanyagok: 70%-os étcsoki, demerara nádcukor, finomliszt, mandula, méz, olaj, tojás, vaj, vaníliarúd
Publikálta: Csenge
Kategória: aprósütemény, ÉDES SÜTIK
5 hozzászólás » | 1,315 olvasás
















Tudni mindig könnyebb, de kimondani...az a nehéz.