

Sütimizéria
Csokiparány Csenge csivitel, édesről meg sósról.

Nagycsaládos hétvége és a legjobb aprósüti tészta: Túrós koszorúk
2010. november 3. szerda | 09:49 - 3 hozzászólás
A hosszú hétvégét nagycsaládosan, együtt töltöttük. Dóra nővérkém, Péter, Kolos, Botond meg Cheburashka szombaton toppantak be, jóval egy után. Óriási dugó volt Pesten, csak lépésben tudtak haladni az első lejáróig.
Másnap tartottunk egy össznépi zsibongást, némi falatozással egybekötve. Egyet mondhatok; a család kabalája nem véletlen lett a fiúk nagyfülű plüssfigurája, tényleg annyian vagyunk, mint az oroszok. Cheburashkával együtt tudniillik 13-an ültünk asztalhoz. Anyu valami isteni marhahúslevest dobott össze a fogyókúrája mellett, úgy, hogy közben egyszer sem kóstolta meg. Hát ennyire jó az Anyukám. :-)
Sokat beszélgettünk, nevettünk, de még annál is többet sütöttem a három nap alatt. Ezeknek – semmi – sem – elég! :-))) Nem tudom például ez az omlós tészta diótöltelékkel mennyire szolgálta a közjót, de én már régóta álmodozom egy ilyesféle tésztáról, kávé-tea mellé a hidegekre. A túró ugyanis rendkívüli hatással van a tésztára. Ez már bizonyítva lett ezen csigáknál is, nem dominál benne, egyszerűen igazán puhává, könnyeddé és foszlóssá teszi a tésztát. És ami a legjobb, bizony-bizony, ez az állapot napokig fennmarad. Házi vaníliás porcukorba hempergetve nálam tízpontos nyalánkság. A tölteléket pedig le lehet cserélni mákosra, lekvárosra, de akár egy tömény rumos-kakaósra is.
Elkészítési módja bizonyos ponton eltér a csigákétól, itt a vajat ( a margarin maradjon csak meg építőkockázásra ;-)) ) előbb megolvasztjuk, kissé megbarnítjuk, és csak visszahűlése után dolgozzuk össze az áttört tehéntúróval.
Hogy tetszik a recept? –
Hozzávalók
A tésztához:
- 100 g vaj
- 300 g tehéntúró
- 100 g kristálycukor
- 100 g barna nádcukor
- 2 tojás
- 1 szál vanília kikapart magjai
- 1/2 citrom reszelt héja
- 500 g finomliszt
- 1 tk. sütőpor
- csipet só
A töltelékhez:
- 55 g kristálycukor
- víz
- 100 g dió
Elkészítése
- Kis lángon megolvasztjuk a vajat, kissé megbarnítjuk. Félrehúzzuk, hűlni hagyjuk.
- Hozzáadjuk az áttört tehéntúrót, a kétféle cukrot; robotgéppel jól eldolgozzuk.
- Hozzáadjuk a tojásokat,a citromhéjat és a vaníliamagokat, beledolgozzuk.
- Külön tálban összevegyítjük a lisztet a sütőporral és a sóval. A fele mennyiséget a tehéntúrós masszához adjuk, azután a maradék liszttel meggyúrjuk a tésztát. Kicsit lágyabb, zsírosabb tésztát kapunk. Fóliába csomagoljuk és legalább 1 órára hűtőbe tesszük.
- Elkészítjük a diótölteléket: A diót megpirítjuk, ledaráljuk. Félretesszük hűlni. A cukorra annyi vizet öntünk, hogy épp ellepje. Felforraljuk, sűrű cukorszirupot fűzünk belőle, majd az őrölt dióra öntjük. Kanalazzuk sima csővéges nyomózsákba.
- A sütőt előmelegítjük 180°C-ra, két tepsit kibélelünk sütőpapírral. A tésztagömböcöt megfelezzük, lisztezett gyúródeszkán kb 5 mm vastag lapra nyújtjuk. A szélén kis rést hagyva, hosszanti irányba nyomunk a töltelékből, majd ráhajtunk a tésztából. Levágjuk a csíkot, hengerre sodorjuk és félbevágjuk. Fonással koszorú alakot formálunk, végeiket összecsippentjük, végül sütőlemezre helyezzük. A műveletsort addig ismételjük, míg a másik gombóc tészta is elfogy. :-)
- Kb. 15 percig sütjük, míg aljuk szép aranyszínű lesz. Kiszedve a sütőből, még forrón porcukorral meghintjük. Süteményrácson hagyjuk kihűlni.
Publikálta: Csenge
Kategória: aprósütemény, ÉDES SÜTIK
3 hozzászólás » | 1,281 olvasás
Mint rizses-mogyis rombuszokon a tavaszi fények… :-)
2010. március 23. kedd | 08:00 - 5 hozzászólás
Tavasz illat van, a tavasz csalókás melegével és simogató fényeivel. Bizserget már a nap, elég magamra kapni a pár hete vásárolt tengerzöld kabátot a Takko-ból! :-) Jó dolog kezemben egy könyvvel elbattyogni a suliba, nem figyelve semmi másra. Habár veszélyes vállalkozás, tegnap például egy autó hátába sétáltam bele…
Persze vannak árnyoldalai is a jó időnek. Egyre több helyen jelenik meg a calici vírus, én meg egyfolyában ezen szorongok. “Csak el ne kapjam”, “Ez az ismerősöm most esett át rajta.. Hiszen mi érintkeztünk is párszor!”, “Ha elkapom, ki is száradhatok vagy fogyhatok vagy mindkettő, és bekerülök az intenzívre, ahol aztán infúzióra kötnek és hosszú ideig egy gumicsőből fognak táplálni.” Hát, a nagy parától két dolog biztos kiszáradt mostanában: A torkom - a sok kárálástól, és a kezeim - a rengeteg, forró vizes kézmosástól. Már mindent tudok a vírusról, hol ütötte fel fejét, miért nincs védőoltás ellene…csak egy méretes kapszula készült, valami szarvasharha-kivonatból… :-))
Még mindig hordom magammal a kesztyűt, azzal fogom meg ugyanis suliban a kilincseket.
És már mindenki unja a mondókámat - szerintem kerülnek is… Nem probléma, legalább csökken a százalékos aránya, hogy megfertőződöm… :-))))
Viszont a sok nyomozás mellett jutott időm sütésre is! Ha nem terjedne a vírus ily alattomos módon, tuti meginvitálnálak titeket rizses-mogyorógrillázsos rombuszokra, tea mellé 5 órára, anyukám gyönyörű, zsolnai étkészletéből! De terjed, szóval süssétek meg magatok.
Mókát félretéve, tényleg istenkirály a süti. Nem a megszokott tésztaalappal készül, ami nekem első körben kissé idegen is volt. Ránézésre annyira pitetészta, annyira azt várja az ember! Csakhogy ez lepénytészta, 30 dkg áttört túróval selymesítve.
Az egész, mint egy formabontott rizskók, valami extrém ízesítésben. Mogyorógrillázst forgattam ugyanis bele, de került rá porcukor is bőven – mégsem gejl édes!
…és mivel házias ízeket is idéz, ideális locsolóváró válhat belőle. :-)
Tésztaalap
Hozzávalók: 400 g finomliszt, 300 g áttört tehéntúró, 100 g kristálycukor, 2 tojás, 8 ek. mogyoróolaj (lehet napraforgó is), fél tk. sütőpor, 50 ml tej
Elkészítése: A túrót szűrőbe téve lecsepegtetjük, kinyomkodjuk és összedolgozzuk a többi hozzávalóval. Ragacsos tésztát kell kapnunk. Egy sütőpapírral bélelt, nagyobb tepsibe kanalazzuk, majd lisztes kézzel elegyengetjük.
Rizses-mogyorós töltelék
A mogyorógrillázsos keverékhez: 200 g durvára vágott, pirított mogyoró, 100 g cukor, 4 nagy ek. nutella, 2 tojássárgája
Elkészítése: Pirítsuk meg a moygorót, majd daraboljuk durvára. A cukrot karamellizáljuk, borítsuk rá a mogyorót és keverjünk hozzá 4 ek. olvasztott nutellát. Hűtsük picit, majd adjuk hozzá a tojások sárgáit is.
A rizses alaphoz: 350 ml tej, 150 g rizs, 1 mk. vaníliaeszencia, 2 ek. vaj, 20 g házi vaníliás cukor, 3 tojásfehérje
Elkészítése: A rizst a tejjel tegyük lábasba, forraljuk fel, és adjuk hozzá a vaníliaeszenciát. Lecsökkentve főzzük kb. 15 percig, míg a rizs megpuhul. Hűtsük ki, majd keverjünk hozzá 20 g házi vaníliás cukrot, 2 ek. vajat. Verjük kemény habbá a fehérjéket, majd a mogyorógrillázsos keverékkel együtt, forgassuk a rizses-tejes alapba.
Összeállítás
Az előkészített lepénytésztára kanalazzuk rá a rizses-mogyorós tölteléket, majd süssük a sütő középső szintjén 40 percig, 190°C-on. Időközben szkségünk lehet egy alufóliára, mert a teteje hamar elkezd pirulni. Tálalás előtt porcukorral hintsük meg.
Főbb alapanyagok: kristálycukor, mogyoróolaj, nutella, rizs, sütőpor, tehéntúró, tej, tojás, törökmogyoró, vaj, vaníliaeszcia, vanilincukor
Publikálta: Csenge
Kategória: aprósütemény, ÉDES SÜTIK, tepsis
5 hozzászólás » | 673 olvasás



(5 szavazat, átlaga: 4.40)






gyógyulj meg hamar! *fingers cros... 




Tudni mindig könnyebb, de kimondani...az a nehéz.