Elsőéves cukrászbizonyítvány és ünneplős süti

Úgy adódott, hogy ma elmarad a dupla olasz órám, szóval gondoltam lesz időm mesélni picit az elmúlt napok történéseiről. 2-án megtartották a szülői értekezletet, ahol többek között kiosztották az első éves cukrászeredményünket is! :-)
Amiiiiit – dobpergés pampamparapampam – sikeresen zártam, így érettségi után 3 év helyett mindössze kettőt kell teljesítenem a szakmai címig!!! :-)))))) Meglepően szép eredménnyel zártam, holott azt reméltem, az uccsó produktumommal épphogy a hármas szintet súrolom majd. Foghatjuk azt a kudarcot külső tényezőkre, de a vizsgamunkám végeredményben akkor sem sikerült. Mondhatni egy kalap sz*r volt, és ezt csak alátámasztja a tény, miszerint másnap bedarálták kókuszgolyónak… :-)))) Nem érdemeltem még ötöst, hiszen nem is vagyok minden területen “példás”! Még. Remélem fejlődni fogok. :-) Rengeteget kell tanulnom, gyakorolnom, hogy ne rettenjek meg egy anyaghányados laptól. Hogy kiegyensúlyozottá, magabiztossá és éretté váljak minden területen. :-) De elégedett lehetek azthiszem.

Az egyes tantárgyaknak a szakmai és vizsgakövetelményekben rögzített súlya van a modulokon belül. Ez alapján számítottak súlyozott átlagot, majd írták át osztályzatra. Váltottunk pár szót erről tegnap az osztályfőnökömmel. Mondta, hogy ez amolyan többnapos, jócskán szürkületbenyúló program volt a tanárok számára. Szegények…

“A szakközépiskolai tanulók esetében a modulok sikeres teljesítése a beszámíthatóság feltétele, a szakképző évfolyamokon tanulók esetében pedig a továbbhaladásé, illetve a tandíjmentességé.” Kishíján tandíjmentes lettem, de végül mégsem jött össze. A törin múlt minden, levehettem volna apu válláról egy plusz terhet… Legalábbis fél évre biztos. Mínusz 38 000 Ft… :-(

Végül egy táblázattal zárták a tájékoztatót, ebből lehet kiböngészgetni az eredményeimet! :-) A Vega jegyre nem vagyok valami büszke, de egyben nagy kérdőjel is számomra a dolog. A tíz hét alatt becsúszott ugyan egy rosszabb jegy, de a többi dolgozatot 80-100%-osra írtam meg. És mégis, a szintvizsgás eredményem kettes lett!? Nagyon bosszant a dolog, mert meg sem mutatták nekünk, nem is tudom mit rontottam el… Ráadásul annyira előttem van, boldog voltam amikor végeztem a feladatsorral. Úgy éreztem jól sikerült, és többen hasonló eredményeket kaptak a számolásokra! Egyszerűen nem értem…

Elsőéves cukieredmeny

Hááát akkor ünnepeljünk! Hoztam sütit is, merthát mégicsak úgy tuti a buli. És ez valami igazán nagyon jó sütemény! Ha lesz cukrászdám, helyet kap benne, a Meggyes-kakaós kevert omlóssal együtt. :-)) Hasonló kaliberű süti, tésztáját a mascarpone és vaj keveréke teszi krémessé! Ezt a puhaságát pedig sokáig megőrzi, pár nap elteltével is méltán helyet kap egy bögre tej mellett. A fahéjas-kakaós összhatást csak a benne rejlő aszalt szilva-darabkákkal lehet űberelni, de azokkal nagyon! :-) Mint egy formabontott szilvásgombóc, csak méég extravagánsabb ízvilággal! :-)))

Végezetül pedig szeretnék gratulálni Márk barátomnak, aki kereken 80 ponttal zárta a központi felvételit! :-) Pedig azt harsogták a hírekben, hogy messze a legbrutálisabb feladatsort okoskodták össze. Kívánok neki sok sikert az elitgimiben! :-)))

fahejasszilvasmarvanyozottkocka2

Hogy tetszik a recept? – Semmi pénzért nem készíteném el.Gyenge recept.Egyszerű, de nagyszerűTetszik, izgalmas.Csúcsszuper! (3 szavazat, átlaga: 5)
Loading ... Loading ...

Hozzávalók

  • 350 g finomliszt
  • 2 ek. őrölt fahéj
  • másfél tk. sütőpor
  • 400 g kristálycukor
  • 2 ek. keserű kakaópor
  • 250 g vaj
  • 250 g mascarpone
  • 2 tk. vaníliaeszencia
  • 4 tojás
  • 70 g süthető csokipasztilla (55-60%-os)
  • csipet só
  • 1 bögre aszalt szilva, felaprítva

Elkészítése

  1. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra, és béleljünk ki sütőpapírral egy 30×22-es, téglalap alakú tepsit.
  2. Szitáljuk át együtt a lisztet, a sütőport és a sót egy közepes méretű tálba.
  3. Egy másik, kisebb tálkában keverjünk össze 100 g cukrot a fahéjjal és a kakaóporral. Tegyük félre.
  4. A vajat keverjük habosra a mascarponéval, a maradék cukorral, és a vaníliaeszenciával, majd egyenként adjuk hozzá a tojásokat – keverjük ki jól.
  5. Vegyítsük össze a lisztes keverékkel, végül az apró csokipasztillákkal.
  6. A tészta felét terítsük el a tepsiben, szórjuk meg a fahéjas-kakaós-cukros keverék felével, és dobáljuk rá az aszalt szilva darabkákat is. Fedjük be a maradék tésztamasszával, újból hintsük meg a fahéjas keverékkel, és egy éles késsel márványozzuk meg a tetejét.
  7. Toljuk sütőbe, és süssük nagyjából 40 percig, Hagyjuk kihűlni a tepsiben.

fahejasszilvasmarvanyozottkocka1

Főbb alapanyagok: , , , , , , , , , , ,

Együnk házi Twixet!

Sötét középkorom eledele… :-)) Régebben, amikor nagyon magam alatt voltam, mindig csokit ettem. Akár Gombóc Artúrnál, nálam is felváltotta a főétkezéseket – reggel mindig azzal kezdtem a napot, csak hogy jól induljon… Olyan buta voltam. De magányos és szomorú is egyszerre, ez meg némi támaszt nyújtott. Egy darabig.
Mostanában már nem eszem csokit. Nem-nem, félreértés ne essék, a csokoládéért - mint ördögi összetevőért :-)) - egy sütiben például megvadulok! Viszont venni egy twixet, 3bitet, marsot vagy épp snickerst a boltban… az fájó dolog. A csokievés “rituáléja” rendít meg leginkább, azthiszem. Eszembe jut, ahogy azokban az időkben izgatottan hámoztam le a csomagolást, lassan ettem, hogy tovább járjon át a melengető érzés, és olykor bevillan az is, ahogy rátaláltam egy-egy üres papírra, elszórtan a holmijaim között.

Házi körülmények között azonban más elkészíteni egy ilyen finomságot! Magaménak érzem, egy újabb süteménynek, kihívásnak, ami számomra oly nagy boldogság. :-) Amelyet étkezések után fogyasztunk családi körben, jóízűen falatozva, s közben jóízűen nevetve!
Sokat foglalatoskodtam vele, hogy a megfodrozott karamellréteg a tetején, az eredeti hatást keltse… :-)) Itthon nagyon kapkodós volt, fotóra is már csak pár rudacska maradt. Isteni finom! A dulce de leche karamellkrém lágyan fodrozódik, a tésztája omlósabb, mint a boltié, a tejcsokis nyakonöntésnek hála pedig: egy az egyben Twix!
…csak fájó emlékek nélkül. :-)

Twix

Hozzávalók

A kekszalaphoz:

  • 3/4 csésze szobahőmérsékletű vaj
  • 1/4 csésze barnacukor
  • 1 vaníliarúd/1 tk vaníliaesszencia
  • csipet só
  • másfél csésze finomliszt
  • 1 púpozott ek mascarpone
  • 1 tojás sárgája

A karamellkrémhez (dulce de leche):

  • 1 konzerv/4 tubus sűrített tej (Markomilket használtam)

A bevonathoz:

  • 200 g tejcsoki
  • 2 ek olaj

Elkészítése

  1. A sűrített tejet egy lábosba helyezzük, felöntjük vízzel, majd alacsony lángon másfél-két órán át főzzük.
  2. Ezalatt elkészítjük a kekszrétegünket: A vajat kihabosítjuk a cukorral, hozzáadjuk a vaníliarúd kikapart belsejét illetve a sót, majd apránként hozzászitáljuk a lisztet is.
  3. Morzsalékos állagot kell kapnunk, amit most egy kis megmaradt krémsajttal lazítottam, de tökéletes erre a tejföl is! Egy tojást is beledobok, ezzel növelve biológiai és élvezeti értékét ;-))
  4. 180 °C-ra előmelegített sütőben, 20-25 perc alatt aranysárgára sütjük. Hagyjuk hűlni.
  5. Közben elkészült a sűrített tejünk is. A vizet leöntjük róla, a konzervet pedig teljesen kihűtjük. Felnyitása után aranyszerű, pudingszerű állagot kell kapnunk.
  6. A tésztánk tetejére kanalazzuk (nyugalom, néhány kanállal jut a bendőbe is…), majd hűtőbe tesszük.
  7. Másnap, vagy néhány órával később csíkokra vágjuk, és bevonjuk csokival. Tetejére csíkokat fröcskölünk, maximááálisan twixhatást keltve! ;-))

Twix

Főbb alapanyagok: , , , , , , , , ,

Meggyes-kakaós kevert omlós

Itt a hétvéége és lezártuk a “félévet” is. Úgyhogy én most jól megpihentem! :-)) Nem lett ugyan 4,5-ös tandíjmentes átlagom, de úgy érzem ennél többet nem is tudnék, és nem is szeretnék kipréselni magamból. Egyedül a töriért fáj a szívem, azért viszont roppantmód! A véksőkig tepertem, erre tessék… :-( Nem érzem jogosnak amit hozzám vágtak, a többi jegyemet elnézve semmi baj a tanulási módszeremmel! Más felől nem esik jól az embernek, ha az egész munkáját alázzák porig, mondván más tantárgyakból azért volt könnyebb jó jegyet szerezni, mert nem tették elég magasra a lécet. Na persze! Ott a binyonyíték, a korábbi hónapokhoz képest töredék-időt töltöttem a konyhában, és helyette inkább a töri könyv fölé görnyedtem… Szóval nagyon elszomorított a dolog. De év végéig van még idő, csak azért is bizonyítani fogok! :-)

Anyu viszont tündéri volt, vígasztalásképp kaptunk egy kis lóvét! Dusha-Kiss “stylist” Babszi meg én. :-))) Úgyhogy annak rendje-módja szerint beszabadultunk a plázába, és jól kivásároltuk magunkat! Ilyenkor persze amit kézhez kapunk, el is költjük az utolsó fillérig. :igen: Rettenetes alakok vagyunk, és annyira szégyelljük magunkaaat… :-))))

Gábor pedig egész héten hisztizett, amiért nem volt semmi édesség. Ilyenkor kaptuk elő a jóó kis Lidl-s háztartási kekszet, azt majszoltunk esténként. De aztán egyszercsak – érthetetlen okokból - az is kifordult a szánkból. :-))) Így jött hát az ötlet, hogy “kakaós-meggyes kevert omlóst” fogok sütni, a pékségbeli csodasüti mintájára. Merthogy azzal szoros barátságot kötöttünk ám, az első harapás után kipécéztem magamnak. Szerencsésen sikerült is hoznia azt az ízvilágot! Sűrű állagú és omlós, szinte elolvad a szájban. Na meg azok a pöttöm meggyszemek…….! :lol:
Nem volt persze mindig így. Régen libabőrös lettem, ha egy édességben valamiféle gyümölcs tartózkodott többedmagával - ilyen volt elsősorban a mazsola, meg a meggy is - utóbbi láttán viszont mostanában felcsillan a szemem! A mazsola pedig manapság nem trendi, csak Kiss Tamás eszi, majd erőlteti bele mindenbe. Meg mindenkibe. :-))

Jaj még valami! …Olyan szép fények voltak tegnap reggel, annyira várom a napsütést!

Meggyes-kakaós kevert omlós

Hozzávalók egy 23-as, négyzetes tepsihez

A meggyes mascarponekrémhez:

  • 90 g lágy krémsajt (mascarpone)
  • 1/4 bögre cukor
  • 1 tojás
  • fél tk. vaníliakivonat
  • 1 bögre jól lecsepegtetett meggy

A kakaós tésztamasszához:

  • 120 g olvasztott vaj
  • 1/3-ad bögre cukrozatlan kakaópor
  • 2 tojás
  • 1 bögre cukor
  • 1 tk. vaníliakivonat
  • 1 tk. rum
  • fél bögre finomliszt
  • fél tk. sütőpor
  • csipet só

Elkészítése

  1. A meggyes mascarponekrémmel kezdjük: Egy kis tálban mixerrel, közepes fokozaton, alaposan dolgozzuk össze a krémsajtot és a cukrot.
  2. Adjuk hozzá a tojást, a vaníliakivonatot és a rumot. Addig keverjük, hogy híg krémet kapjunk.
  3. Végül dolgozzukele a meggyet is. Tegyük félre.
  4. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra, és béleljünk ki sütőpapírral egy 23×23-as, négyzetes tepsit.
  5. Most hozzálátunk a kakaós tészta-alapaunkhoz:  Egy kis tálkában dolgozzuk össze a vajat és a kakaóport.
  6. Egy másik tálban verjük fehéredésig a tojásokat, majd apránként dolgozzuk hozzá előbb a cukrot, majd a vaníliakivonatot és a rumot.
  7. Keverjük össze a lisztet, a sütőport és a sót, adjuk a tojásos keverékhez, majd tegyük hozzá a vajas kakaót is. Alaposan dolgozzuk össze.
  8. Öntsük a tésztamasszát a tepsibe, de hagyjunk meg belőle néhány evőkanálnyit a tetejére.
  9. Ezután osszuk el rajta a meggyes tölteléket, majd a megmaradt kakaós masszát kanalazzuk rá, halmonként. Egy kés segítségével keverjük kicsit a töltelékbe, így lesz márványozott a teteje.
  10. Süssük 35-40 percig, vagy amíg a tészta nem kezd elválni a tepsi falától.
Főbb alapanyagok: , , , , , , , , , ,

Eperke torta

Téli jellegű torta, nyáridéző köntösben. :-) Engem legalábbis újfent sikerült megbabonáznia annak a fahéjas illatfelhőnek, ami piskótasütéskor töltötte be a konyhát. Mindez igencsak passzol a fanyar eperkrém és a tömény mascarponekrém együttesével. Persze arra azért ügyelni kell, hogy ne kenjük túl vastagon - épp csak annyira, hogy a rétegek szépen kirajzolódjanak. És megigézzék a tortaszelet tulajdonosát. :-)

Eperketorta

Hozzávalók

A piskótához:

  • 4 nagyobb tojás
  • 25 dkg cukor
  • 200 ml tej
  • 200 ml olaj
  • 300 g finomliszt
  • 1 csomag sütőpor
  • 1 csapott ek. fahéj

A mascarponekrémhez:

  • 500 g mascarpone
  • 80 g porcukor
  • 1 tábla fehércsoki
  • 200 ml habtejszín – 1 csapott ek. zselatinporral keményítve vagy növényi habtejszín (Hulala)

Az eperkrémhez:

  • 1 doboz mirelit eper (400 g)
  • 200 ml epres gyümölcslé (SIÓ Eper koktél)
  • 1 csomag epres pudingpor
  • 1 citrom reszelt héja
  • 70 g kristálycukor (érdemes kóstolgatni, mert az eper koktél önmagában is édeskés… én nem tettem bele ennyit)
  • 60 ml eperlikőr (ezt ugyan most kihagytuk, tekintettel az apróságokra. :mosoly:)

Elkészítése

  1. A piskótalapokkal kezdjük: A sütőt 200 fokra előmelegítjük, a tojásokat a cukorral egy keverőtálban sűrű krémes állagúra keverjük. Ez nagyjából 2-3 percet vesz igénybe. Állandó kevergetés mellett belecsurgatjuk az olajjal egyneműsített tejet, majd gyorsan elkeverjük benne a száraz hozzávalókat is. (liszt + sütőpor + őrölt fahéj, átszitálva) Sütőbe toljuk, és 40-45 perc alatt aranybarnára sütjük. Tűpróbát végezzünk!
  2. Az eperkrémhez az epret – levével együtt – botmixerrel leturmixoljuk, egy teflon lábasba öntjük, és citromhéjjal ízesítjük. Az eperlé egy részét a pudingporral csomómentesre keverjük, a többit az epervelőhöz adjuk. Lassú tűzön melegíteni kezdjük, hozzáadjuk a pudingport és besűrűsítjük. Fóliával lefedjük és teljesen kihűtjük.
  3. A mascarponekrémhez a porcukrot és a mascarponét fakanállal elkeverjük. A fehér csokit ízgőz fölött felolvasztjuk, picit hűlni hagyjuk, és az előzőekhez adjuk. A zselatint 1 deci vízben felforraljuk, – akkor jó, ha szépen feloldódott – teljesen kihűtjük, majd a kemény habbá vert tejszínbe forgatjuk. néhány ek-nyi habot a masacrponekrémben óvatosan elkeverünk, ezzel lazítva állagán.
  4. Összeállítjuk a tortát: Az első pirskótakorongra eperkrém kerül, erre kenjük a sűrű masacarponekrémet. Befedjük a második lappal, újból rétegezzük a kétféle krémet, végül az utolsó lapot is ráhelyezzük.
  5. Marcipánnal tetszés szerint díszíthetjük… :-)
Főbb alapanyagok: , , , , , , , , , , , , , , ,

Csokis csoda, karamellel márványozva

Oké, végül mégis feltöltöttem. Muszáj volt – pokolra jutnék, ha nem tenném! :-)) Erről a mennyei desszertről ugyanis vétek lenne megfeledkezni (és próbáljunk meg nem törődni a mascarpone egekbeszökő árával :D ). Idehaza krémességével és rusztikusságával egyaránt imádtuk! Elkészítése is roppant egyszerű, kizárólag a “gyilkos 5. pont” izzasztott meg. :D


Hogy tetszik a recept? – Semmi pénzért nem készíteném el.Gyenge recept.Egyszerű, de nagyszerűTetszik, izgalmas.Csúcsszuper! (17 szavazat, átlaga: 4.71)
Loading ... Loading ...

Hozzávalók

A tésztához:

  • 25 g kakaópor
  • 250 g vaj, darabokra vágva
  • 1 ek. méz
  • 185 g finomliszt
  • két és fél mk. sütőpor
  • 220 g barnacukor
  • 2 tojás
  • 125 ml tej

A mascarpone krémhez:

  • 250 g mascarpone sajt
  • 300 ml sűrű tejszín (én Hulalát használtam)

A karamellszószhoz:

  • 50 g vaj
  • 110 g barnacukor
  • 60 ml tej
  • 150 g porcukor

Elkészítése

  1. Melegítsük elő a sütőt 160 fokra. Kenjünk ki egy 20 cm átmérőjű, mélyebb tortaformát, és béleljük ki sütőpapírral.
  2. Szórjuk a kakaóport egy nagyobb tálba, és adjuk hozzá a többi anyagot. Verjük fel alacsony fordulatszámon elektromos mixerrel, amíg jól elvegyül. Állítsuk a mixert közepes fordulatszámra, és verjük tovább, amíg a keverék színe megváltozik.
  3. Süssük közepes lángon kb. 1 órát. Hagyjuk a tésztát a formában 10 percig hűlni, majd helyezzük a tésztát sütőrácsra.
  4. Ezalatt készítsük el a mascarpone krémet: Kézi habverővel verjük fel a mascarpone sajtot és a tejszínt – vigyázzunk, ne mixeljük túl, mert könnyen megalvadhat -, amíg krémesen sűrű lesz.
  5. Egy éles késsel vágjuk a tésztát három lapra. Helyezzünk egy lapot egy tálra, és kenjük meg a mascarpone krém egyharmadával. Borítsuk be a következő tortalappal. Ismételjük meg a rétegelést. A tetejét is vonjuk be a krémmel, majd csorgassunk rá vajkaramellszószt:
  6. Ehhez melegítsük fel a vajat a barnacukrot és a tejet egy kis lábasban. Állandó keverés mellett – forralás nélkül – addig főzzük, amíg a cukor elolvad. Ekkor vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a porcukrot és addig keverjük, amíg habos nem lesz.
Blog Widget by LinkWithin Főbb alapanyagok: , , , , , , , , , ,