Sütimizéria » só
Ilona Praktikái Ajándékbolt   Sütimizéria receptkönyv   Tortarendelés   Sütiklub   Latin Negyed csokibolt  

Nagycsaládos hétvége és a legjobb aprósüti tészta: Túrós koszorúk

2010. november 3. szerda | 09:49 | 3 hozzászólás


CheburashkaA hosszú hétvégét nagycsaládosan, együtt töltöttük. Dóra nővérkém, Péter, Kolos, Botond meg Cheburashka szombaton toppantak be, jóval egy után. Óriási dugó volt Pesten, csak lépésben tudtak haladni az első lejáróig.
Másnap tartottunk egy össznépi zsibongást, némi falatozással egybekötve. Egyet mondhatok; a család kabalája nem véletlen lett a fiúk nagyfülű plüssfigurája, tényleg annyian vagyunk, mint az oroszok. Cheburashkával együtt tudniillik 13-an ültünk asztalhoz. Anyu valami isteni marhahúslevest dobott össze a fogyókúrája mellett, úgy, hogy közben egyszer sem kóstolta meg. Hát ennyire jó az Anyukám. :-)

Sokat beszélgettünk, nevettünk, de még annál is többet sütöttem a három nap alatt. Ezeknek – semmi – sem – elég! :-))) Nem tudom például ez az omlós tészta diótöltelékkel mennyire szolgálta a közjót, de én már régóta álmodozom egy ilyesféle tésztáról, kávé-tea mellé a hidegekre. A túró ugyanis rendkívüli hatással van a tésztára. Ez már bizonyítva lett ezen csigáknál is, nem dominál benne, egyszerűen igazán puhává, könnyeddé és foszlóssá teszi a tésztát. És ami a legjobb, bizony-bizony, ez az állapot napokig fennmarad. Házi vaníliás porcukorba hempergetve nálam tízpontos nyalánkság. A tölteléket pedig le lehet cserélni mákosra, lekvárosra, de akár egy tömény rumos-kakaósra is.

Elkészítési módja bizonyos ponton eltér a csigákétól, itt a vajat ( a margarin maradjon csak meg építőkockázásra ;-)) ) előbb megolvasztjuk, kissé megbarnítjuk, és csak visszahűlése után dolgozzuk össze az áttört tehéntúróval.

Hogy tetszik a recept? – Semmi pénzért nem készíteném el.Gyenge recept.Egyszerű, de nagyszerűTetszik, izgalmas.Csúcsszuper! (5 szavazat, átlaga: 4.40)
Loading ... Loading ...

Hozzávalók

A tésztához:

  • 100 g vaj
  • 300 g tehéntúró
  • 100 g kristálycukor
  • 100 g barna nádcukor
  • 2 tojás
  • 1 szál vanília kikapart magjai
  • 1/2 citrom reszelt héja
  • 500 g finomliszt
  • 1 tk. sütőpor
  • csipet só

A töltelékhez:

  • 55 g kristálycukor
  • víz
  • 100 g dió

Elkészítése

  1. Kis lángon megolvasztjuk a vajat, kissé megbarnítjuk. Félrehúzzuk, hűlni hagyjuk.
  2. Hozzáadjuk az áttört tehéntúrót, a kétféle cukrot; robotgéppel jól eldolgozzuk.
  3. Hozzáadjuk a tojásokat,a  citromhéjat és a vaníliamagokat, beledolgozzuk.
  4. Külön tálban összevegyítjük a lisztet a sütőporral és a sóval. A fele mennyiséget a tehéntúrós masszához adjuk, azután a maradék liszttel meggyúrjuk a tésztát. Kicsit lágyabb, zsírosabb tésztát kapunk. Fóliába csomagoljuk és legalább 1 órára hűtőbe tesszük.
  5. Elkészítjük a diótölteléket: A diót megpirítjuk, ledaráljuk. Félretesszük hűlni. A cukorra annyi vizet öntünk, hogy épp ellepje. Felforraljuk, sűrű cukorszirupot fűzünk belőle, majd az őrölt dióra öntjük. Kanalazzuk sima csővéges nyomózsákba.
  6. A sütőt előmelegítjük 180°C-ra, két tepsit kibélelünk sütőpapírral. A tésztagömböcöt megfelezzük, lisztezett gyúródeszkán kb 5 mm vastag lapra nyújtjuk. A szélén kis rést hagyva, hosszanti irányba nyomunk a töltelékből, majd ráhajtunk a tésztából. Levágjuk a csíkot, hengerre sodorjuk és félbevágjuk. Fonással koszorú alakot formálunk, végeiket összecsippentjük, végül sütőlemezre helyezzük. A műveletsort addig ismételjük, míg a másik gombóc tészta is elfogy. :-)
  7. Kb. 15 percig sütjük, míg aljuk szép aranyszínű lesz. Kiszedve a sütőből, még forrón porcukorral meghintjük. Süteményrácson hagyjuk kihűlni.
Főbb alapanyagok: , , , , , , , , , ,
Publikálta: Csenge Kategória: aprósütemény, ÉDES SÜTIK 3 hozzászólás » | 1,479 olvasás

Juhtúrós pogácsák…

2010. október 21. csütörtök | 05:35 | 1 hozzászólás


…Csaba emlékének. A gyászmise után egy héttel felhívott az anyukája, azt mondta bármikor elmehetek Dorozsmára, hozzá és Csabához. El is fogok, azt hiszem nekem épp úgy szükségem van a beszélgetéseinkre, mint neki. Csabával az évek során többször egyszerűen elmentünk egymás mellett, egyszer ő nem volt hajlandó szóba állni velem, máskor én bántódtam meg.. És most hála az anyukájának, annyi mindenre fény derült. Annyi mindent másképp csinálnék már.

Ez volt Csaba egyik kedvence, a házi csupa-sajtos kifli mellett. :-) Naná, a kifliket nagyon is szerette. Akkoriban – szigorúan a teljes harmónia érdekében -, minden reggel egy méretes sörkifli beburkolásával kezdte a napot. Utána pedig jókora vigyor ült ki az arcára. Hát ilyen fiú volt ő. :-)

És itt ez a juhtúrós pogi. Ezer éve tervbe volt véve, nagyon megörültem neki! Múlthét szombaton ki is mentünk Gabikával a piacra, az újonnan megújult Mars téri piacra. Nagyon szép lett, és tényleg ráfért már! Amikor van időd körbepillantani, mert épp nem gázol át  rajtad egy rinocéroszcsorda, szerintem igazán hangulatos is. A csarnokban sikerült is egy pohárka illatos juhtúrót vennem, így délután megsüthettem ezt a csodát: Abszolút dominál benne a juhtúró, foszlós és írtó puha, még másnap is. Tessenek venni, egy főre legalább ötöt számoltam. :-))

Hogy tetszik a recept? – Semmi pénzért nem készíteném el.Gyenge recept.Egyszerű, de nagyszerűTetszik, izgalmas.Csúcsszuper! (5 szavazat, átlaga: 5.00)
Loading ... Loading ...

Hozzávalók

  • 1 dl langyos tej
  • 1 evőkanál cukor
  • 20 g élesztő
  • 380 g liszt
  • 250 g juhtúró
  • 100 g tejföl
  • 40 g puha vaj
  • 2 tojássárgája + a kenéshez
  • 1 kávéskanál só + bors

Elkészítése

  1. Az élesztőt a cukorral elkevert tejbe morzsoljuk, egy kevés liszttel megszórjuk, félre tesszük.
  2. A juhtúrót, vajat, tejfölt, sót és a tojások sárgáit egy kisebb tálban kikeverjük, majd a felfuttatott élesztővel az átszitált lisztbe dolgozzuk. Puha tésztává gyúrjuk.
  3. Lisztezett deszkán 2 centi vastagra nyújtjuk, berácsozzuk, kiszaggatjuk. Tetejüket tojással lekenjük, majd 20 percre a sütő mellé/meleg helyre állítjuk. Előmelegítjük a sütőt 175°C-ra, és ha pogácsáink látványra is szépen megkeltek, 20-25 percre sütőbe toljuk és aranybarnára sütjük őket.

Főbb alapanyagok: , , , , , , , , ,
Publikálta: Csenge Kategória: SÓS SÜTIK 1 hozzászólás » | 739 olvasás

A nem elfeledett körtés-diómorzsás süti

2010. szeptember 12. vasárnap | 06:18 | 7 hozzászólás


Annyira finomak a körték mostanság! Mézédes és lédús és illatos, nem úgy mint a Novotelbeli, gyümölcssaliba feldarabolt egyedek. Persze akkor még nyár volt.

Ez a sütemény, hogy is mondjam… ne szépítsünk, nem egy diétás darab. Valójában ő lenne Az Ok, amiért a fogyókúra bedöglik. Elnapolódik… már a gondolata is elillan! :-) Ráadásul ezek az őszi ízárnyalatok, a dió-fahéj-körte együttese… Nagyon szeretem, belop egyfajta ünnepi hangulatot a konyhába. Tudjátok, én már október környékén Karácsonyra készülök, már aggatnám az égősort. :-))) Amint kicsit jobban lehűl, nincs mese…egyszerűen benne van a levegőben, jobb ha hagyod magad sodródni.

A tésztája nem az a fojtós, száraz piskótakocka. Lágy, puha, tömény. :-)) Az összes íz egyszerre van jelen, amit  a vajon megforgatott-karamellizált körtefalatok csak tovább bolondítanak. A diómorzsa pedig egyfajta meglepetést tartogat; pörkölt diós és jó vaskos, akár őszi éjszakákon egy meleg dunyha. :-) Az egészben talán ez a kedvencem.

Hogy tetszik a recept? – Semmi pénzért nem készíteném el.Gyenge recept.Egyszerű, de nagyszerűTetszik, izgalmas.Csúcsszuper! (3 szavazat, átlaga: 5.00)
Loading ... Loading ...

Hozzávalók

A karamellizált-vajas körtéhez:

  • 1 ek. vaj
  • 1 ek. lágy, sötétbarna nádcukor
  • 2 db lédús, puha körte

A tésztához:

  • 100 g vaj
  • 2 tojás
  • 175 g lágy, sötétbarna nádcukor
  • 1 szál vaníliarúd kikapart belseje
  • 200 g finomliszt
  • 1 tk. sütőpor
  • 1 csipet só
  • 1/2 tk. őrölt fahéj
  • 100 ml natúr joghurt

A diómorzsához:

  • 30 g finomliszt
  • 85 g demerara nádcukor
  • 1/2 tk. őrölt fahéj
  • 50 g hideg vaj
  • 4 ek. dió

Elkészítése

  1. A karamellizált körtekockák elkészítésével kezdjük: A körtét félbevágjuk, magházát eltávolítjuk, majd közepes, 1.5 centis kockákra daraboljuk. A vajat a cukorral egy teflonserpenyőben felhevítjük, majd amikor elkezd karamellizálódni, a körtefalatokat is beleborítjuk. Megforgatjuk, néhány percig pároljuk, hagyjuk az ízeket összeérni. Félrehúzzuk, kihűtjük.
  2. A diómorzsához a lisztet a fahéjjal és a cukorral elkeverjük, majd a vajdarabkákat hozzáadva, morzsás állagú keveréket készítünk. A diót felaprítjuk, serpenyőben kissé megpörköljük – nem kell sokáig, a sütőben lesz még ideje pirulni. Miután teljesen kihűlt, hozzáadjuk a morzsás keverékhez. Hűtőbe tesszük, míg a tészát elkészítjük.
    A sütőt 180°C-ra előmelegítjük.
  3. A vajat a cukorral habosra keverjük, egyenként hozzáadjuk a tojásokat és a vaníliamagokat. Néhány perc alatt jól kikeverjük.
  4. Külön tálban a lisztet a fahéjjal, a sütőporral és a sóval együtt átszitáljuk.
  5. Felváltva a masszába forgatjuk előbb a száraz hozzávalókat és a joghurtot, majd a karamellizált körtedarabokat, végül sütőpapírral bélelt, 20 centis formába kanalazzuk. Rászórjuk a diómorzsát, és sütőbe toljuk 50-55 percre. A formában hagyjuk kihűlni.
A karamellizált-vajas körtéhez:
1 ek. vaj
1 ek. lágy, sötétbarna nádcukor
2 db lédús, puha körte

A tésztához:
2 tojás
175 g lágy, sötétbarna nádcukor
1 szál vaníliarúd kikapart belseje
200 g finomliszt
1 tk. sütőpor
1 csipet só
1/2 tk. őrölt fahéj
100 ml natúr joghurt

A diómorzsához:
30 g finomliszt
85 g demerara nádcukor
1/2 tk. őrölt fahéj
50 g hideg vaj
4 ek. dió

A karamellizált körtekockák elkészítésével kezdjük: A körtét félbevágjuk, magházát eltávolítjuk, majd közepes, 1.5 centis kockákra daraboljuk. A vajat a cukorral egy teflonserpenyőben felhevítjük, majd amikor elkezd karamellizálódni, a körtefalatokat is beleborítjuk. Megforgatjuk, néhány percig pároljuk, hagyjuk az ízeket összeérni. Félrehúzzuk, kihűtjük.
A diómorzsához a lisztet a fahéjjal és a cukorral elkeverjük, majd a vajdarabkákat hozzáadva, morzsás állagú keveréket készítünk. A diót felaprítjuk, serpenyőben kissé megpörköljük – nem kell sokáig, a sütőben lesz még ideje pirulni. Miután teljesen kihűlt, hozzáadjuk a morzsás keverékhez. Hűtőbe tesszük, míg a tészát elkészítjük.
A sütőt 180°C-ra előmelegítjük.
A vajat a cukorral habosra keverjük, egyenként hozzáadjuk a tojásokat és a vaníliamagokat. Néhány perc alatt jól kikeverjük.
Külön tálban a lisztet a fahéjjal, a sütőporral és a sóval együtt átszitáljuk.
Felváltva a masszába forgatjuk a száraz hozzávalókat és a joghurtot, majd sütőpapírral bélelt, 20 centis formába kanalazzuk. Rászórjuk a diómorzsát, és sütőbe toljuk 50-55 percre. A formában hagyjuk kihűlni.

Főbb alapanyagok: , , , , , , , , , ,
Publikálta: Csenge Kategória: ÉDES SÜTIK, piskóta 7 hozzászólás » | 1,766 olvasás

Zabbantanivaló zabkekszek, melaszosan. Tejcsokisan. Kókuszosan!

2010. augusztus 31. kedd | 21:19 | 10 hozzászólás


Vannak illatok, amelyek megmosolyogtatnak. Mások megmelengetik minden porcikámat, felhőtlenné téve az egész napomat. Legyen az bármilyen borongós. Egy süti utolsó sütőben töltött percei önmagban is feldobják az embert – ahogy az illatok átjárják az egész lakást, otthonhangulatot teremtve… még az ablak alatt elhaladó szomszéd is lassít a tempón, hátha így eszünkbe jut beengedni egy szeletre. Csokis brownie-k, a marlenka nyers tésztája, a kunkori végű vaníliarudak…  Azok a fahéjas-aszalt szilvás kockák vagy épp egy frissensült péksütemény illata! Emlékszem rájuk, még most is a fejemben kavarognak. Vajon ők idézik elő ezt a fatális nagy ködöt olykor odabent? :-)))

És ott az aranyló nádcukor. Nem tévesztendő össze a Koronás aranybarna cukorral, ami semmiben sem különbözik fehér bőrű rokonától; egyszerűen hozzáadott melasszal pofátlanul megfestik. A nádcukor ezzel szemben frissen aratott, valódi  cukornádból készült egzotikum, Dél-Amerika izgalmas tájairól. Teljesen bódító hatású, sütés előtt gyakran elidőzőm a nyitott zacskó aromafelhője felett. :-)) Abszolút megnyílik előttem az Új Világ. Szerencsére itthon is kezd beleégni a köztudatba, egészségügyi hátteréről is csupa-csupa pozitívumot olvashatunk.

Nem mellesleg, némi zabpehellyel és kókusszal bolondítva, az egyik legkapósabb aprósüteményt készíthetjük el belőle. Két doboz – három nap alatt. Egyszerűen csak nyomuk veszett:

A nádszárak összezúzása során fennmaradó, természetes melasztartalom kölcsönzi a nádcukor különös ízvilágát, jellegzetes, aranyló színét. A hazánkban is elhíresült fajták közül, én most Demerara-t használtam. Ez lenne az arany középút – a Turbinado-nál jóval finomabb szemcséjű, de nem is porfinomságú, mint a Muscovado.


Hozzávalók

  • 260 g finomliszt
  • 1 tk. sütőpor
  • csipet só
  • 200 g zabpehely
  • 100 g kókuszreszelék
  • 2 nagyobb tojás
  • 150 g kristálycukor
  • 150 g demerara nádcukor
  • 250 g vaj
  • 120 g tejcsoki, finoman felaprítva
  • néhány csepp kókuszaroma

Elkészítése

  1. A sütőt 180 fokra előmelegítjük, két tepsit kibélelünk sütőpapírral.
  2. A finomlisztet a sütőporral és a sóval átszitáljuk. A kókuszt finomra daráljuk a zabpehellyel úgy, hogy néhány nagyobb darab azért maradjon benne, majd a finomra vagdalt tejcsokival a lisztes keverékhez adjuk.
  3. A vajat a kétféle cukorral, robotgéppel közepes fokozaton, néhány perc alatt habosra keverjük. A tojásokat egyenként hozzáadjuk, külön-külön jól kikeverjük. Néhány csepp kókuszaromával pluszban ízesíthetjük még.
  4. A száraz hozzávalókat a vajas masszába keverjük, és teáskanálnyi adagokat szaggatunk belőle az előkészített sütőlemezekre. Sütőbe toljuk 10-12 percre, amíg érezhetően keményedik és aljuk picit megpirul.
  5. A kekszeket néhány percig még a sütőlemezen hagyjuk, majd ropogtathatjuk is.

*** Figyelem! Ezt a kekszet nem szabad lefedni, szobahőmérsékleten fogja megszívni magát, akár a klasszikus  háztartási kekszek.

Főbb alapanyagok: , , , , , , , , , ,
Publikálta: Csenge Kategória: aprósütemény, ÉDES SÜTIK 10 hozzászólás » | 1,367 olvasás

Forrázott tészták és a rettegett képviselőfánkok

2010. augusztus 4. szerda | 08:53 | 8 hozzászólás


Mindig pánikoltam ettől a süteménytől. Hálát adtam az égnek, hogy anno, bent a gyakorlaton csak diós pozsonyi kiflikkel kellett elboldogulnom, miközben Viviék vért izzadtak velem szemben. Első alkalommal, 30 tojásból, mindössze egy fakanállal és a jószerencsével. Hát nem leányálom.

Na meg üldözött anyukám, egy múltbeli emlékképe is, a Mama alkotta képviselőfánkokról. Valójában igazi rémkép, amint az én drazsépuszilni való nagymamám evőkanállal dobálja a masszát a szépen előkészített tepsire. Mondanom se kell, a kis kalaposok megbosszulták ezt a bánásmódot  – minden alkalommal elterülve, ártatlanul pillogtak vissza rá. :-))

A mai sütőkkel viszont a forrázott tészták készítése egyáltalán nem nagy ördöngösség, egyszerűen be kell tartanunk egy-két írott szabályt, majd bátran feltűrni azt az ingujjat: Elöljáróban annyit, hogy a tészta sajátos elnevezését azért kapta, mert alakítás előtt a nyersanyagok egy részét forrási hőmérsékletre melegítjük. A szakirodalomban égetett tészta néven is ismert, valójában reszteléssel készítjük.

  • Fontos a jó sikértulajdonságú liszt használata, ez hozzájárul majd a tészta sütés utáni szép szerkezetéhez, repedezettségéhez.
  • A forrázott tészta folyadékban dús, erre a cukrászatban tejet, gyakrabban vizet írnak elő. Ha mégis inkább tejet használnánk, ügyeljünk zsírtartalmára. Ne legyen túlzottan zsíros, a tészta nagyon kényes, minden mennyiség grammra pontosan ki van számolva.
  • A tojásban lévő lecitinnek fontos emulgeáló szerepe van, a zsiradékot és vizet 1:1 arányban tartalmazó tésztában.
  • Laza szerkezetét a zsiradék (leggyakrabban vaj, repce-vagy napraforgóolaj), a tojás és a jól megválasztott sütési mód adja. Sütés közben a tészta térfogata háromszorosára nő. Ezt a fejlődő gőz-és gázbuborékok, valamint a még meleg, resztelt tésztába belekevert hideg levegő okozza. Hő hatására ugyanis kitágul, ekkor lesz belseje üreges és lyukacsos szerkezetű.

Minél keményebb a tészta, annál üregesebb a belseje, annál nagyobb repedezések keletkeznek a tetején.
A tetszetős sütemény közepesen repedezett.

A forrázott tészta készítése és felhasználása

Hozzávalók 1 nagyobb tepsihez:

  • 200 ml víz
  • 200 ml olaj
  • csipet só, cukor
  • 125 g liszt
  • 4 tojás

Elkészítése:

  1. Az 1:1 arányú zsiradékot  és folyadékot a sóval, cukorral egy nyeles edényben, nyílt lángon fel felforralunk. Ilyen mennyiséggel ez nem több fél percnél.
  2. Ezután a forrásban lévő anyaghoz folytonos keverés mellett hozzáadjuk a lisztet. További hevítés során a tésztát alaposan reszteljük, miközben fakanállal kevergetjük. Ügyeljünk arra, hogy az edény oldalára és aljára rá ne égjen. Nagyjából másfél-2 percig melegítjük, amíg a tészta belseje is forrni kezd.
  3. Ekkor egy tálba borítjuk. Ha gond nélkül, egy tömbben esik a tálba, biztosan jól dolgoztunk.
  4. Nem forrón, de még melegen, egyenként hozzákeverjük a tojásokat. Általában a gyúrófejes robotgéppel dolgozom bele, de természetesen maradhatunk a klasszikus, fakanalas módszernél. Egy a fontos, hogy jól dolgozzuk ki, mielőtt hozzáadnánk a következőt. A tojások mennyisége függ nagyságuktól (körülbelül 50 g), a liszt minőségétől, a resztelés mértékétől, és attól, hogy keményebb vagy lágyabb tésztát szeretnénk. Mint a kép alatt is olvasható, egy keményebb tészta szerkezete lyukacsosabb, felülete repedezettebb.
  5. Félretesszük, míg előkészítjük a sütőlemezt. Vékonyan kiolajozzuk (én egy lap Szilviával szoktam felvinni a zsiradékot, így biztosan mindenhova jut) , majd ugyancsak vékonyan, liszttel behintjük. A tésztát sima-vagy csillagcsöves nyomózsákkal alakítjuk, végül 200°C-os, enyhén gőzös sütőben pirosodásig sütjük (10-12 perc).

Alakításukkor a habzsákot kissé döntve fogjuk, majd kétszer hosszabban megnyomjuk, tetejére kis kunkort hagyunk.

Előforduló hibák és megelőzésük

A tészta összefutott!

Akkor fordul elő, ha a tojásokat nem egyenként adagoljuk a tésztába, vagy nem dolgozzuk ki eléggé, esetleg nincs kellő mennyiségű tojás benne.

A tészta híg, nagyon terül!

Túl sok tojást/folyadékot tettünk bele, vagy nem megfelelően mértük össze az anyaghányadot. Ilyenkor mindig érdemes egy tálkát használni, az összetevők egybeméréséhez. Sose bízz a mérlegedben, különösen, ha az a modern kor vívmánya. ;-))

A tészta alja felhúzódik sütés közben, felülete túlzottan berepedezett!

A sütő hőmérséklete túl forró. Mindig ügyeljünk arra, hogy bár nagyüzemekben 220-230°C-os sütőkben, kemencékben is süthetik, házi körülmények között egészen más körülményekkel kell számolnunk.

A tészta térfogat-növekedése nem megfelelő!

Ennek több oka is lehet. A folyadék és zsiradék nem forrt eléggé, úgy adtuk hozzá a lisztet. Ettől a liszt sikértartalma elcsirizesedik, a resztelés folyamata nem megfelelő.

Előfordulhat az is, hogy túl alacsony hőfokon kezdtük el sütni a tésztát.

Sütés után összeesett a tésztám!

Nem lett a tészta kihúzatva. Érdemes mindig két ütemben sütni: előbb magasabban, majd a végén néhány percre visszavéve, alacsonyabb hőfokon.

Egyszerű vaníliakrémes mini képviselőfánkok, mascarponéval megbolondítva

A recept legkönnyebb pontja – de mégis pótolhatatlan eleme – a töltelék elkészítése. Bent gyakorlaton rengeteg féle készült már, a vendégseregek körében eddig nagy kedvenc volt az erdei gyümölcsös, illetve ananászos változat. Most mégis inkább egy egyszerű, klasszikusnak indult vaníliakrémet szervíroznék. Selymesítve egy kis mascarponéval! :pirul:

  • 1 csomag hidegen kikeverhető krémpor (Aranka)
  • 3 dl tej
  • 1 vaníliarúd kikapart magjai
  • 150 g mascarpone
  • 1 dl felvert tejszín
  • 5 g zselatin

Főbb alapanyagok: , , , , , , , , , , ,
Publikálta: Csenge Kategória: ÉDES SÜTIK 8 hozzászólás » | 2,003 olvasás

Korábbi bejegyzések



Bad Behavior has blocked 269 access attempts in the last 7 days.