Sütimizéria » tejföl
Hóvirág
Méh montázs balról
Méh montázs balról
Méh montázs jobbról
Ilona Praktikái Ajándékbolt   Sütimizéria receptkönyv   Tortarendelés   Sütiklub   Latin Negyed csokibolt  

Juhtúrós pogácsák…

2010. október 21. csütörtök | 05:35 | 1 hozzászólás


…Csaba emlékének. A gyászmise után egy héttel felhívott az anyukája, azt mondta bármikor elmehetek Dorozsmára, hozzá és Csabához. El is fogok, azt hiszem nekem épp úgy szükségem van a beszélgetéseinkre, mint neki. Csabával az évek során többször egyszerűen elmentünk egymás mellett, egyszer ő nem volt hajlandó szóba állni velem, máskor én bántódtam meg.. És most hála az anyukájának, annyi mindenre fény derült. Annyi mindent másképp csinálnék már.

Ez volt Csaba egyik kedvence, a házi csupa-sajtos kifli mellett. :-) Naná, a kifliket nagyon is szerette. Akkoriban – szigorúan a teljes harmónia érdekében -, minden reggel egy méretes sörkifli beburkolásával kezdte a napot. Utána pedig jókora vigyor ült ki az arcára. Hát ilyen fiú volt ő. :-)

És itt ez a juhtúrós pogi. Ezer éve tervbe volt véve, nagyon megörültem neki! Múlthét szombaton ki is mentünk Gabikával a piacra, az újonnan megújult Mars téri piacra. Nagyon szép lett, és tényleg ráfért már! Amikor van időd körbepillantani, mert épp nem gázol át  rajtad egy rinocéroszcsorda, szerintem igazán hangulatos is. A csarnokban sikerült is egy pohárka illatos juhtúrót vennem, így délután megsüthettem ezt a csodát: Abszolút dominál benne a juhtúró, foszlós és írtó puha, még másnap is. Tessenek venni, egy főre legalább ötöt számoltam. :-))

Hogy tetszik a recept? – Semmi pénzért nem készíteném el.Gyenge recept.Egyszerű, de nagyszerűTetszik, izgalmas.Csúcsszuper! (6 szavazat, átlaga: 5.00)
Loading ... Loading ...

Hozzávalók

  • 1 dl langyos tej
  • 1 evőkanál cukor
  • 20 g élesztő
  • 380 g liszt
  • 250 g juhtúró
  • 100 g tejföl
  • 40 g puha vaj
  • 2 tojássárgája + a kenéshez
  • 1 kávéskanál só + bors

Elkészítése

  1. Az élesztőt a cukorral elkevert tejbe morzsoljuk, egy kevés liszttel megszórjuk, félre tesszük.
  2. A juhtúrót, vajat, tejfölt, sót és a tojások sárgáit egy kisebb tálban kikeverjük, majd a felfuttatott élesztővel az átszitált lisztbe dolgozzuk. Puha tésztává gyúrjuk.
  3. Lisztezett deszkán 2 centi vastagra nyújtjuk, berácsozzuk, kiszaggatjuk. Tetejüket tojással lekenjük, majd 20 percre a sütő mellé/meleg helyre állítjuk. Előmelegítjük a sütőt 175°C-ra, és ha pogácsáink látványra is szépen megkeltek, 20-25 percre sütőbe toljuk és aranybarnára sütjük őket.

Pin ItFollow Me on Pinterest Főbb alapanyagok: , , , , , , , , ,
Publikálta: Csenge Kategória: SÓS SÜTIK 1 hozzászólás » | 948 olvasás

Eperhabrolók – Apróka kalóriabomba

2010. május 11. kedd | 06:56 | 7 hozzászólás


A kakaós spirálokat elnézve, olyan… hiányérzetem van. :-)) Persze, tudom één…csak a tésztája tartalmaz 1 tömb vajat, egynéhány kupa krémsajtot, és ha olyanom van, még házi tejfölt is. Egyszóval merénylet. Viszont itten egy kis megnyugtatás a ditázóknak – vagy hívjuk inkább sovány vigasznak? :-))  Cukorban nem bővelkedik!

Talán épp zsírtartama miatt, de én a tésztáját leginkább a leveles tésztáéhoz hasonlítanám. No nem állagában, hiszen nem hajtogatott, sem papírvékony, nincsenek is rétegek, amik sütés közben elkülönülnek egymástól. Mégis, egy jó minőségű vaj és krémsajt, mesésen finommá teszi. Ráadásul elkészítésével megspórolunk nem kevés időt, jut mellette idő egy izgalmas töltelékre is.

Sebtiben végigpörgettem hát magamban, miféle édességek is készülnek leveles tésztából. A legkedvesebbek számomra azok, amelyek üdítően hatnak rám, még a legborongósabb időben is. :-) Így álmodtam meg a habrolókat, ezzel a roppanós tésztaalappal, könnyed, tejszínhabos krémmel, no meg eperdarabkák sokaságával.

Gabika bizonyára megint csak somolyog a dolgon, főleg ha lejjebb görgetve rábukkan a képen szereplő gigantikus, üvegházi eperszememre. :-)) Akkor is itt az EPERSZEZON, és Eljön még a FÖLDIEPER ideje is, csak győzze Gabika kivárni. :-)) Egyébként meg ízüket tekintve bírom én őket is, már semmiképp sem a méregdrága de vízízű, bóvli akármikről beszélünk!

Ti hogy álltok eperfronton? Itt Szegeden 1000-1300 között mozog az ára, az aprószeműek 800 Ft körül kaphatók a Mars téren. Mikor érdemes venni befőzésre valót?


Hogy tetszik a recept? – Semmi pénzért nem készíteném el.Gyenge recept.Egyszerű, de nagyszerűTetszik, izgalmas.Csúcsszuper! (6 szavazat, átlaga: 4.67)
Loading ... Loading ...

Hozzávalók

A tésztához:

  • 600 g finomliszt, átszitálva
  • 300 g vaj
  • 3 ek. lágy barna cukor vagy porcukor
  • 240 g krémsajt (lehet olasz, de akár szarvasi mascarpone, philadelphia vagy épp ricotta :))
  • 1/2 tk. só
  • 4 ek. tejföl
  • 2 tojás, szétválasztva

A töltelékhez:

  • 450 g eper + néhány szem félretéve, később felaprítva
  • 80 g cukor
  • 200 ml házi bocitej
  • 1 csomag (40 g) epres pudingpor
  • 250 ml tejszín
  • 10 g zselatin

Elkészítése

  1. A töltelékkel kezdjük: Az epret turmixgépben pépesítjük, majd egy közepes méretű teflonedénybe öntjük. A tej felével felöntjük, majd közepes lángon forralásig hevítjük.
  2. A pudingport a cukorral és a maradék tejjel kikeverjük, a már felforrt epres keverékbe csurgatjuk, majd folytonos kevergetés mellett besűrűsítjük.
  3. Szobahőmérsékleten teljesen kihűtjük.
  4. A tésztához a lisztet a vajjal elmorzsoljuk, hozzáadjuk a sót.
  5. A krémsajtot a tejföllel, a tojások sárgáival és a cukorral kikeverjük, majd a tésztához adva rugalmasan lágy tésztát gyúrunk.
  6. Hűtőbe tesszük 30-60 percre.
  7. A tésztát lisztezett munkafelületen vékony téglalapra nyújtjuk, majd 1.5 centis csíkokat vágunk belőle. Tetejüket tojásfehérjével lekenjük, és az előkészített habrolócsövekre tekerjük spirálisan. Nekem csak egy csomag volt itthon, legjobb kettővel nekiugrani. Amikor megsültek a rolóim, azonnal le tudtam húzni a forró csővégekről, és szerencsésen egy perc alatt már ki is hűltek. Azonnal folytathattam a munkát. :-) Három adag ment 200°C-ra előmelegített sütőbe, ami nagyjából 3×12=36 rolót jelentett. A töltelékmennyiség prímán elegendő lett bele.
  8. A feltekert herkentyűket 12-15 percig sütjük, míg aljuk aranybarna lesz, és a kérge is kap egy kis színt. Kihűtjük őket.
  9. A zselatint kevés vízben felmelegítjük, néhány percig hagyjuk hűlni, majd a felvert tejszínbe csurgatjuk.
  10. A habot óvatosan a kihűlt töltelékbe forgatjuk, néhány percre hűtőbe dugjuk, majd habzsákból megtöltjük a rolókat. Tálalás előtt igény szerint, meg lehet hinteni porcukival.

Jóízű falásuk közben, együtt örömködtünk.

Recipe in English – makes about 36 horns

The horn-dough is same as my swirls dough. There’s in a gigantic butter and a big box of cream cheese too, to top it all. :-)) But all of these things needed to the perfect dough as well as to the perfect dessert. The butter makes softly and the cream cheese makes a little crispy.

For the filling

  • 45 dkg fresh strawberry, pureed
  • 2 dl milk (I made with homemade moo-cow milk :-))
  • 8 dkg sugar
  • a packet of strawberry custard-powder /4 dkg/
  • 2,5 dl whipped cream
  • 1 dkg gelatine
  • 4-5 strawberry, chopped

For the dough

  • 60 dkg simple white flour, sieved
  • 30 dkg butter, room temperature
  • 14 dkg cream cheese, chilled
  • 1/2 tsp salt
  • 3 tbsp brown powder sugar
  • 4 tbsp sour cream, chilled
  • 2 egg yolk, room temperature
  • 2 egg white for the brush
  1. Put the strawberries in the food processor or blender and process the berries until they are pureed.
  2. Stir the strawberry custard-powder and 1 dl milk, until combines.
  3. Pour the strawberry puree to a teflon bowl. Add the remaining milk and the sugar. Boil the mixture on medium temperature until the sugar dissolves.
  4. Liquate the pudding into the strawberry mixture, constantly stirring. Cook until it becomes chunky.
  5. Let it cool.
  6. Whip the cream in a big bowl until stiff.
  7. 2-3 minutes ago, we had to pour water over the gelatine. Pour the water off, put the gelatine into a bowl and start to melt it on the lowest temperature, constantly stirring. This will take about 15 seconds.
  8. Now, gently liquate the gelatine into the whipped cream.
  9. Stir into the chopped strawberry, than refrigerate the cream.
  10. For the dough sieve the flour and salt. Rub in the butter to a sandy texture. Add the sugar.
  11. Stir the cream cheese with sour cream and the egg yolks in a small bowl. Add to the friable mixture.
  12. Knead the dough quickly, then wrap into plastic. Refrigerate at least half or 1 hour.
  13. Bake the dough: Preheat oven to 200°C. Cut pastry into 2.5 cm wide strips. Brush lightly with egg white. With the damp side of the pastry facing the mould, turn strips around the mould, starting from the pointy tip of the mould. Make sure that the strips overlap when you twist this around to the top.
  14. Line two sheets with baking-paper and put the moulds onto.
  15. Bake 12-15 min, until they’re going to be lightly golden.
  16. Fill with the strawberry cream, use an icing-bag.
Pin ItFollow Me on Pinterest Főbb alapanyagok: , , , , , , , , , , , ,
Publikálta: Csenge Kategória: aprósütemény, ÉDES SÜTIK 7 hozzászólás » | 1,231 olvasás

Márványsajtos-medvehagymás pogik

2010. április 4. vasárnap | 14:19 | 4 hozzászólás


Tényleg itt a Tavasz! Pénteken első utunk Anyuval a piacra vezetett, ahonnan nagy pakkokkal megrakodva tértünk haza. Semmi sem olcsó, de a minőségre tényleg egy szavunk nem lehetett! Egy alkalommal ugyan Anyu némi összetűzésbe  keveredett egy árussal, amiért az hús árában mérte a gyökeret. :-))) A pasas védekezett, Anyu meg szitkozódott és azzal a lendülettel le is beszélt egy épp odatévedt hölgyet a vásárlásról. Mire a fickó tuti mormolt valamit magában a nőkről – és létezésük érthetetlen okáról -, mert bosszúsan nézett Anyu után. :-)) Valóban formás darabok voltak és mint később kiderült, akár a sárgarépa, mézédesek is! A zsebpénzem egy részét pedig földieperre kuporgattam össze. Vettem is belőle – habár kissé importgyanús volt -, hogy majd készítek belőle végre valami tavaszit, de másnapra bepenészedett. Úgyhogy hullajtottam érte pár könnycseppet.

Botrány egyébként, ahogy föltúrták a Mars teret! Két felé áramlik a tömeg, egyik út a kinti árusokhoz, másik a csarnokba vezet. Utóbbiban sikerült beszerezni a medvehagymát, két gyönyörű nagy csokorral! Egy üvegcsével pedig kértem medvehagyma olajból is, aminek házi változatát tervezem majd kipróbálni! Jó fokhagymás, fűszeres, pirítósra vagy egyéb ételekbe kiváló lesz! Frissen a medvehagyit imádjuk egyébként tésztákba aprítva, levesbe vagy épp, mint most – húsvétra, vendégvárós pogiiiibaaaa!
Iszonyú finom lett, lehetetlen megtorpanni az első után. Roppantmód kérződik belőle a márványsajt krémessége, a zöldfűszerek tavasziassága, és az illatos medvehagyi. A teteje roppanós, a belseje foszlós… Inkább az édes aprósüteményeket szeretem, de ezen a ponton gondolkodóba esek, melyik után is nyúljak… :-))

Foszlós pogi márványsajttal és medvehagymával

Hozzávalók: 500 g liszt, 1 tk. só, frissen őrölt bors, 300 g vaj, 20 g élesztő, 50 ml tej, 1 mk. cukor, 150 g márványsajt (rokfort), néhány levél medvehagyma, 1 púpos tk. medvehagyma olaj,100 ml tejföl, 2 tojássárgája
Elkészítése: A lisztet átszitáljuk, szóval, borssal ízesítjük. A vajat elmorzsoljuk benne, közben az élesztőt kevés langyos-cukros tejben felfuttatjuk. A sajtot lereszeljük, a medvehagymát felaprítjuk. A morzsalékos tészta közepébe mélyedést készítünk, beleöntjük a tejföllel elkevert a medvehagymaolajat, a felfuttatott élesztőt és a tojások sárgáját. Közepesen lágy tésztát gyúrunk, majd letakarva fél órát pihentetjük.
A sütőt előmelegítjük 200°C-ra. A tésztát enyhén lisztezett felületre borítjuk, és két ujjnyi vastagra nyújtjuk. Tetejét berácsozzuk, majd pogiszaggatóval nekiesünk. Két tepsit sütőpapírral kibélelünk, arra rakosgatjuk a formázott pogikat. 15-20 percig sütjük, míg tetejük és aljuk is aranybarnára pirul.

Pin ItFollow Me on Pinterest Főbb alapanyagok: , , , , , , , , , , ,
Publikálta: Csenge Kategória: aprósütemény, péksüti, SÓS SÜTIK 4 hozzászólás » | 1,828 olvasás

Dióhabos-szilvalekváros pitecsoda

2009. november 17. kedd | 08:03 | 7 hozzászólás


…amolyan békebeli-nagymamásan! :-) Ahogy vasárnap este a családdal sorra majszoltuk a kockákat, egyre csak a híres-neves dunabogdányi sütik jutottak eszünkbe. Direkt figyeltem is apukámat, a szélek, illetve 3 szelet eltűntetésével Ő döntötte a dekordot. :-)) Nem csoda, elvégre ezeken az ízeken nőtt fel! Tavaly karácsonytájt írtam már Magdiról - a bogdányiak elsőszámú tündérkéjéről -, aki kizárólag a 40. tepsi házisüti után volt hajlandó pihenőre küldeni a sütőt. Elkápráztatott minket, no nem kizárólag a mennyiséggel, inkább a sütemények sokszínűségével! Akkor fogadalmat tettem, néhány receptjét feltétlen megérdeklődöm az ünnepekre.

A pitetészta már önmagában is jelenség, elképesztő milyen ízessé, milyen gazdaggá teszi a sok tojássárgája! Most mondjátok meg - egyik pillanatban még nyájasdadon szolgálom ki a családtagokat, másikban meg földre taszítva őket, életre menő küzdelmet folytatok a morzsákért. :-D Lám, ezt teszi az emberrel egy jó pitetészta!
És akkor a tömény, vaskos dióhabról, no meg az alatta húzódó csípős, beregi szilvalekvárról még nem is beszéltünk…
…De azthiszem nem is kell, beszél ez önmagáért! :-))

Dióhabos-szilvalekváros pitecsoda
Hogy tetszik a recept? – Semmi pénzért nem készíteném el.Gyenge recept.Egyszerű, de nagyszerűTetszik, izgalmas.Csúcsszuper! (7 szavazat, átlaga: 4.14)
Loading ... Loading ...

Hozzávalók

A tésztához:

  • 250 g finomliszt
  • 1 nagy ek. tejföl
  • 160 g szobameleg vaj
  • 50 g porcukor
  • 5 tojássárgája
  • fél csomag (6 g) sütőpor

A töltéshez:

  • 150 g beregi szilvalekvár

A tetejére:

  • 5 tojásfehérje
  • 200 g kristálycukor
  • 200 g darált dió

A tepsi kikenéséhez: vaj+finomliszt

Elkészítése

  1. A tésztához valókat összegyúrjuk (jó, ha a sütőport előre összekeverjük a liszttel, így oszlik el a tésztában a legjobban), letakarva 30 percre a hűtőszekrénybe tesszük.
  2. Ezután enyhén meglisztezett gyúrólapon 25×32 centis lappá nyújtjuk, és kikent, belisztezett tepsibe fektetjük.  Előmelegített sütőben, közepes lánggal 15-18 perc alatt elősütjük.
  3. Amikor kissé kihűlt, a lekvárral egyenletesen megkenjük.
  4. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, a vége felé apránként a cukrot is hozzáadjuk, majd a darált diót is beleforgatjuk. A lekvárral megkent tésztára simítjuk, tetejét habkártyával vagy villával megcifrázzuk.
  5. A sütőbe visszatoljuk, a lángot kicsit csökkentjük, és a süteményt még 20 percig sütjük, pontosabban a tetejét szárítjuk.
  6. Ha kihűlt, forró vízbe mártott késsel kockákra vágjuk. Darált dió helyett mandulával vagy mogyoróval is készülhet.

Kapcsolódó bejegyzések

Pin ItFollow Me on Pinterest Főbb alapanyagok: , , , , , , , ,
Publikálta: Csenge Kategória: ÉDES SÜTIK, pite, tepsis 7 hozzászólás » | 3,583 olvasás

Igazi örökzöld: a meggyes pite

2009. augusztus 16. vasárnap | 08:08 | 4 hozzászólás


Múlthéten, palacsinta mellé kóstoltam meg először anyukám “lekvárját” – Isteni volt, bár inkább hasonlított fanyar, aszalt meggyszemekre. :-)) Mivel a családból mindenki hátast dobott tőle, meg is egyeztünk egy pite elkészítésében.

Ajánlom figyelmetekbe az alsó fotót! :-D Gábor  új látásmódot ígért, nem is volt benne hiány. Szerintem második gyermekkorát éli…


Hogy tetszik a recept? – Semmi pénzért nem készíteném el.Gyenge recept.Egyszerű, de nagyszerűTetszik, izgalmas.Csúcsszuper! (3 szavazat, átlaga: 5.00)
Loading ... Loading ...

Hozzávalók /2 piteformához/

A tésztához:

  • 50 dkg finomliszt
  • 15 dkg tejföl
  • 2 dkg élesztő
  • csipet só
  • 5 dkg porcukor
  • 1 tojás
  • 25 dkg vaj
  • kevés liszt a gyúráshoz

A töltelékhez:

A kenéshez: tojássárgája

Elkészítése

  1. A tésztához meglangyosítjuk a tejfölt, elkeverjük az apróra tördelt élesztővel és a tojással. Elmorzsoljuk a lisztben a vajat, a tetejét megszórjuk a porcukorral és a sóval, majd hozzáadjuk az élesztős tejfölt.  Összegyúrjuk,  2 cipót formálunk belőle, és pihentetés nélkül dolgozunk vele tovább, vagy fóliával letakarva éjszakára hidegre tesszük.
  2. Kinyújtjuk az egyik cipót, ügyelve, hogy kényelmesen beleférjen a formába. Levágjuk a túllogó részeket, és félretesszük.
  3. Alját meghintjük darált dióval vagy mogyoróval, és rákanalazzuk a fonnyasztott meggyszemeket. (Jó, ha van egy kis leve, érdemes ezért kikeverni folyósabb meggylekvárral.)
  4. A maradék tésztát összegyúrjuk, vékonyra nyújtjuk, és derelyevágóval centis csíkokra vágjuk. Berácsozzuk vele a pitét, majd tojássárgájával lekenjük.
  5. 180 fokra előmelegített sütőben 20 percig sütjük, és a formában teljesen kihűtjük.

Anyukám fonnyasztott meggyszemei

  1. A meggyet megmossuk, kimagozzuk és kristálycukorban alaposan megforgatjuk. Egy éjszakára – vagy amíg levet nem ereszt - alufóliával lefedjük.
  2. Feltesszük a gázra és addig főzzük, amíg a meggyszemek megfonnyadnak, és az összes levét elfövi.


Vajon ki közeledik a síneken? És mit fog szólni hozzá Kolos? :-D

Pin ItFollow Me on Pinterest Főbb alapanyagok: , , , , , , , ,
Publikálta: Csenge Kategória: ÉDES SÜTIK, pite 4 hozzászólás » | 1,934 olvasás

Korábbi bejegyzések